Összedőlt egy lépcső a BVSC uszodában, heten megsérültek
Heten megsérültek, köztük egy 6 éves gyermek a fővárosi BVSC uszodában, ahol összedőlt egy mobil lépcső szombaton délelőtt - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. A sportklub úszószakosztálya közleményben fejezte ki sajnálatát. Az uszodában egy nemzetközi ifjúsági úszóversenyt tartottak, amikor a baleset történt - mondta el Kovács Viktória. Egy gurulós mobil lépcső dőlt össze eddig ismeretlen okból. A balesetben hat felnőtt sérült meg, valamint egy hatéves gyermek - ismertette a szóvivő. Hozzátette, hogy a rendőrség szakértők bevonásával még vizsgálja a baleset körülményeit. Az ügyben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárás. Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel azt közölte, hogy a hét sérültből ötöt szállítottak kórházba. Az eddigi vizsgálatok szerint valamennyien könnyebb sérülést szenvedtek. A mentősök négy egysé...