Bejegyzések

Tenisz címkéjű bejegyzések megjelenítése

Serena Williams harmadik az örökranglistán

Kép
Serena Williams egyhuzamban 114. hete vezeti a női teniszezők világranglistáját, ezzel minden idők harmadik leghosszabb sorozatával büszkélkedhet.     A rekorder a német Steffi Graf 186 héttel, második a csehszlovák-amerikai Martina Navratilova 156-tal, Williams pedig az amerikai Chris Evertet előzte meg (113). A 2013. február 18. óta "uralkodó" Serena akkor lépne az örökrangsor élére, ha 2016. szeptember 19-ig világelső lenne.     Az első helyen töltött 114 hét alatt az amerikai sztár 31 tornát nyert meg, és 138 győzelem mellett mindössze tízszer kapott ki. Pályafutása során hatszor lett világelső, és megszakításokkal 237 hete vezeti a WTA-rangsort.     A héten Marrákesben induló Babos Tímea két helyet javítva a 86. helyen áll.     Női tenisz-világranglista (a WTA honlapja szerint, zárójelben az előző heti helyezés):     -------------------------------------------------------------- ...

Jakab és Ecseki is a főtáblára jutott

Kép
Jakab János és Ecseki Nándor sikerrel vette a selejtező utolsó fordulóját, így feljutott a 64-es főtáblára az asztaliteniszezők World Tour-sorozatának idei első versenyén a budapesti Tüskecsarnokban. A férfiaknál magyar részről Jakab és Ecseki mellett Lakatos Tamás is csoportelső lett, de a főtáblás szerepléshez csütörtök este még egy mérkőzést kellett nyerni. Jakab a cseh Antonin Gavlas ellen 4-0-ra győzött, Ecseki a belga Robin Devos-t 4-1-re verte, míg Lakatos 4-0-ra kikapott a szintén belga Cedric Nuytincktől.    Pattantyús Ádám (18. kiemelt) és Kosiba Dániel (21.) alanyi jogon kapott helyet a főtáblán.    A nőknél Lovas Petra és Pergel Szandra járt sikerrel a kvalifikációs küzdelmekben, a negyedik helyen kiemelt Póta Georginának és a 25.-ként rangsorolt Madarász Dórának pedig nem kellett asztalhoz lépnie a selejtezőben.    A szerdán kezdődött és vasárnapig tartó viadalon 48 ország 342 versenyzője szerepel.

Tennis Classics - Háromezer nézőt várnak a Papp László Sportarénába

Kép
Háromezer nézőt várnak a Papp László Sportarénába kedden, a hetedik Tennis Classics gálára, amelyen a sportág öt fiatal sztárja mutatja be tudását. A hétfői sajtótájékoztatón Taróczy Balázs főszervező elmondta, este már a helyszínen edzenek a játékosok, akik idén is elődöntő-döntő rendszerben küzdenek meg egymással. A találkozók kilenc nyert játékig tartanak majd.  Az éljátékosok közül a múlt heti ATP-világbajnokságon megsérült kanadai Milos Raonic helyére beugró német Philipp Kohlschreiber az osztrák Dominic Thiemmel, míg a lett Ernests Gulbis az olasz Fabio Fogninivel csap össze Budapesten. Az elődöntők győztesei találkoznak a fináléban, a vesztesek pedig a hatodik Tennis Classicsára készülő, iráni-francia Manszur Bahramival és az idén párosban wimbledoni döntős Babos Tímeával játszanak párosmérkőzést.   "Az idei gála mottója a +trónkövetelők+, amit az is alátámaszt, hogy Gulbis, Fognini és Thiem is 2014-ben érte el a legjobb világranglista-helyezését" - jelentett...

24 órás rekordkísérlet a Molnár Teniszakadémián

Kép
A tavaly indult kezdeményezés nyomán ismét 24 órás rekordkísérlet színhelye lesz március 22-én és 23-án a budapesti Molnár Teniszakadémia. Az akció során 6-7 edző folyamatosan ad teniszórákat a jelentkezőknek, akik maguk dönthetnek a - minimum ötezer forintos - tarifáról. A befolyó összeget a szervezők a Bátor Tábor beteg gyermekeinek támogatására fordítják, emellett a nézőktől is szívesen fogadnak adományokat.     "Tavaly 150-en jelentkeztek, és másfél millió forintot gyűjtöttünk. A rendezvényből akkor lehet bejegyzett Guinness-rekord, ha sikerül több mint 250 embert teniszre oktatni" - mondta az MTI-nek Molnár Balázs, a Virág Benedek utcai centrum vezetője, hozzátéve: a kezdeményezésben tevékenyen részt vesz a tavaly visszavonult Szávay Ágnes is.     A jelentkezési határidő március 21. forrás: MTI

Férfi tenisz-világranglista - Fucsovics 130 helyet javított

Kép
A vasárnap Kínában tornagyőztes Fucsovics Márton 130 helyet javítva a 253. a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.    A 21 éves magyar játékos egy 50 ezer dollár összdíjazású salakpályás viadalon diadalmaskodott An-Ningben, élete első felnőtt trófeáját nyerte el, és a megszerzett 80 ponttal a legnagyobb ugrást mutatta be a top 600-ban.    A versenyeket szervező ATP honlapja szerint a vasárnap Münchenben győztes német Tommy Haas és az estorili bajnok svájci Stanislas Wawrinka egy-egy helyet lépett előre az élmezőnyben.    Férfi tenisz-világranglista (zárójelben a legutóbbi helyezés):    1.  (1.) Novak Djokovic (szerb) 12 900 pont  2.  (2.) Roger Federer (svájci) 8670  3.  (3.) Andy Murray (brit) 8570  4.  (4.) David Ferrer (spanyol) 6920  5.  (5.) Rafael Nadal (spanyol) 5985  6.  (6.) Tomas Berdych (cseh) 4760  7.  (7.)...

Madridi tenisztorna - Venus Williams visszalépett

Kép
A z amerikai Venus Williams hátfájdalmai miatt nem indul a vasárnap kezdődő, 4,03 millió euró összdíjazású madridi salakpályás tenisztornán.     A 32 éves korábbi világelső a viadal nyitónapján a hazai közönség előtt szereplő, szabadkártyával induló Anabel Medina Garrigues ellen kezdett volna. Williams helyét a világranglistán 56. svájci Stefanie Vögele veszi át. forrás: MTI

Női tenisz-világranglista - Nincs változás az élcsoportban

Kép
N em történt változás az élcsoportban a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyet az amerikai Serena Williams továbbra is magabiztosan vezet.    A viadalokat szervező WTA hétfői közlése szerint egyéniben a legjobb magyar Czink Melinda, aki a 103. pozíciót foglalja el.    A párosrangsorban Marosi Katalin a 35., míg a múlt heti marrákesi tornán diadalmaskodott Babos Tímea a 42. helyen áll.      Női tenisz-világranglista (a WTA honlapja szerint):    1. ( 1.) Serena Williams (amerikai) 11 115 pont  2. ( 2.) Marija Sarapova (orosz) 10 240  3. ( 3.) Viktorija Azarenka (fehérorosz) 9130  4. ( 4.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 6845  5. ( 5.) Li Na (kínai) 6000  6. ( 6.) Angelique Kerber (német) 5420  7. ( 7.) Sara Errani (olasz) 5350  8. ( 8.) Petra Kvitova (cseh) 5225  9. ( 9.) Samantha Stosur (ausztrál) 3790 10. (10.) Caroline Wozniacki (dán) 3760 11. (11.) Nagyja Petrova (orosz) 3075 12. ...

Jön a 29. Nadal-Federer összecsapás

Kép
A z Indian Wellsben zajló tenisztorna férfi egyesének negyeddöntőjében összemérheti magát a második helyen kiemelt svájci Roger Federer, valamint egyik nagy ellenlábasa, az ötödikként rangsorolt spanyol Rafael Nadal.  A két egykori világelső háromszettes mérkőzésen nyert a negyedik fordulóban, a negyeddöntőben 29. alkalommal mérkőzhetnek meg egymással.  Csak a statisztikusok kedvéért említsük meg: Nadal 18–10-re vezet, viszont ezúttal kemény borításon játszanak, ahol azért jóval kiegyenlítettebb a mérleg. Sőt, ott Federer vezet 6–5-re. ATP 1000-ES TORNA, INDIAN WELLS (4 330 625 dollár, kemény pálya) EGYES, 4. FORDULÓ Murray (brit, 3.)–Berlocq (argentin) 7:6, 6:4 Del Potro (argentin, 7.)–Haas (német, 19.) 6:1, 6:2 Nadal (spanyol, 5.)–Gulbis (lett) 4:6, 6:4, 7:5 Federer (svájci, 2.)–Wawrinka (svájci, 18.) 6:3, 6:7, 7:5 EGYES, A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT) Djokovics (szerb, 1.) v. Querrey (amerikai, 23.)–Tsonga (francia, 8.) Murray (brit, 3.)–Del Pot...

Nyolcaddöntős a világelső Indian Wellsben

Kép
A világelső Novak Djokovic két szettben nyert a bolgár Grigor Dimitrov ellen, ezzel bejutott a legjobb 16 közé az Indian Wells-i keménypályás tenisztornán. A kétszeres győztes (2011, 2008) szerb játékosnak ez volt sorozatban a 20. győzelme, legutóbb október 31-én az amerikai Sam Querrey-től kapott ki Párizsban. Érdekesség, hogy Djokovic most éppen Querrey-vel találkozik majd a nyolcaddöntőben. A nőknél a címvédő fehérorosz Viktorija Azarenka a lengyel Urszula Radwanska felett diadalmaskodott, és jutott a negyeddöntőbe.  Férfiak, 3. forduló (a 16 közé jutásért): Djokovic (szerb, 1.)-Dimitrov (bolgár, 31.) 7:6 (7-4), 6:1 Murray (brit, 3.)-Lu (tajvani) 6:3, 6:2 del Potro (argentin, 7.)-Phau (német) 6:2, 7:5 Tsonga (francia, 8.)-Fish (amerikai, 32.) 7:6 (7-4), 7:6 (7-0) Haas (német, 19.)-Almagro (spanyol, 11.) 6:3, 6:7 (2-7), 7:6 (7-2) Raonic (kanadai, 17.)-Cilic (horvát, 12.) 3:6, 6:4, 6:3 Berlocq (argentin)-Nisikori (japán, 16.) 6:2, 6:2 Querrey (amerikai, 23.)-Matosev...

Murray megvédte címét Brisbane-ben

Kép
Az első helyen kiemelt Andy Murray sikerével zárult az ausztráliai Brisbane-ben rendezett kemény pályás férfi tenisztorna.   A világranglista harmadik helyén álló brit teniszező a fináléban a pályafutása első ATP-torna döntőjét játszó bolgár Grigor Dimitrovot múlta felül két játszmában.  Ezzel Murray megvédte címét, hiszen 2012-ben is az ő győzelmét hozta a brisbane-i verseny.  Murray (brit, 1.)–Dimitrov (bolgár) 7:6, 6:4 forrás: NSO.hu

Arn búcsúzott Brüsszelben, Babos ellenfele feladta

Kép
Arn Gréta az első fordulóban búcsúzott a brüsszeli nemzetközi tenisztornától, miután két szettben, 6:1, 6:4-re kikapott az ukrán Leszia Curenkótól. Közben Strasbourgban Babos Tímea bejutott a 2. fordulóba, miután a lett Anastasia Sevastova 3:0-s hátrányban feladta a meccset. Arn az első szettben kétszer is elvesztette az adogatását, így ellenfele 6:1-el húzta be ezt a játszmát. A második már szorosabban alakult, kétszer Arnnak is sikerült brékelnie, de Curenko ezt háromszor is megtette, és 6:4-el 1 óra 21 perc alatt behúzta a meccset. Babos Tímea egy brékkel és a saját szerváit hozva 3:0-ra vezetett Strasbourgban az első körben, ekkor Sevastova feladta a meccset. A magyar játékos menedzsmentjétől kapott információ szerint Sevastova még a reggeli bemelegítésnél szenvedett hátsérülést. „Nagyon jól kezdtem, uraltam a mérkőzést, ellenfelem pedig érezte, hogy félemberként nincs esélye ellenem” – mondta Babos. Mint ismert, a magyar teniszező eredetileg Jelena Vesznyinával találkozott...

Teniszverseny: Kecskés Péter nyerte a Gordiusz Kupát

Kép
2012. április 21-22-én zajlott le a Gordiusz Kupa Felnőtt Férfi Teniszverseny a Gordiusz Kft. salakos pályáin.  A versenyt Kecskés Péter nyerte, miután a döntőben Kiss Zoltán győzte le. A harmadik helyet Gondos Imre szerezte meg, míg a negyediken dr. Tóth László végzett. Változatos időjárási körülmények között zajlott az idei első Gordiusz Kupa. Néha sütött a nap, néha esett, sőt néha az ég is dörögve megszólalt, látva a 15 versenyző jobbnál-jobb labdamenteit. Az első napon a csoportmérkőzéseket és a nyolcaddöntőket játszották le, majd a másnapi elődöntőben Kecskés Péter dr. Tóth Lászlót, míg Kiss Zoltán Gondos Imrét győzte le. A helyosztókon már a jobb erőnlét is sokat számított, melyeken az alábbi eredmények születtek: Döntő: Kecskés Péter - Kiss Zoltán 6-3 6-0 3. helyért: Gondos Imre - dr. Tóth László 8-0 A végeredmény: 1. Kecskés Péter 2. Kiss Zoltán 3. Gondos Imre 4. dr. Tóth László forrás: dabas.info.hu