Bejegyzések

fórum címkéjű bejegyzések megjelenítése

Magyar Labdarúgás Fóruma

Kép
A két évvel ezelőtti eseményhez hasonlóan a hazai sportági szövetség (MLSZ) szerdán másodszor rendezik meg a Magyar Labdarúgás Fórumát a Papp László Budapest Sportarénában. Az egynapos eseményen - amelyen az MLSZ honlapján található regisztrációs űrlap kitöltésével lehet részt venni - négy teremben zajlanak majd az előadások 10 órától egészen 16 óráig. A program plenáris üléssel kezdődik, amelyen Csányi Sándor MLSZ-elnök mellett a világhírű - már visszavonult - olasz játékvezető, Pierluigi Collina is felszólal majd. A négy teremben nyolc témát, a sportegészségügyet, a sportpszichológiát, a futball-létesítmények és a szurkolók helyzetét, az utánpótlás-képzést és a játékvezetést, valamint a magyar labdarúgás gazdasági alapjait és az amatőr futball fejlesztését érintik majd a beszámolók. Az előadásokat a sportág szinte minden szegmenséből érkező szakértők tartják, így többek között Nyilasi Tibor, George F. Hemingway, Riskó Géza, Studniczky Ferenc, Máté Pál, Buzgó József, Prukner László é...

Fórum

Ide várom írásaitokat, ötleteiteket, ajánlásaitokat.

Fórum

Itt kiírhatod magadból ha van valamiről véleményed. Teljesen mindegy, témafüggetlen.  A fórumunkba minden belefér!

Fórum

A fórumunk használata regisztrációt egyenlőre nem igényel. A regisztráció bevezetését időben jelezzük a blogunkban és a fórumunkban egyaránt.  Jó szórakozást mindenkinek. -aszerk.

Fórum

Kép