Januártól indul a cselgáncs a Vasasban
Januárban huszadik sportágként a cselgáncs is csatlakozik a Vasas Sport Clubhoz. Az angyalföldi klub keddi tájékoztatása szerint az Újbuda Sportegyesülettel lép partnerségre, amelyet a korábbi háromszoros magyar bajnok Bere Tamás irányít, a szakmai munkáért pedig az Európa-bajnok Hadfi Dániel felel. Tóth László, a magyar szövetség (MJSZ) elnöke örömét fejezte ki, hogy egy patinás egyesület csatlakozik a magyar dzsúdó egyre népesebb családjához. "Bízom abban, hogy az együttműködés eredményeképpen Bere Tamás és Hadfi Dániel eddigi munkája beérik, és a kimagasló utánpótlás-eredmények mellett a Vasas nyújtotta háttérrel az élsportban is maradandót nyújtanak a dzsudokák" - hangsúlyozta az MJSZ vezetője. Markovits László klubelnök kifejtette, a széles bázisra épülő utánpótlásmunkához a Vasas a létesítményfejlesztéseken, a versenysporton és a klub nevének presztízsén keresztül tud biztos hátteret és további lendü...