Bejegyzések

hús címkéjű bejegyzések megjelenítése

Sült oldalas

Kép
H ozzávalók 2 főre:   - 1/2 kg oldalas - 2 közepes fej vöröshagyma - 6-8 gerezd fokhagyma - só - frissen őrölt fekete bors - őrölt köménymag - víz Elkészítés: A megtisztított oldalast sózzuk, borsozzuk és őrölt köménnyel hintjük. Tepsire helyezzük és némi vizet löttyintünk alá. A megpucolt fokhagymagerezdeket a hús köré szórjuk, egy-kettő mehet a tetejére is. A vöröshagymát negyedekbe vágjuk és a hús mellé tesszük. A tepsit alufóliával lefedjük és bedugjuk a 200 fokra légkeverésen előmelegített sütőbe kb. 75 percre. Közben kétszer-háromszor ránézünk, és ha elsült a víz a hús alól, pótoljuk. Egy és negyed óra elteltével levesszük a fóliát a tepsiről és visszadugjuk a forró sütőbe. Kb. fél óra alatt megpirítjuk a húst. Közben pótoljuk a vizet, ha szükséges (jó, ha van alatt víz rendesen, mert ebből lesz a finom szaft). A kész oldalast felszeleteljük és a tepsiből kikanalazott szafttal meglocsolva, a sült hagymák kíséretében kínáljuk. forrás: NoSalty.hu

Kolbásszal töltött szűzpecsenye

Kép
Hozzávalók: - 1 sertés szűzpecsenye - kb. 20 dkg házi kolbász vagy füstölt kolbász (nálam most házi kolbászhússal volt töltve, ami a képen látható) - 2-3 gerezd fokhagyma - só ízlés szerint - őrölt bors ízlés szerint - 1 teáskanál morzsolt majoránna - kb. 1 dl fehérbor (vagy 1 dl víz) - zsír Elkészítés: 1. A megmosott, papírtörlővel leitatott pecsenyehúst éles késsel felszúrjuk (vagy a hentessel felszúratjuk), majd akkora kolbászt töltünk bele, amekkora belefér a hús belsejébe. 2. A húst kívül mindenhol sózzuk, borsozzuk, megszórjuk majoránnával, majd egy kizsírozott tepsibe tesszük. Aláöntjük a fehérbort (vagy a vizet), a megpucolt/megmosott fokhagymagerezdeket mellé tesszük. Esetleg 1 fokhagymagerezdet szétpréselhetünk és a húst kívül bekenhetjük vele. 3. A tepsit szorosan befedjük alufóliával és 180 fokos sütőben félpuhára pároljuk. Végül levesszük róla a fóliát és pirosra sütjük. Ekkor már néha ránézünk, megfordítgatjuk és meglocsolgatjuk a hús al...

Paradicsomos húsgombóc

Kép
Hozzávalók 8 adagra:  A húsgombóchoz - 500 g sertés darált hús (sovány) - 1 kis fej vöröshagyma - 1 db tojás (közepes, "M"-es méretű) - 100 g rizs - fehér (száraz) - só - fekete bors (őrölt) - fűszerpaprika A gombóc főzéshez - víz - 1 db zöldségleves kocka A körethez - 1 kg burgonya - víz - só A paradicsom szószhoz - 3 evőkanál étolaj - 3 evőkanál búzaliszt (BL55) - 160 g sűrített paradicsom - kristálycukor - só - fekete bors (őrölt)

Csülök pörkölt

Kép
Hozzávalók: - 2 db, kb 1 kg kicsontozott csülök - 1 kg sertés lapocka - 2 fej hagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 db zöldpaprika - 2 db paradicsom - só, bors - pici majoránna - pici őrölt kömény - 1 ek olaj - 2 tk. fűszerpaprika Elkészítés: Ugyanúgy készül, mint a többi pörkölt. Vegyesen készítettem, a lapocka inkább soványabb, a csülök kicsit zsírosabb ízt ad az ételnek. Az omlós, remegősen puhára főtt, finoman ragacsos bőrös húst vagy szereted vagy nem… mi szeretjük. Persze lehet csak csülökből is készíteni. Az olajon megdinsztelt apróra vágott hagymához hozzáadjuk a fűszerpaprikát, elkeverjük, egy kanál vízzel felengedjük. Beletesszük a kockákra vágott kétféle húst és kevergetve fehéredésig sütjük. Most fűszerezzük sóval, borssal, pici őrölt köménnyel, csipet majoránnával. Hozzáadjuk az apróra vágott zöldpaprikát, paradicsomot és fokhagymát. Ha kell egy kis vizet öntünk alá és fedő alatt, időnként megkeverve készre főzzük. Mint mindenféle pörköltöt bá...

Rizses hús

Kép
Hozzávalók:  4 főre 50 dkg sertéscomb 25 dkg rizs 2 szál sárgarépa 2 szál fehérrépa 1 kis gumó zeller 15 dkg zöldborsó (mirelit is lehet) 10 dkg zsír 1 tk só 1 tk vegeta 2 mk őrölt bors 1 csokor petrezselyemzöld Elkészítés: A húst felkockázzuk. A zöldségeket megtisztítjuk, 1 cm vastagságú, 3 cm hosszú hasábokra daraboljuk. A húst a zsíron saját levében kb. 20 percig dinszteljük. Ezt követően hozzáadjuk a zöldségeket a borsó kivételével és további 15 percig dinszteljük, zsírjára sütjük. 1 liter vízzel felöntjük, a sóval, vegetával, őrölt borssal ízesítjük és 30 perc alatt félpuhára főzzük. Hozzáadjuk a rizst, a zöldborsót, a felaprított petrezselyemzöldet és további 20 perc alatt puhára főzzük. Szükség esetén adunk hozzá pici vizet, nehogy odaégjen. forrás: NoSalty.hu

Tepsiben sült csirkecomb

Kép
Hozzávalók 2 főre: - 4 db alsócomb - 1 hagyma - 4 cikk fokhagyma - olaj - grillcsirke-fűszer - 1 ek liszt - 1,5-2 dl húsleves  Elkészítés: A csirkecombokat jól lemossuk, és leitatjuk róla a vizet. Jól bedörzsöljük a fűszerrel. A tepsibe olajat öntünk, beletesszük a négybe vágott hagymát és a fokhagymacikkeket. A combokat a tepsibe helyezzük, és jól megkenjük az olajjal. A tepsibe még öntünk egy kevés vizet, majd alufóliával letakarjuk. Jó szorosan zárjuk le az alufóliával, hogy a sütéskor keletkezett pára/gőz maradjon a fólia alatt, és jól puhítsa meg a combokat. 180-200 fokra előmelegített sütőbe tesszük. Kb. 30-40 perc után eltávolítjuk a fóliát, majd visszatesszük, és kb. 10 percig hagyjuk, hogy jól piruljanak meg. Lehetőleg fordítsuk át mindkét oldalára. Miután kivesszük a combokat, a tepsit visszatesszük a gázra, és 1 ek lisztet megpirítunk a megmaradt zsiradékon. Felöntjük 2 dl húslevessel vagy vízzel, és egy igen finom mártás lesz belőle. Ezzel öntjük le a ...

Már kapható a kínai üzletekben a magyar prémium marhahús

Kép
Megkezdődött a prémium minőségű magyar marhahús árusítása Sanghajban és környékén, a Greenland Group kínai üzletlánc tíz szupermarketjében február 1-jén.   Felidézték, hogy az első magyar - és egyben európai -, 12 tonnányi marhahús-szállítmány január 14-én érkezett Kínába a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. és a tárca munkájának köszönhetően.    Magyarország és Kína külügyminisztere tavaly júniusban írt alá egyetértési nyilatkozatot arról, hogy kormányaik mindent megtesznek a "Selyemút gazdasági övezet" és a "21. századi tengeri Selyemút" létrehozásáért.    Eddig három magyar vállalat kapott jogot a kínai hatóságoktól marhahús exportjára, a mostani szállítmányt az MNKH vásárolta fel és értékesítette - közölte a tárca.    A "Selyemút gazdasági övezet" és a "21. századi tengeri Selyemút" nevű projekt Eurázsián, illetve az óceánon átívelve kötné össze az ősi kereskedelmi útvonal, a Selyemút által érintett ázsiai, európai és afrika...

Nikujara

Kép
Hozzávalók: 50 dkg sertéshús 4-5 közepes szem krumpli 3-4 vékonyabb sárgarépa 2 fej lila hagyma 1,5 dl száraz fehérbor 1 dl szójaszósz 10 dkg borsó 2-3 ek olivaolaj curry por Elkészítése: A húst nem túl kicsi kockákra vágom. Hasonló nagyságúra darabolom a krumplit, a répát és a hagymát is. A wokba beleöntök egy kevés olajat, és amikor átmelegszik, beleteszem a húst. Kevergetve fehéredésig sütöm, hagyom, hogy körbezárja a külső kéreg a hús rostjait. Ezután ráteszem a hagymát, a sárgarépát, majd pár percnyi pirulás után a krumplit is. Felöntöm a szójával és a száraz fehérborral, megszórom a curryvel, és jól összekeverem, hogy az ízek mindenhová eljussanak. Mérsékelem kicsit a lángot, fóliával letakarom a serpenyőt, és hagyom puhulni az egészet. Nem kell neki nagyon hosszú idő, és érdemes is figyelni rá, hiszen akkor jó, ha nem főnek nagyon szét a zöldségek. A főzés utolsó fázisában rádobom a zöldborsót is, annak már igazán csak pár perc kell.

Töltött dagadó

Kép
A töltelékhez: Kevés hagymán 15 dkg gombát megpároltam sóval, borssal ízesítve 15 dkg mirelitt zöldborsot vajon megpároltam 3 vízben beáztatott zsemlét kinyomkodtam hozzáadtam 1 egész tojást egy nagy doboz /190 gr / konzerv májkrémet petrezselymet az egészet összedolgoztam Ha szükséges még lehet utána ízesíteni sóval és borssal. Megtöltöttem a húst , hústűvel összetűztem. Kívülről a húst vegetával és borssal befűszereztem , darabokra vágott hagymát és 3-4 gerezd fokhagymát mellé téve, kevés zsiradékot és vizet hozzáadva a sütőben először fólia alatt , majd anélkül megsütjük. alapok: http://sutesfozesfortelyaireceptjei.network.hu/ kép:  nemvagyokmesterszakacs.blogspot.com

Orosz hússaláta

Kép
Hozzávalók: - 30 dkg sült hús (pl. sült kacsamell) - 2-3 krumpli (nagyobb) - 1-2 db alma - 3-4 db csemegeuborka (v. ízlés szerint) - 1/2 citrom leve - tartármártás (ízlés szerint) - 1 ek petrezselyemzöld - 2-3 db főtt tojás A krumplit vágjuk fel kisebb kockákra, majd enyhén sós vízben főzzük puhára. Ezután szűrjük le, majd hűtsük ki teljesen.  A maradék sült húst (nálam most sült kacsamell), az almát, és az uborkát vágjuk fel vékony csíkokra. Az almát csepegtessük meg a citromlével nehogy megbarnuljon. Ezután az összes hozzávalót tegyük bele egy tálba, adjuk hozzá az apróra felvágott petrezselyemzöldet, majd óvatosan forgassuk össze. Végül öntsük rá a tartármártást, majd szintén óvatosan keverjük össze. (vigyázzunk nehogy a krumpli összetörjön) Ezután fedjük le a tálat, majd tegyük be pár órára (vagy akár egész éjszakára) a hűtőbe, hogy az ízek kellően összeérjenek. Tálalás előtt helyezzük a saláta tetejére a felszeletelt főtt tojást, és úgy kínáljuk. forrás...

Fasírt ahogyan én szeretem

Kép
Hozzávalók 6 főre: - 500 g darált sertéshús - 4 száraz zsemle - 6 gerezd fokhagyma - 1 fej vörshagyma só bors pici pirospaprika - 2 tojás zsemlemorzsa olaj a sütéshez Elkészítés: A vöröshagymát nagyon apró kockára vágjuk, beletesszük egy nagyobb tálba. Az összetört fokhagymát is tegyük hozzá. A száraz zsemléket áztassuk vízbe, majd jól nyomjuk ki belőle a vizet, és úgy tegyük a hagymára. Tegyük bele a darált húst, a tojásokat fűszerezzük, és jól dolgozzuk össze. Ha kész, formázzunk golyókat, hempergessük meg őket zsemlemorzsában. Majd forró olajban aranybarnára süssük a fasírtot. forrás: Nosalty.hu

Carbonara spagetti

Kép
- 25 dkg spagetti - 10 dkg húsos szalonna - 10 dkg sonka - 2 gerezd fokhagyma - 2 db egész tojás - 0.5 dl tejszín - 5 dkg parmezán - só - bors - olíva olaj Ha a tészta megfőtt (al dente), akkor a sült szalonnához keverem majd ráöntöm a tojásos mártást. Csak addig melegítem össze az egészet, míg a mártás megkocsonyásodik, de nem sül szárazra. alapok: http://eszterlancfoz.blog.hu/ kép:  www.femina.hu

Paprikás csirke

Kép
Hozzávalók: 4 főre - 8 db csirke alsó comb - 4 db vöröshagyma - 4 gerezd fokhagyma - 1 zöldpaprika - 1 db paradicsom petrezselyemzöld - 500 ml tejszín - 2 dl tejföl - só bors fűszerpaprika - 200 g szélesmetélt tészta - napraforgó olaj vagy zsír  Elkészítés: Feltesszük a tésztavizet. A megtisztított hagymát szeletekre vágjuk, magasabb falu lábasban kevés olajon vagy zsíron elkezdjük párolni, sózzuk, borsozzuk. Amint kicsit megfonnyadt, levesszük a tűzről, fűszerpaprikát adunk hozzá, belerakjuk a húsokat, a zöldpaprikát, a paradicsomot (a töltött paradicsom kivájt belsejét), a fokhagymát áttörjük, belerakjuk, és felöntjük vízzel vagy alaplével szükség szerint. Utána fűszerezünk, aki szereti, egy kis darált csípős paprikát is adhat hozzá, de akkor csínján kell bánni a sóval. A húst puhulásig főzzük. A tejszínből tejfölből és egy kis lisztből habarást készítünk. A megfőtt húsokat kiszedjük, a pörköltszaftba beleöntjük a habarást, és kiforraljuk. A kiforrt paprikás alapot...

Engedély nélkül feldolgozott húskészítményeket foglaltak le Zalában

Kép
Engedély nélkül végzett húsfeldolgozást egy zalai húsnagykereskedő cég, amelynek telephelyén négy tonna húskészítmény foglaltak le - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága hétfőn az MTI-t. Cséve Szabolcs sajtóreferens közölte: a NAV pénzügyőrei a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) munkatársaival tartottak ellenőrzést a napokban egy Zala megyei húsnagykereskedésben. Ellenőrizték az ott tárolt élelmiszerek eredetét és leltárt is végeztek.   A nagykereskedésben nem tudták igazolni a telephelyen tárolt, négy tonna feldolgozott húskészítmény származását, de a vizsgálat megállapította, hogy engedély nélküli húsfeldolgozást folytattak. A NÉBIH munkatársai a húskészítményeket lefoglalták és elrendelték megsemmisítésüket.   A pénzügyőrök a dolgozók foglalkoztatásának jogszerűségét is ellenőrizték, és mint kiderült, egy alkalmazott nem volt bejelentve.   A NAV a foglalkoztatási szabályo...

Ötmilliárd forint adót csaltak el húskereskedők

Kép
Ötmilliárd forint adót csalt el egy húskereskedelemmel foglalkozó bűnözői csoport, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói harminchárom embert hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben - közölte az adóhatóság bűnügyi szóvivője pénteken az MTI-vel. Sárközi Alexandra tájékoztatása szerint a fővárosi cégkör az unió tagállamaiból áfa megfizetése nélkül szerzett be sertés- és marhahúst, illetve baromfit, amelyek eredetét eltitkolta, és egy felépített cégláncolaton átfuttatva, fiktív számlák segítségével belföldről származó, igen kedvező áru termékként szerepeltette könyvelésében és adóbevallásában. A láncolatban részt vevő társaságok az adófizetési kötelezettségük csökkentése érdekében felhasználták az áru eredetére vonatkozó fiktív számlákat.  A tatabányai szervezetben az irányító férfi kft.-je stróman cégeken keresztül húskészítményeket vásárolt külföldről, majd az árut hazai társaságoknak továbbértékesítette. A stróman cégek az így származó bevételeiket fiktív számlákkal csökkente...

Új termékek egészségtudatos fogyasztóknak a húsipari kutatótól

Kép
Elsősorban a kis és közepes élelmiszer-feldolgozóknak dolgoztak ki az egészséges táplálkozást szolgáló élelmiszerrecepteket az Országos Húsipari Kutatóintézetben - mondta a közhasznú nonprofit kft.-ként működő intézmény ügyvezető igazgatója az MTI-nek. forrás: MTI - kép: naturpont.com Mátyus Imre elmondta, hogy az intézet tudósai összesen 12 féle újdonságot fejlesztettek ki. Közöttük csökkentett sótartalmú felvágottakat, sonka és kolbász receptjét, afrikai harcsából előállítható felvágottat és többféle vega felvágott előállításának technológiáját, amelyben a húst szójával, borsóval és más növényi alapanyagokkal helyettesítik, ízben mégsem különbözik a zsíros húsból készített változatoktól.      Az intézet laboratóriumában kidolgozták a Csajági sonka márkanevű termék új technológiáját is, amely szerint a hagyományos, egy hónapos érlelési időt egy hétre csökkentik és ezalatt a pác-só felhasználása is elhagyható.      A váci Táncsics M...

Román élelmiszeripari szakemberek elutasítják a vádakat

Kép
T öbb román élelmiszeripari szakember elutasította azt a vádat, hogy román vágóhidak marhahúsként exportáltak volna lóhúst.     Dragos Frumosu, a román élelmiszeripari szakszervezet elnöke vasárnap újságíróknak kifejtette, hogy a húsexportőröket Romániában is rendszeresen ellenőrzik, de átvételkor a francia importőrnek is kötelessége ellenőrizni az áru minőségét.    "Ha az importőr nem tiltakozott amiatt, hogy marhahúsként feliratozott lóhúst kapott, akkor ő is bűnrészes. De utólag is kicserélhette a címkét" - mondta Frumosu.    Daniel Constantin román mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter abban is kételkedik, hogy valóban Romániából származott az a lóhús, amelyet a svéd Findus francia leányvállalata Nagy-Britanniában árult, mélyfagyasztott marhahúsos lasagne nevű termékében mutattak ki.    A tárcavezető egy szombat esti tévéműsorban elmondta: nem a francia vagy brit hatóságok, hanem a nyersanyagot beszállító francia cég állította a...