Bejegyzések

Jenson Button címkéjű bejegyzések megjelenítése

Button: A McLaren folyamatosan fejlődni fog a szezon során

Kép
A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button elárulta, meg van győződve arról, csapata remek stratégiával fejlesztette 2013-as versenyautóját, melyben megvan a potenciál ahhoz, hogy következetesen fejlődjön az előttünk álló bajnokság során.   A wokingi alakulat MP4-28-as versenygépe számos területen különbözik elődjétől, míg a legtöbb csapat inkább tavalyi autójának továbbfejlesztett változatával áll rajthoz 2013-ban is. Button úgy véli, a McLaren hozzáállása hosszú távon kifizetődő lehet, céljuk ugyanis az volt, hogy új fejlesztési irányvonalakat nyissanak meg, melyeket majd követni tudnak a szezon során. „Erre a szezonra egy olyan autót akartunk építeni, mely erős tud lenni az egész év során, ezért változtattunk a versenygépen olyan sokat” – mondta a 2009-es év világbajnoka a Sky Sports F1 televíziónak nyilatkozva. „Egyszerűen az az oka, hogy a szezon hosszú, és szerettük volna, ha az egész idény során lehetőségünk van az autó fejlesztésére.” Button kifej...

Button az élen Sutil és Hülkenberg előtt

Kép
A csütörtöki tesztnaphoz hasonlóan vizes pályán kezdődött a körözés, a délelőtt folyamán azonban nem eredt el újra az eső, így a fokozatosan felszáradó pályán gyorsan javultak a köridők.  Délben már a slick gumik is előkerültek, ezután folyamatosan váltogatták egymást az élen a versenyzők.  A délelőttöt végül Button zárta az élen Sutil és Hülkenberg előtt. Nem várható újabb zápor, így délután teljesen felszáradhat a pálya. A sorrend az ebédszünet előtt: 1.   Button   (McLaren MP4-28)   1:25.936- 33 kör 2. Sutil   (Force India VJM06)   1:26.152- 42 kör 3. Hülkenberg   (Sauber C32)   1:27.246-   36 kör 4. Rosberg   (Mercedes W04)   1:27.672 50 kör 5. Grosjean   (Lotus E21)   1:27.757- 52 kör 6. Alonso   (Ferrari F138)   1:27.878- 52 kör 7.   Maldonado   (Williams FW35) 1:29.132- 35 kör 8. Ricciardo   (Toro Rosso STR8)   1:19.682   -...

Button: A McLaren lemaradásban van

Kép
J enson Button úgy érzi, nem tud elég időt eltölteni az MP4-28-ban, különösen azért sem mert péntekre esőt jósolnak Barcelonába. A McLaren pilótája csapattársát, Sergio Perezt váltotta a spanyol pályán rendezett első teszt utolsó két napjára. Azonban Button a pályán csütörtökön kevesebb időt tudott eltölteni, mert az autón folyamatosan változtatták a beállításokat és mechanikai módosításokat is végeztek rajta. A brit pilóta csak 71 körig jutott. Button pénteken is autóba ül, de úgy érzi, a McLaren lemaradásban van. "Holnap eső lesz, így trükkös helyzet állhat elő. Nem hiszem, hogy elég kört tudtam teljesíteni az autóba és szerintem ezzel Checo (Perez) is így van. Sok munkát végzünk azért, hogy pontosan megismerjük az autó aerodinamikáját.  Sok vizsgálódó munkát végzünk délelőtt és ez mindig tovább tart, mint számítasz rá. Sok időt veszítesz ezzel. Fontos ez számunkra, ha segít az év során az autó megismerésében és irányában, de ugyanakkor korlátozza a tesztelésed." ...

Jerez: Button túllendült a kezdeti gondon, és az élen zárt

Kép
J enson Button a kezdeti műszaki problémán túllendülve a leggyorsabb kört futotta az első kollektív Formula–1-es teszt nyitó napján Jerezben. A másodikként záró Mark Webber és a harmadikként végző Romain Grosjean már majdnem egy másodperccel volt lassabb.    Pedig nem úgy indult Button napja, hogy végén a brit fogja az élen zárni az edzést. Mindössze három kört tett meg, amikor az üzemanyag-adagoló meghibásodása miatt trélerrel kellett visszavinni az autóját a boxba, és félidőig nem is tudta folytatni an körözést. Délután aztán vissza tudott állni, és a teszt első napjának utolsó szakaszában a Pirelli keményebb gumijain megfutotta az 1:18.861-es időt, amivel a leggyorsabbnak bizonyult.  A délelőtt még szerényebb időeredményeket futó Mark Webber is a végére húzott bele, és végül csak Buttont nem tudta maga mögé utasítani. Romain Grosjean már délelőtt megfutotta legjobb idejét (1:19.796), a Lotus pilótája ezzel végül hamramdik helyen végzett. A Mercedes számára nem ...

Button: Az idei autó a legjobb, amit valaha építettünk

Kép
J enson Button szerint a csütörtökön bemutatott McLaren MP4-28 a csapat valaha készült legjobb autója. 2009 világbajnoka tudja, hogy a megbízhatóságon sok fog múlni.    "Az idei autó a legjobb, amit valaha építettünk. Tudom, hogy a mérnökök mindent megtettek annak érdekében, hogy az autó összes területéből kisajtolják a benne rejlő plusz teljesítményt”- mondta a brit versenyző. "Már alig várom, hogy beüljek a volán mögé! Rendkívül erősek voltunk 2012-ben, de nem sikerült úgy összerakni a dolgokat, hogy harcban legyünk a világbajnoki címért.  Láttam, hogy mindenki milyen szorgosan dolgozik azért, hogy jó autónk legyen, de ez még csak a kezdet volt! Hihetetlenül keményen kell dolgoznunk a szezon előtti szakaszban is azért, hogy biztosítsuk a megbízhatóságot. Tanultunk és fejlődtünk a tavalyi év óta, és ez segíteni fog abban, hogy egy sokkal simább és jobb évador fussunk.” Buttont természetesen kérdezték új csapattársáról, a mexikói Sergio Pérezről is.   "Ny...

Button: Erős kapcsolatunk lesz Pérezzel

Kép
J enson Button nem kételkedik benne, hogy Sergio Pérezzel is meg fogja találnia a közös nevezőt, és a McLaren Mercedes érdekét szolgálva fognak együtt dolgozni. A brit versenyző nagyon várja a tesztelést, mely felidéz valamit a Bruce McLaren korszakából.    Button a következőket mondta arra a kérdésre, hogy vajon furcsa lesz-e új csapattárs mellett versenyezni 2013-ban: „Három fantasztikus szezonom volt úgy, hogy Lewis mellett versenyeztem, de semmi marad ugyanolyan a Forma-1-ben, és az emberek továbblépnek. Mindig érdekes, ha új csapattársad van – ami elkerülhetetlenül bekövetkezik -, és ott van az az időszak is, ami a megismerkedésről szól a beilleszkedés alatt, de nagyon örülök, hogy Checo itt van a Vodafone McLaren Mercedesnél”- mondta a brit versenyző a csapatnak adott interjúban. „Mindannyian láttuk, hogy mire volt képes tavaly a Sauber volánja mögött, és azt gondolom, egy nagyon jó pluszt jelent a csapatnak. Az a legfontosabb, hogy jó munkakapcsolattal rendelkez...

Button: Meg kell állítani Alonsót!

Kép
J enson Button szerint ideje véget vetni Fernando Alonso kiegyensúlyozott teljesítményének, és erre remek helyszín lenne a Brit Nagydíj. A McLaren versenyzője az MTC-ben gyakorol, hogy felkészítse az MP4-27-et. Jenson Button a BBC Radio2 reggeli műsorában jelentkezett be telefonon, és éppen a McLaren Technology Centreben tartózkodott: „Amint befejeztük a beszélgetést, Valenciában és Silverstone-ban fogok körözni a szimulátorral, hogy fejlesszük az autót a következő versenyre. Igen, ez a mindennapjaim része, és ezt a megélhetésért teszem... Nem a legviccesebb dolog, hanem igazi munka”- mondta nevetve a brit. „Minden alkalommal, amikor megbeszélést tartunk a verseny előtt vagy után, nagyon nehéz tudni, hogy az autó jól fog-e működni a következő pályán, vagy nem”- válaszolt arra a kérdésre, hogy milyen belülről látni ezt a változatos szezont. „Nos, igen… Remélem, hogy a silverstone-i egy olyan pálya, mely feküdni fog nekünk. Kellemes dolog, ha egy remek versenyed van a hazai közönség elő...

McLaren: Button Dublin utcáin körözget vasárnap

Kép
A Vodafone McLaren Mercedes 2009-es világbajnok versenyzője, Jenson Button vasárnap a Bavaria City Racing esemény keretében ismét pályára gurul. Magyarország után Írországban fog parádézni a brit sztár. A McLaren Mercedes nemrég Budapesten vett részt egy hasonló eseményen a Vodafone közreműködésével, mely hatalmas sikert hozott. Vasárnap Jenson Button ismét a McLaren volánja mögé ül és Dublinban lendül akcióba a Bavaria City Racing esemény keretében. Jenson a város szívében viszi pályára a McLaren-t az erre az eseményre kialított szakaszon. Forrás: f1-live.hu

Button 260-nal száguldott

Kép
Hatalmas közönségsikert aratott kedden Jenson Button, a Forma-1-es McLaren brit pilótája, aki a Vodafone Belvárosi Nagydíj keretein belül, az MTVA kamerái és mikrofonjai előtt több mint 260 km/órás sebességgel száguldott végig a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcában kiépített versenypályán. "Kissé szokatlan volt a pálya, de ez természetes, hiszen nem Forma-1-es versenyre épült" - mondta az első "kör" teljesítése után a 2009-es F1-es világbajnok, aki a belvárosban, a Bazilika és a Parlament között kialakított, 1,7 km hosszú pályán repesztett végig az istálló tavalyi, MP4-26-os jelzésű gépével. Hozzátette: "Csodálatos, hogy ebben a gyönyörű időben ilyen sokan eljöttek." Button előbb egy "utcai" Mercedes volánja mögött ismerkedett meg a pályával, aztán beült a versenygépbe és elképesztő sebességgel száguldott végig a Bajcsy-Zsilinszky úton, befordult a Parlament felé, majd az Országház előtt egy remek pörgéssel megfordult és a ...

Button 260-nal száguldott

Kép
Hatalmas közönségsikert aratott kedden Jenson Button, a Forma-1-es McLaren brit pilótája, aki a Vodafone Belvárosi Nagydíj keretein belül, az MTVA kamerái és mikrofonjai előtt több mint 260 km/órás sebességgel száguldott végig a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcában kiépített versenypályán. "Kissé szokatlan volt a pálya, de ez természetes, hiszen nem Forma-1-es versenyre épült" - mondta az első "kör" teljesítése után a 2009-es F1-es világbajnok, aki a belvárosban, a Bazilika és a Parlament között kialakított, 1,7 km hosszú pályán repesztett végig az istálló tavalyi, MP4-26-os jelzésű gépével. Hozzátette: "Csodálatos, hogy ebben a gyönyörű időben ilyen sokan eljöttek." Button előbb egy "utcai" Mercedes volánja mögött ismerkedett meg a pályával, aztán beült a versenygépbe és elképesztő sebességgel száguldott végig a Bajcsy-Zsilinszky úton, befordult a Parlament felé, majd az Országház előtt egy remek pörgéssel megfordul...

Button tesztelés helyett Budapestre jön

Kép
A McLaren versenyzője nem vesz részt a FIA hivatalos, május 1-3. közötti tesztelésén, helyette Budapesten tart bemutatót. A szezon közbeni tesztelést a költségcsökkentés miatt tiltották be a csapatok jóváhagyásával, de az istállók a betiltás óta szorgalmazzák – legalább korlátozott időtartamban - az engedélyezését. Idén a Spanyol Nagydíjat megelőzően, május 1-3. között lesz lehetősége a pilótáknak és istállóknak a szezon közbeni tesztelésre, az olaszországi Mugellóban. A McLaren bejelentette, hogy a teszten a versenypilótái helyett a két tesztpilóta, Gary Paffet és Oliver Turvey vesz részt. Az idén újra engedélyezett évközi teszt nem jelent a szériában plusz tesztnapot, mivel a mugellói három napot a szezon előtti tesztekből vették el, így az elv, amely miatt korlátozták az évi tesztnapok számát, továbbra is fontos szempont. A helyszín kiválasztásánál több pálya is szóba került, többek között Silverstone, miután az istállók jelentős részének Nagy-Britanniában van a székhelye, ...

Button vs. Schumacher ?...

Kép
 Jenson Button nyerte a Montreal-ban megrendezésre került Kanadai - Forma-1-es nagydíjat?!... ( Az eltelt egy év alatt mi változott a szabálykönyvben ami erre az esetre nem vonatkozik?... ) / kész röhej.../ 2011 / Button - Hemilton  vs.  2010 / Schumacher - Barichello Egy kis memoár: 2010 . július 30. és augusztus 1. között rendeztek meg a magyarországi Hungaroring -en, Mogyoródon . Barichello - Schumacher esetet a versenybíróság vizsgálat alá vonták. S lám milyen érdekes abban az esetben halmazati büntetéseket szabtak ki a versenybírák által vétkesnek kikiáltott Michael Schumacher rényére és csapatára. Az általunk észrevett különbség a két eset között, hogy abban az esetben semmiféle baleset nem történt, míg Button és Hemilton találkozásának a végkimenetele eléggé egyértelmű!?...  Erről csak ennyit...   ( A versenybírák nem valami rugalmasan kezelik az ő általuk alkotott szabályrendszert, mert ha az egyiket megbüntetem, a...

Button vs Hemilton 2011 Kanada Montreal

Kép