Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2014

Lóversenyfutamok ostor nélkül

Kép
A versenyszervező Kincsem Nemzeti Kft. javaslatára a lóversenyzést felügyelő bizottság kísérleti jelleggel hozzájárult az ostorhasználat teljes betiltásához Magyarországon a galopp és az ügető szakágban egyaránt. A Kincsem Nemzeti Kft. csütörtöki közleménye szerint ezzel a döntéssel teljesült az október 1-jével felálló új vezetőség egyik legfőbb célkitűzése a sportág alapját jelentő versenylovak mentális és fizikális egészségének a megőrzése, egy olyan "barbár", szakmailag indokolatlan és a mai kor állatvédelmi elvárásaival teljességgel ellentétes támogató eszköz, mint az ostor megvonásával.   A hazai versenyszervező - amint jelzi - ezzel a lépéssel az élére állt a kontinensen az egyre jobban felerősödő ostorellenes mozgalomnak. "E lépéssel utat mutat a nálunk lényegesen nagyobb lóverseny-kultúrával rendelkező országoknak, ahol évek óta az egyre komolyabb szigorítások ellenére sem képesek minden fél számára megnyugtatóan kezelni a problémát." - áll a közlemén...

Tej kiöntő

Kép
Porcelán tej kiöntő használt de jó állapotban eladó. Bővebben:  A hirdetést az OLX-n találod klikkej ide!

Kellemes ünnepeket kívánunk!

Kép

Adventi hétvégék a Nemzeti Színházban

Kép
Színes programokat kínál a közönségnek az adventi vasárnapokon a budapesti Nemzeti Színház. Első alkalommal november 30-án várják az ingyenes rendezvénnyel a nézőket.   Vidnyánszky Attila az MTI-nek elmondta: karácsonyváró advent délelőttjeikre vasárnaponként elsősorban gyerekeket várnak gyertyagyújtásra, és egy sor programot kínálnak nekik.    Mint mondta, a négy vasárnap délelőttjén - 10 és 13 óra között - például Huzella Péter, a Kaláka Együttes és a társulat színészeinek - Tóth Auguszta, Fehér Tibor, Nagy-Kálózy Eszter - fellépésével várják a gyerekeket karácsony ünnepére készülve.    Az adventi délelőttökön hagyományőrző csoportoktól betlehemes játékokat is láthatnak a nézők. A vállalkozó kedvű fiatalokat kézműves foglalkozások várják: kipróbálható, megtanulható a gyertyaöntés, a mézeskalács·díszítés, a gyertyamártás, a papírmerítés.    A kulisszajárás ezen a négy vasárnapon "betlehemi csillagjárássá" alakul át, amelyben énektanulás és ...

Egri vörös és mádi fehér lesz Debrecen város bora 2015-ben

Kép
A Szent Tamás pincészet 2013-as évjáratú MÁD Furmintja és a St. Andrea pincészet 2012-es évjáratú, Áldás nevű egri bikavére lesz 2015-ben Debrecen város fehér, illetve vörös bora - jelentette be Papp László, a város polgármestere szombaton a III. Debreceni Bormustra megnyitóján. "Már nem bort iszik, aki élvezni tudja azt, hanem titkokat" - idézte Salvador Dalit a Déri Múzeumban tartott rendezvényen Papp László.   Hozzátette: egy nagyon régi hagyományt elevenítenek fel, amikor ismét lesz Debrecen városnak bora.   A magyar bor és borkultúra nem idegen Debrecentől: történelmi tény, hogy Érmellék évszázadokon át a város szőlőskertje volt. Az egész Kárpát-medencében először, a Debrecentől alig 40 kilométerre fekvő Bihardiószegen alapítottak 1870-ben vincellér iskolát. Az pedig rangot, megbecsülést, tekintélyt jelentett a módos debreceni polgárok körében, ha szőlőjük volt az Érmelléken - jegyezte meg a polgármester, hozzátéve: ezért érzi Debrecen város vezetése fontosnak,...

Az 1918-as román ígéretek betartását követelték Sepsiszentgyörgyön

Kép
Az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban tett ígéretek betartását, a magyarság jogainak alkotmányos elismerését követelték a román kormánytól a Magyar Polgári Párt (MPP) felhívására összegyűlt tüntetők szombaton Sepsiszentgyörgyön. Itthon vagyunk, Autonómiát, Vesszen Trianon -  skandálta a szervezők szerint kétezres, a csendőrség szerint ötszáz főre tehető tömeg az el-eleredő ónos esőben a Kovászna megyei kormányhivatal előtti téren, miközben Kollektív jogokat, Szabad Erdély, autonóm Székelyföld feliratú, román és angol nyelvű táblákat emeltek a magasba.   A demonstráció szónokai arra emlékeztették Bukarestet, hogy az 1918 december elsején elfogadott Gyulafehérvári Nyilatkozatból csak az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó rész került be az alkotmányba és beváltatlanok maradtak azok a cikkelyek, amelyekben a románság autonómiát ígért az Erdélyben élő népeknek.   A gyulafehérvári határozat kimondta, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új román álla...

Vasárnaptól újra teljes vonalán jár a 3-as villamos

Kép
Vasárnaptól újra a teljes vonalán, a Mexikói út és a Gubacsi út között közlekedik a 3-as villamos - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint a vonalon "az utolsó részmunkák" vannak hátra, a kivitelező azokkal január végére elkészül, de e feladatokat villamosforgalom mellett is el lehet végezni. A 11,5 milliárd forintos felújítás eredményeként a villamosok menetideje a 13,5 kilométeres szakaszon 6 perccel csökken. A felújítás részeként az összes megállóhelyet akadálymentesítették, megújultak az utastájékoztató eszközök, az utasvárók, megújult a villamospálya és hamarosan az új, alacsonypadlós CAF villamosok közlekednek a TW6000-es, hannoveri szerelvények helyett. Vasárnaptól az 51-es és az 52-es villamos is a teljes vonalán közlekedik, illetve megszűnik a 3-52-es és 51-es villamospótló busz - közölte a BKK.

Német nap - Gasztronómia, zene, kultúra és sport a közmédia műsorában

Kép
A közmédia vasárnapi német tematikus napján nemcsak a 25 évvel ezelőtti eseményekről lesz szó, hanem teret kap a gasztronómia, a zene, a kultúra és a sport is - közölte Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) főszerkesztője az MTI-vel szombaton.      A Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek Főszerkesztőségének vezetője kiemelte, hogy a Vendégségben Németország című egész napos műsorfolyamban a televíziós és rádiós csatornákon számos érdekességgel találkozhatnak a nézők és a hallgatók.        Hangsúlyos eleme lesz a műsorfolyamnak a magyarországi svábok hagyományainak - táncainak, ételeinek - bemutatása, a műsorban főznek például babos tésztát. Emellett a Villány és Szekszárd környéki borászat sváb gyökereiről is szólnak.      Szerepel a műsorban Kóbor János zenész. Bock József borásszal és Michelisz Norbert autóversenyzővel riportot láthatnak a nézők.   ...

Magyar ízek karácsonyi vására az Erzsébet téren

Kép
Ízesített krémsajtokkal, erdélyi füstölt csülökkel, pálinkával és fahéjjal kevert akácmézzel, valamint csokoládékülönlegességekkel is várják a látogatókat a magyar ízek karácsonyi vásárán Budapesten. Az Erzsébet téren december 12. és 23. között rendezi meg a vásárt a Magyar Ízek Alapítvány immár nyolcadik alkalommal, a belépés ezúttal is ingyenes.  A szervezet közlése szerint nyolc napon át több mint hatvan hazai és határon túli magyar termelő lesz jelen a helyszínen, a termékeket bárki megkóstolhatja és meg is vásárolhatja.  A kínálat egyik különlegességének a sajtok számítanak, a választékban füstölt parenyica, mozzarella, lilahagymás, paprikás és petrezselymes-fokhagymás krémsajt, valamint töltött parenyicatekercs egyaránt megtalálható.    A határon túli termékeket képviseli a Gyergyószentmiklósról érkező, bükkfán füstölt csülök mellett a házi szalonna, a paprika nélkül készülő "sápadt kolbász", a vaddisznószalámi és házi kenőmájas.   Különleges...

Macskák - 1400. előadás a Madách Színházban

Kép
Szombaton 1400. alkalommal játsszák a Macskák című musicalt a Madách Színházban; a 31 éve műsoron lévő darab ünnepi előadásán fellép szinte mindenki, aki részese volt az eddigi sikernek. "A Macskák minden magyar színházi rekordot megdöntött" - mondta Szirtes Tamás igazgató, T. S. Eliot és Andrew Lloyd Webber musicaljének rendezője az MTI-nek.   Az 1983. március 25-én bemutatott darabról szólva kiemelte: az ország méretét és a színházba járók számát tekintve fantasztikus rekord az, hogy ugyanabban a színházban, rendezésben és koreográfiával 1400 alkalommal játszanak egy darabot.     Elmondta, hogy a sikernek több komponense volt. A produkció létrejöttének körülményeiről szólva emlékeztetett arra, hogy a musicalt még a szocializmusban mutatták be, és a produkció messze meghaladta az akkori színházi gondolkodást a maga komplexitásával, az énekelni, táncolni tudó színészekkel, táncosokkal, teljes újszerűségével és dinamikájával.   A robbanásszerű sikerben teh...

Negyven felesége is lehetett a mormon egyház alapítójának

Kép
Akár 40 felesége is lehetett Joseph Smithnek, a mormon egyház alapítójának, akik között voltak házas asszonyok és egy 14 éves lány is - ismerte el az egyház egy új értekezésben, amelyet keddi számában ismertetett a The New York Times.    Smith családi életéről régóta tart már a történelmi vita, de a mormonok -  akiknek hivatalos neve az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza - mindeddig kitartottak amellett, hogy prófétájuk egyetlen asszonnyal, Emmával élt boldog házasságban. Az egyház most elismerte, hogy "óvatos becslések szerint 30 és 40 között" lehetett az egyházalapító felségeinek száma.     A mormon egyház az amerikai kormány nyomására 1890-ben szakított a poligámiával. A többnejűséget börtönnel és vagyonelkobzással büntették a 19. századi Egyesült Államokban.  A interneten is közzétett egyházi értekezés szerint Smith nem akart több feleséget, de feladta ezt az álláspontját, miután állítása szerint 1834 és 1842 között h...

Szolgálatba állt Nagy-Britannia első biogázüzemű busza

Kép
Szolgálatba állt Nagy-Britannia első, biogázzal működő busza Bristol és Bath városa között - írja a BBC. A negyvenüléses buszt ételhulladék és szennyvíz újrahasznosításával készült metángáz hajtja. A környezetbarát jármű 300 kilométert tud megtenni egytanknyi gázzal, amelyhez körülbelül öt ember éves hulladékára van szükség.   A busz a bathi busztársaság tulajdonában van, és a bristoli repülőtér, valamint Bath híres történelmi központja között szállít utasokat. A buszvonalat nagyjából 10 ezer utas veszi igénybe évente.   A busz meghajtásához szükséges biogázt a bristoli szennyvízfeldolgozó termeli.   A csatornázási művek vezetője szerint a biogáz-meghajtású járművek fontos szerepet játszhatnak a brit városok levegőminőségének javításában, azonban a biobusz még ennél is tovább megy: a környéken élő emberek termelik meg hozzá a szükséges üzemanyagot.   A bristoli szennyvízfeldolgozó évi 75 millió köbméter szennyvizet és 35 ezer tonna ételhulladékot dolgoz ...

"Fekete pénteki" káosz és verekedések a brit áruházakban

Kép
Káoszba és sok helyen verekedésekbe torkollt a nagy-britanniai áruházláncok "fekete pénteki" kiárusítási akciója.   Nagy-Britanniában eddig hagyományosan karácsony után indult a hatalmas árleszállításokkal jellemzett kedvezményes értékesítési kampány, ám az utóbbi néhány évben meghonosodott és igen hamar népszerűvé vált az Egyesült Államokban régóta népszerű, november végi "fekete péntek".   A brit szupermarketek előtt már éjfél után hatalmas tömegek gyűltek össze, és a hajnali nyitást sok helyütt őrjöngésbe fulladó roham követte.   A manchesteri rendőrség az angliai nagyváros mind a hét Tesco áruházában rendbontásokról és sérülésekről számolt be, és a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat számos londoni, walesi és skóciai üzletében is hasonló jelenetek játszódtak le szinte egész nap.   Rendőri segítségre volt szükség más nagy áruházláncok, köztük az Asda több üzletében is a tülekedések miatt.  Az áruházak által kínált átlagos árengedmény a brit k...

Megnyílt Budapest három nagy belvárosi adventi vására

Kép
Egyszerre nyílt meg pénteken Budapest három nagy adventi vására: péntektől az év utolsó napjáig a Városháza parkban, a Vörösmarty téren és a Szent István-bazilika előtt is várják a látogatókat többek között adventi témájú előadásokkal, korcsolyapályával, kézműves programokkal, fényfestéssel és gasztronómiai vásárral.   Bán Teodóra, a Városháza parkbeli és a Vörösmarty téri vásárok programjait szervező Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft.(BFTK) ügyvezető igazgatója a pénteki megnyitón kiemelte: idén másodszorra rendezik meg összehangolt időpontban és tartalommal a három nagy fővárosi karácsonyi vásárt.    A három program közül a legrégebbi, a 15 éves múltra visszatekintő Vörösmarty téri adventi-karácsonyi vásárt ma már Európa egyik legkedveltebb téli turisztikai attrakciójaként emlegetik, tavaly első helyen állt a Sunday Times hat európai karácsonyi vásárt felvonultató rangsorában, de szerepelt a Travel & Leisure tízes listáján, valamint az...

"Fekete pénteki" roham az amerikai üzletekben

Kép
Amerikaiak tízmilliói kezdték meg a karácsonyi vásárlást a szezon kezdetét jelentő "fekete pénteken", sőt már az azt megelőző hálaadás nap estéjén. A vásárlók első rohama már csütörtök este megindult, mert az elmúlt években elterjedt szokást folytatva számos kereskedő előrehozta az akciót. A kiélezett versenyben a legnagyobb áruházláncok közül az idén a Target, a Macy's, a Kohl's, a Staples és a J.C Penney csütörtök este hatkor megkezdte a rendkívüli nyitva tartást, az Amazon és a Best Buy pedig a hét eleje óta hirdeti online a "fekete pénteki" kedvezményeket.    Ezzel a kereskedők sokak szerint elrontották a hálaadás meghitt hangulatát. A vevők második hulláma péntek reggel árasztotta el a boltokat.    Az amerikai Nemzeti Kiskereskedelmi Szövetség becslései szerint az ünnepi forgalom értéke 4,1 százalékpontos növekedést mutat majd, el fogja érni a 616,9 milliárd dollárt. Az adatokkal még alá nem támasztott várakozások szerint 25,6 millió vevő már ...

Padlófűtéses római-kori házat tártak fel Törökországban

Kép
Padlófűtéses római-kori házat tártak fel Törökország déli részén, az ókori Piszidia városában. A ház nemcsak padlófűtéssel, hanem folyóvízzel és szennyvízelvezető rendszerrel is rendelkezett.     A kétemeletes házban volt szauna és fürdő is, a padlót pedig kályha segítségével fűtötték - mondta el Mehmet Özhanli, a feltárás vezetője.    A kétezer négyzetméteres házat tavaly fedezték fel a Piszidia városában folyó feltárások alkalmával. A település a korai kereszténység egyik fontos központja volt. A régészek szerint az épületet Kr.e. 25-ben emelték, és tipikus anatóliai háznak tűnik - olvasható a Hürriyet török napilap angol nyelvű honlapján.    Özhanli szerint a városban való elhelyezkedése alapján a ház eredetileg egy gazdag vagy előkelő származású római tulajdona lehetett, és egészen a 11. századig használták.    "Nincs több konkrét információnk, de tudjuk, hogy az épület több különböző civilizációból származó lakónak is otthont adott...

Jimi Hendrix élete saját szavaival a Trubadúr új kötetében

Kép
Nulláról indulva - Jimi Hendrix élete saját szavaival címmel magyarul is megjelent Peter Neal brit dokumentumfilmes és az idén elhunyt amerikai producer, Alan Douglas szokatlan összeállítása minden idők legnagyobb gitárosáról. "Kvázi önéletrajznak nevezhetjük leginkább ezt a könyvet. Bár sok kötet megjelent halála óta Jimi Hendrixről, ilyen jellegű még nem. Az életrajzírók eddig saját ízük szerint használták a gitáros életében tett tengernyi nyilatkozatot, interjút, a Nulláról indulva kicsit árnyalja a képet azzal, hogy nem értelmezi, csak szerkesztve egymás mögé helyezi szavait" - mondta Pritz Péter fordító az MTI-nek.   A kötet tavaly jelent meg az Egyesült Államokban, a magyar fordítást a Trubadúr Kiadó gondozza. A két szerkesztő, Peter Neal brit dokumentumfilmes és Alan Douglas, az idén nyáron elhunyt amerikai lemez-, könyv- és filmproducer személyesen ismerte Jimi Hendrixet: előbbi készítette a legelső filmet a gitárhősről (ez volt az Experience 1967-ben), utóbbi...

Új futópályát adtak át Kőbányán

Kép
Új, 1,4 kilométer hosszú rekortán borítású futópályát adtak át pénteken Kőbányán. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a pénteki avatón elhangzott: a helyi lakosok már régóta igényelték, hogy az Óhegy parkban bővüljenek a sportolási lehetőségek. Ennek érdekében különített el a kerület idén 61 millió forintot a fejlesztésre.    Ebből az összegből a közel másfél kilométer hosszú és egy méter széles futókör kiépítése mellett hét korszerű eszközt is telepítettek az erősíteni vágyóknak. Ezek mellett többek között a futópályához kapcsolódó elöregedett járdákat is felújították, a Kőér utca felöli lépcsősort pedig újjáépítették.    A pályát egész nap lehet használni, ennek érdekében három közvilágítási oszlopot telepítettek át úgy, hogy a futókört megvilágítsa. Az önkormányzat egyúttal jelezte, hogy jövőre négy új villanyoszlop telepítését tervezik a most még kevésbé jól megvilágított szakaszokhoz.    A futókört Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere adta...

Közel 30 százalékkal hatékonyabban működnek az Alstom metrók

Kép
A BKV szerint 27,3 százalékkal csökkent a 2-es metró vonalán futó szerelvények energiaigénye a szovjet-orosz Ev metrók hoz képest, ezt a teljesítményt a Siemens hatékonysági díjjal jutalmazta.   A közlekedési társaság pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a 2011-től folyamatosan megújított járműpark szerelvényei alkalmasak arra, hogy a fékezés során energiát termeljenek, és azt visszatáplálják a hálózatba. Egyrészt a korszerű járműveknek, a hálózatba visszatáplálható energiának, másrészt pedig a hatékony menetrendnek, az automata vonatvezérlésnek, a korszerű transzformátoroknak, illetve a veszteségek minimalizálásának köszönhetően összesen 27,3 százalékkal csökkent a járművek energiaigénye. A 2-es és 4-es metró energiaellátásért felelős, valamint a vonatvezérlő rendszereket a Siemens építette ki. Hozzátették: a BKV továbbra is elkötelezi magát a közösségi közlekedés fenntartható fejlődése mellett, és kiemelt ügyként kezeli az energiahatékony technológiák alkal...

A NASA-látogatást nyert egy magyar informatikus hallgató

Kép
A NASA-hoz utazik az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Karának hallgatója, Pais Gergely. A másodéves programtervező informatikus hallgató tagja annak a hét tagú nemzetközi diákcsapatnak, amely kategóriájának legjobbja lett a Space Apps Challenge ötletversenyen - olvasható az egyetemnek az MTI-hez eljuttatott közleményében . A versenyt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) írta ki. A csapatoknak 48 óra alatt kellett innovatív megoldásokat kidolgozniuk. Az idei témák között az űrtechnológia, az aszterodiák és a robotika is szerepeltek. Idén több mint 8 ezer versenyző csaknem 700 projektet indított a különböző kategóriákban.   Pais Gergely és csapattársai saját kategóriájukban 25 csapat közül bizonyultak a legjobbnak. Az intelligens űrhajós sisak (E.C.A.S.A. Interactive Astronaut Helmet) tervével győzték meg a NASA szakértőiből álló bíráló bizottságot.  A sisak szemkövetéses és hangvezérléssel is irányítható, a kiterjesztett valóság technológiája révén ...

A világ legnagyobb műjégpályája nyílik meg Moszkvában

Kép
A világ legnagyobb műjégpályája nyílik meg pénteken az orosz fővárosban a nemzetgazdasági kiállítási központ (VDNH) területén.     A különböző létesítményekkel együtt több mint 57 ezer négyzetméter kiterjedésű területen 20,5 ezer négyzetméternyi jégfelületet hoztak létre. Egyszerre 4 és fél ezren tudnak majd korcsolyázni rajta, naponta pedig legalább 20 ezren használhatják az óriási műjégpályát.      Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a műjégpályája 1,3 ezer négyzetméterrel haladja meg a korábbi világrekordert, a Hollandiában lévő FlevOnice jégpályát, amelynek mérete 19,2 ezer négyzetméter.      A VDNH, amely eddig sem csak kiállításoknak és vásároknak, hanem különböző kulturális és nagy tömegeket szórakoztató rendezvényeknek adott helyet, májusban kapta vissza ezt az eredeti, szovjet időket visszaidéző elnevezését.     A műjégpályát az egykori Szovjetunió gazdasági, műszaki és t...

Időszerű lenne a magyar-amerikai kapcsolatok áttekintése

Kép
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke időszerűnek tartja a magyar-amerikai kapcsolatok áttekintését, ezért meghívta a bizottság ülésére André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivőt.      Németh Zsolt erről pénteken egy más témában tartott sajtótájékoztatón beszélt. Mint mondta, a meghívása áll, és az amerikai ügyvivő jelezte: engedélyt kér a részvételre.      A külügyi bizottság vezetője beszámolt arról is, hogy André Goodfriend jelezte, hogy mindenképpen szeretne találkozni vele, de ő bízik benne, hogy a bizottság vendége is lesz az amerikai diplomata a közeljövőben, és megvitathatják a két ország közötti kapcsolatokat, így a kitiltási ügy aktuális helyzetét is.      A beutazási tilalom által érintettekkel kapcsolatos kérdésre Németh Zsolt azt mondta, ő is csak Vida Ildikó NAV-elnök nyilatkozatára tud támaszkodni. forrás: MTI - kép: stockportal.hu

Fokozott rendőri ellenőrzés lesz a fővárosban

Kép
Három kerületre kiterjedő fokozott ellenőrzést rendelt Budapest rendőrfőkapitánya - olvasható a rendőrség honlapjára csütörtökön feltett közleményben. Azt írták, hogy az ellenőrzés a IV., a XIII. és a XV. kerületben lesz péntek 17 órától szombat hajnali 5 óráig.   A fokozott ellenőrzés célja a közrend és közbiztonság fenntartása, a bűncselekmények és szabálysértések számának visszaszorítása, a jogellenes cselekmények megakadályozása, valamint a közlekedési balesetek megelőzése - áll a közleményben.   Hozzátették, hogy az ellenőrzés keretében a rendőrök igazoltathatnak, átvizsgálhatják a ruházatot, a járműveket, és lefoglalhatják a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat.

Ismét termelnek fűszerpaprikát Mórahalom térségében

Kép
Sikeres volt a Kotányi fűszerkereskedelmi cég, a Fűszermalom Kft. és az önkormányzat összefogása, újjáéledt a fűszerpaprika-termesztés Mórahalom térségében, az első évben mintegy 50 tonna kiváló minőségű őrleményt állítottak elő a szegedi tájkörzetben betakarított terményből - közölte Nógrádi Zoltán (Fidesz) polgármester pénteken a homokháti kisvárosban. A város és a fűszerkereskedelmi cég márciusban állapodott meg arról, hogy együttműködnek a szegedi fűszerpaprika-termesztés fellendítése érdekében - mondta a kezdeményezés első eredményeit értékelő találkozón a politikus.  A kitűnő adottságokkal és nagy hagyományokkal rendelkező homokhátsági területen az első évben mintegy félszáz család kapcsolódott be a fűszerpaprika-termesztésbe, és mintegy 300 tonna nyers árut állítottak elő – tudatta a polgármester. Már elkezdődött a szerződések megkötése a következő évre, és komoly az érdeklődés, többek között annak köszönhetően, hogy a piacon egyedülálló módon a Kotányi a keres...

Adventi fényüzeneteket vetítenek a székesfehérvári püspöki palota homlokzatára

Kép
Adventi fényüzeneteket vetítenek a székesfehérvári püspöki palota homlokzatára, a különleges és egyedi díszkivilágítást vasárnap kapcsolják fel.   A Székesfehérvári Egyházmegye és a helyi önkormányzat közös adventi programjairól tartott hétfői sajtótájékoztatón Spányi Antal megyéspüspök kiemelte: advent az az időszak, amikor az ember lelkileg megújulva, szeretetében megerősödve keresi az alkalmat, hogy ajándékaival megmutassa szeretetét.   A püspökség immár tizedik alkalommal igyekszik ehhez segítséget nyújtani a Püspöki Palota kertjében tartott különböző rendezvényekkel és vásárral, amelyek szorosan kapcsolódnak a városi programokhoz - tette hozzá.  Spányi Antal jelezte, hogy a püspökség adventi udvarán megvásárolt karácsonyi ajándékokkal a vásárlók közvetve segíthetik az egyházmegye intézményeit és a Katolikus Karitászt.   Cser-Palkovics András polgármester elmondta: idén is gazdag programkínálattal várják az érdeklődőket. A tavalyihoz hasonlóan két hel...

Perli a BBC-t és a rendőrséget Sir Cliff Richard

Kép
Perre készül a BBC és a rendőrség ellen Sir Cliff Richard, akit gyermekmolesztálás vádjával nemrég feljelentettek, és az angliai otthonában ezután elvégzett házkutatást a brit közszolgálati televízió élőben közvetítette. A 73 éves angol popveterán Berkshire megyei házát egy évtizedekkel ezelőtti szexuális visszaélés gyanúja miatt augusztusban kutatták át a rendőrök. A feljelentés szerint az incidens 1985-ben, az észak-angliai Sheffieldben történt, sértettje pedig egy fiú volt, aki a közelebbről nem részletezett állítólagos visszaélés idején még nem töltötte be a 16. életévét. Az énekes a komoly nemzetközi feltűnést keltő házkutatás idején portugáliai nyaralójában tartózkodott, ám nem sokkal később hazatért, és önként megjelent a területileg illetékes Dél-Yorkshire megyei rendőrségen, ahol kihallgatták.  A popsztárt nem vették őrizetbe, és azóta sem emeltek vádat ellene. Ügyvédei szerint valószínűleg nem is várható vádemelés. Sir Cliff maga is teljesen megalapozatlannak ...

Nahát már ezt is?!...

Kép
fotó: Brigitte

Egyre többen mozognak

Kép
Az aktív munkavállalók között egyre nagyobb a hajlandóság a rendszeres testmozgásra, közel 93 százalékuk sportol hetente legalább kétszer. A Humánpolitika.com Közhasznú Egyesület és az All You Can Move cég szeptemberi közös kutatásában 22 ezer munkavállalóra vonatkozó magyarországi vállalati egészségfejlesztési gyakorlatot ás sportolási szokásokat tekintett át.   A megkérdezett vállalatok kétharmada támogatja a munkahelyi sportot, mivel egyértelmű számukra, hogy ezzel nem csupán dolgozóik jól-létéről gondoskodnak, de növelik a teljesítményt, csökkentik a hiányzásos napok számát is.   Elmondásuk szerint évről évre javuló tendenciát tapasztalnak. A válaszadó munkavállalók 93 százaléka sportol hetente legalább kétszer, kétharmaduk akár hetente háromszor is eljár mozogni. A férfiak heti két-három alkalommal sportolnak, majdnem negyedük naponta edz, és szinte alig van közöttük, aki csupán hetente egyszer vagy annál kevesebbszer megy el mozogni. A nők heti egy-kétszer jutn...

Az autósok tíz százaléka vált csak biztosítót

Kép
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) idei kampányában tíz autósból kilenc elfogadja az átlagosan 1-2 ezer forintos díjemelést és marad jelenlegi biztosítójánál, csak 10 százalékuk vált biztosítót - közölte az első hét tapasztalatai alapján a Biztosítás.HU online alkusz az MTI-vel.  Már az előző évek kampányaiban is jellemző volt az, hogy az elérhető megtakarítások mértékének csökkenésével párhuzamosan csökkent a biztosítót váltók száma is. Ezen a tendencián a mostani mérsékelt díjemelkedési hullám sem változtat, mert a kampány első hetében alig fele annyian kezdeményeztek biztosítóváltást, mint tavaly ilyenkor.    Így idén novemberben - ebben a hónapban lehet felmondani a meglévő kötelező biztosítást - váltók száma valahol 200 ezer környékén alakul majd, szemben a tavalyi 370 ezerrel.  A váltók nagy részén négy biztosító - a KÖBE, a K&H, a Groupama és az MKB - osztozik, azokat az autósok fele választja. Az átlagdíj éves 12 ezer forint körn...

Mi a szám címe?

Kép

Díjazták az év legjobb szálláshelyeit

Kép
Kiosztották az Év szállása 2014 verseny díjait: közel 250 ezer vendégértékelés és 40 ezer szavazat, valamint a szakmai zsűri véleménye alapján az idén a felsőtárkányi Bambara Hotel kapta az elismerést - közölte a versenyt elindító Szallas.hu portál az MTI-vel csütörtökön.   A versenyben három fő kategóriában hirdettek győztest. Az Év szállása mellett átadták az Év feltörekvő turisztikai települése díjat, amely Abádszalóké lett, az Év turisztikai települése címet pedig a Veszprém megyei Csesznek nyerte el.    A közlemény kiemeli, hogy az előző évinél lényegesen több szavazatot kaptak a Tisza-tavi települések az Év szállása versenyben, ami a környék fejlesztését szolgáló nemzeti program hatásának is tulajdonítható. Az egy szálláshelyre eső foglalások száma Abádszalókon nőtt a leginkább, amivel a település kivívta az Év feltörekvő turisztikai települése címet. Ráadásul itt található az Év innovatív szálláshelye különdíjjal jutalmazott Butik Design Rooms is, ahol minde...

A BKK uniós forrásból telepít új jegyautomatákat

Kép
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 2,3 milliárd forintnyi uniós forrásból telepíthet új jegy- és bérletkiadó automatákat a főváros és az agglomeráció forgalmasabb pontjaira. A BKK csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében a legfrissebb Magyar Közlönyre hivatkozva azt írta: a kormány támogatja az új értékesítési stratégiájukat, így juthatnak hozzá az uniós forráshoz. A közlönyben az is szerepel, hogy a kormány hozzájárul a terv kiemelt projektté minősítéséhez, valamint a készülékek beszerzéséhez szükséges támogatási szerződés megkötéséhez is.   A 300 darabos projektben beszerzett új, korszerű jegy- és bérletkiadó automatából 222 már üzemel. A folyamatos telepítés eredményeként az év végére várhatóan 270, legkésőbb 2015 elejére pedig mind a 300 automata működik majd - tették hozzá.   A BKK 2014 tavaszán kezdte meg az új készülékek üzembe helyezését, és eddig az utasok 6,9 milliárd forint értékben vásároltak jegyeket és bérleteket az automatákból. forrás : M...

A módosított MobilTárca alkalmazás már letölthető

Kép
A Magyar Telekom MobilTárca szolgáltatásához szükséges alkalmazás egy ideig nem volt elérhető, a módosított alkalmazás azonban már letölthető a Google Play áruházból - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel. Közleményük szerint egy autentikációs ütközés okozta probléma miatt módosítani kellett az alkalmazáson. Hozzátették, mivel egy most induló szolgáltatásról van szó, így ez a technikai hiba csekély számú ügyfelet érintett. A Telekom szerdán jelentette be a MobilTárca elindulását, elsőként a hazai mobilszolgáltató cégek közül. Az alkalmazással nemcsak fizetni, hanem hűségpontokat gyűjteni, valamint rendezvényekre belépni is lehet. A szolgáltatásban a Telekom partnerei a MasterCard, az OTP Bank, a SuperShop és az InterTicket. A MobilTárca igénybevételéhez szükség van egy arra alkalmas okostelefonra és SIM kártyára, a Google Play Store-ból letölthető MobilTárca alkalmazásra, valamint a Telekommal kötött mobil hang- és internetelőfizetésre. A Telekom üzletekben az ügyfelek...

Az óceáni áramlatok eddigi legpontosabb térképe készült el

Kép
Műholdfelvételek segítségével készítették el az eddigi legpontosabb térképet a Föld óceánjainak áramlatairól és sebességükről. Az új modellt az UNESCO párizsi székhelyén mutatták be egy konferencián.   A műholdak között fontos szerepet játszott az Európai Űrügynökség Goce-missziója (Gravity field and steady-state Ocean Circulation Explorer), mely 2009 és 2013 között különlegesen pontos méréseket végzett a földi gravitációról. Adatai részletesen bemutatták, milyen szerepet játszik a nehézségi erő az óceáni áramlatok mozgásában - olvasható a BBC News honlapján.    Az új térkép sokat segít a klímakutatóknak. A hatalmas víztömeg mozgása a bolygón a hő szállításában is szerepet játszik, ezért az új szimulációs éghajlati modellekbe is beépíthető.    A Goce olyan műszerekkel dolgozott, amelyek a Föld gravitációs vonzásának igen enyhe változásait is érzékelték. A vonzás azért mutat apró eltéréseket, mert a bolygó belsejében egyenlőtlen a tömeg elosztása. ...

Compact Disco: elkészült az első saját magyar nyelvű dal

Kép
Te + én címmel magyar nyelvű dalt készített a Compact Disco, amely eddig kizárólag angolul adta elő számait. A számot és a klipet december 4-én mutatja be a népszerű elektronikus zenei formáció. "Újabb kihívásra van szükségünk. A Compact Disco megalakulása óta, tehát hat éve csak angol szövegű számokat készített, elsősorban azért, mert a nemzetközi megjelenés a kezdetektől az egyik legfontosabb célunk. Voltak külföldön sikereink, a Sound of Our Heartsot számos kinti rádió játszotta, de 2012-ben a bakui Eurovíziós Dalfesztiválon saját szemünkkel láttuk, hogy egy nemzetközi karrierhez nem elég egy jó dal, ahhoz rengeteg pénz, kiterjedt menedzsment is kell" - mondta a groove-okért felelős Lotfi Begi csütörtökön az MTI-nek.    A Te + én szerelmes szám, amely jól illeszkedik a Compact Disco eddigi világába. Premierje december 4-én, csütörtökön reggel lesz a Petőfi Rádióban. Az új dal és klip felvezetéseként egy három epizódos kisfilm készült, az elsőt már közzétették a You...

Gyors netet kapnak pénzükért a magyarok

Kép
Gyors netet kapnak a pénzükért a magyar internetezők, akik átlagosan havi 5300 forintot fizetnek a szélessávú internetért - közölte az Internetet.hu távközlési ár-összehasonlító portál csütörtökön az MTI-vel. Az elemzés szerint ez az ár a szolgáltatók által kínált csomagok díjainak átlaga alá esik, vagyis a magyar internetezők többsége olcsóbb csomagokra fizet elő, miközben ezért az összegért már viszonylag nagy letöltési sebességű szolgáltatást vásárolhatnak. Az Internetet.hu 30 internetszolgáltató 300 csomagját figyelembe véve kiszámolta, hogy Magyarországon átlagosan 6000 forintba kerül egy szélessávú internetcsomag.   A szakportál megjegyzi: az említett összeg önmagában alacsonynak számít Európában, az egy főre jutó GDP arányában azonban már Magyarország kisebb lemaradásban van. Az ország jóléti szintjéhez mért internetdíj tekintetében a világ 64 vizsgált országa között Magyarország a 25. helyen áll, megelőzve Lengyelországot és Romániát, de lemaradva Szlovákiától és Cs...

November utolsó hétvégéjén néhol havazás is lehet

Kép
November utolsó hétvégéjén többfelé várható eső, északkeleten akár havas eső, havazás is lehet. A leghidegebb órákban továbbra is fagypont körül alakul a hőmérséklet, de néhol nappal sem lesz plusz 1 Celsius-foknál melegebb - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos középtávú előrejelzéséből.   Pénteken túlnyomóan borult, párás, néhol tartósan ködös idő lesz, csak rövid időszakokra szakadozhat fel a felhőzet. Szórványosan várható eső, eleinte északkeleten havas eső, havazás is lehet. Helyenként megélénkül a délkeleti szél. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 2, a legmagasabb hőmérséklet plusz 1 és 7 fok között alakul.    Szombaton párás lesz a levegő, az éjszakai, reggeli órákban átmenetileg köd is képződhet. Napközben többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de északkeleten, délnyugaton rövidebb időre a nap is kisüthet. Több helyen fordulhat elő kisebb eső. A leghidegebb órákban általában mínusz 2 é...

A foglalkoztatók többsége nem tartja be a munkaügyi szabályokat

Kép
Munkaügyi jogsértéseket és munkavédelmi szabálytalanságokat tárt fel a foglalkoztatók többségénél a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) az év első kilenc hónapában végzett vizsgálatai során - derült ki a NMH honlapján közzétett jelentésből. A tájékoztatás szerint a munkaügyi hatóság 14 639 munkáltatót ellenőrzött és a foglalkoztatók 69 százalékánál talált munkaügyi jogsértéseket, tavaly ez az arány 67 százalék volt. A munkaügyi felügyelőségek 3081 vállalkozásra szabtak ki munkaügyi bírságot, összesen 455,535 millió forint összegben. A legtöbb bírságot, 155,935 millió forintot az építőiparban tapasztalt szabálytalanságok miatt szabták ki.    Az NMH jelentése szerint a munkaügyi jogsértések leggyakoribb formája a feketefoglalkoztatás: a jogsértéssel érintett munkavállalók 12 százalékát foglalkoztatták munkaszerződés és bejelentés nélkül. A tavalyi év hasonló időszakához képest nőtt a feketemunkások aránya, különösen az építőipari vállalkozásoknál, 28-ról 37 százalékra. Az öss...

Jobbik: legyen szakszerű és családbarát a közszféra!

Kép
A Jobbik szakszerű és családbarát közszféra kialakítását sürgeti. Volner János, a párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette: tiltakoznak a napi 10 órás munkaidő bevezetése ellen egyes területeken, mert családellenesnek, a dolgozók kizsákmányolásának tartják. Ennek következtében a dolgozók elhagyják a pályát, a pályaválasztóknak pedig nem lesz vonzó a szféra - tette hozzá.    A jobbikos politikus furcsának nevezte, hogy miközben a kormány a bürokrácia csökkentését tervezi, a jövő évi költségvetési javaslat szerint megemelkednek az állam kiadásai. Megjegyezte: a minisztériumoknál így is 1500-zal többen dolgoznak, mint korábban.    Szólt arról, hogy a közszféra átalakítását meg kell előznie a közfeladatok felmérésének, ami 2007 óta nem történt meg. Akkor 9045 állami és önkormányzati feladatot azonosítottak - tette hozzá, jelezve: enélkül nincs átfogó kép az államreformhoz arról, milyen szervezeti rendben milyen közfeladatok legye...