Ismét termelnek fűszerpaprikát Mórahalom térségében

Sikeres volt a Kotányi fűszerkereskedelmi cég, a Fűszermalom Kft. és az önkormányzat összefogása, újjáéledt a fűszerpaprika-termesztés Mórahalom térségében, az első évben mintegy 50 tonna kiváló minőségű őrleményt állítottak elő a szegedi tájkörzetben betakarított terményből - közölte Nógrádi Zoltán (Fidesz) polgármester pénteken a homokháti kisvárosban.



A város és a fűszerkereskedelmi cég márciusban állapodott meg arról, hogy együttműködnek a szegedi fűszerpaprika-termesztés fellendítése érdekében - mondta a kezdeményezés első eredményeit értékelő találkozón a politikus.

 A kitűnő adottságokkal és nagy hagyományokkal rendelkező homokhátsági területen az első évben mintegy félszáz család kapcsolódott be a fűszerpaprika-termesztésbe, és mintegy 300 tonna nyers árut állítottak elő – tudatta a polgármester.

Már elkezdődött a szerződések megkötése a következő évre, és komoly az érdeklődés, többek között annak köszönhetően, hogy a piacon egyedülálló módon a Kotányi a kereskedelmi haszon egy részét a felvásárlási áron felül, prémiumként visszaosztja a termelőknek.

 Erwin Kotányi, a Kotányi Hungária Kft. tulajdonosa elmondta, hogy elégedett az összefogás eredményével. Az időjárás nyáron kedvező volt, így kiváló minőségű, édes, aromás paprika termett, bár a szeptemberben lehullott jelentős mennyiségű csapadék miatt a termésátlagok nem lettek a legkedvezőbbek.

 Az őrlemény a napokban kerül az üzletek polcaira, a terméket a cég kereskedelmi partnerei kedvezően fogadták. A termék ára mintegy 15 százalékkal lesz magasabb a konkurenciánál, de a szakember szerint ez megfizethető felár a 100 százalékban a szegedi tájkörzetből származó, kézzel szedett paprikából készült őrleményért.

 Erwin Kotányi bejelentette: újabb termelők bevonásával jövőre szeretnék legalább megduplázni az előállított őrlemény mennyiségét. Néhány éven belül pedig akár két-háromszáz termelő is bekapcsolódhat az együttműködésbe.

Kotányi János 1881-ben Szegeden alapított céget. A paprikára épült vállalkozás a múlt század elején már Budapesten és Bécsen kívül Berlinben, Münchenben, Bostonban és New Yorkban is rendelkezett képviselettel és raktárral. A változatlanul a Kotányi család tulajdonában levő vállalkozás ma Közép-Európa legnagyobb fűszerkereskedője. Ausztriában, Magyarországon, Oroszországban, Szlovéniában és Csehországban meghatározó vagy piacvezető pozíciókkal és további 15 országban stabil jelenléttel bír. A nemzetközi holding forgalma 138 millió euró, alkalmazottainak száma 540 fő. Magyarországi leányvállalata 3,8 milliárdos forgalommal a hazai fűszerpiac vezető cége.