A lassuló autóipari kapacitásbővítések miatt csökkentek a beruházások

Az autóiparban már lassabban bővítik a kapacitásokat - hívták fel az elemzők a figyelmet a beruházások első negyedévi csökkenését magyarázva. Az MTI által csütörtökön megkérdezett elemzők azonban növekedésre számítanak az év hátralévő részében.


A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatai szerint a magas bázis miatt 4,5 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz képest az első negyedévben, amikor összesen 816,5 milliárd forintot költöttek beruházásra Magyarországon.
 
Balatoni András, az ING vezető elemzője elmondta: folyamatosan mérséklődik a korábbi nagy működőtőke-beáramlás, azaz az autóipari beruházások pozitív hatása. Ha nincs tartalék, az komoly problémát fog jelenteni - tette hozzá. Szavai szerint ez a kormányzati gazdaságpolitika komoly tesztje lehet, hogy az ország képes-e újra attraktív célpontjává válni a külföldi működőtőkének. Ha igen, és nagy ipari vállalatok települnek ide, akkor fenntartható a magasabb növekedési ráta - vélekedett, hozzátéve: ha nem, akkor le fog lassulni a gazdaság.
 
Az ING vezető elemzője kiemelte: a beruházások első negyedévi csökkenése ellentmond az építőipari statisztikának, miszerint az év első három hónapjában az építőipari termelés 9,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Hozzátette: az látszik, hogy az út- és vasútfelújítási munkálatok megálltak, az állami-költségvetési beruházások markánsan, 10 százalékkal estek vissza éves összehasonlításban. A versenyszféra beruházásai pedig egész évben stagnáltak, 0,7 százalékpontos csökkenést mértek - mondta.
 
Barczel Vivien, az Erste Bank Hungary elemzője szerint a beruházások mintegy harmadát adó feldolgozóiparban stagnálás volt az első negyedévben, ami mögött elsősorban az autóipari cégek állhatnak, mivel nem történtek a korábbi évekre jellemző kapacitásbővítések.

  A szakértő szerint a tavalyi év kiemelkedő számai után várható volt a lassulás, de a visszaesés 4,5 százalékos mértéke meglepetést okozott.
 
Eddig a beruházások növekedése adta a GDP bővülésének fő húzóerejét, idén viszont a fogyasztás növekedése léphet a helyébe, már az első negyedévben is ebbe az irányba mozdulhatott el a gazdaság - vélekedett az elemző. Az év hátralévő részére a beruházások stagnálását vagy legfeljebb enyhe emelkedést várja az Erste elemzője.
 
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában a bázishatásokkal indokolta, hogy a beruházások dinamikája idén alacsonyabb lehet, de a növekedés - a tavalyinál jóval szerényebb ütemben - folytatódhat.
 
Kitért arra, hogy a 2007-2013 közötti uniós fejlesztési ciklus forrásait 2015 végéig lehet felhasználni, ami továbbra is támogatja a beruházásokat, miközben elindultak a 2014-2020-as ciklus első pályázatai is.
 
Az élénkülő belső kereslet segíti a versenyszféra beruházásainak bővülését, a külső kereslet szintén élénkülhet a főbb európai piacokon az olajárak zuhanása, a gyengülő euró, és az Európai Központi Bank mennyiségi lazítása következtében - fejtette ki a Takarékbank elemzője.
 
A közeljövőben élénkülhetnek a lakásberuházások is az alacsony kamatok, a javuló fogyasztói bizalom, a háztartások mérlegkiigazítási folyamatának előrehaladása, a további lakástámogatási formák bevezetése és a kedvező ár-érték arányok miatt az elemző szerint.
 
A magyar gazdaság javuló megítélése, a kereskedelmi ingatlanpiaci kihasználatlansági ráták csökkenése miatt emelkedhetnek a kereskedelmi ingatlanpiaci beruházások is. Így idén a beruházások 2-3 százalékkal növekedhetnek, azonban a 2007-2013-as uniós fejlesztési ciklus kifutása miatt 2016-ban nem kizárt egy kisebb visszaesés - tette hozzá.