Az evőeszköz befolyásolhatja az étel ízének érzékelését
Az evőeszközök mérete, súlya, alakja és színe is befolyásolhatja, hogy az emberek miként érzékelik a velük elfogyasztott ételek ízét - állítják az Oxfordi Egyetem szakemberei. A Flavour című tudományos folyóiratban közölt tanulmány eredményei azt sugallják, hogy az agy már azelőtt véleményt alkot az ételről, mielőtt az a szájba kerülne, ez pedig a táplálkozás élményének egészét befolyásolja. A több mint száz résztvevő bevonásával készült tanulmány során a szakemberek három különböző teszttel vizsgálták, hogy az evőeszközök súlya, színe és alakja miként befolyásolja az ízérzékelést. A kutatók többek között arra jutottak, hogy az ételek édesebbnek hatottak, ha kisméretű kanállal fogyasztották őket, olyannal, mint amilyeneket hagyományosan a desszertekhez használnak. A szín is fontos tényezőnek bizonyult: fehér kanálból például édesebbnek érezték a fehér színű joghurtot a résztvevők, mint mikor fekete kanállal ették. Az evőeszközök formáját vizsgálva p...