A Nyugati konferenciát vezető Chicago Blackhawks 3–2-re legyőzte a Colorado Avalanche-ot az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság alapszakaszának legutóbbi játéknapján. Az Anaheim Ducks 2–0-s sikert aratott a Phoenix Coyotes felett.
A Chicago izgalmas mérkőzésen győzte le a Coloradót, s ezzel tovább duzzasztotta egyedülálló sorozatát. A Blackhawks 24. mérkőzését játszotta a szezonban, és 21 győzelem mellett háromszor úgy kapott ki, hogy a rendes játékidő nem hozott döntést, azaz „sima" veresége még nincs a csapatnak. Összességében pedig már 30-nál tart a Chicago pontszerző sorozata.
Az NHL-t kicsit is ismerők tudják, hogy abban a ligában, amelyben akár a ligautolsó is le tudja győzni az éllovast (akár egy nagy zakó másnapján is...), ez mekkora szó.
Ezúttal Daniel Carcillo volt a chicagóiak hőse. Az alig egy év alatt két komolyabb sérülésből is visszatérő hokis 2–2-es állásnál, 49.3 másodperccel a vége előtt szerezte a győzelmet jelentő találatot.
Hogy tovább érzékeltessük, a Chicago tettének „komolyságát", íme, egy újabb adat: a Blackhawks már 45 pontot gyűjtött ebben a szezonban, míg a második legjobb csapat a ligában, az Anaheim Ducks „mindössze” 35-nél tart.
A Ducks ezúttal a Phoenixet győzte le 2–0-ra. egy kapott gól nélküli találkozón pedig illik a kapus teljesítményét megemlíteni: Jonas Hillernek persze nem volt kiemelkedően sok dolga, de 18 lövési kísérletet így is hatástalanított.
ALAPSZAKASZ, 45. JÁTÉKNAP
Toronto Maple Leafs–Ottawa Senators 5–4
Chicago Blackhawks–Colorado Avalanche 3–2
Calgary Flames–San Jose Sharks 4–1
Anaheim Ducks–Phoenix Coyotes 2–0

forrás: NSO.hu
NHL: A Kacsák erősebbek voltak a Prérifarkasoknál
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának legutóbbi játéknapján igazi nagyüzem volt, parkettre lépett huszonnyolc csapat a harmincból. Nyert a nyugati első San Antonio Spurs és a keleti listavezető Miami Heat is. Előbbi a Chicago Bullst intézte el könnyedén, utóbbinak viszont meg kellett szenvednie az Orlando Magic elleni sikerért.
ALAPSZAKASZ, 117. JÁTÉKNAP
Charlotte Bobcats–Brooklyn Nets 78–99
Cleveland Cavaliers–Utah Jazz 104–101
Indiana Pacers–Boston Celtics 81–83
Atlanta Hawks–Philadelphia 76ers 107–96
Miami Heat–Orlando Magic 97–96
Detroit Pistons–New York Knicks 77–87
Memphis Grizzlies–Portland Trail Blazers 91–85
New Orleans Hornets–Los Angeles Lakers 102–108
Minnesota Timberwolves–Washington Wizards 87–82
Dallas Mavericks–Houston Rockets 112–108
San Antonio Spurs–Chicago Bulls 101–83
Phoenix Suns–Toronto Raptors 71–98
Los Angeles Clippers–Milwaukee Bucks 117–101
Golden State Warriors–Sacramento Kings 87–83

NBA: 28 csapat játszott, nyert a keleti és a nyugati első
Paul di Resta túl van már az előző idény második felének nehézségein, fizikailag pedig minden korábbinál erősebben várja az új idényt. A skót hiszi, a mostani bajnokságban végre sikerül számára a nagy dobás.
Paul di Resta erős félévet produkált a tavalyi bajnokság első felében. A skót versenyző Szingapúrban ráadásul F1-es pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el a negyedik helyével. Ezt követően viszont háttérbe szorult.
Bár korábban esélyesnek tartották a Mercedes, majd a McLaren ülésére is, végül egyik csapat sem őt választotta. Csapattársa, Nico Hülkenberg ráadásul az idény utolsó versenyein erősen háttérbe szorította őt csapaton belül. Az évadzáró Brazil Nagydíjon például sokáig vezetett a német, miközben di Resta jóval hátrébb egy bukással vétette észre magát a szakadó esőben.
Az évadzárás stílszerű volt, ám a Force India skót versenyzője nem hiszi, hogy a rossz végjáték rányomná bélyegét idei szezonjára.
„Természetesen rajtam van a nyomás idén. Ez már a harmadik idényem lesz a Forma–1-ben, de senki sem támaszt felém magasabb elvárásokat, mint én magammal szemben” – nyilatkozta a Sky Sports-nak.
„Valami miatt semmi sem alakult jól az előző évem végén. Ráadásul mindig inkább a szezon végére – és ezáltal az ütközésemre – emlékészünk, mintsem a kezdetére.”
Di Resta ezzel szemben ugyanakkor az összképet nézi, ami alapján úgy véli, van oka magabiztosnak lenni.
„Volt pár jó versenyem, a teljesítményem is rendben volt, de egyszerűen mégsem jött össze. Már korábban is sikerült túltennem magam hasonló időszakokon – olykor mélyre kell ásni, aztán sínre kerülsz. Remélhetőleg ez lesz a nagy évem.”
Hogy így lesz-e, egyelőre nem tudjuk, az viszont biztos, hogy a skót versenyző minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy felkészülten vágjon bele a 2013-as küzdelembe. Mint mondja, mostanság mclarenes kollégájával, Jenson Buttonnal is gyakran kerékpároznak együtt Monaco utcáin.
„Monaco az otthonom, és sok jó barátom is van ott. Jensonnal részei vagyunk egy társaságnak, akikkel ötletelgetünk és személyes dolgokról is beszélgetünk.”
„Ő valamiféle ingert érez arra, hogy triatlonozzon, én viszont nem tudok futni. Másfajta dolgokat szeretek inkább, mint például az úszás, az evezés, a kerékpározás, a súlyemelés, mivel ezek során nem tudsz unatkozni.
Ma már érezhető a különbség. Januárban 27 napot edzettem a 31-ből, amely során egyértelműen magasabb szintre kerültem fizikailag.”

forrás: hírado.hu
Di Resta felkészült a nagy dobásra
Az FTC-Ybl Tervező nyerte a férfi tornászok csapatbajnokságának első fordulóját, míg az Európa-bajnoki válogatási sorrendben Rácz Attila áll az élen.
A Tornacsarnokban rendezett szerdai versenyen az olimpiai bajnok Berki Krisztián és az ugyancsak ötkarikás döntős Hidvégi Vid is bemutatkozott csapaton kívül, lovon.
Kovács István vezetőedző a produkciókat értékelve idény eleji formáról beszélt. A viadalnak kettős tétje volt, mivel azon túl, hogy a csapat ob első fordulója zajlott, a tornászok az első Eb-válogatón is túlestek.
Szerenként és az összetettben elért eredményeik alapján helyezési pontot kaptak, így alakult ki az első rangsor, amelyet Rácz Attila vezet. A második válogatóra március 20-án kerül sor, szintén a Tornacsarnokban. A két válogató eredménye alapján két tornász kerül be az április 17. és 21. között esedékes moszkvai Eb-re utazó csapatba, míg további két versenyzőt a vezetőedző jelöl ki.
A szerdai viadalon - a szövetség tájékoztatása szerint - Berki Krisztián kisebb hibával adta elő gyakorlatát, amire 15,5 pontot kapott, míg Hidvégi - bár jól kezdett - rontott, leesett a szerről, így a gyakorlata 14,2 pontot ért.
A férfiak vasárnap újra a szerekhez lépnek: a Tornacsarnokban 10.30-kor kezdődik a magyar-osztrák csapatverseny, amelyen nemzetenként öt versenyző mutatja be gyakorlatát és a három legjobb eredménye számít.
Versenyen kívül Berki és Hidvégi ismét bemutatja gyakorlatát lovon.

forrás: MTI
Berki kisebb hibával mutatta be gyakorlatát
Újabb fricskát adott a TV2 legnagyobb konkurensének, az RTL Klubnak. A második számú kereskedelmi televízió ugyanis megszerezte a a piacvezető csatorna egyik arcát, Hajós Andrást (44), aki évekig a Heti hetes című show-műsor meghatározó tagja volt.
Nemrég Friderikusz Sándor (54) is csatlakozott a TV2-höz, sőt korábban Erdélyi Mónika (40) is itt kötött ki, akárcsak Nagy Alekosz (35), akinek az esete persze annyiban más, hogy ő szerződést szegett átigazolásával.
Hajóst – aki tíz év után tér vissza a TV2-höz – műsorvezetőnek akarta a csatorna szerződtetni a hamarosan induló Az ének iskolája című produkcióba, ő azonban nemet mondott erre (végül Friderikusz vállalta a feladatot), és inkább tanára lesz a műsornak. Hajós úgy érzi, hosszú idő után most kerül olyan szerepbe, amely igazán fekszik neki.
Az áprilisban startoló énekes műsorban 8–14 év közötti gyerekek állnak majd a színpadon, és egy négyfős tanári kar értékeli a teljesítményüket. Ezek egyike lesz Hajós András, a többiek kilétéről azonban egyelőre nem tudni semmit, mert a csatorna még nem kötötte meg a szerződéseket a kiszemeltekkel. A műsor „tanárai" kis létszámú osztályokat kapnak majd, így nem csak véleményezniük kell a hallottakat, tapasztalataikat és tudásukat is át kell adniuk.
Teljes cikk itt!

forrás: BLIKK.hu
Átcsábította Hajóst a TV2 az RTL Klubtól
Periratok eltűnéséről, hamis bizonyítékok kreálásáról, a bolíviai kormányzaton belüli érdekcsoportokról, a Tóásó Előd és további 38 személy ellen "terrorista összeesküvés" miatt indított per összekuszálódott szálairól beszél Marcelo Soza főügyész azon a hangfelvételen, amelyet La Pazban hozott nyilvánosságra egy bolíviai ellenzéki szenátor, és amely szerint a Rózsa Flores Eduardo és társai ellen végrehajtott akció során a kommandó egyik tagja vitt a helyszínre egy revolvert.
Carmen Gonzales egy sajtóértekezleten mutatta be a hangfelvételt, amelyet - mint mondta - ismeretlen személyek küldtek el neki. Hozzáfűzte azonban: nem tudja, hogy mindaz, ami a felvételen hallható, igaz-e vagy sem. Az biztos - tette hozzá -, hogy ezt a hanganyagot nem lehet figyelmen kívül hagyni, és magának Evo Morales elnöknek is érdeke, hogy kivizsgáltassa, van-e igazság a felvételen hallható állításokban. A hangfelvétel, illetve annak írott kivonatai egyébként már fenn vannak a világhálón.
A felvételen a vád képviselője, Marcelo Soza főügyész egy bizalmasának beszél a per részleteiről. Sok nevet említ, olyan személyekét, akik az államapparátusban dolgoznak vagy dolgoztak, és akik megpróbálták manipulálni az egész ügyet. Az ügyész arról is beszél, hogy bizonyos periratok eltűntek az irodájából, de ő nem léphetett vissza a perben való részvételétől, mert nagy botrány kerekedett volna, ha mindez kiderül.
Soza szerint a kormányon belül különféle érdekcsoportok működnek, és sokan igyekeznek elhallgatni Evo Morales elnök előtt a perrel kapcsolatos részleteket, különösen a zsarolási ügyeket. A zsarolók valóságos hálózatot alakítottak ki - mondja Soza -, az ügy több helyi gyanúsítottjából csaltak ki pénzeket, és mindennek az egyik szervezője - mint a felvételből kiderül - a jelenlegi alelnök testvére, Raúl García Linera lehetett. Soza szerint ez a tény az elnök pozícióját is veszélyezteti. A főügyész egyébként megvallja bizalmasának: a kormányzati minisztérium egyik tisztségviselője maga mondta, hogy ha a "terrorista összeesküvésről" szóló bírósági ügy összeomlik, "Evo is bukik".
A vád képviselője azt is mondja a felvételen, hogy az ügy során maga a hatóság kreált bizonyítékokat. Így például említést tesz arról a revolverről, amelyet a 2009. április 16-án a Rózsa Flores Eduardo és társai ellen végrehajtott akció során vitt a helyszínre a kommandó egyik tagja.
Azon a napon - hajnalban - a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz város Las Américas nevű szállodájában lőtték le a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. Letartóztatták a horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot és a román mellett magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt. A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy terrorcsoportot számoltak fel, amely Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni.
Az akció két túlélőjét azóta is fogva tartják, holott a bolíviai törvények értelmében három év elteltével mindkettőjüket szabadlábra kellett volna helyezni, hiszen 36 hónapnál hosszabb ideig senkit nem tarthatnak előzetes letartóztatásban, és le kellett volna zárni ügyüket. Ezzel szemben ebben az ügyben most összesen 39 ember áll a bírák előtt, a per egyre húzódik.
http://www.opinion.com.bo/opinion/articulos/2013/0305/imprimir.php?nota=88084.php
http://www.erbol.com.bo/archivos_multimedia/audio_las_revelaciones_de_marcelo_soza_presentada_por_senadora_carmen_eva_gonzales

Soza szerint periratok tűntek el, kommandósok vittek pisztolyt Rózsáék szobájába
Az űreposz Leia hercegnőjeként megismert Carrie Fisher is szerepelni fog az előkészületben lévő hetedik Star Wars-filmben.
Fisher a Palm Beach Illustrated című lapnak adott interjúban árulta el, hogy benne lesz a produkcióban. Az 57 éves színésznő azt is megosztotta az újsággal, hogy szerinte hogyan változott az általa alakított hercegnő az eltelt idők során. "Egy intergalaktikus idősek otthonában él" - mondta nevetve, de hozzáfűzte: "Olyan lehet, mint volt, talán egy kicsit lassúbb, és nem veti már bele magát a küzdelmekbe olyan hévvel".
Februárban az egykor Luke Skywalkert játszó Mark Hamill mesélt arról az Entertainment Tonightnak, hogy George Lucasszal, az űreposz "atyjával" már beszélt a régi szereplőgárda visszatérésének lehetőségéről. A színész azonban megjegyezte, hogy saját lehetséges szerepéről még nem váltott szót sem Kathleen Kennedyvel, az új Star Wars-epizód producerével, sem a forgatókönyvet író Mike Arndttal - idézte fel szerdán Hamill nyilatkozatát a The Hollywood Reporter online kiadása.
A filmes lap azt is megszellőztette, hogy a Lucasfilm és a Disney együttműködésével készülő egyik Star Wars-történethez kapcsolódó, de nem a sorozat epizódjaként születő filmben Han Solo kerülhet a középpontba, akit évtizedekkel ezelőtt Harrison Ford alakított.
http://www.hollywoodreporter.com/heat-vision/carrie-fisher-confirms-star-wars-426282

Carrie Fisher is szerepel az új Star Wars-filmben
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)