A rangado.hu a hazai bundaügyekben birtokukban lévő adatokat, okirati bizonyítékokat feltárva írja hétfői cikkében, hogy az 1989 és 1998 között játékvezetőként tevékenykedő, korábban az év legjobbjának is megválasztott, legutóbb pedig a Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottságának alelnökeként dolgozó Vágner László is érintett lehet a fogadási csalásokban. Mindezt bizonyos Bacsa Mihály menedzser állította egy lehallgatott beszélgetésben, aki nagy valószínűséggel MLSZ-es és BLSZ-es kapcsolatait felhasználva bennfentes információkkal látta el a bundaügy fő gyanúsítottjait.

 

 

A Bacsa Mihály és Lázár Mátyás között – az MLSZ fegyelmi bizottsági meghallgatása előtt egy nappal – a 2011. február 21-én lezajlott, bíróbotránnyal kapcsolatos beszélgetés során felvetődött Vágner László (MLSZ) és Török Károly (BLSZ) érintettsége, annak kapcsán, hogy a nevezettek pénzt kaptak közreműködésükért – áll a rangado.hu birtokában lévő rendőri jelentésben.

A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy Bacsa Mihály egy Frédi becenevű menedzser, aki nagy valószínűséggel MLSZ-es és BLSZ-es kapcsolatait felhasználva bennfentes információkkal látta el a bundaügy fő gyanúsítottjait. 

A vizsgálat kiderítette, hogy Bacsa szoros barátságban van Nyilasi Tiborral és Mészöly Kálmánnal, de jó kapcsolatot ápol Tomiszlav Sziviccsel is. Nyilasira egyébként hivatkozik is a rendőrségi jelentésben is leírt lehallgatott telefonbeszélgetésben, amikor Vágnerékről azt állítja, pénzt kaptak, hogy magyar bírók „kamuból” megszervezett barátságos meccseken vezethessenek.



Mint ismert, Lengyel Kolost, Csák Jánost, Selemeczi Krisztiánt és Mocsári Tamást azzal gyanúsítja az ügyészség, hogy 2010 novemberében és decemberében az Argentína–Chile és az Argentína–Bolívia U20-as barátságos találkozókat, illetve a 2011 februárjában, Törökországban lejátszott Észtország–Bulgária összecsapást manipulálták. Mindhárom meccs és mind a négy játékvezető szerepel a Nyomozó Főügyészség „bundalistáján”.


A játékvezetők ténykedése az egész világsajtót bejárta (szabályos gól meg nem adása, 103. percben megítélt tizenegyes), ezért tartott az MLSZ fegyelmi meghallgatást ellenük 2011. február 22-én. Egy nappal azelőtt hívta Bacsa a bundaügy egyik fő gyanúsítottját. A lehallgatott telefonbeszélgetés szintén birtokunkban lévő jegyzőkönyve szerint Bacsa Nyilasi Tiborra hivatkozott.

Azt mondta „falból rákérdezett”, hogy Nyilasi mit tud erről az egészről, mire a Fradi-legenda azt válaszolta neki, hogy mindent. A nem túl magasröptű beszélgetésben Bacsa kijelentette, továbbra is Nyilasi Tiborra hivatkozva, hogy az MLSZ vezetősége azt tervezi, február 28-ig semmi nem szivároghat ki - aznap rendezték a Magyar Labdarúgás Fórumát -, addig nem lehet balhé.

"...semmi nem szivároghat ki, meg nem lehet balhé, meg utána semmi, amíg meg nem történik itt a BS-be az az izé. Hogy ez a-, itt lesz az Orbán Viktor, akkor nemzetközi ő-, spanyolokkal, nemzet-, minden, be-, programokat, mindent előterjesztenek…" - mondja Bacsa a szó szerinti kivonatban.


A rangado.hu felkereste Vágner Lászlót, akit arra kérdésre, hogy az MLSZ-től való távozása és a bundaügy között van-e összefüggés azt válaszolta, hogy a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz.


A korábbi kiváló játékvezető egyébként 2006-óta volt az MLSZ Játékvezetői Bizottságának elnöke, a bíróbotrány kirobbanása után alelnökké fokozták le, majd a letartóztatások után távozott, méghozzá Törökkel egyetemben.

A váltás hivatalosan közös megegyezéssel történt, Vágner azt sugallta, hogy nem tudták rendezni korábbi személyes ellentétét Puhl Sándorral, a másik alelnökkel.

forrás: hatharom.hu

A Magyar Labdarúgásért Érdemérem kitüntetettje is pénzt kapott a csalásért?

Las Vegasban, a Mayweather Ökölvívó Klubban készül következő mérkőzésére a korábbi félnehézsúlyú világbajnok, Jean Pascal. A kanadai bunyós egyelőre még nem tudja, Chad Dawson, vagy Lucian Bute lesz-e a következő ellenfele, ahogyan azt sem, hogy melyik Mayweathernél - idősebb Floydnál, vagy Rogernél - fog hosszabb időre lehorgonyozni.



„Las Vegas a legjobb hely, ha keményen akarsz edzeni, én pedig lejöttem ide északról, hogy eltanuljak pár dolgot a Mayweather fivérektől – beszélt tapasztalatairól a kanadai bunyós. – Május 25-én fogok bunyózni, és próbálok új fogásokat ellesni. A nagy Floyd, Roger, Jeff, mind óriási edzők, ők hárman félelmetes csapatot alkotnak. Idősebb Floyd egy elég különös figura, de én kedvelem őt. 

Remek edző, és amit nagyon szeretek benne, hogy nagyon technikás. Megtanítja az embernek, hogy egyáltalán hogyan kivitelezze a dolgokat, és nem csak az ütéseket értem ez alatt, hanem mindent. Ez az ő erőssége, a technikai felkészültsége. Ifjabb Floyd pedig a világ legjobbja, Robert Guerrerora nagyon kemény meccs vár. Bár az ökölvívásban minden megtörténhet, de valószínűleg Floyd ezért edz annyira keményen, kőkeményen, mint egy vadállat. Már-már úgy gondolom, nem is emberből van, mikor tréningezni látom. "

„Őszinte leszek, nem érdekel, kivel bokszolok legközelebb, tőlem lehet Dawson, vagy Bute is, mindkettő balkezes, szóval ennyit már legalább tudok. Ha Dawson jön, nagyon jó lesz, hiszen vissza tudom szerezni a bajnoki címemet. Ha Bute, akkor az egy gigameccs lesz Kanadában, történelmet fogunk írni. Mindketten nagyon jó bokszolók, szóval nekem mindegy, ki következik."

forrás: profiboksz.hu

Pascal: Mayweather úgy edz, mint egy vadállat

Akárcsak tavaly, az idén is a Veszprém Arénában játszaná a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjét és döntőjét a Győri Audi ETO KC.


Kelecsényi Ernő klubelnök az MTI-nek hétfőn elmondta: miután szombaton végérvényesen eldőlt, hogy a csapat továbbjutott a középdöntőből a legjobb négy közé, már szervezik, hogy Veszprémben szerepelhessenek az áprilisi elődöntőben, és ha azt a párharcot is megnyerik, akkor a finálé is Veszprémben lenne.

A másik magyar BL-érdekelt, az FTC-Rail Cargo Hungaria vasárnap kikapott Ljubljanában, ám ha szombaton legyőzi Dabason a román Valceát, akkor szintén elődöntős lesz a legrangosabb kupasorozatban.


forrás: MTI

BL: Ismét Veszprémbe vinné az elődöntőt az ETO

Félreértésről, és nem a kisebbségek elleni támadásról van szó - állítja Robert Fico szlovák miniszterelnök a Matica Slovenská (Szlovák Anyácska) kulturális szervezet múlt heti jubileumi rendezvényén elhangzott, nagy vihart kiváltó beszédéről abban az interjúban, amely hétfőn jelent meg az Új Szó című szlovákiai magyar napilapban.
    
Fico múlt kedden Túrócszentmártonban (Martin) a Matica Slovenská megalakulásának 150. évfordulója alkalmával megrendezett ünnepségen az állam zsarolásával vádolta meg a kisebbségeket, és azt állította, hogy Szlovákia elsősorban a szlovákoké, nem pedig a kisebbségeké.
    

A kormányfő az interjúban azt mondta: egy konkrét eset alapján általánosított, amelyről viszont nem kívánt beszélni.
    

"Továbbra is állítom, hogy egy olyan kormány élén állok, amely mindent meg kíván tenni azért, hogy a kisebbségek jól érezzék magukat. Mindent megteszek azért, hogy jók legyenek kapcsolataink Magyarországgal. Ami pedig a kijelentéseimet illeti, amelyeket értelmetlenül nyomban úgy használtak fel, mintha puskaporosak lennének: a Matica Slovenská akcióján egy konkrét esetre reagáltam" – fejtette ki Fico az Új Szóban.
    

Arra a kérdésre, hogy az elhangzottak miatt nem akar-e bocsánatot kérni, azt válaszolta: "Azt mondtam, hogy sajnálom, ha félreértettek. Egy konkrét esetről beszéltem, ez az a kijelentés, amit idézhetnek tőlem."
    

Fico a Matica ünnepségén azt mondta: úgy látja, van olyan tendencia, hogy a szlovák államalkotó nemzet kárára mindenütt előtérbe kerülnek a kisebbségi problémák, mintha "Szlovákiában nem is élnének szlovákok", s ez furcsa.
    

"Szeretném, ha abbamaradna a kisebbségi jogokkal való zsarolás" - húzta alá Fico. Leszögezte: bármennyire is tisztelik a kisebbségeket, a független Szlovákiát nem az ő számukra, hanem elsősorban az államalkotó szlovák nemzet számára hozták létre.
    

"Érvényes, hogy az állam nemzeti, a társadalom pedig polgári. Mi független államunkat elsősorban nem a kisebbségek számára hoztuk létre, bármennyire is tiszteljük őket, hanem elsősorban a szlovák államalkotó nemzet számára, mert éppen a szlovákok voltak azok, akik a volt közös Csehszlovákiában nem tudták érvényesíteni minden képességüket" - jelentette ki Fico.
    

A kormányfő beszéde felháborodást váltott ki a szlovákiai kisebbségek körében. Képviselőik elfogadhatatlannak minősítették a kijelentéseket, bírálták Ficót és magyarázatot követeltek. Élesen bírálta a szlovák kormányfőt a Híd magyar-szlovák párt is.

forrás: MTI

Fico állítja: nem támadta a kisebbségeket

Robert Kubica jövõje eléggé kilátástalan volt az utóbbi hónapokban, de most úgy tûnik, rendezõdni látszódik karrierje. A legutolsó információ szerint a korábbi F1-es lengyel a Rally EB-n élheti ki versenyzés iránti szeretetét. Ez pontosan a közeljövõre vonatkozó terve, ám megvan az esélye annak is, hogy a DTM-ben szerepelhessen a Mercedes színeit képviselve. 


2011-es balesete után nem egyszerû mûfajt választania Kubicának, hiszen sérülése miatt kisebb-nagyobb átalakításon kell átesnie leendõ autójának. Tavaly már láthattuk versenyezni, és akkor egy olyan Citroennel gyûjtötte a kilométereket, mely kifejezetten számára lett átalakítva – hogy minden probléma nélkül tudja tartani a tempóját.

A Citroen tehát egy lehetõség is lehet Kubica számára, ám a francia márka mellett a DTM-es Mercedes csapata sem zárkózott el az ex-forma 1-es befogadásától. Nem olyan régen egy valenciai teszten próbálta ki a lengyel a Mercedes C-coupe modelljét, mely után pozitív visszajelzést kapott a csapat fõnökétõl, Toto Wolff-tól: "Szerintem Robert tehetséges, és túl tud lépni azon, ami történt vele már 2 éve. Nagyon lelkes versenyzõ, akivel még a jövõt is el tudnám képzelni. A döntés mindenképpen rajta áll, hogy szeretne-e pályaautózással foglalkozni a jövõben."

A 2013-as szezonja Kubicának tehát biztosan fog Európa bajnoki futamokat tartalmazni. A sorozatban egyébként még statisztikailag megvan az esélye a bajnoki címre, hiszen nyolc rajthoz állással mindenképp szeretne számolni idén.

forrás: Rallysport.hu

Kubica Citroennel vagy Mercedes-szel folytatja?

A monzai szezonnyitó közeledtével egyre több autó külsejéről hull le a lepel: ezúttal az idén James Thompsonnal és Aleksei Dudukalóval felálló LADA Sport Lukoil alakulaton volt a sor, hogy leleplezze idei festését.


A csapat már tesztelte az új kocsit Magny-Cours-ban, de a Lada Granta festésére még csak most derült fény. Az istálló kettőt fog indítani belőlük a sorozatban a már említett kétszeres brit túraautó-bajnok James Thompsonnal, valamint a főszponzor Lukoilhoz és magához a gyárhoz hasonlóan orosz nemzetiségű Aleksei Dudukalóval a volánnál, illetve egyes versenyeken elképzelhető, hogy harmadik autó is rajthoz áll majd.

Artyom Fedosov, az AVTOVAZ eladásokért és marketingért felelős részlegének alelnöke így nyilatkozik az fiawtcc.com oldalon: „A motorsport nagyon fontos az AVTOVAZ számára. Örülünk, hogy a WTCC része lehetünk a világ egyik legnagyobb hírnevű autómárkájával. A versenyzés egy hatékony marketingeszköz, és reméljük, hogy a túraautó-világbajnokságon való részvételünk segíteni fog a LADA márka reklámozásában.”

forrás: P1Race.hu

A Lada is bemutatta idei festését

Sebastian Vettel zárta a tesztsorozatot a Red Bullnál Barcelonában. Gond nélküli 100 kört teljesített ma, melynek során a csapat elsősorban a versenyhelyzetekre próbált felkészülni. 


Nem ért el kiemelkedő eredményt ma a német bajnok, hiszen 1.22.514-es idejével csak a nyolcadik helyen zárt, de ez nem jelenti azt, hogy a nem lehetnek elégedettek az utolsó tesztnappal.
Sebastian Vettel: „Azt hiszem, elég jó formában vagyunk. Összességében jók voltak a tesztek, nem sok problémánk adódott. Összefoglalva a három tesztet, az hiszem minden csapat azzal volt elfoglalva, hogy megtudja, mit tudnak az idei gumik, és különösen nehéz feladat volt a beállításokat eltalálni, mert a gumik mindig nagy kihívást jelentettek. Ami ezt a hetünket illeti, az utolsó napokon talán nem tudtunk mindent elvégezni, amit terveztünk, de még van egy kis időnk mielőtt a szezon elkezdődne. A cél a fejlődés és ezt el is fogjuk érni. Már várom Melbourne-t és alig bírom kivárni, hogy megkezdődjék a verseny.”
Andy Damerum, vezető versenymérnök: „Jó utolsó napja volt ez a téli teszteléseknek. Számunkra most voltak a legjobb feltételek a szezon előtti tesztek során, így sok mindent el tudtunk végezni. Az edzést ma adatgyűjtéssel kezdtük, újabb alkotórészeket téve az autóra. Elég érdekes nap volt, mert közben az aerodinamikai elemeket is értékelnünk kellett, így igen elfoglaltak voltunk. nem volt rossz ez az utolsó nap. Összességében a tesztek nagyon jók voltak. Hogy őszinte legyek, jelen pillanatban lehetetlen tájékoztatást adni arról, pontosan hol is állunk. Azt hiszem jó munkát végeztünk mindhárom teszt során, de erre egészen a melbourne-i versenyhétvége szombati napjáig nem kaphatunk választ, és ez az, amire most koncentrálunk.”

forrás: formula.hu

Vettel: Jó formában vagyunk