Vettel: Jó formában vagyunk

Sebastian Vettel zárta a tesztsorozatot a Red Bullnál Barcelonában. Gond nélküli 100 kört teljesített ma, melynek során a csapat elsősorban a versenyhelyzetekre próbált felkészülni. 


Nem ért el kiemelkedő eredményt ma a német bajnok, hiszen 1.22.514-es idejével csak a nyolcadik helyen zárt, de ez nem jelenti azt, hogy a nem lehetnek elégedettek az utolsó tesztnappal.
Sebastian Vettel: „Azt hiszem, elég jó formában vagyunk. Összességében jók voltak a tesztek, nem sok problémánk adódott. Összefoglalva a három tesztet, az hiszem minden csapat azzal volt elfoglalva, hogy megtudja, mit tudnak az idei gumik, és különösen nehéz feladat volt a beállításokat eltalálni, mert a gumik mindig nagy kihívást jelentettek. Ami ezt a hetünket illeti, az utolsó napokon talán nem tudtunk mindent elvégezni, amit terveztünk, de még van egy kis időnk mielőtt a szezon elkezdődne. A cél a fejlődés és ezt el is fogjuk érni. Már várom Melbourne-t és alig bírom kivárni, hogy megkezdődjék a verseny.”
Andy Damerum, vezető versenymérnök: „Jó utolsó napja volt ez a téli teszteléseknek. Számunkra most voltak a legjobb feltételek a szezon előtti tesztek során, így sok mindent el tudtunk végezni. Az edzést ma adatgyűjtéssel kezdtük, újabb alkotórészeket téve az autóra. Elég érdekes nap volt, mert közben az aerodinamikai elemeket is értékelnünk kellett, így igen elfoglaltak voltunk. nem volt rossz ez az utolsó nap. Összességében a tesztek nagyon jók voltak. Hogy őszinte legyek, jelen pillanatban lehetetlen tájékoztatást adni arról, pontosan hol is állunk. Azt hiszem jó munkát végeztünk mindhárom teszt során, de erre egészen a melbourne-i versenyhétvége szombati napjáig nem kaphatunk választ, és ez az, amire most koncentrálunk.”

forrás: formula.hu