Félreértésről, és nem a kisebbségek elleni támadásról van szó - állítja Robert Fico szlovák miniszterelnök a Matica Slovenská (Szlovák Anyácska) kulturális szervezet múlt heti jubileumi rendezvényén elhangzott, nagy vihart kiváltó beszédéről abban az interjúban, amely hétfőn jelent meg az Új Szó című szlovákiai magyar napilapban.
Fico múlt kedden Túrócszentmártonban (Martin) a Matica Slovenská megalakulásának 150. évfordulója alkalmával megrendezett ünnepségen az állam zsarolásával vádolta meg a kisebbségeket, és azt állította, hogy Szlovákia elsősorban a szlovákoké, nem pedig a kisebbségeké.
A kormányfő az interjúban azt mondta: egy konkrét eset alapján általánosított, amelyről viszont nem kívánt beszélni.
"Továbbra is állítom, hogy egy olyan kormány élén állok, amely mindent meg kíván tenni azért, hogy a kisebbségek jól érezzék magukat. Mindent megteszek azért, hogy jók legyenek kapcsolataink Magyarországgal. Ami pedig a kijelentéseimet illeti, amelyeket értelmetlenül nyomban úgy használtak fel, mintha puskaporosak lennének: a Matica Slovenská akcióján egy konkrét esetre reagáltam" – fejtette ki Fico az Új Szóban.
Arra a kérdésre, hogy az elhangzottak miatt nem akar-e bocsánatot kérni, azt válaszolta: "Azt mondtam, hogy sajnálom, ha félreértettek. Egy konkrét esetről beszéltem, ez az a kijelentés, amit idézhetnek tőlem."
Fico a Matica ünnepségén azt mondta: úgy látja, van olyan tendencia, hogy a szlovák államalkotó nemzet kárára mindenütt előtérbe kerülnek a kisebbségi problémák, mintha "Szlovákiában nem is élnének szlovákok", s ez furcsa.
"Szeretném, ha abbamaradna a kisebbségi jogokkal való zsarolás" - húzta alá Fico. Leszögezte: bármennyire is tisztelik a kisebbségeket, a független Szlovákiát nem az ő számukra, hanem elsősorban az államalkotó szlovák nemzet számára hozták létre.
"Érvényes, hogy az állam nemzeti, a társadalom pedig polgári. Mi független államunkat elsősorban nem a kisebbségek számára hoztuk létre, bármennyire is tiszteljük őket, hanem elsősorban a szlovák államalkotó nemzet számára, mert éppen a szlovákok voltak azok, akik a volt közös Csehszlovákiában nem tudták érvényesíteni minden képességüket" - jelentette ki Fico.
A kormányfő beszéde felháborodást váltott ki a szlovákiai kisebbségek körében. Képviselőik elfogadhatatlannak minősítették a kijelentéseket, bírálták Ficót és magyarázatot követeltek. Élesen bírálta a szlovák kormányfőt a Híd magyar-szlovák párt is.

forrás: MTI
Fico állítja: nem támadta a kisebbségeket
Robert Kubica jövõje eléggé kilátástalan volt az utóbbi hónapokban, de most úgy tûnik, rendezõdni látszódik karrierje. A legutolsó információ szerint a korábbi F1-es lengyel a Rally EB-n élheti ki versenyzés iránti szeretetét. Ez pontosan a közeljövõre vonatkozó terve, ám megvan az esélye annak is, hogy a DTM-ben szerepelhessen a Mercedes színeit képviselve.
2011-es balesete után nem egyszerû mûfajt választania Kubicának, hiszen sérülése miatt kisebb-nagyobb átalakításon kell átesnie leendõ autójának. Tavaly már láthattuk versenyezni, és akkor egy olyan Citroennel gyûjtötte a kilométereket, mely kifejezetten számára lett átalakítva – hogy minden probléma nélkül tudja tartani a tempóját.
A Citroen tehát egy lehetõség is lehet Kubica számára, ám a francia márka mellett a DTM-es Mercedes csapata sem zárkózott el az ex-forma 1-es befogadásától. Nem olyan régen egy valenciai teszten próbálta ki a lengyel a Mercedes C-coupe modelljét, mely után pozitív visszajelzést kapott a csapat fõnökétõl, Toto Wolff-tól: "Szerintem Robert tehetséges, és túl tud lépni azon, ami történt vele már 2 éve. Nagyon lelkes versenyzõ, akivel még a jövõt is el tudnám képzelni. A döntés mindenképpen rajta áll, hogy szeretne-e pályaautózással foglalkozni a jövõben."
A 2013-as szezonja Kubicának tehát biztosan fog Európa bajnoki futamokat tartalmazni. A sorozatban egyébként még statisztikailag megvan az esélye a bajnoki címre, hiszen nyolc rajthoz állással mindenképp szeretne számolni idén.

forrás: Rallysport.hu
Kubica Citroennel vagy Mercedes-szel folytatja?
A monzai szezonnyitó közeledtével egyre több autó külsejéről hull le a lepel: ezúttal az idén James Thompsonnal és Aleksei Dudukalóval felálló LADA Sport Lukoil alakulaton volt a sor, hogy leleplezze idei festését.
A csapat már tesztelte az új kocsit Magny-Cours-ban, de a Lada Granta festésére még csak most derült fény. Az istálló kettőt fog indítani belőlük a sorozatban a már említett kétszeres brit túraautó-bajnok James Thompsonnal, valamint a főszponzor Lukoilhoz és magához a gyárhoz hasonlóan orosz nemzetiségű Aleksei Dudukalóval a volánnál, illetve egyes versenyeken elképzelhető, hogy harmadik autó is rajthoz áll majd.
Artyom Fedosov, az AVTOVAZ eladásokért és marketingért felelős részlegének alelnöke így nyilatkozik az fiawtcc.com oldalon: „A motorsport nagyon fontos az AVTOVAZ számára. Örülünk, hogy a WTCC része lehetünk a világ egyik legnagyobb hírnevű autómárkájával. A versenyzés egy hatékony marketingeszköz, és reméljük, hogy a túraautó-világbajnokságon való részvételünk segíteni fog a LADA márka reklámozásában.”

forrás: P1Race.hu
A Lada is bemutatta idei festését
Sebastian Vettel zárta a tesztsorozatot a Red Bullnál Barcelonában. Gond nélküli 100 kört teljesített ma, melynek során a csapat elsősorban a versenyhelyzetekre próbált felkészülni.
Nem ért el kiemelkedő eredményt ma a német bajnok, hiszen 1.22.514-es idejével csak a nyolcadik helyen zárt, de ez nem jelenti azt, hogy a nem lehetnek elégedettek az utolsó tesztnappal.
Sebastian Vettel: „Azt hiszem, elég jó formában vagyunk. Összességében jók voltak a tesztek, nem sok problémánk adódott. Összefoglalva a három tesztet, az hiszem minden csapat azzal volt elfoglalva, hogy megtudja, mit tudnak az idei gumik, és különösen nehéz feladat volt a beállításokat eltalálni, mert a gumik mindig nagy kihívást jelentettek. Ami ezt a hetünket illeti, az utolsó napokon talán nem tudtunk mindent elvégezni, amit terveztünk, de még van egy kis időnk mielőtt a szezon elkezdődne. A cél a fejlődés és ezt el is fogjuk érni. Már várom Melbourne-t és alig bírom kivárni, hogy megkezdődjék a verseny.”
Andy Damerum, vezető versenymérnök: „Jó utolsó napja volt ez a téli teszteléseknek. Számunkra most voltak a legjobb feltételek a szezon előtti tesztek során, így sok mindent el tudtunk végezni. Az edzést ma adatgyűjtéssel kezdtük, újabb alkotórészeket téve az autóra. Elég érdekes nap volt, mert közben az aerodinamikai elemeket is értékelnünk kellett, így igen elfoglaltak voltunk. nem volt rossz ez az utolsó nap. Összességében a tesztek nagyon jók voltak. Hogy őszinte legyek, jelen pillanatban lehetetlen tájékoztatást adni arról, pontosan hol is állunk. Azt hiszem jó munkát végeztünk mindhárom teszt során, de erre egészen a melbourne-i versenyhétvége szombati napjáig nem kaphatunk választ, és ez az, amire most koncentrálunk.”
forrás: formula.hu
Vettel: Jó formában vagyunk
Németh Balázs még február 22-én szenvedett kulcscsonttörést a Supersport világbajnokság ausztráliai szezonnyitóján. Azóta egy műtéten és egy mindennel együtt közel 40 órás hazaúton is túl van a magyar versenyzője.
A Complus SMS Racing motorosa február 27-én érkezett vissza Magyarországra, amelyet követően tulajdonképpen azonnal megkezdte a rehabilitációt, hogy rajthoz tudjon majd állni a Supersport vb következő futamán, az április 14-i aragóni nagydíjon.
Az indiai futam áthelyezése miatt így kicsit több mint egy hónap áll a magyar motoros rendelkezésére ahhoz, hogy teljesen felépüljön, és ismét formába kerüljön az év második megmérettetésére. Most a balesetének okairól beszélt.
"Osztom versenyzőtársaim véleményét. Marco Melandri elég hiteles figurája a Superbike világbajnokságnak, lehet alapozni a véleményére, mely szerint a pálya felújítása nem a legjobban sikerült. A versenyhétvége statisztikája siralmas: rekordszámú baleset, rengeteg piros zászló, teltházas kórházak.
A versenybizottság és a Pirelli közösen hozták meg döntésüket, mely szerint a versenykörülmények nem biztonságosak, ezért le kell rövidíteni a versenytávot. Saját tapasztalatom szerint a gondot az okozta, hogy az azonos keverékű abroncsok viselkedése, tapadási tulajdonsága sokat szórt, ezért kiszámíthatatlanok voltak." - mondta Németh Balázs az Ausztrál Nagydíjról, ahol Talmácsi Gábor is súlyos sérülést szenvedett.

forrás: sport365.hu
A pálya miatt törték össze magukat a magyarok
Az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) alapszakaszának 44. játéknapján a ligaelső Chicago Blackhawks szétlövéssel nyert a Detroit Red Wings vendégeként, így 22. mérkőzésén a 19. sikerét könyvelhette el, de a további három találkozóján sem maradt pont nélkül.
NHL, ALAPSZAKASZ, 44. JÁTÉKNAP
Detroit Red Wings–Chicago Blackhawks 1–2 – szétlövéssel
Columbus Blue Jackets–Colorado Avalanche 2–1 – h.u.
Dallas Stars–St. Louis Blues 4–1
New York Islanders–Ottawa Senators 3–2 – szétlövéssel
Florida Panthers–Carolina Hurricanes 2–3
Boston Bruins–Montreal Canadiens 3–4
New York Rangers–Buffalo Sabres 3–2 – szétlövéssel
Calgary Flames–Vancouver Canucks 4–2
Minnesota Wild–Edmonton Oilers 4–2

forrás: NSO.hu
NHL: Megvan a 19., a Chicago szétlövéssel győzött Detroitban
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának 114. játéknapján Los Angelesben mindössze egyetlen ponttal nyert a Lakers az Atlanta Hawks ellen. Vendégként szenvedett súlyos vereséget a Dallas Mavericks és a Detroit Pistons, a Chicago Bulls öttel maradt alul.
NBA, ALAPSZAKASZ, 114. JÁTÉKNAP
Los Angeles Clippers–Oklahoma City Thunder 104–108
Washington Wizards–Philadelphia 76ers 90–87
Orlando Magic–Memphis Grizzlies 82–108
Sacramento Kings–Charlotte Bobcats 119–83
Houston Rockets–Dallas Mavericks 136–103
San Antonio Spurs–Detroit Pistons 114–75
Indiana Pacers–Chicago Bulls 97–92
Los Angeles Lakers–Atlanta Hawks 99–98
New York Knicks–Miami Heat 93–99

NBA: Eggyel nyert a Lakers, kikapott a Clippers és a Chicago
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)