Noha Pastor Maldonado kivételes tempója egyértelművé vált az elmúlt évben, nem titok, hogy a Venezuelából érkező komoly állami támogatás megkönnyítette számára a Forma-1-be vezető utat.
A pilóta mögött álló olajtársaság, a PDVSA az elnök Hugo Chavez kezében volt, aki előszeretettel fektetett be a motorsportokba: az Amerikában szerencsét próbáló EJ Viso és Milka Duno is a támogatását élvezte.
Chavez azonban kedden, a rákkal való hosszú küzdelem után 58 éves korában elhunyt, politikai bizonytalanságot előidézve az 1998 óta általa irányított országban, ami pedig továbbgyűrűzve akár az autóversenyzésbe való befektetésekre is kihathat.
A feltételezések szerint a PDVSA évi 45 millió dollárral járul hozzá a Williams költségvetéséhez, akiknek autóját Maldonado tavaly a Spanyol Nagydíjon győzelemre is vezette, azonban ha a Venezuelában hamarosan sorra kerülő választásokon az eddig hatalmon lévő Egyesült Szocialista Párt elveszít, akár teljesen meg is szűnhet ez a támogatás, ami nem csak a pilóta, de a csapat jövőjére is kihatással lehet.
Maldonado kedden éppen a Williams egy sajtórendezvénye előtt értesült barátja, Chavez haláláról, ami őt is megérintette. „Osztozom minden venezuelai polgár mély fájdalmában” - írta Twitteren.
forrás: hírado.hu
Maldonado jövőjére is kihatással lehet Chavez halála
Vallomása szerint tíz éven át élt rendszeresen doppingszerekkel Michael Boogerd 2007-ben visszavonult holland kerékpáros, aki két szakaszt nyert meg a Tour de France-on.
A 40 éves volt versenyző egy szerdai tévéinterjúban beismerte, hogy használt EPO vérdoppingot és kortizont, emellett vérátömlesztéseken is átesett.
"1997-től pályafutásom befejezéséig éltem tiltott anyagokkal" - jelentette ki a háromszoros holland bajnok, aki 1998-ban ötödik lett a Touron, 1999-ben pedig megnyerte az Amstel Gold Race elnevezésű hagyományos egynapos versenyt hazájában.
Utóbbi viadalon másodikként az amerikai Lance Armstrong ért célba, akit - szintén doppingolás miatt - nemrég mind a hét Tour-diadalától megfosztottak.

forrás: MTI
Tíz éven át doppingolt a Tour-szakaszgyőztes
A "dizájner drogok" példátlan terjedésére hívta fel a figyelmet az ENSZ nemzetközi kábítószer-ellenőrzési Szervezete (INCB) kedden közzétett éves jelentésében. A szervezet egyben összehangolt cselekvésre hívta fel az országokat, hogy megakadályozzák ezeknek az anyagoknak az előállítását, kereskedelmét és használatát.
Új pszichoaktív anyagok, az úgynevezett "legális hangulatjavítók", más néven "dizájner drogok" növekvő veszélyt jelentenek a lakosság egészségügyi állapotára - emelték ki az INCB közleményében. Ezek az új pszichoaktív anyagok könnyen beszerezhetőek az interneten keresztül, a számuk - amely máris több százra tehető - folyamatosan növekszik.
Egyedül Európában minden héten legalább egy új szer jelenik meg a piacon. Korábban, 2000 és 2005 között még évente átlagosan öt új pszichoaktív anyagot azonosítottak be a hatóságok - állapította meg az ENSZ ellenőrző szerve.
A receptre kapható gyógyszerekkel való visszaélés is jelentősen megnőtt a világ minden részén. Különösen aggodalomra ad okot például, hogy sok országban változatlanul nő a visszaélés a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar (ADHD) kezelésére használt szerekkel.
A receptre kapható gyógyszerek vénába fecskendezve, kábítószerként való használata különösen Dél-Ázsiában terjed.
Egyes kábítószerek csökkenő előfordulása ellenére továbbra is Észak-Amerika a legnagyobb kábítószer-piac a világon, és ott a legmagasabb a kábítószer-fogyasztás okozta halálesetek aránya is. 15 és 60 éves kor között megközelítőleg minden húsz elhalálozásból egy kábítószer-fogyasztásra vezethető vissza.
Európában magas szinten stabilizálódott a drogfogyasztás. Az új pszichoaktív anyagok terjedése változatlanul nagy kihívást jelent Nyugat- és Közép-Európa országai számára. Az elmúlt két évben megduplázódott az Európai Unió tagállamaiban az ilyen anyagokat forgalmazó internetes oldalak száma. 2012-ban 690 ilyen honlap működött az INCB ismeretei szerint.

A dizájner drogok példátlan terjedésére figyelmeztet az ENSZ
A két, Bajnokok Ligájában is érdekelt női kézilabdacsapatunk, az FTC-Rail Cargo Hungaria és a Győri Audi ETO KC szerdán (19.00, tv: Sport Klub) a bajnokságban találkozik. Ambros Martín örül neki, hogy az NB I-ben is BL-szintű mecset játszhatnak, amely szerinte igazi fieszta lesz.
„Mindenekelőtt szeretném kiemelni a teljes magyar bajnokság magas színvonalát, ahonnan több csapat van még mindig versenyben az európai kupasorozatokban!
Hazai ellenfeleink közül a Fradi természetesen kiemelkedik, hiszen az elmúlt két évben is megnyerte a KEK-et. Emiatt az idei fantasztikus BL-menetelése engem egyáltalán nem lep meg. Keményen készülünk, és örülünk, hogy a hazai bajnokságban is kiemelkedő, BL-szintű mérkőzést játszhatunk.
De az biztos, hogy ennek a legnagyobb nyertesei a magyar kézilabda-szurkolók, hiszen a Fradi–Győr rangadó szerintem a sportág minden magyar rajongója számára igazi fieszta lesz!" – nyilatkozta Ambros Martín, a Győri ETO vezetőedzője.
Nagy kérdés azonban, hogy a BL-továbbjutását és a csoportgyőzelmét már korábban bebiztosító ETO-val szemben mennyire fog tartalékolni a Fradi a szombati, Valcea elleni sorsdöntő középdöntős meccsére.

forrás: NSO.hu
Martín: Igazi fieszta lesz a Fradi-Győr rangadó
A McLaren Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh cáfolta azokat a médiaértesüléseket, melyek szerint a wokingi gárda már jövőre szövetségre léphet korábbi motorpartnerével, a Hondával.
A német Auto Motor und Sport című szaklap számolt be nemrégiben arról, a felek komoly tárgyalásokat folytatnak, miután a japán vállalat szeretne visszatérni a Forma-1-be: erre már jövőre sor kerülhet, ám az is lehet, hogy csupán 2015-ben.
A lap szerint a Honda mérnökei már a McLaren wokingi központjában is jártak, és egyeztetéseket folytattak az angol istálló szakembereivel.
A McLaren jelenleg a Mercedes motorjait használja a Forma-1-ben – a német gyártó már 1995 óta partnere a patinás istállónak.
Jövőre új motorformula lép életbe a királykategóriában: a jelenlegi, 2,4 literes V8-as aggregátokat 1,6 literes V6-os turbómotorok váltják majd, az új szabályok pedig a Honda figyelmét is felkeltették, mely ilyen feltételek mellett szívesen csatlakozna újra a Forma-1-hez.
Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke a Sky Sports F1 televíziónak nyilatkozva kijelentette, 2015-ig biztos, hogy a stuttgarti vállalat erőforrásait használják majd a Forma-1-ben, noha valóban jó volna, ha a japánok ismét szállítanának motorokat a száguldó cirkusz mezőnyének.
„Amit mondhatok önöknek, az az, hogy szerződésünk van egy hosszú távú partnerrel, a Mercedes-Benzzel 2013-ra, 2014-re, illetve 2015-re is” – mondta a szakember a minap. „Tehát élő kontraktusunk van, ők a partnereink, és megpróbáljuk velük megnyerni a világbajnoki címeket, illetve a versenyeket.”
A szakember – aki egyben a Forma-1-es Csapatok Érdekvédelmi Szervezetének (FOTA) elnöke is – bevallotta, jó volna, ha minél több autógyártó csatlakozna a királykategóriához.
„Rengeteg a spekuláció, én magam is hallottam a Porsche, a Hyundai, a Honda, illetve több gyártó nevét” – fogalmazott Whitmarsh. „A Forma-1 érdekében remélem, hogy ezek a gyártók visszatérnek majd – szükségünk van rájuk. Jelenleg itt van nekünk a Renault, a Mercedes és a Ferrari – de több motorszállítóra van szükségünk.”
Whitmarsh nem tartja kizártnak, hogy egy napon újra szövetségre lépnek majd a Hondával, jelenleg azonban nem terveznek hasonlót – kizárólag a Mercedesre összpontosítanak.
„Hosszú távra szóló, kiváló elkötelezettségünk van a Mercedes-Benzzel, és most erre fókuszálunk. Hogy a távolabbi jövőben mi történik, ki tudja? Örömmel vagyunk partnerei a Mercedesnek. Fantasztikus munkát végeztek eddig – különösen az elmúlt néhány évben –, sok versenyt nyertünk együtt, és a következő években megpróbáljuk tovább növelni győzelmeink számát.”
A Honda utoljára 2008-ban volt érintett a Forma-1-ben, ám a szezont követően a gazdasági világválságra hivatkozva hátat fordított a királykategóriának.
A japán vállalat 1988 és 1992 között szállított motorokat a McLarennek, ezen időszak alatt az összes egyéni- és konstruktőri világbajnoki címet bezsebelte a páros.

Cáfolja a Hondáról szóló pletykákat a McLaren
Gabriele Tarquini a Honda gyári versenyzője lesz a 2013-as túraautó-világbajnoki szezonban, amely két és fél hét múlva veszi kezdetét Monzában. A múlt heti teszten a német Speed-Magazin, valamint a sorozat hivatalos weboldala is mikrofonvégre kapta az olasz veteránt, aki beszélt többek között saját és riválisai esélyeiről is.
Gabriele Tarquini a múlt héten Cremona mellett tesztelhette a JAS Motorsport idei Honda Civicjét (a gyakorláson jelen volt Michelisz Norbert is, aki a tavalyi autót próbálhatta ki). A 2009-es világbajnokot még a helyszínen faggatta ki a német Speed-Magazin újságírója, amelyet most mi is változtatások nélkül teszünk közzé.
- Úgy gondolod, hogy a tapasztalatod segít abban, hogy megakadályozd Rob Huff címvédését?
Gabriele Tarquini: - Nem tudom, de már kíváncsi vagyok Rob teljesítményére, mert változtatni fog az autón és a SEAT Sport egy fantasztikus csapat, nagyon keményen dolgoznak és megpróbálják még tovább fejleszteni a kocsit, hogy a tavalyinál versenyképesebb legyen. Az autó még nem túl öreg, ezért jó esélyeik vannak. A Münnich Motorsportról nem tudok mit mondani, de úgy gondolom, Rob az elmúlt 2-3 évben előrelépett. Nem feltétlenül gyorsabb, de konstansabb. Mindazonáltal személy szerint úgy gondolom, hogy az RML a favorit a Chevy-kkel, legalább is akkor, ha lesz egy top pilótájuk (az interjú időpontjából még nem lehetett tudni, hogy az RML Yvan Mullerrel és Tom Chiltonnal áll rajthoz – a szerk.). Meg lennék lepve, ha Rob az első versenyen fél másodperccel gyorsabb lenne, mint a riválisai.
- Hogy látod az esélyeidet ebben a szezonban?
- Úgy gondolom, jó alapunk van, de majd Monzában látjuk ezt meg. Nem gondolom, hogy a leggyorsabbak leszünk ott, mert ez lesz az első versenye a kocsinak. Ugyanakkor azt gondolom, hogy versenyképesek leszünk. Bosszantana, ha az időmérőn és a futamokon nem lennénk az első hatban. Ezt várom. Remélem, olyan hamar tudunk versenyt nyerni, amennyire csak lehetséges, mert ez jót tesz a csapatszellemnek és magának az alakulatnak is, és a világbajnoki címért küzdhetünk, ha az RML legjobb autójának problémái akadnak. A tavalyi Chevrolet egy más csapat volt, mint idén az RML lesz. Az autó valamivel még gyorsabb, de nem három profi versenyző fogja őket vezetni, és nem fog egy nagy szponzor mögöttük állni. Azt várom, hogy noha az RML fantasztikus lesz, már nem olyan erős, mint 2012-ben.
- Mit vársz a Ladától – a csapattól, amiről senki sem beszél?
- Ez tényleg ismeretlen, senki nem tudja, mennyi potenciál rejlik az autóban, és James Thompson WTCC-versenyeken mutatott teljesítménye nem volt igazán jó. A motor már elég jó volt, de még muszáj javítaniuk az autót, és sok idejük volt ezt megtenni, és segítségükre volt az Oreca ebben a fejlesztésben. A SEAT-tal ellentétben jobb motorjuk is van, mivel a SEAT-ok motorja nem alumíniumból van, míg a Lada motorjai könnyűek. Ezért azt gondolom, hogy a Lada is az élen lehet.
Tarquinivel az fiawtcc.com is készített egy videointerjút, amelyben főként a 2013-as Civicről, valamint a téli felkészülési időszakról esett szó. „Nem elegendőt” – válaszolta arra a kérdésre, hogy mennyit teszteltek a holtszezonban. „Ez sosem lehet elég. Hat napot teszteltünk, de még többre lenne szükségünk.”
Az olasz pilóta így válaszolt arra a kérdésre, hogy mi az erőssége az idei kocsinak: „Az autó egy nagyon jó alap, amivel elindulhatunk, sok tekintetben fejlődtünk tavalyhoz képest, és még néhány más szempontból fejlődnünk is kell egy kicsit.
A kocsi jobb, mint amivel Tiago ment tavaly Makaóban (ott Monteiro a dobogóra állt az első futamon – a szerk.), egy kicsit a vezethetőség, valamint a motor és a visszajelzések tekintetében, de még egy kicsit fejlődnünk kell.”
S hogy milyen pályákra lehet jó a 2013-as Honda Civic?
„Jelenleg a nagyon kanyargós pályákra jó a kocsi és a lassú kanyarokra. Fejlődnünk kell az aerodinamikai egyensúly tekintetében, különösen Monzára, akárcsak a végsebességet illetően.”

forrás: P1Race.hu
Tarquini: Az autó jobb, mint a tavalyi, de még fejlődnünk kell
A hétvégi kupadöntőn ujjtörést szenvedett a szlovén Celje magyar válogatott irányítója, Lékai Máté, aki a sérülés miatt a szezon hátralévő részét kénytelen lesz kihagyni.
Vasárnap a Celje együttese 28-24 arányban legyőzte a Gorenje Velenje csapatát a szlovén kupa döntőjében, ezzel története 16. kupaelsőségét szerezte meg.
A két Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős együttes találkozóján a Vladan Matics irányította Celje végig előnyben volt, a félidőben már nyolcgólos is volt a különbség a két csapat között, így megérdemelten gyűjtötte be a serleget.
A Celje egyik legjobbja az egykori szegedi játékmester, Lékai Máté volt, aki öt gólig jutott a mérkőzésen. Sajnos a fiatal irányító öröme közel sem lehet felhőtlen, hiszen a találkozón ujjtörést szenvedett.
Azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy kell-e műteni a sérült testrészt, ugyanakkor az már szinte biztosra vehető, hogy az idei idényben már nem léphet többet pályára.
Lékai kiválása komoly veszteség mind klubja, mind a válogatott számára, hiszen előbbi a BL nyolcaddöntőjében a német Hamburggal csap össze, míg Mocsai Lajos együttese áprilisban Horvátországgal vív majd fontos Európa-bajnoki selejtezőt.
forrás: hatharom.hu
Véget ért válogatott irányítónk szezonja
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)