Elhagyta a szegedi arc-, állcsont- és szájsebészeti klinikát Talmácsi Gábor. A világbajnok motorost saját kérésére Piffkó József professzor műtötte Szegeden, miután egy hete súlyos balesetet szenvedett Ausztráliában.

 „Örülök, hogy Szegedet választottam - mondta a delmagyar.hu-nak Talmácsi. - Nagyon jó kezekbe kerültem. Nem gondoltam volna, hogy a fővároson kívül is találok ilyen minőségű egészségügyi intézményt."

 A világbajnok magyar motorost saját kérésére műtötték meg Szegeden – a melbourne-i kórházból utazott ide. Éppen egy héttel korábban szenvedett Ausztráliában súlyos balesetet: a Superbike gyorsaságimotoros-világbajnokság idénynyitó viadalának szabadedzésén hatalmasat bukott. 

A 31 éves pilóta egy olajfolton megcsúszva esett el, rövid időre az eszméletét is elvesztette. Hétfőn hagyta el a melbourne-i kórházat, majd repülőre ült és hazautazott. A versenyző számára azonban nem kérdés, hogy amint lehet, visszatér a versenyhez.

"Bár nem ez volt a legnagyobb balesetem, úgy még soha nem estem, hogy elvesztettem volna az eszméletemet - folytatta Talmácsi. - Nem is emlékszem semmire, csak a fájdalmak maradtak meg. De érvényes szerződésem van, jó helyen is vagyok, így nem kérdés, hogy visszaülök a nyeregbe. Ez volt az első vb-verseny idén, nem ilyen kezdésre számítottam. 
De próbálom a dolog pozitív oldalát nézni, hiszen akár járhattam volna ennél sokkal rosszabbul is."

Talmácsi Gábor egyelőre sem inni, sem enni nem tud rendesen, Szegedről is szülei vitték haza tegnap délelőtt. Bízik azonban benne, hogy nem vesz majd sok időt igénybe a gyógyulása, és hamarosan újra versenyezhet.

forrás: hatharom.hu

 

 

Talmácsi inni és enni sem tud rendesen

Ha valaki, akkor Pepe Oriola biztosan jól ismeri Michelisz Norbertet riválisként, hiszen ők ketten 2012-ben egy egész éven átívelő, izgalmakban bővelkedő harcot folytattak egymás ellen a Yokohama Trophy megnyeréséért. A WTCC privát bajnoka végül a Zengő Motorsport magyar pilótája lett, és spanyol riválisa szerint nem kérdés: Norbi a jövőben is bármire képes lehet a WTCC-ben.



Pepe Oriola szombaton, néhány nappal 2013-as terveinek hivatalos bejelentése után válaszolt a P1race kérdéseire. A vele készített interjúnkból kiderül, bár a makaói történések után (tudniillik, Oriola a szezon utolsó futamán kilökte Norbit) jócskán megcsappant idehaza a 18 éves spanyol népszerűsége, ám ő továbbra is barátként tekint Michelisz Norbira, hálás Zengő Zoltánnak, amiért mindig otthonossá varázsolja számára a magyarországi futamokat, és idén is a hungaroringi hétvégét várja a legjobban. 

 - Hogyan készülsz az új, 2013-as szezon kihívásaira? Hogy tartod formában a testedet és az elmédet?

Pepe Oriola: - Az elmúlt három hónap minden napján egy személyi edzővel dolgoztam együtt, emellett heti háromszor gokartoztam, mindezt az ügyvédi tanulmányaimmal összeegyeztetve. Próbálok nyugodt maradni, miközben az idei WTCC-szezon rajtjára készülök.


- A motorsportokban az utóbbi időben minden változik. Új gyártók jönnek és mennek, a versenyzők egyik csapatból és egyik sorozatból a másikba vándorolnak, és kevés stabil pont van. Olyan kicsit, mintha minden mozogna. Örülsz, hogy Neked biztos helyed van a SEAT-nál a WTCC-ben? 

- Nos, ami azt illeti, ez sem igaz így teljesen. Valóban idén is egy SEAT-tal fogok versenyezni a WTCC-ben, de nem a hivatalos csapatban, mert a SEAT nem indít ilyet. Ehelyett a privát csapatom, a Tuenti Racing színeiben fogom folytatni, a SEAT Sport támogatásával. De a költségvetésemet is a saját szponzoraimnak köszönhetem, és nem egy hivatalos márkának.


- A Lukoil SEAT Team megszűnésével, és Gabriele Tarquini, Alekszej Dudukalo és Tiago Monteiro márkaváltásával úgy tűnik, a Münnich Motorsporthoz frissen igazoló Rob Huff mellett Te lehetsz idén a SEAT elsőszámú reménysége a WTCC-ben. Készen állsz rá, hogy sikerre vezesd a spanyol márkát?

- Számomra megtiszteltetés, hogy a SEAT egyik modelljét vezethetem a WTCC-ben, de ne feledjük, hogy a világbajnoki címvédő, Robert Huff, és a jelenlegi GT1-es világbajnok Marc Basseng is SEAT-tal fog versenyezni idén. Szóval jelen állás szerint mi hárman fogjuk képviselni és vezetni a sikerek felé ezt a márkát.



- Michelisz Norbert idén BMW-ről Hondára vált, és többé nem indulhat a Yokohama Trophy küzdelmeiben, ahol tavaly előtted lett bajnok nagy csatában. Mi a helyzet Veled? Te indulhatsz idén a privát értékelésben?

- Nem. Tavaly év végén második lettem Norbert mögött a Yokohama Trophy éves értékelésében, és ennek következményeképpen a szervezők nem engedik, hogy 2013-ban is elinduljak a Yokohama Trophy-ban. Ez egyben azt is jelenti, hogy folytathatom a harcot a barátommal, Norberttel, csak épp ezúttal már az abszolút értékelésben.


- Nagyon jól ismered Norbit riválisként. Mit gondolsz, képes lehet idén megszorongatni a Honda gyári pilótáit, Tarquinit és Monteirót?

- Norbertre én úgy tekintek, mint aki bármikor bármire képes lehet, és álmom, hogy az idei szezon végén mindketten a top5-ben végezzünk.



- Rengeteg márka lesz idén a mezőnyben. Honda, Chevrolet, SEAT, BMW, Lada. Melyik márka lehet szerinted a nyerő?

- Úgy gondolom, hogy bármelyik márka eséllyel veheti célba idén a világbajnoki címet. Remélem, a SEAT jár majd sikerrel.


- Idén nem szerepel spanyol helyszín a WTCC versenynaptárában. Csalódott vagy, hogy ezúttal nem versenyezhetsz majd hazai szurkolóid előtt? Melyik versenyt várod így a legjobban?

- Számomra nem olyan nagy probléma, hogy idén nem jön a mezőny Spanyolországba, mivel nagyon fiatal vagyok még, és így eleve keveset versenyeztem eddig idehaza. Nem illendőségből mondom, mert őszinte vagyok, de a legnagyobb örömmel a magyarországi fordulót várom, mert ott sokkal több ember van a lelátókon, mint bármelyik másik helyszínen, és mindig nagyon élvezem a hungaroringi versenyeket. Ott tényleg otthon érzem magam. Zengő úr mindig gondoskodik róla, hogy így érezzek, és rengeteg mindenben szokott segíteni, amikor ott vagyok.


forrás: P1Race.hu

Oriola: Norbert bármikor bármire képes lehet

A MotoGP tavaly év végén visszavonult kétszeres világbajnoka, Casey Stoner e hétvégén túlesett a tűzkeresztségen, hiszen teljesítette első versenyhétvégéjét autóversenyzőként, az ausztrál V8 Supercars bajnokságban. Stoner az adelaide-i szezonnyitó pénteki első futamán még egy defekt miatt kiesett, szombaton viszont a fél mezőnyön átrágta magát, és 15.-ként ért célba.


Az előzőnapi kiesése miatt ugyanis ezúttal a 30 fős mezőny végéről kellett rajtolnia, de becsületére legyen mondva, hogy nem kevesebb mint 15 pozíciót tudott javítani rajthelyéhez képest a leintésig, miközben a verseny 8. leggyorsabb körét is megfutotta. Semmiképp sem vallott tehát szégyent első versenyhétvégéjén autóversenyzőként, de nem tagadja, van még hová fejlődnie.

„Tegnap végre megízlelhettem az autóversenyzés valós ízét, és összességében azt kell mondanom, hogy most már valamivel több sejtésem van a dolgokról. Volt néhány dolog, ami miatt aggódtam előzetesen, de végül jobban ment, mint gondoltam. Rengeteg mindenre kell figyelni a pilótafülkében, illetve a beállítások és a futómű-geometria kapcsán, és miután 24 éven át csak a motorokról tanultam, sok időre lesz szükségem, mire mindent megértek a versenyautók működéséről” – kezdte élménybeszámolóját az autosport.com-nak nyilatkozva az ausztrál.


„Kifejezetten elégedettek vagyunk a teljesítményünkkel. Tegnap nem tudtuk megfelelő működésre bírni az autót, de ma már kétségkívül jobban boldogultunk vele, és én is magabiztosabbnak éreztem magam a volán mögött. Remélhetőleg idővel minden jön majd magától, de őszintén szólva én csak szeretném jól érezni magam, és versenyezni egy jót néhány fickóval” – árulta el fő indítékait Stoner, akinek tehát világmegváltó szándékai és tervei nincsenek az autósportokban.

„A fő célom ma az volt, hogy ne fékezzem defektesre a kereket, ahogy tegnap, beérjek a célba, és megpróbáljam minél jobban élvezni a vezetést. Mindenkivel nagyon jó volt versenyezni, mindannyian hagytunk egymásnak elég helyet, és volt néhány komoly csatám a pályán. Ez nagyon-nagyon élvezetes volt, és most azt kívánom, bárcsak holnap is lenne egy verseny. De sajnos ez a hétvége most ennyi volt” – fogalmazott lelkesen új „játékszeréről” az ausztrál, akinek a V8 Supercars következő versenyére május első hétvégéig kell várnia.

forrás: formula.hu

V8 Supercars: Stoner a fél mezőnyön átrágta magát

Amióta megérkezett a Mercedeshez, Lewis Hamilton végig igyekezett alacsonyan tartani a várakozásokat - a pontok elérését, a versenyek befejezését tartotta a csapat legfőbb célkitűzésének az idei szezonra.
Utolsó tesztnapját követően azonban némileg átértékelte a helyzetet. 


Hamilton szombaton 1:20,556-os legjobb köridőt jegyzett Barcelonában, aminek egyik riválisa sem tudott a közelébe kerülni, és amire a sport résztvevői és követői egyszerre kapták fel a fejüket.
„Azt hiszem, a szezon egy pontján képesek leszünk majd arra, hogy versenyt nyerjünk” - jelentette ki Hamilton a szombati nap végén. - „Legalábbis remélem, hogy így lesz, de hogy pontosan a szezon melyik szakaszában, azt nem tudom.”

Mindehhez azonban gyorsan hozzátette az ilyenkor szokásos mondókát is, felhívva mindenki figyelmét, hogy ne lássanak bele a kelleténél többet a tesztbe, hiszen ő nem a riválisokhoz, hanem a csapat 2012-es formájához viszonyította a Mercedes fejlődését.

„Valójában nem történt semmi olyan, amin meg kellene lepődni, Mindenki a saját programját végezte eltérő üzemanyagszinttel, szóval csak egy átlagos tesztnap volt” - mondta.
„Fontos, hogy továbbra is két lábbal álljunk a földön, és felismerjük, hogy még mindig rengeteg feladat áll előttünk. A Mercedes mindenesetre kiváló munkát végez a motorok és az autó terén is. Mindenképpen jobb a helyzet, mint tavaly.” 

forrás: hírado.hu

Hamilton állítja, a Mercedes versenyt nyerhet idén

A Bükkben és a Zemplénben is lehet még síelni, kiváló hóviszonyok várják a téli sportok kedvelőit.

A bükki síparadicsomban, Bánkúton 29 centiméteres a hó vastagsága, a síklub honlapja szerint a hőmérséklet mínusz 2 fok.

Vasárnap 9 órakor két felvonót üzemelnek be, és négy pályán lehet síelni.

A sátoraljaújhelyi Zempléni Kalandpark pályáit a hóágyúzásnak köszönhetően 175 centiméteres hó borítja, ebből 25 centiméter a természetes hó. Itt három pályán hódolhatnak szenvedélyüknek a síelők.

forrás: MTI

A Bükkben és a Zemplénben is lehet síelni

A Pittsburgh Penguins hosszabbítás után 7–6-ra nyert a Montreal Canadiens otthonában az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján. A Vancouver Canucks 5–2-re megverte az ötmeccses győzelmi szériával hozzá látogató Los Angeles Kingst.


 ALAPSZAKASZ, 43. JÁTÉKNAP

Philadelphia Flyers–Ottawa Senators 2–1


Boston Bruins–Tampa Bay Lightning 3–2


Buffalo Sabres–New Jersey Devils 4–3 – szétlövéssel


Winnipeg Jets–Washington Capitals 0–3


Montreal Canadiens–Pittsburgh Penguins 6–7 – h.u.


Caroina Hurricanes–Florida Panthers 6–2


Phoenix Coyotes–Anaheim Ducks 5–4 – szétlövéssel


Vancouver Canucks–Los Angeles Kings 5–2


San Jose Sharks–Nashville Predators 2–1


forrás: NSO.hu

NHL: 13 gól és hosszabbítás Montrealban

Brandon Jennings karriercsúcsot jelentő 19 assziszttal segítette győzelemhez az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján a Milwaukee Buckst, amely hosszabbításban verte meg 122–114-re a Toronto Raptorst.


 ALAPSZAKASZ, 113. JÁTÉKNAP

Philadelphia 76ers–Golden State Warriors 104–97


Chicago Bulls–Brooklyn Nets 96–85


Milwaukee Bucks–Toronto Raptors 122–114 0 h.u.


Portland Trail Blazers–Minnesota Timberwolves 109–94


forrás: NSO.hu

NBA: Jennings 19 asszisztot jegyzett a Toronto ellen