A McLaren versenyzője nem vesz részt a FIA hivatalos, május 1-3. közötti tesztelésén, helyette Budapesten tart bemutatót.

A szezon közbeni tesztelést a költségcsökkentés miatt tiltották be a csapatok jóváhagyásával, de az istállók a betiltás óta szorgalmazzák – legalább korlátozott időtartamban - az engedélyezését. Idén a Spanyol Nagydíjat megelőzően, május 1-3. között lesz lehetősége a pilótáknak és istállóknak a szezon közbeni tesztelésre, az olaszországi Mugellóban. A McLaren bejelentette, hogy a teszten a versenypilótái helyett a két tesztpilóta, Gary Paffet és Oliver Turvey vesz részt.
Az idén újra engedélyezett évközi teszt nem jelent a szériában plusz tesztnapot, mivel a mugellói három napot a szezon előtti tesztekből vették el, így az elv, amely miatt korlátozták az évi tesztnapok számát, továbbra is fontos szempont. A helyszín kiválasztásánál több pálya is szóba került, többek között Silverstone, miután az istállók jelentős részének Nagy-Britanniában van a székhelye, de végül különféle megfontolások alapján a Ferrari tulajdonában lévő mugellói aszfaltcsíkra esett a választás.
A csapatok már a döntéskor üdvözölték a szezon közbeni tesztelés lehetőségét, hiszen évek óta a szezon első nagy frissítéseit az első európai helyszínen vetik be, így az idei Spanyol Nagydíj előtt lehetőségük lesz kipróbálni az újításokat. Vannak alakulatok, akiknek most kifejezetten jól jön a három napos gyakorlás, hiszen az első versenyek után egyre határozottabban körvonalazódni látszik az erősorrend.

A Ferrari az első futamok után szembesült az idei autója, az F2012-es gyengéivel, ezért már Ausztrália óta gőzerővel dolgozik a javításán, ám a csapat ígérete szerint ezek csak Spanyolországban lesznek készen. Számukra, és pilótáik számára kifejezetten kedvező lehetőség a mugellói háromnapos teszt.
A McLaren idén egy rendkívül versenyképes autóval kezdte meg a szezont, és az MP4-27 mind az egykörös tempóját illetően, mind pedig a versenytempó tekintetében az élen áll, a legegyenletesebb teljesítményt nyújtva, ezért is gondolhatják úgy Wokingban, hogy a mugellói teszten lehetőséget adnak a tesztpilótáknak.
Az istálló a Twitteren jelentette be döntését: "Mugellói pilótapárosunk: A legnépszrűbb tesztpilótánk, Gary Paffet és Oliver Turvey osztoznak a vezetésen. Ez azt jelenti, hogy Jenson Button és Lewis Hamilton nem leszn ott Mugellóban – de tesztpilótáink fantasztikusak, és élvezni fogják az első ízelítőt az MP4-27-tel” – állt a wokingi alakulat közleményében.
Turvey valójában már egy alkalommal kipróbálhatta a McLaren idei modelljét, még év elején, egy spanyolországi egyenesvonalú futáson, de igazi teszten ő és Paffet is utoljára 2011 novemberében vett részt, Abu Dzabiban, a fiatal pilóták tesztjén.

Mint ismert, Jenson Button május 1-én Budapest belvárosában, a Szent István-bazilika és a Parlament között száguld majd egy háromórás motorsportparádé keretében.
A http://www.hirado.hu/formula1 oldalon a Forma-1 minden további híréről, érdekességéről, kulisszatitkáról is olvashatnak.
forrás: hirado.hu/forma1 / telesport.hu
Button tesztelés helyett Budapestre jön
Amikor az első hírek szárnyra keltek Kimi Raikkönen Lotushoz szerződéséről, sokan nem hittek a fülüknek.
Érthetően, hiszen mindenki emlékezhetett még a korábbi történetekre a 2007-es világbajnok állítólagos motivációs problémáiról, szakításáról a Formula-1-gyel, majd vitájáról a Lotus csapatvezetőjével, Eric Boullier-vel.
A tékozló fiú azonban valóban hazatért, eltökéltségével és lelkesedésével hamar meggyőzve a kétkedők többségét. Éppúgy mint az első alkalommal tette, amikor szemtelenül kevés tapasztalattal megérkezett a királykategóriába.
A nem túl biztató előjelek ellenére úgy tűnik, az első hallásra meglepő szövetség akár sikeres is lehet. A három évvel ezelőtti botrányok után újraszerveződő, és korábbi győztes önmagát változó sikerrel kereső csapat, valamint a szintén újrakezdő pilóták egyes szakértők szerint akár az év sötét lova is lehetnek. Egyelőre azonban még csak egy hosszú szezon elején járunk, ahol már az első versenyeken számos váratlan esemény borította fel a kialakulni látszó erőviszonyokat.
Mindenesetre Kimi úgy tűnik a maga részéről nem bízza a véletlenre a dolgokat. Már visszatérése előtt igyekezett korábbi cimborájától és kollégájától, Pedro Dela Rosától tájékozódni a számára ismeretlen Pirelli gumik sajátosságairól. Emellett remélte, hogy egy másik régi munkatárs is segítheti majd az új csapatba beilleszkedni: Mark Slade.
Nemrégiben a yalla.com-on kérdezték legemlékezetesebb élményéről Marc Priestley-t, a McLaren korábbi főszerelőjét. Ő a sok szép győzelem közül a Kimi-vel töltött időszakot idézte fel legszívesebben, melyből a három napos spontán ünnepléssé alakult 2005-ös Suzukai siker volt számára a legszebb. Elmondása szerint nagyon összetartó csapatot alkottak, melynek Kimi is része volt.
Akkoriban a tapasztalt angol, Mark Slade volt a fiatal pilóta versenymérnöke, akivel hamar egy hullámhosszra kerültek. Mindketten a lényegretörő kommunikáció hívei lévén kitünően megértették egymást. Nem csoda, hogy amikor a Ferrarihoz szerződött, a finn szerette volna legalább Sladet továbbra is maga mellett tartani, azonban akkor ez meghiúsult.
Annál nagyobb öröm volt most számára, hogy a Lotusnál siker koronázta a kérését. Slade pedig boldogan mondott igent az ajánlatra. A mérnök 1984-ben érkezett a Forma-1-be, és a McLarennél, a Lotus korábbi inkarnációjában a Renaultnál majd a Mercedesnél több kiváló pilótával is dolgozott.
„Talán Kimivel volt a legközelebbi a kapcsolatom, bár úgy érzem, jól kijöttem mindegyikükkel” - mondta az Autosport Magazin számára készült interjúban. - „Jó volt a Renaultnál is, élveztem velük a munkát, így hát visszatérni és Kimivel dolgozni számomra a lehető legjobb felállás”.
Slade-nek egy percig sem voltak kétségei, hogy Kimi komolyan veszi-e a visszatérést – „Azt hiszem sokan nem voltak biztosak benne, hogy Kimi a megfelelő okok miatt jön vissza, én azonban nem kételkedtem benne. Ha egyszer felhív és megkérdi, akarok-e vele dolgozni, nem fog cserbenhagyni és valóban elkötelezett. Számomra ez sosem volt kérdés, és most sem látok változást. Ő most is ugyanaz a kölyök, aki szupersztárként robbant be közénk.
Már akkor volt egy fajta érettség a vezetési stílusában, és a műszaki dolgokhoz való hozzáállása megelőzte sok kortársát. Semmitől nem ijed meg, és kiváló visszajelzéseket ad arról, min kell javítanunk. Emellett meglehetősen önállóan gondolkodik, és nem várja, hogy kiszolgálják. Mindez egy olyan rendíthetetlen céltudatosságban összpontosul, ami nagyon jó a munka szempontjából”
Valóban találó a Jégember becenév? „A legtöbb helyzetben igen, de ha valamit meg akar értetni, elég határozottan teszi, ami ingerültségnek tűnhet. Valójában csak biztos akar lenni, hogy pontosan értik, mit akar. Elképzelhető, hogy van, aki ezt félreérti”.
Bármilyen jól ért azonban Slade Kimi nyelvén, egy kis időre mindkettejüknek szüksége van, hogy a régi összhang újra kialakuljon, és eredményes legyen az együttműködés. „Én hat hónapot töltöttem távol a versenyektől, Kimi pedig két évet, tehát ebből a szempontból egy picit nyilván berozsdásodtunk.” – utal a nem túl szerencsésen sikerült sikerült melbourne-i időmérőre.
- „Ezen a futamon (Malajziában) láttam először olyannak, amilyennek korábban megismertem. Melbourne-ben még kereste egy kicsit a helyét. Voltak dolgok a beállításoknál, amiről azt gondoltam, most nem lényeges, de ha teljesen felpörög, másképp akarja majd. Most viszont már pontosan olyan változtatásokat kér, amire számítottam tőle. Ez azt jelzi, hogy már újra topon van.”
Mind a Benettonnál (a Lotus csapat még korábbi inkarnációjánál), mind a Ferrarinál Michael Schumacher arról volt híres, hogy szereti, ha az autó eleje „harap”, és jól tudja kezelni a túlkormányzottságot. Mikor Raikkönen a Ferrarihoz szerződött, meglepve tapasztalták, hogy ő mindebben még túl is tesz Michaelen. Ennek ellenére tévedés azt hinni, hogy Kimi a látványos csúszkálás híve. „Valójában meglehetősen finoman vezet.” – mondja Slade – „Ez pedig azt jelenti, hogy gyakran olyan autóval is elboldogul, ami az agresszívebben kormányzó pilótákon kifog. Szerintem ez az egyik erőssége”.
Ezt az erősséget a Ferrarinál nem nagyon tudta kamatoztatni, bár minden év elején megígérték, hogy Kimi számára kedvezőbb irányba alakítják az autót. Most azonban úgy tűnik, a Lotusnál ezt talán valóban megvalósítják. Az első lépéseket legalábbis már megtették és ígérik, hogy nem nyugszanak, míg sikerrel nem járnak.
Már a tesztek alatt kiderült ugyanis, hogy bár az autó egyensúlyával és kezelhetőségével minden más szempontból nagyon elégedett a finn pilóta, úgy találta, hogy a kormányszervó nem reagál számára elég gyorsan az irányváltásoknál vagy korrigálásoknál. Némi próbálkozás után találtak egy elfogadható megoldást, de úgy vélik, mindenképp érdemes ezen még dolgozni. Elgondolásukat megerősíti Kimi korábbi kollégáinak véleménye is. A McLarennél úgy találták, ha teljesíteni tudják e téren a finn kívánságát, jelentősen javuló gyorsaság az eredmény.
Slade számára mindez nem újdonság, hiszen már öt évet dolgozott vele a McLarennél. A mérnök láthatóan nagyra becsüli Raikkönent, de nem feltétlenül bólogat minden lépésére. Kimi sosem szerette a Forma-1-et körülvevő körítést, annak ellenére, hogy sok pénzt hoz. „Csak be akar ülni az autóba, gyorsan menni, dolgozni a mérnökökkel, és még gyorsabban menni” – mondja Slade – „Minden más számára idegesítő és zavaró tényező. Meg kell tenni és amennyire én tudom, ha meggyőződött róla, hogy szükséges, jól is csinálja. Viszont annyira kevéssé akar benne részt venni, amennyire ez lehetséges. Megértem. Nem mondom, hogy teljesen egyetértek vele, de értem, miért gondolkozik így. A csapatok pedig, ahol alkalmazzák, végül is tudják, mit kapnak, és mire számíthatnak”.
Végül pedig a Ferratól való dicstelen távozás, és két év távollét után észrevett-e Slade Kimiben valamiféle bizonyítási vágyat? „Igen” - bólint - „Ő mindig határozottan lázadó alkat volt. Ez része a szellemi függetlenségének és néha még jól is jöhet, ha küzdhet valami ellen! Ha túl könnyen mennének a dolgok, talán még el is unná magát”.

Forrás: motorsportal.hu
Slade: Kimi ugyanaz a kölyök mint régen
A régi címét visszaszerezni kívánó bunyós új edzőjével, Artur Grigoriannal készült az összecsapásra, és szerinte jól tudnak együtt dolgozni: "Nagyon jól érzem magam, ismét csúcsformában vagyok. Az edzőváltás jót tett nekem, Arturral könnyen megtaláltuk az összhangot. Nagyon jól megértjük egymást, ami szerintem további könnyebbséget jelent. A felkészülés problémamentesen zajlott. Egy csapattárs ellen mérkőzni mindig nehéz dolog, mindenki számára. Ugyanakkor mindketten nagyon tiszteljük egymást, szerintem egy igazi klasszis meccset fogunk vívni."
Forrás: profiboksz.hu
Sartison jó formában várja Balzsayt
Sergio Perez és Bruno Senna volt az első két pilóta, akik megérkeztek a nagydíj helyszínére, a többi 22 versenyző ma és holnap érkezik. A jelenleg nem aktív pilóták közül ott van már a korábbi Toro Rosso pilóta, Sebastien Buemi és a Virgin tavalyi pilótája, Jerome D’Ambrosio is. A csapatvezetők közül többen is Shakirban vannak már, köztük Martin Whitmarsh, aki nem csak a McLaren csapatot képviseli, de a csapatok érdekvédelmi szövetségét, a FOTA-t is. Megérkeztek a FOM (Formula One Management) és az FIA munkatársai is.
Bár minden szem a Forma-1 résztvevőire szegeződik, ne feledjük, a helyszínen minden a megszokott mederben folyik, tehát ugyanúgy megrendezésre kerülnek a betétfutamok, mint a világ bármely pontján, ezen a hétvégén a GP2 és a Porsche Mobil 1 Supercup – a résztvevők szintét útban vannak a legvitatottabb versenyhétvégére.
Minden helyszínre érkezőt a Bahrain International Circuit (BIC) fogadóbizottsága üdvözöl, regisztrálják őket, és biztosítanak mindenkit, hogy a királyságban minden szükséges intézkedést megtesznek a vendégek biztonságáért – akik ezután a procedúra után foglalják el hotelszobáikat. Sokuk már meg is kezdte a munkát a helyszínen, a régió legnagyobb sport és társadalmi eseményén. A visszaszámlálás elkezdődött.
forrás: formula.hu / szerző: Hegyi Annamária
Bahrein: érkeznek a pilóták és a csapatok
A Memphis Grizzlies 103–91-re nyert a New Orleans Hornets ellen, ezzel biztosította helyét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában.
A keleti, illetve nyugati élcsapatok sem botlottak a legutóbbi játéknapon, a Chicago, a Miami, az Oklahoma City és a San Antonio is győzött.
ALAPSZAKASZ, 111. JÁTÉKNAP
Cleveland Cavaliers–Philadelphia 76ers 87–103
Washington Wizards–Milwaukee Bucks 121–112
Charlotte Bobcats–Chicago Bulls 68–100
Atlanta Hawks–Detroit Pistons 116–84
Miami Heat–Toronto Raptors 96–72
New Jersey Nets–New York Knicks 95–104
Boston Celtics–Orlando Magic 102–98
Memphis Grizzlies–New Orleans Hornets 103–91
Dallas Mavericks–Houston Rockets 117–110
Denver Nuggets–Los Angeles Clippers 98–104
Phoenix Suns–Oklahoma City Thunder 97–109
Portland Trail Blazers–Utah Jazz 91–112
Sacramento Kings–San Antonio Spurs 102–127
Golden State Warriors–Los Angeles L. 87–99

Forrás: NSO.hu
A Memphis is ott lesz a rájátszásban
A Pittsburgh Penguins 10–3-ra nyert Philadelphiában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában, a Keleti főcsoport negyeddöntőjében, így 3–1-re szépített a párharcban. Szintén utolsó esélyét ragadta meg a Vancouver Canucks, amely az első három mérkőzés elvesztése után a negyedik találkozón megverte a Los Angelest, míg az Ottawa Senators győzelmével 2–2-re alakította a New York Rangers elleni párharcát.
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
Philadelphia Flyers (5. kiemelt)–Pittsburgh Penguins (4.) 3–10
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1
Ottawa Senators (8.)–New York Rangers (1.) 3–2 – h.u.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2
NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
Los Angeles Kings (7.)–Vancouver Canucks (1.) 1–3

Egyenlített az Ottawa
2012. május 6-án, vasárnap 18:30-tól Dabason játssza a KEK-döntő első mérkőzését a címvédő FTC-Rail Cargo Hungaria a dán Viborg csapata ellen.
Tisztelt Szurkolónk!
Kérjük, hogy az alábbi jegyvásárlással kapcsolatos tájékoztatót figyelmesen olvassa el, annak érdekében, hogy jegyigénylését hatékonyan tudjuk feldolgozni.
A jegyek árusítása a BÉRLETESEKNEK 2012. április 19-én, csütörtökön, a NEM BÉRLETES szurkolóink számára jövő hétfőtől, azaz 2012. április 23-tól kezdődik a FŐTÁV-FTC Aréna aulájában (Cím: 1101 Budapest, Kőbányai út 47/A.)
Jegyárak:
"B", "C" szektor: 10 000 Ft (Bérleteseknek: 9 000 Ft)
"A", "D" szektor: 8 000 Ft (Bérleteseknek: 7 000 Ft)
"E", "F" szektor: 5 000 Ft (Bérleteseknek: 4 500 Ft)
Állóhely: 3 500 Ft (Bérleteseknek: 3 000 Ft)
Bérleteseinknek 2012. április 19-20. között elővásárlási jogot biztosítunk, továbbá 1000 Ft és 500 Ft kedvezményt adunk az ülőhelyekre, 500 Ft kedvezményt az állóhelyekre. Amennyiben a bérletesek átutalással kívánnak fizetni, kérjük, a közlemény rovatba az igényelt jegyek száma mellett adják meg a bérleteik helyét szektor/sor/szék formátumban. E-mailben történő foglalás esetén is kérjük előre megadni a bérletekre vonatkozó fenti információkat. Továbbá kérjük a jegyek átvételekor a bérletet bemutatni!
Átutalási feltételek:
Átutalással történő fizetés esetén a jegyek ellenértékét a foglalástól számított 3. napig kérjük átutalni, ellenkező esetben a foglalást töröljük.
FTC Kézilabdasport Nonprofit Kft. számlaszáma: OTP Bank 11708049 – 20000648
A megjegyzés rovatba minden esetben kérjük megadni az igényelt jegyek számát és értékét.
Jegyek átvétele:
Az előzetesen félretett jegyeket kérjük, hogy a bérletesek 2012. április 24-én 18.00 óráig vegyék át.
Az átutalással időben kifizetett jegyek esetében lehetőséget biztosítunk arra, hogy a mérkőzés napján, Dabason történjen meg a jegyek átvétele.
Jegyfoglalás telefonon, vagy e-mailben:
+ 36 70 44 54 897
ftckezilabda@ftckezilabda.hu
Pénztár nyitva tartás:
2012. április 19-20. (csütörtök-péntek) 09:00-18:00
2012. április 23-27. (hétfő-péntek): 09:00-18:00

Jegyinformációk a KEK-döntőre
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)