Bahrein: érkeznek a pilóták és a csapatok

Sorra érkeznek a pilóták és a csapatok a hétvégi futam helyszínére, Bahreinbe. Akik az FIA döntése ellenére nem bíznak a konfliktusmentes hétvégében, kezdhetnek aggódni, de eddig minden rendben: meleg fogadtatásban részesülnek a résztvevők.

Sergio Perez és Bruno Senna volt az első két pilóta, akik megérkeztek a nagydíj helyszínére, a többi 22 versenyző ma és holnap érkezik. A jelenleg nem aktív pilóták közül ott van már a korábbi Toro Rosso pilóta, Sebastien Buemi és a Virgin tavalyi pilótája, Jerome D’Ambrosio is. A csapatvezetők közül többen is Shakirban vannak már, köztük Martin Whitmarsh, aki nem csak a McLaren csapatot képviseli, de a csapatok érdekvédelmi szövetségét, a FOTA-t is. Megérkeztek a FOM (Formula One Management) és az FIA munkatársai is.

Bár minden szem a Forma-1 résztvevőire szegeződik, ne feledjük, a helyszínen minden a megszokott mederben folyik, tehát ugyanúgy megrendezésre kerülnek a betétfutamok, mint a világ bármely pontján, ezen a hétvégén a GP2 és a Porsche Mobil 1 Supercup – a résztvevők szintét útban vannak a legvitatottabb versenyhétvégére.

Minden helyszínre érkezőt a Bahrain International Circuit (BIC) fogadóbizottsága üdvözöl, regisztrálják őket, és biztosítanak mindenkit, hogy a királyságban minden szükséges intézkedést megtesznek a vendégek biztonságáért – akik ezután a procedúra után foglalják el hotelszobáikat. Sokuk már meg is kezdte a munkát a helyszínen, a régió legnagyobb sport és társadalmi eseményén.  A visszaszámlálás elkezdődött.

forrás: formula.hu / szerző: Hegyi Annamária