A bajnokságban listavezető, Szuperkupa-győztes Ferencváros labdarúgócsapatában folytatja a pályafutását Pintér Ádám 18-szoros magyar válogatott futballista.

 
A fradi.hu beszámolója szerint a Spanyolországot, Oroszországot és Görögországot is megjárt védő szerda délelőtt írta alá a szerződését a fővárosi zöld-fehéreknél. Az FTC a megállapodás időtartamáról és pénzügyi részleteiről nem számolt be.
  
A 27 éves Pintér 2006-ban, az MTK színeiben mutatkozott be a magyar élvonalban, majd 2010-ben a spanyol Zaragozához igazolt, ahonnan három szezon után az orosz Tom Tomszkhoz szerződött. Egy évvel később a görög Levadiakoszhoz került, ahol két évre írt alá, de július 31-én, egy idény után felbontotta a megállapodást.

Pintér Ádám a Ferencvárosban folytatja



Az MSZP törvényjavaslatot nyújtott be azt kezdeményezve, hogy október 1-jétől a gáz ára húsz, a távhőé és az áramé pedig tíz-tíz százalékkal csökkenjen - közölte a párt frakcióvezető-helyettese szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

 
Tóth Bertalan úgy fogalmazott: a Fidesz lassan egy éve átveri a magyar energiafogyasztókat, mert miközben az elmúlt egy esztendőben a kőolaj világpiaci ára az azt megelőző időszakénak közel a felére esett vissza és a gázé is csökkent, Magyarországon továbbra is ugyanannyit kell fizetni a gázért, a távfűtésért és az áramért, mint korábban.
  
Emlékeztetett arra, hogy a szocialisták körülbelül egy éve már benyújtottak egy árcsökkentést javasoló előterjesztést, de azt a fideszes többség a parlamentben "lesöpörte". A javaslatot most újra benyújtották - közölte a politikus, aki hangsúlyozta, hogy a csökkentés csak az átlagos fogyasztásig lenne érvényes, mert nem szeretnék, hogy "úszómedencéket, luxusvillákat" kedvezményesen tudjanak fenntartani azok tulajdonosai.
  
Kérdésre válaszolva Tóth Bertalan nyári szenzációkeltésnek nevezte a saját miniszterelnök-jelöltségéről szóló híreket. "A Magyar Szocialista Párton belül nincs miniszterelnök-jelölti casting, így én sem vehetek ebben részt" - mondta, hozzátéve: minden politikusnak vannak ambíciói, de ő nem élte bele magát ebbe a szerepbe és frakcióvezető-helyettesként szeretné minél jobban ellátni a munkáját.
  
Tóth Bertalan egyetértett Kovács László volt MSZP-elnök keddi, egy tévéműsorban elhangzott szavaival, melyek szerint 2018-ban csak egy reális programmal bíró kihívó győzheti le Orbán Viktor miniszterelnököt. E mögé a kihívó mögé viszont egy olyan politikai erőt kell szervezni, amelynek segítségével le lehet győzni a Fideszt; ezért nem csak személyekben, hanem egy politikai együttműködésben is gondolkodni kell - fogalmazott.

Októbertől csökkentsék a gáz, a távhő és az áram árát!



A Trónok harca című sorozat, a Jégvarázs és Beckhamék adnak ihletet a névadáshoz az angoloknak, a leggyakoribb név azonban 2014-ben a fiúknál még mindig az Oliver, a lányoknál pedig az Amelia volt.

    
A brit statisztikai hivatal (ONS) tájékoztatása szerint a populáris kultúra egyre nagyobb hatással van a szülőkre a névválasztáskor, de végül sokan mégis a hagyományosabb nevek mellett döntenek. Az Oliver és az Amelia 2013 óta vezeti a rangsort, amelynek első tíz helyezettje között is inkább a megszokott nevek, a fiúknál például a Thomas és a George, a lányoknál pedig az Olivia és az Emily szerepelnek.
  
Egyre több azonban az Arya és a Tyrion, mindkettő A tűz és jég dala című regényfolyam alapján készülő Trónok harca ismert karaktere. Előbbi nevet 244 kislány kapta 2014-ben, de Khaleesiből is lett 53, Daenerysből kilenc, Sansából hat, Brienne-ből pedig négy. Az Arya felkapottságát egyfelől a karakter népszerűségének, másfelől viszont annak tudják be, hogy viszonylag elfogadott név - Iránban és Indiában is az, csak épp fiúknak.
  
Népszerű a Harper név is, amelyet David és Victoria Beckham négyéves kislánya visel. Victoria Beckham annak idején elmondta, a Ne bántsátok a feketerigót! című regény szerzője, Harper Lee után nevezte el legkisebb gyermekét. Színésznőkről is szép számmal neveztek el lányokat: a Scarlett a 17. a listán, amelyen a Mila is szerepel. A Jégvarázs című Disney-film is ihletforrás: tavaly 537 kislányt neveztek el Elsának, 804-et Annának.
  
A fiúneveknél az X-men-filmekből merítenek előszeretettel: sok szülő választotta a Logan nevet, amely már a 23. legnépszerűbb Angliában és Walesben. Benedict Cumberbatch színész miatt sok a Benedict és a One Direction nevű együttes tagjairól is egyre több kisfiút neveznek el Harrynek, Louisnak vagy Zainnek. A Trónok harca férfi karakterei közül Theon után 18, Tyrion után 17, Bran után négy, Sandor után szintén négy gyereket neveztek el, de népszerű a Kit is a Havas Jont alakító színész, Kit Harrington révén. A Kit nevet 83 szülő választotta tavaly.
  
Az edwardiánus nevek a Downton Abbey című kosztümös sorozat révén kerültek újra divatba: az Edith, a Cora, a Violet és a Rose 1904-ben szerepelt az első harmincban, de most újra ott vannak.
  
Egyre népszerűbbek a nevek sajátos írásmódjai is, ilyen például a Darcey, a Darcy és a Darcie, de a Muhammad is, amely a különféle írásmódokat tekintve még az Olivernél is gyakoribb, 7240 volt belőle 2014-ben, míg az előbbiből csak 6649. Ameliának 5327 kislányt neveztek el.

A Trónok harca, a Jégvarázs és Beckhamék adnak ihletet a névadáshoz az angoloknak



Kilencezer lakásban, tizenhat helyszínen továbbra sem kapcsolták vissza az áramot a hétfői vihar és esőzések után, ennek oka, hogy az érintett, főként fővárosi épületekbe "továbbra is ömlik be a víz" - tájékoztatta az Elmű szóvivője kedden az MTI-t.

 
Boross Norbert elmondta: ezeken a helyeken nem elektromos hiba miatt nem tudják visszakapcsolni az áramot, hanem csőtörés, esetleg csatornadugulás miatt ömlik a víz, hiába szivattyúzzák.
  
Közölte azt is, hogy az érintett helyszínek, főként régebbi épületek nagy része Budapesten, a pesti oldalon van, de vannak Miskolcon is hasonló gondok.
  
Arra a kérdésre, hogy mikorra sikerül helyreállítani az áramszolgáltatást mindenütt, azt mondta: nem tud konkrét időpontot mondani, de amint kiszivattyúzzák a vizet, néhány órán belül - a berendezések kitisztítása, kiszárítása után - vissza tudják kapcsolni az áramot.
  
A vihar és a heves esőzés miatt hétfőn mintegy negyvenezer háztartásban kapcsolták le az áramot biztonsági okból.

Kilencezer lakásban továbbra sincs áram

Két éve folyamatosan bővül a kiskereskedelem, júniusban több mint 6 százalékkal növekedett az ágazat az egy évvel korábbihoz képest, de az első féléves adatok is hasonló mértékű emelkedést mutatnak. Az online pénztárgépek adatai szintén alátámasztják, hogy a forgalomnövekedés a vasárnapi pihenőnap bevezetése után is folytatódott - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel hétfőn.

 
A tárca hangsúlyozza: az elmúlt időszak adatai világosan alátámasztják, hogy - bár sokan a forgalom visszaesésével riogattak a vasárnapi pihenőnap bevezetését követően - a szabályozás nem okozott forgalomcsökkenést, az emberek alkalmazkodtak a nyitva tartás változásához, a forgalom áttevődött a hét többi napjára.
  
Kiemelik: nem igaz, hogy a kormány, illetve az adóhivatal korábban olyan adatot szolgáltatott volna az online pénztárgépek kapcsán, amely csak a kiskereskedelmet érintette, hiszen ilyen "kiskereskedelemre szűrt" adattal az adóhivatal nem rendelkezik. A pénztárgép-adatokban minden online kassza forgalmi adata szerepel; így például a boltban, a vendéglátásban, sőt még a pénztárgéphasználatra nem kötelezett, ám a nyugtaadás helyett pénztárgépet használó vállalkozóké is - írták.
  
Az adatok azt mutatják, hogy a pihenőnap hatálybalépés előtti 9 hét forgalmi átlaga alig haladta meg a 142 milliárd forintot, míg a hatálybalépés utáni 20 teljes hét átlaga már közel 160 milliárd forintot tett ki. Mindemellett a KSH jelentése szerint - amely már kizárólag a kiskereskedelemre szűkítve mutatja a forgalmat - idén áprilisban 5, májusban 5,4, júniusban már 6,2 százalékkal erősödött az ágazat az előző év azonos időszakához képest, míg az első félévben a növekedés üteme szintén meghaladta a 6 százalékot.

Vasárnapi pihenőnap - NGM: két éve folyamatosan bővül a kiskereskedelem



Bemutatták hétfőn a Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karának (GAMF) MegaLux nevű napelemes autóját, amellyel fejlesztői az ausztráliai World Solar Challenge versenyen indulnak az idén.

 
A felsőoktatási intézményben tartott bemutatón Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára rámutatott: az előrejelzések szerint 2050-re az új autók 65 százaléka részben vagy teljesen elektromos hajtású lesz a világban. Ez a fejlődés, valamint az Európai Unió környezetvédelmi vállalásai egyaránt szükségessé teszik Magyarország számára, hogy részese legyen alternatív gépjárműipari technológiák kikísérletezésének, megvalósításának.
  
Magyarország egyik legfontosabb ilyen bázisa a Kecskeméti Főiskola GAMF kara, ahol egyaránt rendelkezésre áll a szaktudás és a műszaki háttér olyan világszínvonalú újításokhoz, amilyen a MegaLux napelemes autó - mondta.
  
Magyarországon a gazdasági növekedés motorja a gépjárműipar, ezért is fontos, hogy legyenek a Kecskeméti Főiskola GAMF karához hasonló tudásbázisok és a kecskeméti Mercedes-gyárhoz hasonló vállalkozások, amelyek fontosnak tartják a jövőbe mutató technológiák támogatását – tette hozzá.     Kutasi Zoltán tanszéki mérnök tájékoztatása szerint a projekten 14 tagú csapat dolgozott. A Megalux négykerekű, katamarán formájú futurisztikus jármű. Nagyrészt szénszál-kompozitból készült, mindössze 160 kilogramm tömegű, képes akár óránkénti 130 kilométeres sebességre is.
  
A napelemes autók világversenyén a járműnek Ausztráliát keresztülszelve, egy forró sivatagi országúton kell majd 3020 kilométert megtennie – jelezte.     Thomas Geier, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. gyárigazgatója az eseményen arról beszélt: a MegaLux csapat támogatásával is igazolni kívánják, hogy a kecskeméti üzem a Mercedes számára egyet jelent a hosszú távú gondolkodással, az innovációval, a rugalmas alkalmazkodás, valamint az együttműködés képességével és a társadalmi felelősségvállalással.

kép: Bugány János

Bemutatták a Kecskeméti Főiskola napelemes autóját



Az amerikai hírszerző szervek képviselői Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter eddig átnézett e-mailjei közül eddig 305 olyat szűrtek ki, amelyet szerintük a szakszolgálatoknak tovább kell vizsgálniuk abból a szempontból, hogy tartalmaznak-e titkos információt - közölte hétfőn az amerikai külügyminisztérium.

 
Clintonnak a diplomáciai tárca rendelkezésére bocsátott elektronikus levelezésének múlt péntekig a 23 százalékát vizsgálták át, ennek 5,1 százaléka tartalmazhat titkos értesüléseket. A diplomáciai tárca ügyvédjei erről azt az illetékes szövetségi bírót, Emmet G. Sullivant tájékoztatták, aki elrendelte, hogy az Egyesült Államok információszabadságra vonatkozó törvénye (FOIA) alapján hozzák nyilvánosságra a volt külügyminiszter - jelenlegi demokrata elnökjelölt-aspiráns - magánszerverén tárolt hivatalos e-maileket.
  
Azt a hírszerző szolgálatoknak kell megállapítaniuk, hogy a további vizsgálatra kijelölt levelek valóban tartalmaznak-e titkos információkat. Clinton korábban azt állította, hogy e-mailben sohasem kapott és sohasem továbbított ilyen minősítéssel jelölt információkat.
  
Márciusban derült ki, hogy Clinton tárcavezetőként kizárólag a privát e-mail-szerverét használta a hivatalos levelezési rendszer helyett. Ezt ő kényelmi okokkal magyarázta, azzal, hogy csak egyetlen okostelefont kívánt magánál tartani. Az ügy, párhuzamosan a Clinton Alapítvány finanszírozásáról és támogatói köréről nyilvánosságra került visszásságokkal, sokat ártott a politikus megítélésének.
  
Az elnökválasztási kampány során témává vált e-mail-ügy 2014 nyarára nyúlik vissza, amikor a külügyi tárca jogászai - egy, a bengázi amerikai képviselet ellen 2012-ben végrehajtott támadással kapcsolatos kongresszusi adatkérelem nyomán - felfedezték, hogy nincsenek minden vonatkozó irat birtokában.
  
2014 októberében a diplomáciai tárca felkérte négy volt vezetőjét, hogy szolgáltassa be a birtokukban lévő e-maileket. Decemberben Clinton, aki 2013 elején távozott hivatalából, 55 ezer oldal terjedelmű, mintegy 30 ezer hivatalos levelet bocsátott a minisztérium rendelkezésére. (Stábjának tagjai utóbb elismerték, hogy ezek közül több hiányzik.) A politikus emellett közölte, hogy a szintén mintegy 30 ezer tételből álló magánlevelezését töröltette a szerverről.
  
A hivatalos Clinton-levelezést a külügyminisztérium szakaszosan elkezdte közölni, ám a biztonsági átvilágításra hivatkozva lelassította ezt a folyamatot. Júliusra a publikálás már több mint 1000 e-maillel maradt el az eredeti ütemtervtől. A tárca azt ígérte, hogy szeptemberig behozza a hátrányt.

Clinton eddig átvizsgált e-mailjei közül 305 tartalmazhat titkos információt