Kilencezer lakásban továbbra sincs áram



Kilencezer lakásban, tizenhat helyszínen továbbra sem kapcsolták vissza az áramot a hétfői vihar és esőzések után, ennek oka, hogy az érintett, főként fővárosi épületekbe "továbbra is ömlik be a víz" - tájékoztatta az Elmű szóvivője kedden az MTI-t.

 
Boross Norbert elmondta: ezeken a helyeken nem elektromos hiba miatt nem tudják visszakapcsolni az áramot, hanem csőtörés, esetleg csatornadugulás miatt ömlik a víz, hiába szivattyúzzák.
  
Közölte azt is, hogy az érintett helyszínek, főként régebbi épületek nagy része Budapesten, a pesti oldalon van, de vannak Miskolcon is hasonló gondok.
  
Arra a kérdésre, hogy mikorra sikerül helyreállítani az áramszolgáltatást mindenütt, azt mondta: nem tud konkrét időpontot mondani, de amint kiszivattyúzzák a vizet, néhány órán belül - a berendezések kitisztítása, kiszárítása után - vissza tudják kapcsolni az áramot.
  
A vihar és a heves esőzés miatt hétfőn mintegy negyvenezer háztartásban kapcsolták le az áramot biztonsági okból.