Újabb embert öklelt halálra egy bika Spanyolországban, ahol ezen a nyáron már ő a hagyományos bikafuttatások hatodik áldozata - közölte pénteken a The Local angol nyelvű spanyol hírportál.
Az 53 éves férfit lakóhelye, a dél-spanyolországi Blanca fesztiválján döfte meg a rátámadó bika hatszor is a szarvával csütörtök este. A lottóárus Rafael Ibánez Minano megpróbált kitérni a bika elől, amely egyenesen feléje tartott, ám lecsúszott a kordonról, és éppen a feldühödött állat szarvára esett. Miután a földre került, a bika még többször beledöfött. Minano a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe.
Idén nyáron ő a hatodik halálos áldozat a Spanyolországban népszerű bikafuttatásokon. Múlt vasárnap egy okostelefonjával a futtatást filmező férfit öklelt fel egy bika, a férfit súlyos sérülései miatt már szintén nem tudták megmenteni a kórházban.
Egy héttel korábban egy bikafuttatást a kerítés mögül néző 89 esztendős férfit nyársalt fel egy bika. Két további áldozat júniusban egy hét alatt hunyt el bikaökleléstől, egy francia turistával pedig júliusban végzett egy bika.
http://www.thelocal.es/20150814/another-man-dies-after-horrific-goring-at-fiesta
Újabb embert öklelt halálra egy bika Spanyolországban, a nyáron ő már a hatodik áldozat
Megerőszakolta Kayla Mueller amerikai túszt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vezetője, az amerikai kormány pedig értesítette erről a nő szüleit - közölte pénteken az amerikai ABC televízió híradója meg nem nevezett terrorelhárítási forrásokra hivatkozva.
Kayla Mueller segélymunkás 2013-ban tűnt el Szíriában. Idővel az Iszlám Állam fogságába került, ott pedig Bagdadinak "ajándékozták". Egy amerikai terrorelhárító az ABC-nek azt mondta, hogy az IÁ-vezér a nőt személyesen szállította egy Abu Szajjáf nevű, a terrorszervezethez tartozó férfi lakására. Bagdadi mindannyiszor megerőszakolta Muellert, amikor felkereste Szajjáfot.
"Azt mondták nekünk, hogy feleségül vette, és mindannyian tudjuk, hogy ez mit jelent" - nyilatkozott az ABC egyik informátora.
Mueller szülei az AP hírügynökségnek cáfolták, hogy a lányuk férjhez ment volna Bagdadihoz. Az ABC Newsnak elmondták: "Közölték velünk, hogy Kaylát megkínozták, és hogy Bagdadi tulajdona volt. Ezt júliusban közölte a kormány."
Az Iszlám Állam szerint Mueller 26 évesen, februárban életét vesztette a terrorszervezet ellen szíriai területen végrehajtott koalíciós légicsapások egyikében. Szajjáffal Szíriában májusban végzett az amerikai Delta kommandó, a feleségét, Umm Szajjáfot pedig foglyul ejtette. A Mueller megerőszakolásáról szóló értesülés tőle származik, és beszámoltak róla az amerikai tússzal együtt rabszolgaként tartott, de kiszabadult jazidi lányok is.
A Fehér Ház nem kommentálta az értesülést. Az ABC News egyébként éppen Kayla Mueller születésnapján számolt be az esetről.
A The New York Times című napilap pénteken 21, az Iszlám Állam fogságából kiszabadult - a szunnita terrorszervezet által eretneknek tekintett - jazidi lány és asszony vallomására építve, terjedelmes riportban számolt be arról, hogy az önmagát államnak tekintő terrorista formációban részletes szabályrendszert dolgoztak ki a szexuális rabszolgaság kezelésére. Az adásvételi szerződéseket iszlám bíróságok hitelesítik.
A lap szerint a 2014-ben rendszerszerűen bevezetett szexrabszolgaság gyakorlata "bevált toborzóeszközzé vált", hogy az Iszlám Állam a soraiba csábítsa a férfiakat az erősen konzervatív muszlim társadalmakból, ahol az alkalmi szex tabu, randevúzni pedig tilos.
Az Iszlám Állam kutatási és vallási rendeletekért felelős "minisztériuma" júliusban kézikönyvet adott ki a témában, amely a Korán és korábbi vallási ítéletek szűk és szelektív értelmezése alapján a nemi erőszakot lelkileg üdvös, sőt erényes cselekedetnek állította be.
Az áldozatok elmondása szerint megerőszakolóik az aktus előtt és után is imádkoztak. A szexrabszolgák - köztük kiskorúak - adásvételének, elszállásolásának és szállításának külön infrastruktúrája épült ki.
A terrorszervezet vezetője megerőszakolt egy amerikai túszt
ÁLLÁSHIRDETÉS
Pozíció:
Kártérítési ügyintéző
Az
Európai Kártérítési Ügyintéző Központ kft. tagja a legnagyobb európai
kártalanítási csoportnak(EuCO), melynek fő tevékenysége a megfelelő kártérítés
ügyintézése közúti balesetben sérülést elszenvedők számára.Dinamikusan növekvő
csapatunkba keresünk képviselőket.
Feladatok:
- közúti
balesetben megsérült emberek felkeresése, felvilágosítása,hogy miben tudunk
segíteni
-
Dokumentáció elkészítése, az orvosi zárójelentések, ambuláns lapok
összeállítása és a teljes iratanyagának a központi irodába juttatása.
Elvárások:
Minden
segítőkész, nyitott jelentkezőt várunk, aki szereti a kihívásokat, jól tud
kommunikálni, magabiztos a megjelenése,intelligens,széles látókörrel
rendelkezik, szívesen próbálja ki magát egy teljesen új szakterületen.
Amit kínálunk:
Amit kínálunk:
Karrier
lehetőség
Szervezett csapatmunka
Szakmai fejlődés, állandó képzésekkel
Rugalmas munkaidő
Kiemelkedő kereseti lehetőség jutalékos rendszerben
Szervezett csapatmunka
Szakmai fejlődés, állandó képzésekkel
Rugalmas munkaidő
Kiemelkedő kereseti lehetőség jutalékos rendszerben
Munkavégzés
helye:Budapest,ugyanakkor országszerte is keresünk képviselőket
Jelenkezni
az alábbi emailcímen fényképes önéletrajzzal:karteritesspecialista@gmail.com
forrás:
Álláshirdetés - Kártérítési ügyintéző
Kártérítés 5 évre visszamenően közúti balesetek elszenvedőinek
A baleseti statisztikai adatok alapján 2013-ban összesen 15
557 személysérüléses közúti baleset történt, 2,52 százalékkal több, mint
2012-ben (akkor 15 174 balesetet regisztráltak). Jó hír azonban, hogy a halálos
kimenetelű balesetek száma majdnem 1 százalékkal csökkent (541-ről 536-ra),
ugyanakkor a súlyos és a könnyű sérüléses közlekedési balesetek számát is
növekedés jellemzi.
Kevesen tudják, hogy mint személyi sérülést szenvedett
gyalogos / motoros / kerékpáros / gépkocsi utasa vagy vezetője, kártérítési
igénnyel élhetnek a balesetet okozóval szemben. A gépkocsikra kötött kötelező
felelősség biztosítás az ilyen károkat is fedezi, tehát a gyakorlatban nem a
károkozóval szemben nyújtjuk be a kártérítési igényt, hanem a kötelező
felelősség biztosítója felé.
Sajnos ma még nem magától értetődő, hogy egy baleset során
mindenki megkapja a számára jogosan járó kártérítési összeget. Ehhez szakértői
segítség szükséges!
Igaz, hogy az anyagi kártérítés nem feledteti és nem tudja
meg nem történtté tenni az átélt és elszenvedett sérelmeket, nehézségeket, de
legalább könnyít a kialakult helyzeten. Ha már csak abban segít, hogy ne
legyenek mindennapi anyagi gondjai, vagy egy jobb kezelést tesz elérhetővé,
amely elősegíti a gyógyulást, már megéri és kell is élni vele, mert ez jogos
járandóságunk!
Amennyiben Ön is érintett és szeretne élni ezen lehetőségével anyagi beruházás és kockázat nélkül, EUKK cég segítségével, kérem jelentkezzen az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Email: karteritesspecialista@gmail.com
Telefon: 06-20-982-6038
KINEK TUDUNK SEGÍTENI?
• Közúti baleset vétlen résztvevője volt (vezető, utas, gyalogos, kerékpáros),
• Aki 8 napon túli gyógyuló sérülést szenvedett.
• Akinek maradandó egészségkárosodása lett
• Azok a személyek, akiknek közeli hozzátartozója hunyt el közúti balesetben (szülő, gyermek, bejegyzett élettárs, testvér).
• Aki még nem kapott kártérítést.
• Aki már kapott kártérítést, de más címen (saját életbiztosítás, baleset biztosítás vagy esetleg a baleset okozója által fizetett fájdalomdíj).
• Aki már kapott kártérítést, és aláírt egy nyilatkozatot miszerint további kártérítésre nem tart igényt, az többet nem kaphat, kivéve, ha a fizikai állapota folyamatosan tovább romlik, és egyértelműen kimutatható, hogy ez a baleset következménye.
• 5 évnél nem régebbi az eset
• Ezzel a fajta kárigénnyel visszamenőleg 5 évig lehet élni!
Kártérítési típusokra példák:
o Elmaradt kereset pótlása
o Társadalmi értékvesztés
o Gyógyítási, kezelési költségek megtérítése
o Járadék-jellegű kifizetések
o Háztartási többletköltségek
o Temetkezési költségek
Középpontban az ember - Legyen tisztában jogaival és lehetőségeivel
Szeptemberben első alkalommal rendezik meg az Európai Sporthetet, melynek célja, hogy minél több embert mozgásra bírjon, ezáltal a rendszeres sportolást népszerűsítse.
A Magyar Szabadidősport Szövetség pénteki tájékoztatása szerint a sporthét szeptember 7. és 13. között zajlik majd Európa 31 országában, Magyarországon azonban hetedikétől egészen a hónap végéig lehet csatlakozni a kezdeményezéshez.
"Az Európai Bizottság felhívja a sportegyesületeket, iskolákat, közösségi csoportokat és az egyéneket is, hogy vegyenek részt és szervezzenek sporteseményeket saját közösségükben. A program égisze alatt lehetnek kisebb-nagyobb események - az új ötletektől kezdve a régen tervezettekig, a nyílt labdás edzésektől a szervezett sétákig, minden sporttevékenység elképzelhető" - olvasható a közleményben.
Bárki regisztrálhatja rendezvényét, ehhez az Európai Sporthét honlapját kell felkeresni. A regisztráció után az adatokat feldolgozzák, majd az esemény felkerül egy közös európai térképre. Napokon belül az europaisporthet.hu címmel elindul a magyar honlap is, melyen szintén lehet regisztrálni az eseményeket.
Magyarországon szeptember 16. és 20. között zajlik az Európai Sporthét kiemelt eseménye, amelyet Szolnokon bonyolítanak le: ez a Tiszaligeti Sportnapok.
A 2014-es Eurobarometer felmérés szerint az európai lakosság 59 százaléka soha vagy nagyon ritkán sportol, míg a legutóbbi Egészségügyi Világszervezet által publikált jelentés alapján 2030-ra az európai lakosság 80 százaléka válik túlsúlyossá. A szervezők szerint Európai Sporthét alatt előtérbe kerülnek a sportolás egészségre és általában a gazdaságra gyakorolt pozitív hatásai.
Első alkalommal rendezik meg szeptemberben az Európai Sporthetet
Genetikai "mintázatunk" determinálja, hogy karcsúak vagy túlsúlyosak leszünk-e, meghatározva, hogy örököljük-e a testsúlyt befolyásoló emésztőrendszeri baktériumokat - erre a következtetésre jutottak brit és amerikai tudósok.
A King's College London és a Cornell Egyetem kutatói eredményeiket a Cell élettudományi folyóirat legújabb számában tették közzé.
Az utóbbi időben egyre inkább az érdeklődés homlokterébe kerül az az elképzelhetetlen mennyiségű mikroorganizmus, amely az emberi bőr felszínén és testüregeiben él. Az úgynevezett mikrobiom ugyanis dinamikus kölcsönhatásban van a gazdaszervezettel, összetételét a táplálkozásunk, anyagcserénk, immunrendszerünk működése befolyásolja, "viszonzásképpen" a mikrobiom által kiválasztott anyagcseretermékek a véráramba kerülve hatással vannak az emberi szervezet metabolizmusára.
A vizsgálat keretében a kutatók 416 (171 egypetéjű és 245 kétpetéjű) ikerpártól származó 1000 fekáliamintát elemeztek. Így fedezték fel, hogy egy eddig kevéssé tanulmányozott mikroorganizmus, a Christensenellaceae minuta gyakrabban fordul elő a karcsú személyeknél, mint a túlsúlyosaknál. Egérkísérletek során pedig a baktériummal beoltott állatoknak alacsonyabb volt a testsúlya, mint a kontrollcsoport egyedeinek - olvasható a ScienceDaily hírportálon és a Cornell Egyetem honlapján.
Az ikervizsgálatok arra is fényt derítettek, hogy a Christensenellace baktériumcsalád öröklődik. Az emésztőrendszer mikroorganizmus-összetétele ugyanis sokkal nagyobb hasonlóságot mutatott az egypetéjű ikrek esetében, akiknek 100 százalékos a genetikai azonossága, mint a kétpetéjűeknél, kiknél az öröklött tulajdonságok egybeesése nem nagyobb, mint a "közönséges" testvérpároknál.
"Első ízben sikerült közvetlen bizonyítékot találni arra, hogy az emésztőrendszer baktériumaira befolyással vannak a gének" - hangsúlyozta Ruth Ley, a Cornell Egyetem docense, a tanulmány vezető szerzője.
Tim Spector, a King's College ikerkutatási és genetikai epidemiológiai intézetének a vezetője a vizsgálatok kapcsán a mikrobiomkutatások fontosságát emelte ki, ezeknek köszönhetően a jövőben például hatékonyabban lehet majd kezelni az elhízást és a túlsúllyal összefüggő betegségeket.
Julia Goodrich, a cikk első szerzője a további kutatási terveket vázolva rámutatott, hogy meg kell találni, mely gének befolyásolják az adott mikroorganizmusokat.
http://www.sciencedaily.com/releases/2014/11/141106132204.htm
http://news.cornell.edu/print/21096
Az öröklött emésztőrendszeri baktériumok befolyásolják testsúlyunkat
Több ezer hátrányos helyzetű gyermek iskolakezdését segíti augusztus 19-i debreceni jótékonysági gálaestjével Mága Zoltán.
A hegedűművész a gálaest bevételének egy részét ajánlja fel, hogy tanszerekkel, cipőkkel és ruhákkal támogassa a nehéz sorsú családokat - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó ügynökség pénteken az MTI-vel.
Mága Zoltán a Filmzenék Csillagai című országos turnéja keretében lép színpadra a debreceni Nagytemplomban, ahol a harmincas évektől a kilencvenes évekig tartó időszak legnépszerűbb magyar és külföldi filmslágereit hallhatja a közönség a Primarius Szimfonikus Zenekar közreműködésével.
Andrew Lloyd Webber, Ennio Morricone, Nino Rota, John Williams, Seress Rezső és számos más híres zeneszerző dalát elismert művészek adják elő. A produkció sztárvendégei között lesz Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, Kiss B. Attila tenor, Szulák Andrea dzsesszdíva és Nyári Károly dzsesszzongorista. Az esten több mint húsz klasszikus melódia csendül fel, többek között a Keresztapa, a Volt egyszer egy vadnyugat, a Love Story, valamint az Óz, a csodák csodája, a Schindler listája és a Cinema Paradiso.
A debreceni állomást követően a showműsort - amely a Budapesti Operettszínházból indult útjára - Székesfehérváron, Sümegen, Szegeden, Békéscsabán és Kaposváron is megtekintheti a közönség.
A művész az elmúlt években is több ezer tanulónak segített: élelmiszert, iskolatáskákat, füzetcsomagokat és írószereket osztott szét Szolnokon, Esztergomban és más, főleg hátrányos helyzetű diákokat oktató intézményekben. Ez évi akciója első települése Bicske volt, ahol több száz hátrányos helyzetben élő, roma és nem roma gyermek számára cipőket, sportfelszereléseket adott át mecénásai segítségével.
Hátrányos helyzetű gyermekek iskolakezdését segíti Mága Zoltán
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)

