Megkezdődött a
szüret a soproni borvidéken, a minőség kifogástalan, de a mennyiség az
utóbbi évek alacsony értékeitől is elmarad - mondta el Taschner István
hegyközségi elnök szombaton az MTI-nek.
A
szőlő érése a sokéves átlagnál mintegy tíz nappal előbbre tart,
akárcsak az elmúlt három-négy esztendőben, így pénteken kezdődött és
várhatóan a hónap végéig, szeptember elejéig tart a korai szüretelésű
fajták - így az Irsai Olivér, a turán és a zenit - szedése.
Hozzátette,
így szeptember elejével kezdhetik el a termés zömét adó kékszőlők
betakarításának, ami azt jelenti, hogy a kései szüretektől eltekintve a
jövő hónap végére be is fejeződhet a munka.
Taschner István
közlése szerint az idén az átlagosnál is több károsodás érte a szőlőt: a
lisztharmat mellett májusban és három héttel ezelőtt vihar tépázta meg
az állományt, utóbbi 50-60 hektáron a termés 70-80 százalékát vitte el.
Mindezek
alapján mennyiségben nagyon rossz évet prognosztizálnak, a megszokott
termés alig felével, a tavalyi hektáronkénti 69,5 után az idén 60 mázsa
alatti átlagos eredményre számítanak. Ez zászlósboruk, a kékfrankos
esetében mintegy 50, a többi fajtánál 70-80 mázsás termésátlagot jelent.
forrás: MTI
kép: http://www.boraszportal.hu/
Megkezdődött a szüret a soproni borvidéken
A család a
legfontosabb pillére a társadalomnak, megerősítése nemzetgazdasági
szempontból is a legfontosabb feladat - mondta Varga Mihály
nemzetgazdasági miniszter szombat délelőtt Budapesten, a máriaremetei
Kisboldogasszony-bazilika kertjében.
A
kormány által a plébániának adományozott székely kapu felavatásakor a
miniszter a családokért tett egyik legfontosabb lépésnek nevezte, hogy
"az elmúlt néhány hónapban, a gazdaság élénkülésével párhuzamosan a
munkába állók száma meghaladta a négymilliót. Csaknem 200 ezerrel többen
dolgoznak ma Magyarországon, mint tavaly ilyenkor" - tette hozzá.
Varga
Mihály hangsúlyozta, a közmunkaprogrammal a kormány visszaadta a munka
becsületét, hiszen generációk nőttek fel úgy, hogy nem látták a
családfőt munkába járni. A család megerősítését szolgáló
kormányintézkedések közül a miniszter kiemelte a családi adókedvezményt
és az édesanyák részmunkaidős foglalkoztatását segítő adókedvezmény
bevezetését.
A magyar családok ismét biztonságban érezhetik magukat, hiszen a
keresetek emelkedése, a rezsicsökkentés, az alacsony infláció lehetővé
teszi, hogy növeljék megtakarításaikat, tervezhetőbbnek érezzék a
jövőjüket. A magyar gazdaság növekedése jelenleg a legmagasabb az
Európai Unióban - tette hozzá.
A kormány a különböző intézkedéseivel csaknem 450 ezer devizahiteles
családot "vezetett ki az adósságcsapdából" - hangsúlyozta Varga Mihály.
A rendezvényen Szabó István (Fidesz-KDNP), a Pest Megyei Közgyűlés
alelnöke azt mondta: "folyamatosan úton vagyunk, és az út, amelyen
járunk, egyre zajosabb. Aki zarándokútra indul, az lelassítja az időt,
és kizárja a zajokat."
A székely kaput, amely a
csíkszentdomonkosi Kosza Endre fafaragó alkotása, a máriaremetei
plébános, Esterházy László áldotta meg és vette át jelképesen Varga
Mihály minisztertől.
A székelykapu-avatás az idén
hagyományteremtő jelleggel először megrendezett 1Úton zarándoknap nyitó
eseménye volt. A nemzetközi zarándoknapon a Mária-út minden szakaszán
gyalogolnak, a zarándolatot a családokért ajánlják fel. A Mária-út
Közép-Európán átívelő, a Mária-kegyhelyeket összekötő zarándok- és
turistaút-hálózat, amelynek kelet-nyugati fő tengelye az ausztriai
Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet mintegy 1400 kilométeren. A
zarándoknapon több mint negyven település felé indulnak zarándoklatok a
10-25 kilométerre lévő környező településekről.
A Mária Út
Közhasznú Egyesület és a Mária Rádió által szervezett zarándoklaton a
résztvevők különböző helyeken, de egy időben, Ausztriában és
Magyarországon délben, Erdélyben 13 órakor megállnak és elmondják az
Úrangyala imádságot.
forrás: MTI
kép: http://m.cdn.blog.hu/
A család a legfontosabb pillére társadalmunknak
Ingyenessé tenné a
Parlament látogatását a magyar állampolgárok számára a Jobbik, a
külföldiektől viszont továbbra is pénzt kérne ugyanezért.
Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője szombaton, az Országház látogatóközpontja előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a kulturális bizottság elnökeként levélben kezdeményezi Kövér László házelnöknél az ingyenesség bevezetését, hogy minden magyar állampolgár "magáénak érezhesse" az épületet, és ne szakadjon el a politika az emberektől.
forrás: MTI
kép: http://img2.lapunk.hu/
A Jobbik ingyenessé tenné az Országház látogatását
Négyezer éves települést tárnak fel Dabas-Kakucs
közigazgatási határában a Magyar Tudományos Akadémia
Bölcsészettudományi Kutatóközpont (MTA BTK) Régészeti Intézet, a Poznani
és Kieli Egyetem szakemberei, akik a hároméves ásatáson a bronzkori
európai társadalmak kapcsolatrendszerét is kutatják.
A
falut a középső bronzkori Vatya-kultúra népe lakta, amelynek számos
települését és temetőjét tárták már fel a Duna mentén és a Duna-Tisza
közén. A legjelentősebb ismert település Százhalombatta közelében
található. Ez a népesség feltételezések szerint közvetítő szerepet
játszhatott a korabeli bronzkori társadalmak, Kelet és Nyugat, Észak és
Dél között - hangsúlyozta Kulcsár Gabriella ásatásvezető régész, az MTA
BTK Régészeti Intézet tudományos főmunkatársa az MTI-nek.
Ismertetése
szerint a Vatya-kultúra népének erődített települései sajátos
szerkezetük miatt érdekesek. Általában két részre tagolódtak - árokkal
körbevett központi magból és a hozzá csatlakozó, szintén árokkal
határolt nagyobb területű, külső településrészből. A népesség vert
agyagfalú lakóépületekben élt, halottaikat elhamvasztották, majd az
eltávozottak földi maradványait kerámiaurnákban helyezték végső
nyugalomra.
A Vatya-kultúra népe földműveléssel és
állattartással foglalkozott, a csontleletek tanúsága szerint
szarvasmarhát, juhokat, kecskéket tenyésztettek, de természetesen
halásztak és vadásztak, attól függően, hogy milyen területen éltek -
mondta.
"Jelentős volt a fémművességük, bronztárgyaikat a
települések feltárása során néha edényekbe zárva, kincsként találjuk
meg. Korábban azt feltételezték, hogy támadók elől rejtették el, ma már
úgy gondoljuk, hogy csupán a földben tárolták, őrizték, hogy később
felhasználhassák ezeket a tárgyakat, de akár áldozati ajándékok is
lehettek" - magyarázta a régész.
Foglalkoztak fazekassággal is,
viszonylag egyszerű, dísztelen agyagtálakat, urna jellegű
tárolóedényeket készítettek, ám közvetítői szerepük kerámiatárgyaikon
ötvöződő stílusjegyekben is megmutatkozik. "Valamilyen okból kevésbé
díszítették tárgyaikat, mint más népek, ugyanakkor beolvasztották más
vidékek díszítéseit, a dunántúli motívumokat éppúgy felhasználták, mint a
Maros vidékéről származókat" - jellemezte a Vatya-kultúra népét Kulcsár
Gabriella.
A hároméves nemzetközi projektet vázolva elmondta,
hogy az ásatásokban az MTA BTK Régészeti Intézet mellett részt vesznek a
Poznani és a Kieli Egyetem archeológusai. A feltárásokat az MTA, a
Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Lengyel Kutatási Alap támogatja, s
az ásatáson az összes régészképzést végző hazai egyetem hallgatói is
dolgoznak.
Kulcsár Gabriella elmondta, az első adatok szerint a Dabas-Kakucs
közigazgatási határában lévő települést Kr.e. 1800 és 1600 között,
körülbelül háromszáz éven át lakhatták. Tízméteres, 5-7 méter széles,
alapozás nélküli lakóépületekben éltek, a házak egymás mellett sugár
alakban, a központ felé irányulva helyezkedtek el.
"Reméljük,
hogy az egész település szerkezetét képesek leszünk rekonstruálni. A
környéken több hasonló település is van, és a projekt keretében azt is
kutatjuk, hogy lakóik miként éltek egymás mellett. Mindez jó összképet
adhat a régió bronzkori történelméről, a korabeli népesség
kapcsolatrendszeréről" - hangsúlyozta Kulcsár Gabriella.
forrás: MTI
kép: Bruzák Noémi
Régészeti ásatás Dabas-Kakucs térségében
Falus Ferenc főpolgármester-jelölt mellett 14
budapesti kerületben közösen támogat polgármesterjelölteket az
Együtt-PM, az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK). Falus Ferenc
pénteki, hivatalos bemutatkozó sajtótájékoztatóján közölte: hivatalosan
is megkezdődött a Fidesz hatalmának megtörése.
Az eseményen a három párt vezető politikusai megállapodást nem írtak alá, de megnevezték a közösen támogatott polgármesterjelölteket. A XIII. kerületben nem tudtak megállapodni, így ott az Együtt-PM fontolgatja, hogy saját embert indít a szocialista Tóth Józseffel szemben.
Falus Ferenc kijelentette, felkészült arra, hogy megbuktassák Tarlós István főpolgármestert. Hozzátette, azért dolgozik majd, hogy az emberek egy egészségesebb, boldogobb, sokszínűbb városban élhessenek. Kiemelte: véget vetnek annak a korszaknak, amikor a budapestiek megkérdezése nélkül, a fejük felett döntenek "förtelmes szobrokról”, emberek elzavarásáról vagy arról, hogy a szociális temetés címén "megásatják velük a saját sírjukat".
Hangsúlyozta, hogy véget vetnek a "csiricsáré" presztízsberuházásoknak és visszaadják a budapestieknek a jogot, hogy maguk döntsenek az életük kérdéseiről és az általuk megtermelt pénz felhasználásáról. A következő hetekben találkozni fog minden kerületi polgármesterjelölttel, akikkel megbeszélik programjaikat - mondta Falus Ferenc.
Szabad, élhető Budapestet akarok, ahol mindenki, minden értelemben fellélegezhet - jelentette ki.
A jelölt egy kérdésre válaszolva azt mondta, alkalmasnak és felkészültnek érzi magát a posztra, "évek óta erre készülök".
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy létrejött az ellenzéki megállapodás Budapesten, amelyik alkalmas arra, hogy leváltsák Tarlós István főpolgármestert és a kerületi fideszes polgármestereket.
Az alelnök közölte: az elmúlt hetek folyamatait a sajtó gyakran "castingnak" és "bohózatnak" nevezte, miközben ez szerinte nem volt más, mint egy nehéz tanulási folyamat. A baloldal ugyanis még nem volt olyan helyzetben, hogy három egyenrangú, közel azonos támogatottságú pártnak kell megállapodnia - tette hozzá.
Budapesten nem az esélytelenek nyugalmával, hanem az esélyesek magabiztosságával állnak ki, és ennek eredményeként Falus Ferenc főpolgármester lesz, és reményeik szerint több mint egy tucat kerületben az ellenzéki jelöltekből lesznek a polgármesterek - jelentette ki.
Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szövetség társelnöke fontosnak tartotta, hogy 14 budapesti kerületben megállapodtak arról, hogy közösen támogatnak polgármesterjelölteket és közösen indulnak egyéni választókerületekben.
A "győzelemre kötünk megállapodást" a főpolgármesteri versenyben és sok-sok budapesti kerületben - szögezte le a politikus, aki arról is beszélt, hogy szemben a Fidesszel, Falus Ferencnek van programja, kész a vitára és a következő hetekben megmutatja: alkalmas arra, hogy olyan fővárost vezessen, ahol több lesz a balközép polgármester.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke arról beszélt, hogy kemény kompromisszumok által megteremtették a Fidesz leválthatóságának reményét. Kiemelte, hogy április 6-án több baloldali voks született, mint ahányat a Fideszre leadtak, mert "a főváros ellenáll (…) és le akarja váltani" a Fideszt. Hangsúlyozta, hogy ha ezek közül a szavazatok közül levonják az LMP-re leadottakat, Budapesten akkor is fej-fej mellett állnak a kormánypárttal.
Az önkormányzati választási törvény megváltoztatásáról azt mondta, azért született "új Budapest törvény", mert "nem jött ki a matek", de a három párt újra megteremtette annak a feltételeit, hogy cselekvőképes politikai többség kovácsolódjon Budapesten.
Szomorúnak nevezte, hogy a fővárosban a felszíni felújítások alatt "rohad a mély, rohad politikai értelemben, rohad gazdaságilag, és rohad kulturális értelemben is". Falus Ferenc viszont egy ilyen agresszív kormányzattal szemben képes lesz is a budapestiek érdekeit képviselni - közölte.
A három politikus felváltva felsorolta a közösen támogatott polgármesterjelöltek neveit. A III. kerületben Béres András (Együtt-PM), a IV.-ben Trippon Norbert (MSZP), az V.-ben Juhász Péter (Együtt-PM), a VI.-ban Kiss Róbert (Együtt-PM), a VII.-ben Farkas Ferenc (DK), a IX.-ben Gegesy Ferenc (Együtt-PM), az X.-ben Élő Norbert (DK), az XIV.-ben Karácsony Gergely (Együtt-PM), az XV.-ben Hajdu László (DK), a XVII.-ben Gy. Németh Erzsébet (DK), a XVIII.-ban Szaniszló Sándor (MSZP), a XIX.-ben Gajda Péter (MSZP), a XX.-ban Szabados Ákos (MSZP), a XXI.-ben Horvát Gyula (DK) a közös jelölt.
Kunhalmi Ágnes a végén hozzátette a XI. kerületben induló szocialista Molnár Gyula nevét is, akit csak az MSZP és a DK támogat.
A közös indulást rögzítő megegyezés aláírásának elmaradását firtató kérdésre Szigetvári Viktor azt mondta, írásban rögzítik, hogy koordinált indulásban állapodtak meg, hogy közösen támogatják Falus Ferencet és emellett sok kerületi megállapodás is születik. Azt is kimondták, hogy mely polgármesterjelöltekkel szemben nem állítanak ellenjelöltet – tette hozzá, úgy fogalmazva: minden más félreértés volt a sajtóban.
A XIII. kerületben nem született megállapodás a helyi MSZP szervezettel, ott nem jön létre összefogás - folytatta. Ezért az angyalföldi egyéni kerületekben a DK és az Együtt-PM közösen állítanak egyéni jelölteket az MSZP jelöltjeivel szemben és az Együtt-PM továbbra is fontolgatja, hogy a XIII. kerületben saját jelöltet állítson a szocialista Tóth József ellen.
A XI. kerület szocialista polgármesterjelöltjét, Molnár Gyulát a DK támogatja, az Együtt-PM nem, de abban megállapodtak, hogy nem indítanak ellene senkit. Az Együtt-PM viszont minden újbudai egyéni választókerületben indít saját jelölteket - mondta el Szigetvári Viktor.
forrás: MTI
kép: http://static.168ora.hu/
Falus Ferenc: hivatalosan is megkezdődött a Fidesz hatalmának megtörése
Visszavonul 2015-ben a CBS amerikai televízió Late Show című éjszakai szórakoztatóműsorának vezetésététől David Letterman.
Ezt maga a humorista jelentette be csütörtöki műsorának forgatásán. Letterman jövőre lesz 67 éves, lejár a csatornával kötött kétéves szerződése, és nem törekszik annak meghosszabbítására.
Ő az amerikai televíziózás leghosszabb ideje képernyőn lévő éjszakai show-műsorvezetője, aki 32 évvel ezelőtt hozta létre a Late Night című műsort az NBC-n, amely esténként a legendás Johnny Carson The Tonight Showját követően ment adásba.
Letterman nem közölte közönségével, hogy pontosan mikor kíván leköszönni, csak annyit mondott, hogy körülbelül egy éven belül visszavonul. Szavai szerint elhatározásáról nem sokkal a műsor felvétele előtt, telefonon értesítette Leslie Moonvest, a CBS elnök-vezérigazgatóját.
A hírt elsőként Mike Mills, a R.E.M. volt basszusgitárosa tette közzé a Twitteren, aki csütörtökön a showman egyik vendége volt.
David Letterman 1993 óta vezeti a Late Showt, amelynek eddig kevés híján 6 ezer epizódja volt. A találgatások szerint utódja a műsorát a CBS-en követő The Late Late Show házigazdája, Craig Ferguson lehet.
Februárban Letterman nagy riválisa, Jay Leno (másodszor is) távozott az NBC televízió The Tonight Show című műsorából, amelyet kisebb megszakítással 22 éven át vezetett. Helyét az a Jimmy Fallon vette át, aki korábban Letterman eredeti műsora, a Late Night házigazdája volt.
Lettermannek két év, valamint egy rövid időszak kivételével, amikor - 2009 és 2010 fordulóján - Conan O'Brien vezette a műsort, nézettségben nem sikerült maga mögé utasítania a The Tonight Showt, amelyet Leno 1993-ban épp az ő orra elől kaparintott meg.
forrás: MTI
David Letterman jövőre visszavonul
A 4000 szurkoló
befogadására alkalmas Tüskecsarnokban játszhatja kiemelt mérkőzéseit az
FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata.
Vígh
László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal
összefüggő kormányzati feladatok ellátásért felelős kormánybiztos a
keddi sajtótájékoztatón elmondta, a várhatóan novemberre elkészülő
létesítményt csaknem húsz sportág képviselői használhatják majd.
"Óriási
megtiszteltetés számunkra, hogy az FTC női csapata is a Tüskét
választotta második otthonául. Remélem, hogy sikeres lesz az
együttműködés, és közösen sokáig jutunk majd a nemzetközi kupában. Mi
mindent megteszünk, hogy a hazai pálya valóban a magyar csapatok
irányába lejtsen a Tüskecsarnokban" - mondta Vígh László. A zöld-fehérek
otthona az Elek Gyula Aréna, amely nemzetközi kupamérkőzések
rendezésére nem alkalmas, ezért az elmúlt években Dabason játszotta ezeket a meccseit a csapat.
Jeney
Zsolt Ákos, az FTC kézilabda-szakosztályának elnöke hangoztatta, hogy a
Tüskecsarnok átadása mérföldkő a szakosztály életében, hiszen fővárosi
klubként fontos szempont, hogy itt vívhassák meg a legnagyobb
érdeklődésre számot tartó csatáikat. "A felnőtt csapaton túltekintve,
utánpótlásunk számára sem elhanyagolható a fejlesztés, hiszen ezen
beruházással számukra új edzőtermek nyílnak meg" - tette hozzá Jeney
Zsolt Ákos.
Az elnök hangsúlyozta, a csapat célja, hogy a
Bajnokok Ligájában a legjobb hat közé jusson, azaz a második
csoportkörben az első három között végezzen. Első lépésként az együttes
szeptember 20-21-én Lipcsében szerepel selejtezőn a főtáblára jutásért.
Elek
Gábor, a kétszeres KEK-győztes csapat vezetőedzője kiemelte, sokat
tanultak a tavalyi év hibáiból, nehézségeiből: "Hosszú sikeres időszak
után egy kevésbé sikeres év következett, ami a játékosokban és bennem is
átértékelésre késztetett bizonyos dolgokat. A tapasztalatokat
hasznosítottuk, és jelenleg mindenki borzasztóan elszánt az új szezont
illetően. Ennyire motiváltnak talán még sosem láttam a csapatomat" -
mondta a szakember, aki a konkrét célokkal nem kívánt foglalkozni. "Nem
arra koncentrálunk, hogy mi történik majd májusban, hanem arra, hogy
Lipcsében sikeresen megvívjuk a BL-selejtezőnket. Engem most csak ez
érdekel" - mondta a szakember.
Az FTC szeptember 20-án
BL-selejtezőn Lipcsében a holland Sercodak/Dalfsen együttesével
találkozik, majd győzelem esetén a német HC Leipzig és a fehérorosz HC
Minszk párharcának továbbjutójával csap össze másnap a 16-os főtáblára
kerülésért.
Az együttes két felkészülési tornán vesz részt
augusztusban, először Nagybányán játszik, majd hazai pályán az Elek
Gyula Nemzetközi Kézilabda Kupán gyakorol az éles tétmérkőzések előtt. A
népligeti torna résztvevői a Ferencváros mellett a román HCM Baia Mare,
a szerb WHC Radnicki Kragujevac, valamint a Siófok KC-Galerius Fürdő
csapatai lesznek.
forrás: MTI
kép: http://jochapress.hu/
A Tüskecsarnokban játszhatja kiemelt mérkőzéseit az FTC női kézilabdacsapata
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
