Falus Ferenc: hivatalosan is megkezdődött a Fidesz hatalmának megtörése

Falus Ferenc főpolgármester-jelölt mellett 14 budapesti kerületben közösen támogat polgármesterjelölteket az Együtt-PM, az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK). Falus Ferenc pénteki, hivatalos bemutatkozó sajtótájékoztatóján közölte: hivatalosan is megkezdődött a Fidesz hatalmának megtörése.
    
Az eseményen a három párt vezető politikusai megállapodást nem írtak alá, de megnevezték a közösen támogatott polgármesterjelölteket. A XIII. kerületben nem tudtak megállapodni, így ott az Együtt-PM fontolgatja, hogy saját embert indít a szocialista Tóth Józseffel szemben.
    

Falus Ferenc kijelentette, felkészült arra, hogy megbuktassák Tarlós István főpolgármestert. Hozzátette, azért dolgozik majd, hogy az emberek egy egészségesebb, boldogobb, sokszínűbb városban élhessenek. Kiemelte: véget vetnek annak a korszaknak, amikor a budapestiek megkérdezése nélkül, a fejük felett döntenek "förtelmes szobrokról”, emberek elzavarásáról vagy arról, hogy a szociális temetés címén "megásatják velük a saját sírjukat".
    

Hangsúlyozta, hogy véget vetnek a "csiricsáré" presztízsberuházásoknak és visszaadják a budapestieknek a jogot, hogy maguk döntsenek az életük kérdéseiről és az általuk megtermelt pénz felhasználásáról. A következő hetekben találkozni fog minden kerületi polgármesterjelölttel, akikkel megbeszélik programjaikat - mondta Falus Ferenc.
    

Szabad, élhető Budapestet akarok, ahol mindenki, minden értelemben fellélegezhet - jelentette ki.
    

A jelölt egy kérdésre válaszolva azt mondta, alkalmasnak és felkészültnek érzi magát a posztra, "évek óta erre készülök".
    

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy létrejött az ellenzéki megállapodás Budapesten, amelyik alkalmas arra, hogy leváltsák Tarlós István főpolgármestert és a kerületi fideszes polgármestereket.
    

Az alelnök közölte: az elmúlt hetek folyamatait a sajtó gyakran "castingnak" és "bohózatnak" nevezte, miközben ez szerinte nem volt más, mint egy nehéz tanulási folyamat. A baloldal ugyanis még nem volt olyan helyzetben, hogy három egyenrangú, közel azonos támogatottságú pártnak kell megállapodnia - tette hozzá.
    

Budapesten nem az esélytelenek nyugalmával, hanem az esélyesek magabiztosságával állnak ki, és ennek eredményeként Falus Ferenc főpolgármester lesz, és reményeik szerint több mint egy tucat kerületben az ellenzéki jelöltekből lesznek a polgármesterek - jelentette ki.
    

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szövetség társelnöke fontosnak tartotta, hogy 14 budapesti kerületben megállapodtak arról, hogy közösen támogatnak polgármesterjelölteket és közösen indulnak egyéni választókerületekben.
    

A "győzelemre kötünk megállapodást" a főpolgármesteri versenyben és sok-sok budapesti kerületben - szögezte le a politikus, aki arról is beszélt, hogy szemben a Fidesszel, Falus Ferencnek van programja, kész a vitára és a következő hetekben megmutatja: alkalmas arra, hogy olyan fővárost vezessen, ahol több lesz a balközép polgármester.
    

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke arról beszélt, hogy kemény kompromisszumok által megteremtették a Fidesz leválthatóságának reményét. Kiemelte, hogy április 6-án több baloldali voks született, mint ahányat a Fideszre leadtak, mert "a főváros ellenáll (…) és le akarja váltani" a Fideszt. Hangsúlyozta, hogy ha ezek közül a szavazatok közül levonják az LMP-re leadottakat, Budapesten akkor is fej-fej mellett állnak a kormánypárttal.
    

Az önkormányzati választási törvény megváltoztatásáról azt mondta, azért született "új Budapest törvény", mert "nem jött ki a matek", de a három párt újra megteremtette annak a feltételeit, hogy cselekvőképes politikai többség kovácsolódjon Budapesten.
    

Szomorúnak nevezte, hogy a fővárosban a felszíni felújítások alatt "rohad a mély, rohad politikai értelemben, rohad gazdaságilag, és rohad kulturális értelemben is". Falus Ferenc viszont egy ilyen agresszív kormányzattal szemben képes lesz is a budapestiek érdekeit képviselni - közölte.
    

A három politikus felváltva felsorolta a közösen támogatott polgármesterjelöltek neveit. A III. kerületben Béres András (Együtt-PM), a IV.-ben Trippon Norbert (MSZP), az V.-ben Juhász Péter (Együtt-PM), a VI.-ban Kiss Róbert (Együtt-PM), a VII.-ben Farkas Ferenc (DK), a IX.-ben Gegesy Ferenc (Együtt-PM), az X.-ben Élő Norbert (DK), az XIV.-ben Karácsony Gergely (Együtt-PM), az XV.-ben Hajdu László (DK), a XVII.-ben Gy. Németh Erzsébet (DK), a XVIII.-ban Szaniszló Sándor (MSZP), a XIX.-ben Gajda Péter (MSZP), a XX.-ban Szabados Ákos (MSZP), a XXI.-ben Horvát Gyula (DK) a közös jelölt. 
  
Kunhalmi Ágnes a végén hozzátette a XI. kerületben induló szocialista Molnár Gyula nevét is, akit csak az MSZP és a DK támogat.
    

A közös indulást rögzítő megegyezés aláírásának elmaradását firtató kérdésre Szigetvári Viktor azt mondta, írásban rögzítik, hogy koordinált indulásban állapodtak meg, hogy közösen támogatják Falus Ferencet és emellett sok kerületi megállapodás is születik. Azt is kimondták, hogy mely polgármesterjelöltekkel szemben nem állítanak ellenjelöltet – tette hozzá, úgy fogalmazva: minden más félreértés volt a sajtóban.
    

A XIII. kerületben nem született megállapodás a helyi MSZP szervezettel, ott nem jön létre összefogás - folytatta. Ezért az angyalföldi egyéni kerületekben a DK és az Együtt-PM közösen állítanak egyéni jelölteket az MSZP jelöltjeivel szemben és az Együtt-PM továbbra is fontolgatja, hogy a XIII. kerületben saját jelöltet állítson a szocialista Tóth József ellen.
    

A XI. kerület szocialista polgármesterjelöltjét, Molnár Gyulát a DK támogatja, az Együtt-PM nem, de abban megállapodtak, hogy nem indítanak ellene senkit. Az Együtt-PM viszont minden újbudai egyéni választókerületben indít saját jelölteket - mondta el Szigetvári Viktor.

forrás: MTI 
kép:  http://static.168ora.hu/