Az ukrán hatóságok körözést adtak ki Viktor Janukovics megbuktatott államfő fia, Olekszandr Janukovics ellen, zárolták vagyonát.

Az UNIAN hírügynökség szerda esti jelentése szerint ezt Oleh Mahnickij főügyész jelentette be sajtótájékoztatóján.
  
Mahnickij szerint a hatóságok nyomozati eljárást folytatnak ellene adómegkerülés címén. A gyanú szerint Olekszandr Janukovics többedmagával, a Mako vállalatcsoport tulajdonosaként követte el a terhére rótt bűncselekményt.
  
A főügyész szerint a Mako vállalatcsoporthoz tartozó Artemivszk-vajneri részvénytársaság nem fizetett be az adóhatóságnak 42 millió hrivnyát (mintegy 800 millió forintot). Az ügyben gyanúsított a volt államfő 41 éves fia, ezért körözést adtak ki ellene, zárolták mintegy 97 millió hrivnyára rúgó személyes vagyonát és értékpapírjait 1,2 milliárd hrivnya értékben.
  
Február végén a genfi igazságügyi hatóságok is bejelentették, hogy bűnügyi eljárást indítottak Olekszandr Janukovics ellen pénzmosás gyanújával. A férfi 2011 végén alapított szénkereskedelmi vállalatot Genfben Mako Trading néven, az ottani székhelyű nemzetközi szervezetek közvetlen szomszédságában. A fogorvos képzettségű Olekszandr Janukovics három év alatt állítólag 500 millió dolláros vagyont halmozott fel.


http://www.unian.ua/politics/930363-sin-yanukovicha-ne-splativ-42-milyoni-podatkiv-yogo-ogolosheno-u-rozshuk-gpu.html

forrás: MTI

Körözést adtak ki Janukovics fia ellen, és zárolták vagyonát

A homoszexuálisok pszichológiai terápiával való "gyógyításának" - azaz a heteroszexualitásra való áttérítésüknek - támogatását is programjuk részévé tették a texasi republikánusok hétvégi éves pártkongresszusukon - jelentette hétfőn a CNN amerikai hírtelevízió.

A mintegy tízezer párttag részvételével megtartott gyűlésen elfogadott program szerint "legitim és hatékony" módszer a "helyreállító terápia azon betegek számára, akik a homoszexuális életstílusukból való kigyógyulást és épséget keresik". Az ilyen kezeléshez való hozzáférést pedig "semmilyen törvény vagy rendelet nem korlátozhatja".

Mint a CNN megjegyezte, az amerikai orvosok, pszichológusok és pszichiáterek szakmai szövetsége elítéli az ilyen módszereket.

Az ilyen terápiák "a homoszexualitás olyan felfogásán alapulnak, amelyet az összes mentális egészséggel foglalkozó szakma elutasít" - idézte a CNN az amerikai pszichológusok szövetségét.

Cathie Adams, a javaslat előterjesztője azt hangoztatta, hogy "semmi sem kötelező", ők csupán azt akarják, hogy ha valaki szeretné alávetni magát egy ilyen kezelésnek, akkor legyen rá lehetősége, ez pedig szerinte a személyi szabadsághoz kapcsolódó kérdés.

Ugyanakkor Adams hozzátette azt is, hogy szerinte a melegek nem melegnek születnek. Ezt szerinte az bizonyítja, hogy sokan "meggondolták magukat homoszexualitásukkal kapcsolatban". Azt mondta, hogy az ötletet egy olyan választójától kapta, aki maga is "kigyógyult" a homoszexualitásból.

Jelenleg Amerika két államában tiltják a hasonló "kezelést" kiskorúak számára, köztük a republikánus Chris Christie vezette New Jerseyben. Christie kormányzó a törvény aláírásakor kiadott közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy "a szexuális orientáció megváltoztatására irányuló kísérletek (...) depressziót, drogfüggőséget, a társadalomtól való elfordulást, az önbecsülés csorbulását és öngyilkossággal kapcsolatos gondolatokat" okozhatnak.
    (Forrás: http://edition.cnn.com/2014/06/08/us/texas-gop-gay-therapy/index.html)

forrás: MTI
kép: index.hu

Terápiával "gyógyítanák" a homoszexuálisokat a texasi republikánusok

A Hajrá Olaszország (FI) olasz jobbközép párt aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy  írjanak ki népszavazást a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról - jelentette be Silvio Berlusconi, a FI elnöke szerdai római sajtótájékoztatóján.


Silvio Berlusconi abszurdnak nevezte, hogy az olasz államfőt az eddigi szokás szerint továbbra is a parlamenti pártok válasszák meg, megkerülve az olasz nép akaratát. Arra emlékeztetett, hogy Giorgio Napolitano jelenlegi elnököt is éjszakába nyúló parlamenti szavazással választották meg 2006-ban. “Az éjszaka leple alatt lett belőle államfő” - fogalmazott Berlusconi.
   
Hozzátette, hogy Napolitano egyébként is “patológiai esetté nőtte ki magát”. Silvio Berlusconi szerint ugyanis az államfő alkotmányos hatáskörét túllépve igyekszik irányítani az olasz politikát.
   
A FI aláírásgyűjtése szeptemberben indul. Berlusconi szerint a népszavazás kiírásához szükséges ötvenezer aláírást könnyen összegyűjtik. Silvio Berlusconi arra szólította fel a Matteo Renzi miniszterelnök vezette balközép Demokrata Pártot (PD), hogy csatlakozzon a referendum kezdeményezéséhez.
   
Olaszországban köztudott, hogy SilvioBerlusconi volt négyszeres kormányfő a múltban maga is a köztársasági elnöki székre pályázott, és a mai napig nem mondott le teljesen róla.
   
Elemzők szerint a népszavazás mostani bejelentése azt a célt szolgálta, hogy Berlusconi éreztesse, nem szorult ki az aktív politikából. Erre utalt az is, hogy Silvio Berlusconi a sajtótájékoztatón újabb találkozót kért Matteo Renzitől a kormány által elindított intézményes reformokról való egyeztetés céljából.
    
Renzi és Berlusconi januárban paktumot kötött az alkotmányos reformok végrehajtására. Az utóbbi hetekben azonban Silvio Berlusconi megkezdte büntetése közmunkavégzéssel való letöltését és a Beppe Grillo vezette 5 Csillag Mozgalom (M5S) is hajlandóságot mutatott a kormánnyal való együttműködésre a reformok megvalósításában.
   
“Grillo nem fogja elvenni a helyünket” - hangoztatta Silvio Berlusconi.

Silvio Berlusconi népszavazást indít az elnöki köztársaságról

Kedden este a megnyitó ünnepséggel kezdődött meg a sarlóspusztai koronglövő Európa-bajnokság, amelyen 43 ország 396 versenyzője vesz részt.

A szervezők tájékoztatása szerint az ünnepélyes eseményt Dabason rendezték meg, ahol Nagy György, a Magyar Sportlövő Szövetség elnöke köszöntötte a csapatokat. A sportvezető hangsúlyozta, hogy szeretnék bebizonyítani, hogy Magyarország képes egy európai szintű eseményt rendezni, mely felejthetetlen élményt nyújt majd minden sportolónak.
  
A megnyitón Simicskó István sportért felelős államtitkár, valamint Balogh Gábor, a miniszterelnökség sporttanácsadói kabinetjének vezetője is üdvözölte a lövőket. Vlagyimir Liszin, az európai szövetség (ESC) elnökének levelét pedig Tamaz Imnaisvili, az ESC elnökségi tagja olvasta fel.
  
Az Európa-bajnokság versenyei szerdán 9 órakor kezdődnek meg Sarlóspusztán, a férfi és női traposok küzdelmeinek első napjával.
  
Az Eb-n 18 magyar vesz részt, a felnőtteknél elsőként a férfi traplövők, Hegyi Norbert, ifj. Szollár András és Kovács Gusztáv lépnek majd lőállásba.

forrás: MTI

Koronglövő Eb - Ünnepélyes megnyitóval kezdődött meg a viadal

Baleset helyszíne 2014. június 16-án a főváros XVII. kerületében, a Pesti út és Kis utca kereszteződésében, ahol meghalt egy motoros, miután egy kisteherautóval ütközött. 


Meghalt egy motoros, miután egy kisteherautóval ütközött a XVII. kerületi Pesti út és Kis utca kereszteződésében hétfő délután. A Pesti utat egy szakaszon teljes szélességében lezárták - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-vel.

Vattayné Székely Noémi elmondta: a baleset miatt teljes szélességében lezárták a Pesti utat a Borsó és a Cinkotai út közötti szakaszán, a forgalmat a környező utcákba terelik.

Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese elmondta: egy 50 körüli férfi a helyszínen életét vesztette.

forrás: MTI 
kép: Mihádák Zoltán

Halálos motorosbaleset történt a fővárosban a Pesti úton

Ha a baloldalon múlik, akkor ma nyugdíj sincs - így kommentálta a Fidesz, hogy az MSZP-s Korózs Lajos szerint a kormány megszünteti, nem pedig létrehozza az egyéni számlát. 
  

A Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményében idézte Rogán Antal frakcióvezető hétfői szavait, vagyis hogy az idén két lépésben jóváírják az állami nyugdíjrendszerben elinduló egyéni számlákon a korábbi magán-nyugdíjpénztári befizetéseket.

"Szemben a baloldallal, amely mind a jelenlegi, mind a jövendő nyugdíjasok ellátását - a külföldi kézben lévő magánnyugdíjpénztárak érdekeit szem előtt tartva - veszélybe sodorta, a Fidesz fenntartható és működőképes nyugdíjrendszert alakított ki" - írta a kormánypárt.

Hozzátették, a baloldal a kormányzása alatt a 2008-ban induló nyugdíjak összegét nyolc százalékkal csökkentette, egyhavi nyugdíjat vett el az idősektől, vagyis "a válság kellős közepén magukra hagyta a nyugdíjasokat". Mint fogalmaztak, ha a Fidesz nem lépett volna közbe, ma havi 16 ezer forintos nyugdíjadót kellene fizetnie egy átlagnyugdíjasnak, és összeomlott volna az állami nyugdíjrendszer. A Fidesz-kormány mindemellett növelni is tudta a nyugdíjak összegét - zárták közleményüket.

A parlament hétfői döntése alapján elindulnak az egyéni számlák az állami nyugdíjrendszerben. Az Országgyűlésben elfogadott törvény szerint a számlákra az ez év eleje után befizetett nyugdíjjárulék összege kerül. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője azonban újságíróknak azt mondta: még idén jóváírják a korábbi magán-nyugdíjpénztári befizetéseket is.

forrás: MTI

Ha a baloldalon múlik, ma nincs nyugdíj

Kérdem én a BKV hol hivatalos személy? 
Még az ellenőr sem kérheti a személyit...

Illetve kérheti, csak nem vagyok köteles megmutatni.
Nem is beszélve arról, hogy innentől a heckereknek arany élete lesz, a bankszámla feltöréséhez csak egy bérletszelvény és egy bankkártya szükséges majd....

Szóval kidobtak egy sapka pénzt a metrós és az éjszakai járatokon utazó gorillákra.
Nyilván a közteresek sem puszira kísérik az ellenőröket, hanem valami juttatás fejében.
A bérletárak az egekben vannak, a járatok nem pontosak, mocskosak, büdösek, tömöttek...
Értem én, hogy a fizuk által lenyúlt pénzt valahol be kell hozni, de ne rajtam, meg a kispénzű embereken.
Nem is beszélve arról, hogy amennyit a gorillákra, a kártyanyomtatókra és az egyéb hülyeségekre beruháztak, abból már régen be lehetett volna vezetni az Ausztriában, vagy Londonban jól működő rendszert.  - plusz ugye az itteni ár nincs arányban a fizetéssel sem.

Mert tuti, hogy sokan azért bliccelnek, mert nem tudják megvenni a 10.000Ft-os havi bérletet....

forrás: türkiz

Kérdem én a BKV hol hivatalos személy?