A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte meg vasárnap a Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel tovább növelte előnyét az összetettben, de még nem ünnepelheti sorozatban negyedik vb-diadalát.

forrás: MTI - kép: telegraph.co.uk
A 26 éves versenyző idei 9., pályafutása 35. futamgyőzelmét aratta Szuzukában, mögötte csapattársa, az év végén a Forma-1-ből visszavonuló ausztrál Mark Webber végzett a második, Romain Grosjean, a Lotus francia pilótája pedig a harmadik helyen.
   
Vettel összetettbeli egyetlen riválisa, a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) a negyedik pozícióban ért célba, így hátránya 90 pontra nőtt a német címvédővel szemben, s megmaradt a matematikai esélye arra, hogy a hátralévő négy futamon utolérje Vettelt.
   
A rajtnál Vettel beragadt egy kicsit, a negyedik pozícióból startoló Grosjean így kívülről megelőzte őt, sőt, az első kanyarba az élen fordult be. A pole pozícióból induló Webber másodiknak sorolt be, míg a harmadik helyről rajtoló Lewis Hamilton (Mercedes) Vettel és Webber között érte el az első kanyart, túl közel ment a német címvédő első vezetőszárnyához, amely kivágta a Mercedes jobb hátsó kerekét. Hamilton a defekt miatt az utolsó helyre csúszott vissza, az első kör végén Grosjean, Webber, Vettel, Nico Rosberg (Mercedes), Felipe Massa (Ferrari), Alonso volt az első hat sorrendje.
   
Az élmezőnyből Webber ment ki elsőnek kereket cserélni, mégpedig a 12. körben, s ekkor Massa is bent járt a boxban. Egy körrel később Grosjean és Rosberg autójára is friss abroncsok kerültek, majd a 14. körben Alonso, s az élmenők közül utolsóként Vettel járt a boxban. Az első kiállások után így a 18. körben az első három sorrendje változatlan volt, a más taktikával versenyző ausztrál Daniel Ricciardo (Toro Rosso) azonban a negyedik helyen haladva kissé feltartotta a mögötte érkezőket, köztük a két Ferrarit és a kiválóan versenyző Nico Hülkenberget (Sauber). Rosberg közben egy boxutca-áthajtásos büntetést kapott, mert a kerékcseréjénél majdnem összement a boxban Sergio Perezzel (McLaren).
   
Az élen változatlanul Grosjean haladt Webber és Vettel előtt, mögöttük Hülkenberg, Alonso, Massa volt a sorrend.
   
A 25. körben Webber autóján ismét kereket cseréltek, öt körrel később Grosjean és Hülkenberg is letudta második boxkiállását, majd a 31. körben Alonso kapott új abroncsokat. Közben Massa a második kerékcseréjénél túl gyorsan hajtott a boxban, ezért áthajtásos büntetést kapott a versenybíróságtól. Vettel egészen a 37. körig várt a második kerékcserével, s Grosjean mögé jött vissza a pályára. Az élen Webber haladt, mögötte sorrendben Grosjean, Vettel, Hülkenberg, Alonso és Kimi Räikkönen (Lotus) száguldott.
   
Vettel a 41. kör kezdetén gond nélkül megelőzte Grosjeant, 10 körrel a leintés előtt pedig Webber az élről kiállva harmadszor hajtott a boxba kerékcserére.
   
Alonso a hajrában megelőzte Hülkenberget és feljött a negyedik helyre, Webber pedig az 52. körben elment Grosjean mellett. Vettel győzelmét már semmi sem veszélyeztette, Räikkönen pedig még egy pozíciót nyert az utolsó körökben, amikor megelőzte az ötödik Hülkenberget.
   
A világbajnoki sorozat két hét múlva, az Indiai Nagydíjjal folytatódik.

Japán Nagydíj - Vettel győzött, de még nem világbajnok

Újból megnyitnak többet a látogatók előtt az Egyesült Államok legfőbb, a szövetségi kormányzat részleges lebénulása miatt bezárt idegenforgalmi nevezetességei közül, köztük a Grand Canyont és a New York-i szabadságszobrot, miután egyes államok átvállalták az üzemeltetés költségeit.

forrás: MTI - kép: usa-utazas.blog.hu
Arizona és New York állam a saját költségvetéséből fogja finanszírozni a területén található és a turisták millióit vonzó nevezetességeket, méghozzá úgy, hogy ezt feltehetően sohasem téríti meg a szövetségi állam. A szövetségi kezelésben álló nemzeti parkokat október 1-jén, az új költségvetési év első napján zárták be, miután a kongresszusi pártok még egy ideiglenes büdzséről sem tudtak megállapodni. Az olyan híres műemlékek, mint a Szabadságszobor vagy a washingtoni National Mall emlékművei üzemeltetését a Nemzeti Parkszolgálat biztosítja.
   
Andrew Coumo, New York állam kormányzója "a szabadság nemzetközi jelképének" nevezte a Szabadság-szobrot és kijelentette: nem hagyja, hogy azt Washington "működési zavarai" miatt elzárják a látogatók elől. Cuomo elhatározása napi mintegy 60 ezer dollárjába (hozzávetőleg 13 millió forintjába) fog kerülni az államának.
   
Arizona napi 100 ezer dollárt (csaknem 22 millió forintot) áldoz arra, hogy Grand Canyon megnyissa kapuit. Jane Brewer állama legnagyobb becsben tartott nevezetességének és létfontosságú bevételi forrásának nevezte a világhírű természeti képződményt. A kanyont naponta 18 ezer látogató keresi fel, amiből az államnak mintegy 1 millió dollár bevétele származik.
   
Dél-Karolina magánvállalatok adományait is felhasználva enged turistákat Mount Rushmore-hoz, a sziklahegyhez, amelybe négy elnök monumentális arcmását faragták. Utah és Colorado szintén megegyezett a szövetségi hatóságokkal nemzeti parkjainak látogathatóságáról.
   
A szövetségi területen elhelyezkedő Washington szövetségi tulajdonban lévő nevezetességei továbbra is zárva maradnak. Vincent Gray, az amerikai főváros polgármesterének nyilatkozatai szerint a csaknem két hete tartó forrásnélküliség miatt a városban még a közszolgáltatások fenntartása is veszélybe került.
   
Sally Jewell, a parkok üzemeltetéséért felelős szövetségi belügyi vezetője "praktikus és ideiglenes megoldásnak nevezte az államokkal megkötött megállapodásokat", amelyek csökkentik "az egyes vállalkozásoknak és városoknak okozott fájdalmat".

Újból megnyitják a Grand Canyont és a New York-i Szabadság-szobrot

A Budapest Maraton és az Egészség Hídja elnevezésű rendezvény miatt szinte egész nap jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a maraton szervezője az MTI-vel.

forrás: MTI - kép: budapest.varosom.hu
A futóverseny miatt reggel fél nyolctól időszakosan zárnak le bizonyos útszakaszokat. Az érintett utak között van a budai alsó rakpart a Rákóczi híd és a Margit híd között, a pesti alsó rakpart a Dráva utca és a Közraktár utca között, a Hősök tere, az I. kerületi Fő utca, a Kálvin tér, a Lánchíd, a Szabadság híd, a Margit híd, a Bajcsy-Zsilinszky út, a Váci út és a Városliget körút egy-egy szakasza.
   
A lezárások pontos üteméről a http://www.forgalmivaltozasok.hu honlapon adnak tájékoztatást.
   
A lezárás miatt a BKK számos járata módosított útvonalon közlekedik majd, például az 1-es villamospótló járatai, a 9-es busz, a 19-es és 41-es villamosok is. A kisföldalatti reggel 7 és 9.30 között 2-5 perces követési idővel közlekedik, a 2-es metrópótlók pedig terelt útvonalon járnak.
   
Szintén vasárnap tartják, 15 és 18 óra között az Egészség Hídja rendezvényt, ennek idején lezárják az Attila út egy szakaszát, az Alagutat, a Lánchidat és a Széchenyi István teret, ezért módosított útvonalon közlekedik majd az 5-ös, a 16-os és a 105-ös járat.

Rendezvények miatt jelentős forgalomkorlátozások lesznek Budapesten

Raduly József szerint visszataszító és gyűlöletkeltő az Együtt 2014 által készített, és a párt  hivatalos Facebook oldalán közzétett internetes játék, ezért arra szólította fel Bajnai Gordont, hogy távolítsa el a játékot.

forrás: MTI - kép: rtlklub.hu
"Felháborodással értesültünk arról az internetes játékról, amelyet Bajnai Gordon pártja tett közzé hivatalos Facebook oldalán. Az Együtt 2014 által készített alkalmazásban pártaktivisták kísérnek roma állampolgárokat a szavazóhelyiségbe, miközben a sűrű forgalomban jó eséllyel elütik őket" - áll a Fidesz által kiadott, az MTI-hez szombaton este eljuttatott, Raduly József, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP-s tagja által jegyzett közleményben.
    
A közlemény szerint a játékkal az Együtt 2014 azt a látszatot kelti, hogy a magyarországi romák nem képesek önálló döntéseket hozni a választásokon. "Visszataszítónak" találják a játék agresszivitását, amely álláspontjuk szerint "ízléstelensége mellett könnyen válhat a gyűlöletkeltés eszközévé."
   
"Az ilyen gyűlöletkeltő eszközök nem segítik a magyar-roma együttműködés ügyét" - áll a közleményben. Raduly József így fogalmaz: "Azt követeljük Bajnai Gordontól, hogy mihamarabb kérjen bocsánatot és haladéktalanul törölje a gyalázatos internetes programot".
   
Az Együtt-PM még pénteken közleményben reagált Zsigó Róbertnek, Baja fideszes polgármesterének szintén pénteki közleményére, aki szerint a baloldal egy nyíltan rasszista, cigánygyűlölő játékot szerkesztett. Az internetes játékról szólva az Együtt-PM azt közölte: abban fideszes aktivistával kell átkísérni egy választót egy forgalmas úton a szavazóurnához. Hozzátették: a játékban sehol nincs szó romákról.

Bajnai távolítsa el a gyűlöletkeltő internetes játékot!

A Jobbik azt szeretné, ha az alapvető emberi szükségletek kielégítéséhez szükséges ivóvíz alanyi jogon, ingyenesen járna mindenkinek Magyarországon - mondta Kepli Lajos ellenzéki országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján.

forrás: MTI - kép: pozitivnap.hu
Felidézte: pénteken ér véget a budapesti víz világtalálkozó, ahol többször is elhangzott, hogy az egészséges ivóvízhez való hozzáférés alapvető emberi jog. Ennek biztosítására a Jobbik kormányra kerülése esetén garantálná, hogy minden ember ingyen jusson hozzá a napi szükségleteit fedező ivóvízhez.
   
Ismertette: az egészségügyi világszervezet ajánlása szerint napi száz liter víz szükséges az alapvető szükségletek - higiéniás és ivóvíz - kielégítésére. Ezért a Jobbik fejenként havi három köbméter ivóvizet biztosítana ingyen mindenkinek úgy, hogy egy háztartás legfeljebb havonta 15 köbméter vizet kaphatna térítésmentesen.
   
Kepli Lajos elmondta: a program fedezetét az illegális vízhasználók szűkítésével és a pazarló vízhasználók fogyasztásának megadóztatásával teremtenék elő. Az MTI kérdésére hozzátette: országos nyilvántartást kellene készíteni a magyarországi kutak helyéről és állapotáról, hogy csökkenjen az illegális vízhasználat.

A Jobbik alanyi jogon adna ivóvizet mindenkinek

Kulcs a net világához címmel két kiadványt jelentetett meg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH). Az iskolásoknak, valamint szüleiknek és a pedagógusoknak szóló tájékoztatókat a hatóság elnöke pénteken egy budapesti iskola rendhagyó óráján mutatta be.

forrás: MTI - kép: debmedia.hu
Péterfalvi Attila azt mondta, szeretnék, ha az internetes szótárat, fogalmakat, konkrét jogeseteket, illetve pozitív nemzetközi példákat ismertető kiadványok beépülnének a magyar közoktatásba, így például etikaórán használhatnák azokat.
   
Közölte, a hatóság gyerekjogi projektjét lezáró - a jövő héten az interneten is elérhető - kiadványok médiában való megjelentetését, illetve azok angol nyelvű fordítását az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Facebook is támogatja, és rövidesen együttműködési megállapodást kötnek majd a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal és az Emberi Erőforrások Minisztériumával is.

Az iskolások internethasználatát segítő kiadványokat jelentetett meg a NAIH

Tinédzserek a főszereplői annak a sci-finek, amelyet a Sherlock Holmes nevében című ifjúsági kalandfilm alkotói készítettek. Az anyagon az utómunkálatokat végzik, a bemutatót 2014 februárjára tervezik - mondta el Bernáth Zsolt rendező az MTI-nek.

forrás: MTI - kép: diamondbridge.hu
A történetben négy fiatal - Tokió, Peti, Ádám és Eszter - egy puszta közepén ébrednek fel lerobbant autójukban. Bár számításaik szerint reggel van, mégis sötétség veszi őket körül, mintha nem kelt volna fel a Nap. Rövidesen rájönnek, hogy egy hatalmas, sötét aura borul rájuk, amely nem engedi át a fényt és elzárja őket a külvilágtól.
   
Ahogy megpróbálnak a dolgok végére járni, a rejtélyek csak egyre szaporodnak: kagylókat találnak a kocsi aljára tapadva, titokzatos fények reagálnak a szavaikra, eső esik a semmiből, és mind a négyüknek furcsa látomásaik támadnak. Hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy nincsenek egyedül és ha rövid időn belül nem jutnak ki szorult helyzetükből, akkor elveszítik egyik társukat. De hogy valójában mi a tétje a megpróbáltatásaiknak, azt egyikőjük sem sejti - beszélt a részletekről Bernáth Zsolt.
   
Elmondta, hogy előző munkájukhoz, a Sherlock-filmhez hasonlóan az Aura is alacsony költségvetéssel, állami támogatás nélkül készül. Jelenleg az utómunkálatok zajlanak, az alkotás bemutatója pedig 2014 februárjában lesz.
   
A négy tinédzser szereplő között ott van a Sherlock-filmből már ismert Szénási Kristóf és Ungvár Ádám. Rajtuk kívül most először mutatkozik be filmszerepben Kapócs Panka és Dubai Péter. Bernáth Zsolt a már összeszokott dunaújvárosi csapattal dolgozik: a producer Kis-Szabó Márk és Váczy Károly, a forgatókönyvet Kis-Szabó Márk jegyzi.
   
Bernáth Zsolt kiemelte: a filmet létrehozó dunaújvárosi független filmes csapat tagjai ezzel az alkotással ünneplik megalakulásuk 20. évfordulóját. Filmográfiájukban olyan filmek szerepelnek, mint a Sohasevolt Glória (2001) vagy az Illúziók (2009).
   
Az állami támogatást szintén nélkülöző Sherlock Holmes nevében című filmet a magyarországi mozi- és tévévetítések után bemutatták 11 országban, 13 filmfesztiválon. Az áprilisban megrendezett Stockholmi Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a legjobb ifjúsági film díját. Az ifjúsági mozi forgalmazóra talált Japánban, Brazíliában és Németországban is. A kalandfilmet a jövőben még több külföldi fesztiválon - Csehországban, Írországban, Azerbajdzsánban, Ukrajnában és az Egyesült Államokban - is bemutatják.

A magyar Sherlock-film készítői sci-fit forgattak