Az iskolások internethasználatát segítő kiadványokat jelentetett meg a NAIH

Kulcs a net világához címmel két kiadványt jelentetett meg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH). Az iskolásoknak, valamint szüleiknek és a pedagógusoknak szóló tájékoztatókat a hatóság elnöke pénteken egy budapesti iskola rendhagyó óráján mutatta be.

forrás: MTI - kép: debmedia.hu
Péterfalvi Attila azt mondta, szeretnék, ha az internetes szótárat, fogalmakat, konkrét jogeseteket, illetve pozitív nemzetközi példákat ismertető kiadványok beépülnének a magyar közoktatásba, így például etikaórán használhatnák azokat.
   
Közölte, a hatóság gyerekjogi projektjét lezáró - a jövő héten az interneten is elérhető - kiadványok médiában való megjelentetését, illetve azok angol nyelvű fordítását az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Facebook is támogatja, és rövidesen együttműködési megállapodást kötnek majd a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal és az Emberi Erőforrások Minisztériumával is.