A Fidesz szerint "a bukott baloldal semmit nem tanult a múlt hibáiból. Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc egykori beosztottja, Bajnai szövetségese" pénteken "hazudott a kiskeresetűeknek, hazudott a vállalkozóknak, hazudott a nyugdíjasoknak".

forrás: MTI - kép: hir.ma
A nagyobbik kormánypárt MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Mesterházy Attila MSZP-elnök "sok más hazugság mellett" azt mondta, hogy a szocialisták nyolc éve alatt a nyugdíjasok mindig jobban jártak. "Ezzel szemben az igazság az, hogy Mesterházy 2009-ben megszavazta, hogy elvegyenek egy havi nyugdíjat tőlük" - írták.
    
Hazudott a kiskeresetűeknek is, mert "a szocialisták kormányzása idején az ő terheiket is folyamatosan növelték: háromszorosára emelték a gáz árát, kétszeresére emelték a villany árát, megvonták a családi adókedvezményt, nem tették ingyenessé a tankönyveket a szegény családok számára" - áll a közleményben.
    
A Fidesz szerint Mesterházy hazudott a vállalkozóknak is, mert a szocialista kormányok az ő adóterheiket is növelték. Az Orbán-kormány ezzel szemben - sok más vállalkozásbarát intézkedése mellett - felére csökkentette a társasági adót - tették hozzá.
    
"A baloldal alkalmatlansága miatt 2010-re Magyarország az összeomlás szélére került. Mesterházy ugyanolyan, mint Gyurcsány: hazugsággal készül a választásokra. Ahogy szövetségese, Bajnai Gordon sem, úgy Mesterházy Attila sem tanult a múlt hibáiból" - fogalmaztak a közleményben.
    
Mesterházy Attila pénteken Miskolcon, a városi sportcsarnokban tartott nagygyűlésen úgy fogalmazott: az Orbán kormány megbukott, változás, váltás kell! Az ellenzéki politikus azt mondta, az MSZP igazságos, szabad, biztonságos országot ígér az állampolgároknak, olyat, amelyben jobban élnek, mint most. Kormányra kerülésük esetén arra törekednek majd, hogy minden családban legyen legalább egy kereső, bölcsődei és óvodafejlesztési programot indítanak, a kis- és középvállalkozásoknak kiemelt segítséget nyújtanak, a nyugdíjasoknak garantált ellátást, nyugdíjprémiumot, a fiataloknak tandíjmentes tanulást biztosítanak.

Fidesz: Mesterházy hazudott a nyugdíjasoknak, a kiskeresetűeknek és a vállalkozóknak is

A jövő év elejétől Jeffrey A. Zients váltja Gene  B. Sperlinget  a Fehér Ház gazdasági főtanácsadójának posztján - közölte egy pénteken kiadott kommünikében Barack Obama elnök.

forrás: MTI - kép: dailyfinance.com
A Fehér Ház Nemzeti Gazdasági Tanácsa igazgatói posztjának betöltéséhez nincs szükség a szenátus jóváhagyására. Ez azért fontos, mert Zienst, aki jelenleg az elnöki apparátus közigazgatási és költségvetési hivatalának igazgatóhelyettese, összerúgta a port Max Baucussal, a szenátus pénzügyi bizottságának elnökével, amiért több kormányzati funkció finanszírozásának jóváhagyását ki akarta vonni a testület hatásköréből - írta pénteki számában a The New York Times.
    
A 46 éves Zienst - aki korábban magáncégek vezetésében és médiavállatoknál töltött be pozíciókat és vezetett egy saját magántőke-befektetési vállalkozást is - 2009 júniusa óta tölt be jelenlegi hivatalát. Obama elnök fontolóra vette az Egyesült Államok kereskedelmi képviselőjévé, majd kereskedelmi miniszterré való kinevezését, de egyebek között Zienst és a Baucus közötti feszült viszony miatt letett erről.
    
A szakember előtt kétszer nyílt meg az az elvi lehetőség, hogy betöltse a költségvetési hivatal igazgatói posztját, de mindkét alkalommal csak az ügyvezetőségig jutott. Peter Orszagh távozásakor ugyanis még nem volt ehhez tapasztalata, az utód, Jack Lew (jelenleg pénzügyminiszter) elnöki kabinetfőnökké történt kinevezés után pedig azért nem lépett előre, mert az elnök a választási évben nem akart bonyodalmakat.
    
Jeffrey Zienst 2012-ben gyakorlatilag egész évben a költségvetési hivatal ügyvezetője volt, de mivel Obamára az újraválasztása után nyomás nehezedett, hogy több nőt emeljen be be a kabinetbe, végül Sylvia Matthews Burwellt választotta.
    
Az elnöki hivatal gazdasági tanácsának leendő igazgatója a szövetségi kiadások csökkentésével és az állami hivatalok áramvonalasításával szerzett magának elismerést. 
    
Gene Sperling január 1-jén távozik  posztjáról, az elnök apparátusban eltöltött csaknem három év után.  A szakember Obama kormányzásának első két éve alatt a pénzügyminisztériumban dolgozott. Ha Hillary Clinton úgy dönt, hogy 2016-ban harcba száll az elnökségért, akkor a The New York Times szerint az 54 éves Sperling - aki annak idején Bill Clinton kampányában és apparátusában is szerepet vállalt - valószínűleg csatlakozik a csapatához.
    
Az elnöki gazdasági főtanácsadó posztot Clinton hozta létre.

Jeffrey Zients lesz Obama elnök gazdasági főtanácsadója

Húsz és fél hónap alatt körbefutotta a Földet egy ausztrál férfi, összesen 17 futócipőt nyűve el.

forrás: MTI - kép: life.hu
Az 52 éves Tom Dennis ultramaratoni futó 2011. december 31-én indult az ausztráliai Sydneyből, majd áthajózott Dél-Amerikába, ahonnan felfutott az amerikai földrész északi végébe, azután Európán és Ázsián haladt át, majd Ausztrália következett Sydney végállomással.
    
Dennis Afrikát nem is érintette, mégis 26 ezer kilométernyit futott. 622 napig volt úton, és naponta nagyjából egy maratoni távot - 42 kilométert - haladt. Útja legnehezebb részének az Andok hófödte, szakadékokat szegélyező útjait mondja, mert igencsak csúszósak voltak és emiatt életveszélyesek - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.
    
A férfit elkísérte felesége és két lányuk - kocsival. Néha azonban ők is vállalkoztak arra, hogy egy-egy szakaszon együtt fussanak vele.
    
Dennis azt reméli, hogy teljesítményét Guinness-rekordként ismerik el a Földet leggyorsabban körbefutó kategóriában.

Húsz hónap alatt futotta körbe a Földet egy ausztrál férfi

Vlagyimir Putyint felterjeszthetik a Nobel-békedíjra - közölte internetes honlapján az Oroszország Hangja orosz médiacég és a The Huffington Post című nemzetközi hírportál brit változata.

forrás: MTI - kép: hungarian.ruvr.hu
E források szerint a kezdeményezés Szergej Komkovnak, az Oroszországi Oktatási Alapítvány elnökének a nevéhez fűződik. Ő levelet írt a Nobel-bizottságnak, s abban kifejti: Vlagyimir Putyin bizonyságot tett a béke ügye iránti elkötelezettségéről. "A világ egyik vezető országának a vezetőjeként minden erőfeszítésével arra törekedett, hogy fenntartsa a békét és a nyugalmat saját országában, és tevékenyen hozzájárult a planétán kirobbant bármely konfliktus békés rendezéséhez" - olvasható a levélben. Ez azonban még nem hivatalos felterjesztés: Komkov ugyanis nem tartozik ahhoz a körhöz, amely hivatalosan is javaslatot tehet.
    
Az Oroszország Hangja honlapján arról ír: Európában is egyre több szó esik Putyin érdemeiről a szíriai krízis rendezésében. "Franciaországban már aláírásgyűjtés kezdődött, a petíció szövege hasonló Komkov levelének tartalmához. Róma utcáin plakátok jelentek meg az orosz elnök arcképével, +Putyinnal vagyok+ aláírással" - olvasható az orosz hírportálon.
    
A brit portál arra hívja fel a figyelmet, hogy az ötletet a Rupert Murdoch médiacézár tulajdonában lévő Fox News amerikai hírcsatorna is támogatta. Kathleen Troia McFarland, a Fox News nemzetbiztonsági szakértője - aki a Nixon-, Ford- és Reagan-kormányzatban különböző állami tisztségeket viselt a nemzetbiztonságért felelős posztokon - úgy fogalmazott: "A világ tisztában van azzal, hogy Vlagyimir Putyin egyike azoknak, akik valóban megérdemlik a Nobel-békedíjat." 
    
A Nobel-bizottság nem kommentálja a hírt, hiszen a jelöltekről szóló információk titkosak, a kitüntetettek nevét csak október 11. után hozzák nyilvánosságra - írja az Oroszország Hangja. 
    
Hozzáfűzi ugyanakkor: még ha a felröppent információk igazak is, Putyin az idén bizonyosan nem lesz Nobel-békedíjas, hiszen az erre vonatkozó javaslatokat februárig be kellett küldeni. "Megkapja-e az orosz államfő a rangos díjat jövőre, ez majd kiderül, főleg abból, ahogyan a Szíria körüli események alakulnak" - írja az orosz portál.
    
Az afganisztáni háború lezárásáért annak idején Mihail Gorbacsovot Nobel-békedíjjal tüntették ki. Barack Obama amerikai elnök ugyancsak megkapta a díjat békekezdeményezéseiért.



Brit és orosz portál szerint Putyin Nobel-békedíjas lehet

Karbantartási munkák miatt ezen a hétvégén is pótlóbuszok közlekednek a csepeli (7-es) HÉV teljes vonalán - közölte honlapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.

forrás: MTI - kép: sikerado.hu
A vágányzár péntek délutántól hétfő hajnali 6 óráig tart. A pótlóbuszok a Boráros tér és a II. Rákóczi Ferenc út között közlekednek, H7 jelzéssel. A járműveken kerékpárt is lehet szállítani.
    
A pótlóbuszokról a Szent Imre téren lehet átszállni a csepeli autóbuszjáratokra.
    
Hétvégén megváltozik a 38-as és a 138-as autóbusz menetrendje is. Néhány reggeli és késő esti indulási időpont pár percet módosul.
    
A vonal további használatához szükséges engedély megszerzéséhez felújítják a vasúti pályát és korszerűsítik az áramellátó rendszereket. Átépítik a Vermes utcai útátjárót és több építményt, továbbá kicserélnek hatszáz méternyi sínt. Korszerűsítik emellett a Boráros tér végállomás és a Közvágóhíd megállóhely térvilágítási rendszerét, kijavítják a felsővezeték hibáit, és pótolják a hiányokat.

Ezen a hétvégén is pótlóbuszok közlekednek a csepeli HÉV vonalán

Deutsch Péter eddigi stratégiai és fejlesztési igazgató lesz az MTK ügyvezető elnöke, míg az utóbbi posztot eddig betöltő Tóth András sportigazgatóként dolgozik tovább a klubnál.

forrás: MTI - kép: magyarfutbal.hu
Deutsch Tamás klubelnök vasárnapi hatállyal nevezte ki Tóth Andrást sportigazgatóvá, ezt a lépést - az MTI-hez eljuttatott közleményben foglaltak szerint - "a BSE beolvadása után az ország egyik legnagyobb sportegyesületévé váló MTK jelentősen megnövekedett sportszakmai feladatai tették szükségessé".
     
Az idén 125 éves egyesület elnöksége a pénteki ülésén nevezte ki Deutsch Pétert a klub ügyvezetőjének.

Deutsch Péter ügyvezető, Tóth András sportigazgató lett az MTK-nál

A klasszikus keringő, a tangó, a salsa, a cha-cha-cha, a hip-hop, a hastánc, a boogie-woogie, a dance aerobik, a fit-dance, a showtánc, sőt az indiai tánc titkaiba is bepillantást nyerhetnek a negyedik Tánciskolák éjszakája látogatói pénteken Budapesten és számos vidéki nagyvárosban.

forrás: MTI - kép: tancok.network.hu
A rendhagyó éjszakára minden tánciskola külön meglepetésekkel készül, így népszerűsítve az egészséges és művészi mozgásformát.
     
A ma már hagyománynak számító rendezvényen számtalan budapesti tánciskola várja a látogatókat, akik a táncstílusok széles választékából kaphatnak ízelítőt. Az ingyenes táncoktatáson túl, színes táncbemutatókkal is kedveskednek majd, sőt aki szereti a kihívásokat, az akár egy amatőr táncversenyen is kipróbálhatja tehetségét - olvasható a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben.
     
"A Tánciskolák éjszakája idén is remek lehetőséget nyújt a táncok szerelmeseinek. A táncos lábú törzsvendégeken túl azokra is gondolunk, akik kezdőként szeretnének belekóstolni a tánc világába. Ezen az éjjelen bárki elsajátíthatja a kedvenc táncstílusának alaplépéseit, és betekintést nyerhet a tőle távol álló műfajokba is. Megcsodálhatja, hogyan csinálják a profik, tánctanfolyam-kedvezményekben részesülhet, mindeközben pedig ismerkedhet - közölte Pattantyús Ádám, a rendezvény főszervezője.
    
A résztvevő tánciskolák listája és programjaik megtalálhatóak a www.tanciskolak-ejszakaja.hu weboldalon.

Pénteken ismét Tánciskolák éjszakája a nagyvárosokban