A Jobbik feljelentést tesz a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása után járó juttatásokkal kapcsolatos visszaélések miatt - jelentette be csütörtökön Sneider Tamás, az ellenzéki párt alelnöke és a szociális bizottság elnöke.
Budapesti sajtótájékoztatóján ismertette: a feljelentésüket az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a juttatások kifizetését vizsgáló jelentésére alapozva teszik meg. A bizottság által megtárgyalt jelentés szerint ugyanis többek között megállapította, hogy a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatási rendszere 2005-ben indult, de csak az első két évben volt pályázat, azután normatív támogatással osztották szét a pénzt. A 2005-től 2011-ig összesen 202 milliárd forint jutott erre a célra, de ebből szabálytalan felhasználás miatt 1,9 milliárd forintot kellene visszafizetni, eddig azonban csak 30 millió forint érkezett vissza. Emellett a jelentés azt is megállapítja, hogy a támogatás növekedése ellenére a foglalkoztatottak száma csökkent.
Sneider Tamás hangsúlyozta: a Jobbik az elszámoltatás reményében tesz feljelentést az ügyészségen és kéri a nyomozó hatóságot, hogy részletesen vizsgálja ki ezeket a visszaéléseket és találja meg a felelősöket az előző szocialista kormányok alatt történt jogsértésekért.

forrás: MTI
A Jobbik feljelentést tesz a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása miatt
Idén is legalább százezer ember nyaralását segíti az Erzsébet-program a rendelkezésre álló hárommilliárd forintból - mondta a program szóvivője csütörtökön Salgótarjánban sajtótájékoztatón.
Nagy Anna az elmúlt húsz év legnagyobb szociális programjának nevezte az Erzsébet-programot, és hangsúlyozta: állami támogatás, költségvetési pénz nélkül működik, az Erzsébet-utalványok forgalmazásából származó bevételt fordítják szociális célokra.
Tavaly szervezett először táborokat, üdüléseket a programot meghirdető Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány olyan családoknak, gyerekeknek, akik az esetek nagy részében ezt nem engedhetnék meg maguknak - mondta a szóvivő, aki más európai országokkal összevetve kiemelkedőnek nevezte, hogy százezer embert - köztük harmincezer gyereket - nyaraltattak.
Idén március 20-ig lehet pályázni szociális üdülésre és április 8-ig táborokra. A szóvivő tájékoztatása szerint szociális üdülésre többek között nagycsaládosok, nyugdíjasok, fogyatékkal élők jelentkezhetnek. Átlagosan ötezer forint önerőt kell befizetniük egy hétre, de a közfoglalkoztatottaknak csak ezer forintot, és ezt a Liga Szakszervezet át is vállalta.
Az általános táborok mellett 42 féle tematikus tábort is szerveznek a gyerekeknek, van média-, sport-, kézműves- vagy néptánctábor, de olyan is, ami kifejezetten lisztérzékenyeknek szól. A díj a család jövedelméhez igazodva egy- vagy kétezer forint, illetve ha az egy főre eső jövedelem meghaladja a minimálbért, vagy nem szeretnének erről nyilatkozni, akkor tízezer forintot kell fizetni az egyhetes programért.
Nagy Anna arról is beszámolt, hogy Nógrád megyéből tavaly háromezer embernek segítettek, kétezren szociális üdülésben, ezren táborozásban vettek részt.
Szabó Sándor, a Nógrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja a program névadójáról, II. András király lányáról elmondta: Erzsébetet halála után négy évvel IX. Gergelypápa szentté avatta, karitatív élete példát mutat ma is.

Idén is százezer embernek segít az Erzsébet-program
Az LMP szerint elfogadhatatlan Pintér Sándor azon javaslata, amely három hónapra kizárná a közfoglalkoztatásból azokat az álláskeresőket, akik nem teljesítik a gyermekük tankötelezettségével kapcsolatos kötelezettségeiket, vagy nem tartják rendben a lakókörnyezetüket - jelentette ki Szél Bernadett csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Az LMP-s politikus és független országgyűlési képviselő szerint a belügyminiszter által az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslat a szülők megélhetését veszélyezteti, így előre láthatóan csak a gyermekszegénységet növelné, pedig ennek mértéke már most is "szégyenre ad okot" Európán belül.
Szél Bernadett szerint a kormány ismét azt a hibát követi el, hogy a következményeket kezeli a javaslatában az okok helyett. Emellett az ellenzéki párt elutasítja Pintér Sándor azon gyakorlatát, hogy belügyminiszterként beleavatkozik szociálpolitikai kérdésekbe és büntetőpolitikával akar megoldani társadalmi, szociális problémákat.
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel ezzel a rossz gyakorlatával és inkább "kezdjen hozzá" a munkahelyteremtéshez, valamint készítsen átfogó tervet a szociálpolitika megújítására.

Elfogadhatatlan Pintér Sándor javaslata
Kihelyezett ülést tart a kormány március 20-án a Baranya megyei Kémesen - erősítette meg a Dunántúli Napló információját Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön az MTI-nek.
Az ormánsági településen megrendezendő tanácskozás pontos programját még szervezik, de ahogyan a januári, Vásárosnaményba kihelyezett kormányülés, úgy várhatóan ez is Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatával zárul majd - közölte a sajtófőnök.
A rendszerváltás óta mindeddig nem volt példa arra, hogy Baranyában ülésezett volna a kabinet - olvasható a bama.hu oldalán.
A rendszerváltás óta mindeddig nem volt példa arra, hogy Baranyában ülésezett volna a kabinet - olvasható a bama.hu oldalán.
forrás: MTI
Kihelyezett kormányülés lesz március 20-án
Az agresszió nem elfogadható eszköz - kommentálta a Fidesz azt, hogy csütörtök délelőtt tüntetők hatoltak be a párt budapesti, Lendvay utcai székházának udvarára az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakozva.
A Fidesz sajtóirodája az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, "ha Bajnai Gordon előre szól, akkor az embereit minden további nélkül beengedjük a Fidesz székházába".
Közölték, mindenkinek a véleményét fontosnak tartják és meghallgatják, a véleményszabadság ugyanakkor nem egyenlő az erőszak szabadságával.
"Az agresszió nem elfogadható eszköz a viták rendezésére; ha valaki nem ért egyet a szomszédjával, nincs joga ahhoz, hogy berúgja az ajtaját. A magyar emberek elsöprő többségével együtt a Fidesz úgy gondolja, Magyarország nem kér a baloldal által folytatott, intenzív és immár antidemokratikus gyűlöletkampányból" - olvasható a kommünikében, amelyben a Fidesz hangsúlyozza azt is: az ország 2010-ben "nyolc év káosz és megosztottság után a nyugalomra, az összefogásra, valamint a biztonságra szavazott".
A Fidesz sajtóirodája az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, "ha Bajnai Gordon előre szól, akkor az embereit minden további nélkül beengedjük a Fidesz székházába".Közölték, mindenkinek a véleményét fontosnak tartják és meghallgatják, a véleményszabadság ugyanakkor nem egyenlő az erőszak szabadságával.
"Az agresszió nem elfogadható eszköz a viták rendezésére; ha valaki nem ért egyet a szomszédjával, nincs joga ahhoz, hogy berúgja az ajtaját. A magyar emberek elsöprő többségével együtt a Fidesz úgy gondolja, Magyarország nem kér a baloldal által folytatott, intenzív és immár antidemokratikus gyűlöletkampányból" - olvasható a kommünikében, amelyben a Fidesz hangsúlyozza azt is: az ország 2010-ben "nyolc év káosz és megosztottság után a nyugalomra, az összefogásra, valamint a biztonságra szavazott".
fotó: FN.hu / forrás: MTI
Fidesz: az agresszió nem elfogadható eszköz
Tovább csökkent a televíziók reklámbevétele 2012-ben, a megelőző három évhez hasonlóan. A mintegy 6,1 milliárd forintos visszaesés következményeként a tévék összesen 48,7 milliárd forintos bevételt értek el tavaly - állapította meg a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) és az Ernst and Young közös felmérése, amelynek eredményét csütörtökön ismertették sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az 54 televízió - amelyek a nézettség alapján a piac 99 százalékát fedik le - és 111 rádió által szolgáltatott adatok a bartertevékenységeket vagy az egyéb, például az sms-ekből származó bevételeket nem tartalmazták, a kedvezményeket azonban figyelembe vették a készítők.
Kovács Krisztián, a MEME elnöke elmondta, hogy a televíziók bevétele 2008 óta 30 százalékkal esett vissza. Az adatokból kiderül, hogy míg 2011-ben 54,9 milliárd forintos bevétele volt a szektornak, addig 2010-ben még 58,3 milliárd reklámbevételük volt a televízióknak.
Tavaly a földi sugárzású adókhoz 35,3 milliárd forintnyi bevétel jutott – annak ellenére, hogy a nézőknek mindössze a felét vonzzák ezek a csatornák -, a kábelen vagy más módon fogható csatornák pedig 13,4 milliárd forinttal gazdálkodhattak. A nem közvetlen reklámokból származó bevételek ugyanakkor 25 százalékos emelkedést mutattak, és megközelítették a 3,7 milliárdot. Havas István, az Ernst and Young vezérigazgatója ezt annak tudta be, hogy lehetővé vált a termékek megjelenítése a műsorokban.
A vizsgálat készítői a rádiók esetében nem tapasztaltak változást a közvetlen reklámok és a támogatott műsorok bevételeinek arányában. Míg előbbi összesen 5,9 milliárd forintot eredményezett a csatornáknak, a szponzoráció 900 millió forintot tett ki.
forrás: MTI
Csökkent a televíziók reklámbevétele tavaly
Menekülni próbáló ukrán cigarettacsempészt fogtak el a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, akinek autójában hatezer doboz ukrajnai eredetű dohányárú volt - közölte a térségi rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Tamásné Berki Bianka elmondta: a főkapitányság migrációs ügyek osztályának munkatársai szerdán akarták ellenőrizni az ukrán gépkocsit a Nyíregyházához közeli Sényő település külterületén, de annak sofőrje kivonta magát a hatósági intézkedés alól.
A helyszínről elhajtó járművet üldözni kezdték a rendőrök és azt Nyíregyháza orosi városrészének közelében sikerült feltartóztatni. A sofőr ekkor kiszállt az autóból és gyalog próbált elmenekülni, azonban hamar elfogták.
A 39 éves férfi kocsijában hatezer doboz ukrán zárjeggyel ellátott cigaretta volt, amelynek a jövedéki törvény alapján számított értéke megközelítette az ötmillió forintot.
A rendőrök a férfit a lefoglalt autóval és cigarettával együtt átadták az ügyben illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV).

Menekülni próbáló ukrán cigarettacsempészt fogtak el
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)