Kyle Busch hosszú - pályafutása második leghosszabb, 24 versenyből álló - nyeretlenségi szériájának ért a végére, mikor megnyerte a szombaton rendezett Dollar General 200 Fueled By AmeriGas elnevezésű versenyt a Phoenix Inernational Speedway-en.
Verőfényes nap, tűzforró aszfalt, az időmérőn használt gumiabroncsok (mivel parc fermé volt érvényben, senki nem nyúlhatott az autókhoz) minden adott volt tehát ahhoz, hogy az elvakított pilóták össze-vissza csúszkáljanak.
A hőségnek és a vakító napnak volt ellenszere. Amíg a pilóták be nem szálltak az autóba, a teljes "üvegházat" letakarták vastag vászonnal, hogy a fülke nem melegedjen fel túlságosan, a nap ellen pedig improvizált ellenzőket eszkábáltak a csapatok.

A mezőnyben ott volt a Sprint Kupa elit jó része, még maga az ötszörös bajnok Jimmie Johnson is. A szegycsont műtéten átesett Michael Annett autóját ezúttal Aric Almirola tergette, az eltiltott Jeremy Clements-et pedig Ryan Sieg helyettesítette.
Busch rajtolt a pólból, az #54-es rajtszámú Joe Gibbs autó volánja mögött. Busch egy sikertelen (mert a csapat egyetlen győzelmét a bátyja, Kurt szerezte) évet követően feladta anyagi függetlenségét, melyenek következménye a csapat csatlakozása a Joe Gibbs istállóhoz való csatlakozás volt (Busch saját autója az idei évben a #77-es rajtszámú, Parker Klingermann-nal a volán mögött).
Phoenix egyik jellegzetes védjegye a levágható kanyar, mely amióta szélesen lebetonozták, egy plusz előzési pontot jelent. A pálya korábbi konfigurációjában itt füves térség volt, így csak módjával lehetett lerövidíteni a kanyart. Viszont aki mostanság itt szeretne előnyhöz jutni, jobban teszi, ha csak lassú autókat próbál megelőzni, ugyanis a kanyar levágása azt jelenti, hogy nagy sebességgel sodródik majd ez az autó keresztbe ott, ahol ismét visszatér a pályára, pont a következő kanyar előtt. Ebből pedig számtalan baleset alakult ki a múltban.
A Goodyear egy teljesen új abronccsal (illetve abroncsokkal, hiszen a bal és a jobb oldal nem azonos összetételű) érkezett Phoenixbe. A keverék elvben puhább, mint a tavalyi, így jobb tapadást biztosít. Elvben. Aki ugyanis a porosabb, korlát közeli aszfaltra sodródik, az azonnal lelassul. Travis Pastrana is 4 helyet bukott már az elős kör végén.
Az első balestre a harmadik körben került sor. Johanna Long nekiütközött Sam Hornish Jr autójának, s ettől megsérült a #70-as Chevy orra, a kiömlő hűtővízen többen megcsúsztak, amiből tömegbaleset alakult ki. Az első, aki megcsúszott maga Long volt, nem tudta bevenni a következő anyart, és a falnak csapódott. Jamie Dick, Alex Bowman, Pastrana és Hornish pedig nem tudott lelassítani kitérni az előttük megperdülő autó elöl. Mindannyian a pitbe hajtottak, ahol komoly szigszalagozásra került sor, hogy mentsék a menthetőt. Csak Long esett ki a versenyből ekkor.
Mikor Hornish nekiment Dick autójának, az #55 egyik jeladója (ezekből több is van az autón) átkerült a #12-es Ford orrára, és minden Hornish által befejezett kör után Dick is - aki éppen a garázsban volt - feltűnt az eredmény jelzőn. Hornishnak ezért új ki kellett mennie, s így kört veszített, de a NASCAR megengedte, hogy visszavegye az még a zöld jelzés előtt.
Busch zavartalanul rótta a köröket ez élen - s a JGR dominanciáját bizonyítandó, Matt Kenseth és Brian Vickers követte őt a második illetve harmadik helyen. A 34. körben arra kérte a csapatfőnököt, hogy csökkentsék a fékek hűtésére szolgáló nyílások méretét, mert a hideg fékek nagyon vibrálnak.
A 39.-ben a kanadai Dexter Stacy perdült meg - Brad Keselowski lökte ki -, újra bejött a felvezető autó (mögöttük Johnson és Austin Dillon is koccant). Stacy autója nem sérült meg, Keselowskié viszont igen. A pitben Busch elnézte a pitzónáját. Mivel 2013-ban 40-re csökkentették a mezőnyt, az első box használaton kívül került. Busch reflexből hajtott volna oda, késve vette érszre, hogy a csapata a második boxot foglalja el. Az időveszteség azt jelentette, hogy negyedikként jött vissza a pitből, de mivel gyorshajtás miatt is elmeszelték, Busch a 23.-re esett vissza.
Kenseth, Vickers, Justin Allgaier és Kevin Harvick volt a sorrend.
Az 51. körben a korábban említett kanyart levágó Nelsinho Piquet sodródott neki a 18. helyen haladó Joe Nemecheknek. A #87-es autót nem lehetett helyrehozni a pitben, így kiesett a versenyből.
A restartnál továbbra is a JGR pilóták és Harvick volt az első három, Busch pedig a 13. pozícióban. De nem sokáig. A 82. körben utolérte kollégáit és mivel az #54-es autóra négy új abroncsot raktak, a #18-asra és a #20-asra viszont csak kettőt, csak az volt a kérdés, mikor veszi vissza az elsőséget Busch. A 89-ben...
A 103.-ben Harvick jobb első defekt miatt a falnak csapódott. Újra sárga. A pitben most nem hibázott Busch, az első helyre tért vissza. Hornish csak két kereket kapott, tíz pozíciót ugrott előre egészen a hatodikig, de már rajtnál kicsúszott. A pálya legszélesebb pontján könnyedén kerülték ki a piruettező #12-est a többiek, egyedül Bayne autója sérült meg az incidensben.
Zöld alatt Busch tovább vezetett az élen, az egyedüli JGR autó, mely a kezdettől irányíthatósági problémákkal küzdött, a #11-es volt, az előző két évben második helyen végzett Elliott Sadlerrel a volán mögött. Időközben Klingermann is a falnak csapódott, de nem jött a sárga, így aztán két körös hátrányba került a #77-es KBM autó. Ezzel szemben pár körrel később, mikor Kyle Larson szemmel láthatóan alig érintette a falat, azonnal beküldték a felvezető autót. Fő a következetesség.
Keselowski megkaparintotta ugyan a vezetést, de nem tudta ő sem feltartóztatni Buscht, aki egy rövid, kétkörös adok-kapok után végleg visszaszerezte az első helyet.
A 173.-ban Vicker üldözte Bayne-t, de egy lassabb autóban Mike Harmon nem tudta eldönteni, merre húzódjon le. Vickers döntött helyette, összeütköztek.
A restart után sem változott a verseny képe, Busch simán nyert, majd kétmásodperces előnnyel, 142 kört töltve az élen (ez azt jelentette, hogy átlépte a 11 ezer első pozícióban megtett kört). Minden szériát egybeszámolva, Busch 106 győzelemnél jár, amivel holtversenyben David Pearsonnal a második az örökranglistán. További statiszikák: 52. Nationwide győzelem Busch számára, a 75. a Toyota számára (melyből 41-et Busch ért el).
“Elég rég jártunk már a Victory Lane-en" mondta Busch. "Sajnálatos módon, tavaly nem sikerült ezt elérnünk a Kyle Busch Motorsports-szal. De nagyra értékelem a Joe Gibbs Racinges srácok munkáját, erre a hétvégére egy fenomenális autót raktak össze nekem."
| 1 | 1 | 54 | Kyle Busch | Monster Energy | 0 | 200 |
Toyota
| |||
| 2 | 9 | 22 | Brad Keselowski | Discount Tire | 0 | 200 |
Ford
| |||
| 3 | 5 | 31 | Justin Allgaier | Brandt | 41 | 200 |
Chevrolet
| |||
| 4 | 4 | 6 | Trevor Bayne | Valvoline | 40 | 200 |
Ford
| |||
| 5 | 15 | 11 | Elliott Sadler | OneMain Financial | 39 | 200 |
Toyota
| |||
| 6 | 6 | 3 | Austin Dillon | AdvoCare | 38 | 200 |
Chevrolet
| |||
| 7 | 19 | 12 | Sam Hornish Jr. | Detroit Genuine Parts | 37 | 200 |
Ford
| |||
| 8 | 8 | 43 | Aric Almirola | Pilot Flying J | 0 | 200 |
Ford
| |||
| 9 | 3 | 18 | Matt Kenseth | RESER'S | 0 | 200 |
Toyota
| |||
| 10 | 21 | 2 | Brian Scott | White Tail | 34 | 200 |
Chevrolet
| |||
| 11 | 13 | 7 | Regan Smith | TaxSlayer.com | 33 | 200 |
Chevrolet
| |||
| 12 | 7 | 5 | Jimmie Johnson | Great Clips | 0 | 200 |
Chevrolet
| |||
| 13 | 14 | 32 | Kyle Larson | Eveready | 31 | 200 |
Chevrolet
| |||
| 14 | 22 | 19 | Mike Bliss | Sheraton | 30 | 200 |
Toyota
| |||
| 15 | 23 | 30 | Nelson Piquet Jr. | Worx | 29 | 200 |
Chevrolet
| |||
| 16 | 30 | 24 | Blake Koch | Second-Salt Life | 28 | 200 |
Toyota
| |||
| 17 | 2 | 20 | Brian Vickers | Dollar General | 28 | 199 |
Toyota
| |||
| 18 | 36 | 40 | Reed Sorenson | TheMotorsportsGroup.com | 26 | 198 |
Chevrolet
| |||
| 19 | 11 | 77 | Parker Kligerman | Kyle Busch Motorsports | 25 | 198 |
Toyota
| |||
| 20 | 27 | 79 | Jeffrey Earnhardt | Go Green Racing | 24 | 198 |
Ford
| |||
| 21 | 35 | 51 | Ryan Sieg | Clements Automotive | 0 | 198 |
Chevrolet
| |||
| 22 | 32 | 00 | Jason White | Headrush | 22 | 197 |
Toyota
| |||
| 23 | 24 | 44 | Hal Martin | American Custom Yachts | 21 | 197 |
Toyota
| |||
| 24 | 28 | 92 | Dexter Stacey | Maddie's Place | 20 | 195 |
Ford
| |||
| 25 | 33 | 23 | Harrison Rhodes | Rick Ware Racing | 0 | 194 |
Chevrolet
| |||
| 26 | 38 | 15 | Juan Carlos Blum | VMP | 18 | 193 |
Ford
| |||
| 27 | 40 | 74 | Mike Harmon | Mike Harmon Racing | 17 | 192 |
Chevrolet
| |||
| 28 | 12 | 60 | Travis Pastrana | Roush Fenway | 16 | 189 |
Ford
| |||
| 29 | 20 | 14 | Eric McClure | Hefty/Reynolds Wrap | 15 | Motor | 187 |
Toyota
| ||
| 30 | 37 | 52 | Joey Gase | Jimmy Means Racing | 14 | Váltó | 150 |
Chevrolet
| ||
| 31 | 18 | 99 | Alex Bowman | RAB Racing | 13 | 142 |
Toyota
| |||
| 32 | 25 | 01 | Mike Wallace | JD Motorsports | 12 | 139 |
Chevrolet
| |||
| 33 | 10 | 33 | Kevin Harvick | Menards | 0 | Baleset | 101 |
Chevrolet
| ||
| 34 | 39 | 4 | Daryl Harr | JD Motorsports | 10 | Motor | 95 |
Chevrolet
| ||
| 35 | 17 | 55 | Jamie Dick | Viva Auto Group | 9 | Baleset | 59 |
Chevrolet
| ||
| 36 | 29 | 87 | Joe Nemechek | NEMCO Motorsports | 8 |
| 50 |
Toyota
| ||
| 37 | 26 | 10 | Jeff Green | Embassy Suites | 7 | Futómű | 17 |
Toyota
| ||
| 38 | 31 | 42 | Josh Wise | Curtis Key Plumbing | 6 | Fék | 10 |
Chevrolet
| ||
| 39 | 34 | 46 | Chase Miller | Curtis Key Plumbing | 5 | Vibráció | 8 |
Chevrolet
| ||
| 40 | 16 | 70 | Johanna Long | Foretravel | 4 | Baleset | 2 |
Chevrolet
|
forrás: Irace.hu
NASCAR: Kyle Busch, ahogy szokta
A Chicago Blackhawks egyelőre nem úgy tűnik, hogy behúzza a kéziféket az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokságban (NHL). Az együttes franchise-rekordot állított fel zsinórban tizedik győzelmével, ami azt jelenti, hogy pontszerző sorozata már 29 meccs óta tart. Kedden éjszaka egyébként a Minnesota Wild sem tudta megállítani a Chicagót (5–3).
A Montreal Canadiens 11 meccs óta tartó pontszerző szériája New Yorkban szakadt meg, az Islanders 6–3-ra jobbnak bizonyult kanadai ellenfelénél.
45. JÁTÉKNAP
Carolina Hurricanes–Buffalo Sabres 4–3
Columbus Blue Jackets–Edmonton Oilers 4–3 – szétlövéssel
New Jersey Devils–Tampa Bay Lightning 2–5
Washington Capitals–Boston Bruins 4–3 – hu
Detroit Red Wings–Colorado Avalanche 2–1
Florida Panthers–Winnipeg Jets 4–1
New York Rangers–Philadelphia Flyers 4–2
Chicago Blackhawks–Minnesota Wild 5–3
Vancouver Canucks–San Jose Sharks 2–3 – szétlövéssel
Los Angeles Kings–St. Louis Blues 6–4

forrás: NSO.hu
NHL: Őrült tempóban száguld a Chicago, fékezett a Montreal
Kikapott a Los Angeles Lakers az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 116. játéknapján az Oklahoma City Thunder vendégeként (122–105). Kobe Bryanték voltak 18 pontos hátrányban is, majd feljöttek ötre, ám az utolsó 6 percben nem dobtak kosarat, míg a házigazdák tizenkettőt is, így a vereség elkerülhetetlen volt a vendégek számára.
Ráadásul a Lakersnél aggódhatnak a 30 pontig jutó Kobe Bryant állapotáért is, hiszen a jobb könyöke megsérült, ám közel ötperces ápolás után még visszatért a pályára, de később ismét elhagyta azt.
A Denver immáron hat mérkőzés óta veretlen, a 24 pontot szóró Ty Lawson vezérletével győzött a Nuggets a Sacramento Kings ellen. A Boston a szezoncsúcsig jutó Avery Bradley (22 pont) vezetésével győzött a Philadelphia ellen.
116. JÁTÉKNAP
Philadelphia 76ers–Boston Celtics 101–109
Oklahoma City Thunder–Los Angeles Lakers 122–105
Sacramento Kings–Denver Nuggets 113–120

NBA: A Lakers elázott az oklahomai kosáresőben, Bryant megsérült
Az AP hírügynökség jelentése szerint a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) már a jövő héten dönthet arról, hogy felfüggeszti-e a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA) a március 22-i Magyarország–Románia világbajnoki selejtezőre vonatkozó zárt kapus büntetését, míg a végső döntést később hozza meg.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) múlt hétfőn nyújtotta be mintegy 40 oldalas keresetét a CAS-hoz a FIFA másodfokú döntésével szemben, amely szerint a magyar válogatott zárt kapuk mögött kénytelen fogadni a román együttest, továbbá az MLSZ-nek 40 ezer svájci frankos büntetést kell fizetnie.
Ha a CAS felfüggeszti a FIFA-szankció végrehajtását, akkor elvileg csak a magyar–román találkozó után lesz jogerős döntés az ügyben. Ez azt jelenti, hogy ha a FIFA ítéletét helybenhagynák, a büntetés a következő, észtek elleni hazai meccsre vonatkozna, tehát a románok elleni selejtezőt nézők előtt lehetne megrendezni.
Kérdés, hogy a CAS mikor tűzi napirendre a magyar ügyet, mert a testület hivatalos honlapján szereplő meghallgatási menetrendben még nincs feltüntetve.
A mai hírrel kapcsolatban felkerestük a Magyar Labdarúgó-szövetség szóvivőjét, jogi igazgatóját, Borbély Zoltánt, aki röviden reagált:
„Minden létező jogi és eljárási lépést megtettünk annak érdekében, hogy számunkra kedvező döntés szülessen. A továbbiakat a CAS eljárásrendje határozza meg” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Borbély Zoltán.
A magyar válogatottat azért büntette meg a FIFA, mert az Izrael elleni, augusztus 15-i barátságos mérkőzésen a hazai szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált, és sértő jelképeket mutatott fel a Puskás Ferenc Stadionban.
Túlzott reményeket egyelőre nem érdemes táplálni a büntetés megváltoztatásával kapcsolatban. Ugyanakkor jogi szempontból van realitása annak, hogy az idő rövidsége miatt – annak érdekében, hogy megalapozott és arányos döntés szülessen – a CAS felfüggeszti a FIFA büntetését, és végleges határozatot csak a románok elleni meccs után hoz.
A magyar válogatott négy mérkőzésen kilenc pontot szerzett a világbajnoki selejtezőcsoportban, és ezzel a vb-ezüstérmes hollandok mögött a második helyen várja a tavaszi folytatást. A románokat jobb gólkülönbségével előzi meg Egervári Sándor szövetségi kapitány csapata.

forrás: MTI/NSO.hu
CAS: Jövő héten felfüggeszthetik a zárt kapus büntetést a magyar-románra
Bár közel hatvan percig magabiztosan tartotta a saját továbbjutását jelentő eredményt, sőt veszélyesebb volt a Manchester United, Nani kiállítása után fordított és továbbjutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből a Real Madrid.
A szakértők többsége azon tanakodott a meccs előtt, hogy a Manchester United beáll-e hazai pályán bekkelni őrizve az első mérkőzésen idegenben szerzett góllal kicsikart minimális előnyt. Nos, Sir Alex igennel felelt a kérdésre, de nagyon hatékony szerkezetet talált ki, amellyel egész térfelüket megszállták a Vörös Ördögök, nem engedtek teret a statikus Real Madrid-játékosoknak, akiknek alig volt lehetőségük.
Vidic egy szöglet után kapufát fejelt, majd van Persie és Welbeck lövéseit is védenie kellett Diego Lópeznek, így jóval veszélyesebb volt a United annak ellenére, hogy nagyrészt a szervezett lerohanásokra koncentrált. Gólt azonban a hazaiak sem szereztek, így a második félidőre maradtak az izgalmak.
A szünet után gyorsan megszületett a hazai találat: van Persie lesgyanús helyezkedése és két blokkolt lövés után Nanihoz került a bal oldalra a labda, ő középre lőtt, Ramos pedig a saját kapujába juttatta a játékszert, miután Welbeck egy picit belepiszkált a passzba. (1-0)
Eleinte nem tűnt úgy, hogy a Real Madrid tud reagálni a helyzetre, de egy kiállítás átsegítette a Királyi Gárdát a mélyponton. Nani a saját térfelén letalpalta a levegőben Arbeloát, amiért a játékvezető piros lapot adott neki. Durva mozdulat volt ez tény, legfeljebb az menthette volna fel a portugált, hogy a labdát nézte.
Emberhátrányban nem igen tudott játékban maradni a Manchester United, mélyen behátrált a kapuja elé és úgy tűnt, csak óriási szerencsével őrizheti meg az előnyét. Ugyan egy jó lövése van Persie-nek még volt, de rendre lendületből indulhattak a Real Madrid középpályásai és csatárai a hazai védelemre, így csak idő kérdése volt az egyenlítés. Ez Modric átlövéséből született meg. A horvát középpályás csodálatosan találta el a labdát, amely egy centivel ment el Evra feje felett, majd a bal kapufáról pattant be. (1-1)
Két perccel később az exmanchesteri, egyébként nem jól játszó Cristiano Ronaldo is betalált. Özil sarokkal passzolt Higuaín elé, ő középre lőtt, a portugál pedig a hosszún érkezve passzolt a kapuba. (1-2)
Ekkor az angol csapatnak már két gólt kellett volna szereznie a továbbjutáshoz. Volt is esélyük a hazaiaknak, de innentől kezdve Diego López nagyszerűen védett. Carrick fejesénél, majd van Persie ziccerénél is hárított, Rooney magasról kapura húzott labdáját pedig a felső léc fölé imádkozta. Kakának volt még egy lehetősége a góllövésre, de neki sem volt szerencséje - a kapufáról De Gea hátára pattant a játékszer, de onnan sem ment be -, így nem változott az eredmény.
A Real Madrid jutott tehát a két óriás párharcából a legjobb nyolc közé, Alex Fergusonnak és játékosainak valószínűleg csak a játékvezető szidalmazása marad. Nyilván nem is fog ez elmaradni.
Manchester United-Real Madrid 1-2 (0-0)
gólszerzők: Ramos (48. - öngól), illetve Modric (67.), Ronaldo (69.)
kiállítva: Nani (57.)
Továbbjutott a Real Madrid 3-2-es összesítéssel.
A továbbjutás kérdését már az első félidőben eldöntötte a Borussia Dortmund, amely Santana és Götze góljával a szünetre 2-0-ás előnyt kapart össze magának a Sahtar Donyeck elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján.
A németek ugyanakkor a második félidőben sem álltak meg, s Jakub Blaszczykowski révén a harmadikat is begyötörték Andrij Pjatov kapusnak. A sárga-feketék 5-2-es összesítéssel, teljesen megérdemelten jutottak tovább a negyeddöntőbe.
Borussia Dortmund - Sahtar Donyeck 3-0 (2-0)
Gól: Santana (31.), Götze (37.), Blaszczykowski (59.)
Továbbjutott a Dortmund 5-2-es összesítéssel.
forrás: hatharom.hu
Bajnokok Ligája
,
Dortmund
,
Manchester United
,
Real Madrid
,
telefoci
.
március 06, 2013
.
sörbarát
BL: Egy piros lap lett a főszereplő, nyolc között a Real Madrid és a Dortmund
A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban:
március 6., szerda:
Sport 1
17.45: Labdarúgás, Ligakupa, negyeddöntő, visszavágó, DVSC-TEVA -Videoton
SportKlub
18.30: Kézilabda, női NB I, FTC-Rail Cargo Hungaria - Győri Audi ETO KC
Eurosport
14.45: Kerékpár, Párizs-Nizza, 3. szakasz
17.45: Labdarúgás, Algarve Kupa, Dánia-Németország
Eurosport 2
14.30: Kerékpár, Tirrén-Adria körverseny, 1. szakasz
17.00: Labdarúgás, Algarve Kupa, Svédország-Kína
20.30: Kosárlabda, Európa Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés, Valencia-Kazany
Digisport 1
20.15: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó, PSG-Valencia
Digisport 2
17.45: Jégkorong, MOL Liga, döntő, 3. mérkőzés, Miskolci Jegesmedvék - Dab.Docler
20.40: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó, Juventus-Celtic
március 7., csütörtök:
Story 4
20.55: Labdarúgás, Európa Liga, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés, Tottenham Hotspur-Internazionale
Sport 1
1.00: Jégkorong, NHL, alapszakasz, Toronto Maple Leafs-Ottawa Senators
Sport 2
16.30: Jégkorong, KHL, rájátszás
Eurosport
12.00: Sílövészet, Világkupa, Oroszország, női egyéni
15.15: Sílövészet, Világkupa, Oroszország, férfi egyéni
Eurosport 2
14.45: Kerékpár, Párizs-Nizza, 4. szakasz
Digisport 1
18.45: Labdarúgás, Európa Liga, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés, VfB Stuttgart-Lazio
20.50: Labdarúgás, Európa Liga, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés, Benfica-Bordeaux
Digisport 2
4.55: Kosárlabda, NCAA, California-Stanford
18.55: Labdarúgás, Európa Liga, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés, Steaua Bucuresti-Chelsea
21.00: Labdarúgás, Európa Liga, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés, FC Basel-Zenit Szentpétervár

forrás: MTI
Élő tv-közvetítések - Szerda, csütörtök
A magyar családok által használt nagy háztartási gépek minden kategóriájában nőtt a nyolcévesnél idősebb készülékek aránya 2009 óta - derül ki a CECED Magyarország Egyesülés, a hazai háztartásigép-gyártó és –forgalmazó vállalatokat tömörítő szakmai szövetség legfrissebb tanulmányából.
Az egyesülés honlapján található összefoglaló szerint a CECED Magyarország 2009-ben vizsgálta először, hogy hány évesek a hazai háztartásokban használt hűtőgépek, fagyasztók, mosógépek és elektromos tűzhelyek, illetve ezek a készülékek mennyit fogyasztanak. Négy évvel ezelőtt a készülékek 43 százaléka volt nyolc évnél idősebb, és ezek a gépek feleltek az összes nagy háztartási gép fogyasztásának 72 százalékáért.
A CECED Magyarország megbízásából a GfK Hungária tavaly november és idén január között felmérést végzett, amelyből kiderült, hogy jelenleg a gépek 46 százaléka korosabb nyolc évesnél, a fogyasztásuk pedig már az összfogyasztás 73 százalékát teszi ki.
2009-ben a régi gépek évente 2,68 millió megawattóra energiát fogyasztottak, ez 2013-ra több mint 3 millió megawattórára emelkedett. Az elmúlt négy évben 1,66 millió tonnáról 1,94 millióra nőtt a nagy háztartási gépek által okozott szén-dioxid kibocsátás.
Az uniós szabályozás szerint a tagállamoknak évi 1 százalék megtakarítást kell elérni. A CECED Magyarország 2009-es tanulmánya szerint ez az 1 százalék Magyarország számára 1,54 millió tonna szén-dioxid-megtakarítást jelentett. Az ország tehát az évi 1 százalékos előírást bőven teljesítené, ha a háztartások minden régi gépet takarékos, új készülékre cserélnének - közölte az egyesülés.
A tapasztalatok szerint azonban a családok a válság hatására elhalasztják a vásárlásokat, még azokban a háztartásokban is alig magasabb az átlagosnál a vásárlási hajlandóság, ahol tíz évnél idősebb gépek vannak.
A CECED Magyarország a régi háztartási gépek cseréjének állami ösztönzését sürgeti. Tájékoztatásuk szerint ez a megoldás már több európai országban, például Hollandiában, Olaszországban és Spanyolországban is sikerrel járult hozzá a környezetvédelmi és energiahatékonysági célkitűzések eléréséhez.
Az egyesülés szerint ezzel a megoldással mindenki nyerhet: a gyártók és a kereskedők azért, mert az előrehozott vásárlásokkal javulhatnak a piaci trendek, a vásárlók pedig azért, mert kedvezménnyel juthatnának hozzá korszerű gépekhez, amelyek használatával csökken a villanyszámlájuk.
Nyerhet az állam is, miután a program a környezettudatos szemléletre nevelés mellett az energiahatékonysági célkitűzések eléréséhez is hatékony eszköz. A CECED Magyarország szerint emellett most különösen időszerű lehet egy olyan támogatási forma, amely a hosszú távú környezetvédelmi előnyök mellett rövidtávú, válságenyhítő hatással is bír: a kevesebb energia használata miatt csökken az ország energiafüggése, a program gazdaságélénkítő hatása pedig kedvező hatással lehet Magyarország versenyképességére és a munkahelyek megőrzésére is.

Egyre idősebb gépeket használnak a magyar háztartások
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)