Nico Rosberg és a Mercedes volt a leggyorsabb az utolsó tesztnapon, közvetlen az évadnyitó Ausztrál Nagydíj előtt. Fernando Alonso, aki ezúttal a második leggyorsabb volt az F138 volánja mögött, a német társához hasonlóan a Pirelli lágy abroncsaival autózta meg a legjobb idejét. A harmadik pozícióban Jenson Button jelöletlen gumikkal tette meg ugyanezt, de minden valószínűség szerint ő is lágy „tappancsokat” használt.
A Lotustól Mark Slade versenymérnök úgy nyilatkozott, hogy a finn “Jégember” leghamarabb csak az ebédszünetet (13:00-14:00) követően térhet vissza a pályára.
Nos, a Lotus 5 perccel az ebédszünet leintése előtt újra kiküldte a pályára (lágy gumikon) a finnt. A nagy időveszteség és az új alkatrészek miatt a csapat nem teljesített versenyszimulációt.
A fő problémát az jelentette, hogy a csapatnak nem volt új sebességváltója, így a rendelkezésükre álló elemekkel kellett megoldaniuk a problémát.
A csapatok nem tétlenkedtek, és rögtön belekezdtek a munkába. Alig telt el pár perc a zöld jelzés után és már mindenki kint volt a pályán, méghozzá egyszerre. A Mercedes, a Ferrari, a Red Bull és a Williams is szenzoros mérésekkel kezdte a napot.
A Williams szombathoz hasonlóan egy új aerodinamikai csomagot próbált ki, melynek részeként egy frissített kipufogó is helyet kapott a gépen, míg a Red Bull többek között egy új diffúzort vitt pályára. A csapat ezúttal is sokat titkolózott a színfalak mögött, ahol már Dietrich Mateschitz tulajdonos, és a Red Bull Motorsport tanácsadója, Dr. Helmut Marko is helyet foglalt.
A Ferrari főként a kipufogó elrendezésén dolgozott, mely hasonló ahhoz, mint amit a Red Bull használ. A Williams után az olaszok is ezt az “utat” választották, de az új maranellói csomag csak Ausztráliában lesz elérhető, így még sokat változhat az F138 a startig.
A délutáni etapok főként a magasabb üzemanyag-terhelésről szóltak, miközben a Williamsnél Valtteri Bottas, addig a Marussiánál Max Chilton vette át a munkát. A briteknél Pastor Maldonado, míg az oroszoknál Jules Bianchi tesztelt délelőtt, aki rendkívül elégedett volt az MR02 fejlődésével.

| 1. Rosberg | Mercedes | 1:20.130m / 131 kör |
| 2. Alonso | Ferrari | 1:20.494m / 122 kör |
| 3. Button | McLaren | 1:21.444m / 120 kör |
| 4. Hülkenberg | Sauber | 1:21.541m / 118 kör |
| 5. Räikkönen | Lotus | 1:21.658m / 50 kör |
| 6. Di Resta | Force India | 1:21.664m / 112 kör |
| 7. Maldonado | Williams | 1:22.415m / 42 kör |
| 8. Vettel | Red Bull | 1:22.514m / 100 kör |
| 9. Bottas | Williams | 1:22.524m / 31 kör |
| 10. Pic | Caterham | 1:23.115m / 116 kör |
| 11. Bianchi | Marussia | 1:23.167m / 62 kör |
| 12. Ricciardo | Toro Rosso | 1:23.628m / 85 kör |
| 13. Chilton | Marussia | 1:24.103m / 45 kör |
forrás: f1-live.hu
Rosberg végzett az élen az utolsó tesztnapon
Szörnyű események árnyékolták be a Gimnasia La Plata és a Nueva Chicago argentin másodosztályú bajnokiját. A két csapat szurkolóinak összecsapása halálos áldozatot követelt.
A mérkőzés előtt agyonlőttek egy férfit és megkéseltek egy gyermeket, a meccs pedig botrányba fulladt a lelátói zavargások miatt és kevesebb mint tíz perccel a vége előtt félbeszakították.
A helyi beszámolók szerint a találkozó előtt az utcán, a stadion környékén csaptak össze a két csapat szurkolói. A zavargásokban egy férfit agyonlőttek, egy gyermeket pedig combon szúrtak, a kisfiút kórházban ápolják.
A történtek ellenére a meccset megrendezték, melyyen a hajrába érve már 4-0-ra vezetett a Gimnasia. Az utolsó tíz percben elszabadult a pokol a tribünön, a Nueva Chicago szurkolói csatatérré változtatták a szektorukat.
A rendőrök vízágyút is bevetve próbálták megfékezni a tomboló tömeget, ami nem járt túl nagy sikerrel, így a játékvezető a csapatokkal és a vezetőkkel egyetértésben úgy döntött, beszünteti a mérkőzést.

forrás: sport365.hu
Agyonlőttek egy drukkert, megkéseltek egy gyereket az argentin meccsen
Szombaton a győriek már biztosították a helyüket a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében (ráadásul csoportelsőként), és ha minden a legjobban alakul, ma a Ferencváros csatlakozhat hozzájuk.
Nem kis bravúr kellene a ferencvárosiaktól ahhoz, hogy már vasárnap elődöntősnek mondhassák magukat, de az utóbbi hónapokban bizonyították: bármire képesek.
Már az is kisebb csodának számított, hogy két hete Elek Gábor tanítványai hazai környezetben legyőzték a Krim Ljubljanát (30–26-ra), idegenben pedig még nagyobb fegyvertény lenne tőlük a pontszerzés. Már csak azért is, mert a szlovén csapat játékosai nagyon fogadkoznak, és egyik legjobbjuk, Carmen Martín el is árulta, mi lehet a sikerük kulcsa.
„Nem szabad még egyszer úgy védekeznünk, mint a magyarországi meccsen, mert az volt a vereségünk oka – nyilatkozta a spanyol jobbszélső. – Nem játszhatunk olyan hullámzóan, végig össze kell szednünk magunkat, mert nagyon feszült és nehéz mérkőzés vár ránk.”
Tragédia akkor sem történne, ha kikapna az FTC, hiszen a hátra lévő két fordulóban még biztosíthatná a továbbjutását.
A Krim edzője, Tone Tiselj érdekes párhuzamot vont a Ferencváros és két másik európai élklub, a Larvik és a Buducsnoszt között.
„Nagy múlttal rendelkezik a magyar csapat, amely az utóbbi években felemelkedőben van – nyilatkozta a szakember. – Megnyerték a második legerősebb európai kupasorozatot (a KEK-et – a szerk.), éppúgy, mint a Buducsnoszt és a Larvik is, e két együttes pedig később a Bajnokok Ligájában is a csúcsra ért. A Ferencváros nagyon jó csapat, a legjobban felkészített a csoportban. Minden helyzetben veszélyes, így kemény feladat vár ránk.”
Krim Ljubljana–Ferencváros 19.30 Tv: Digi Sport1

forrás: NSO.hu
BL: A Fradi már ma követheti a Győrt az elődöntőbe
SPRINT CUP, AVONDALE - Mark Martin a szabadedzésen elért harmadik helyével már jelezte, hogy ott lehet az élmezőnyben Subway Fresh Fit 500-as az időmérőjén.
A gumibelső kötelező lesz.
RAJTSORREND:
Martin pályafutása 56. pólját 26,073-as idővel szerezte meg pénteken délután. Érdekes összevetni idejét a tavaly márciusban, még az előző CoT generációval futott körével. Martin egy évvel ezelőtti is a pólból rajtolhatott, akkor 26,313-mal. Azonban az őszi futam időmérőjén Kyle Busch 35,943-at ment.
Martin köre még azért lehet érdekes, mert azon kevesek közé tartozik, akik nem egy vadonatúj autót használnak Phoenixben, hanem egy a tavalyi alvázra építettett.
"Egy már bizonyítottan jó autót vettek alapul, és ismét pólgyőztest csináltak belőle." mondta az 54 éves, 1 hónapos Martin, aki ezzel a hetedik helyre lépett előre a pól örökranglistán, ahol Bill Elliottal holtversenyben állt Phoenix előtt. "Ez egy kis trófeát ért nekünk ma, reméljük a nagyobbért is versenyben leszünk holnap."

Martin az eddigi 55 pólból mindössze 7-szer tudott futamot nyerni, viszont teljesítményével minden idők második legidősebb rajtelső lett (csak Harry Gant 54 éves 7 hónapos volt Bristolban).
A Hendrick autók Daytonához hasonlóan fantasztikusan szerepeltek, öten fértek be az első tízbe. Kasey Kahne a második leggyorsabb időt érte el.
"Az első körben kicsit megcsúsztam - az első kerekek elsősorban, de a második körben már sokkal jobb volt a tapadás, így bátrabban nyomhattam a kanyarokban." mondta Kahne.
A Daytona 500 győztese Jimmie Johnson a harmadik idővel szerzett előkelő helyet a "rajtrácson". Johnson autóját háromszor kellett végig küldeni a bevizsgáláson - arról nincs információ, hogy azért, mert valami rendellenesnek bizonyult vagy mert a NASCAR új, lézeres mérőeszköze Daytona után ismét csütörtököt modott...
"Nos, ez sosem szórakoztató." mondta Johnson. "Ott álltam beöltözve, mert épp a kvali előtt végeztek az autóval, másra már nem maradt idő. Nem túl kellemes érzés, hogy már majdnem rajtam a sor, és az autó még sehol. Kapkodnunk kellett. Még azt sem tudom, hogy pontosan hol végeztünk."
Kurt Busch a pénteki edzésen összetörte az elsőszámú autóját, így biztosan a mezőny végéről rajtol majd a tartalékkal.
Danica Patrick azok után, hogy csak a gázt kellett nyomnia Daytonában, először szembesülhetett a kanyarok okozta nehézségekkel. A szabadedzésen még 26,8-as köröket futott (amivel a 30. legjobb volt), az időmérőn csak 27,090 jött össze, amivel a 40. lett. Szerencséjére pont 43 csapat nevezett, így nem kellett izgulnia, amiatt hogy lemarad a versenyről (az előző hét után felfokozott várakozások miatt elég nagy szégyen lett volna).
Mivel azonban közel tucatnyi autó potenciális parkoló, ha Patrick nem hibázik a futamon, akkor akár az első 20-ban is lehet a végén.
“Tudom, mennyire fontos az időmérő a rövid pályákon.” mondta Patrick, akit 300 az 1-hez odds-szal adnak a futamgyőzelemre - ezzel utolsó a listán, míg Johnson 6 az 1-hez odds-szal a legesélyesebb a fogadóirodáknál. "Ebből a szituációból az egyedüli kiút, ha már az elején odatesszük magunkat vasárnap."
A széria másik újoncjelöltje, Ricky Stenhouse Jr. a 12. időt érte el.

A NASCAR változtat a szabályokon az autók stabilitásának érdekében. Már Daytonában feltűnt, hogy a 6. generációs mennyire érzékeny a turbulens áramlatokra. Phoenixben ezért nem lesz tetőkamera az autókon (a versenynaptár 2/3-adát enélkül fogják lefutni, annyi biztos, hogy Sonomában, Watkins Glenben, Talladegában és Daytonában lesz kamera).
"A spoiler nagyon sokat segít az elöl haladónak, sokkal kevesebbet az üldözők esetében. A tetőkamera 36-40 kilogrammnyi leszorító erőt képes generálni, de csak a versenyben első autón nyilvánul meg ez is." mondta John Darby a széria versenyigazgatója.
Korábban az lett volna az álláspontunk, hogy minden autó legyen kamera, hogy azonosak legyenek a feltételek, de azt tapaztaltuk, hogy míg az élen plusz stabilitást ad az autónak a kamera, addig pl. a hatodik-hetedik helyen már szinte csak turbulens levegő van, ahol az ég világon semmi haszna. Ezért úgy döntöttünk, hogy egyeik autón sem lesz ott a tetődudor.
"Már dolgozunk különböző megoldásokon, melyek leválthatják a tetőkaerákat." mondta Rich Feinberg az ESPN sportközvetítésekért felelős igazgatója. "Az egyik alternatíva a belső visszapillantó tükör elé helyett kamera."
"Nem nagy dolog, mi már számítottunk erre." mondta Chad Knaus, a #48-as autó csapatfőnöke. "Az "intermediate" pályákra épített autóinkat már a kamera nélkül teszteltük januárban."
Ezen a hétvégén a Sprint és a Nationwide is azonos gumiabroncsokat használ majd, melyek most debütálnak mindkét szériában. A Goodyear a tavalyi keverékhez képest változatatott a jobb tapadás érdekében - az adatokat a 2012 októberében tartott teszten nyerték.
A gumibelső kötelező lesz.
Érdekességek a versenyről:
2012 februári győztes: #11-Denny Hamlin, a 13. helyről
2012 novemberi győztes: #29-Kevin Harvick, a 19. helyről
Legöregebb győztes: Mark Martin, 50 év, 3 hónap, 9 nap, 2009/04/18
Legfiatalabb győztes: Kyle Busch, 20 év, 6 hónap, 11 nap, 2005/11/13
2012 februári pól: #55-Mark Martin, 9. lett
2012 novemberi pól: #18-Kyle Busch, 3. lett
Pályarekord: Kyle Busch, 138.766mph, 2012/11/09
Legöregebb pól győztes (Phoenixben): Mark Martin, 54 év, 1 hónap, 24 nap, 2013/03/01
Legfiatalabb pól győztes: Kyle Busch, 20 év, 11 hónap, 20 nap, 2006/04/22
A pályát 1964 januárjában fejezték be. Alan Kulwicki nyerte az első Sprint (akkoriban Winston) futamot 1988. november 6-án (Geoffrey Bodine pedig a pólt). Az első tavaszi futamot 2005. április 23-án rendezték. Az első újraaszfaltozásra 2011-ben került sor (átalakították a 2-es és 3-as kanyarokat, illetve a pitroad bejáratát is), melynek során változó dőlésű kanyarokat kapott a pálya, így két használható nyomvonal alakult ki.
2004 óta rendeznek évente két versenyt. Eddig 19 különböző pól nyertese van a pályának, Ryan Newman vezeti a listát néggyel. Newman (hármat 2002-2004 között, Carl Edwards (2010 ősz-2011 tavasz) és Jeff Gordon (2006 ősz-2007 tavasz) nyert egymást követő alkalommal pólt.
Eddig 23 különböző győztese volt az itt rendezett versenyeknek. Heten nyertek egynél többször, a listavezető Johnson négy diadallal. Kevin Harvicknak van három, Davey Allisonnak, Jeff Burtonnek, Dale Juniornak, Gordonnak és Martinnak 2-2 elsősége, de csak Martin mondhatja el magáról, hogy két különböző márkával is első tudott lenni (Ford 1993, Chevrolet 2009).
Eddig négyszer sikerült a pólt megszerző pilótnak nyernie: Jeff Gordon (2007 tavasz), Jimmie Johnson (2008 ősz), Mark Martin (2009 tavasz) és Carl Edwards (2010 ősz). Az eddigi 33 futamoból 17-et Top10-es rajtpozícióból nyerték meg. A legrosszabb helyről (29.) Ricky Ruddnak sikerült 1995-ben (Matt Kenseth 2002-ben a 28. helyről).
Két pilóta szerezte is pályafutása első pólját: Denny Hamlin (2005 november) és AJ Allmendinger (2010 április), ketten pedig első győzelmüket: Alan Kulwicki (1988 november) aés Bobby Hamilton (1996 október)
A Hendrick Motorsport kilenc győzelemmel a legeredményesebb istálló (a Roush Fenway-nek 6 sikere van).
Jeff Gordonnak tartott legtovább megszerezni az első győzelmet, 16-szor rajtolt mire 2007-ben végre sikerült nyernie. Bobby Labonte viszont már 28-szor versenyzett a Phoenix Internationalon és még egyszer sem tudott győzni.
Az elektronikus mérés bevezetése óta, a legszoorsabb befutót a 2010-es verseny produkálta, Newman 0,13 másodperccel előzte meg Gordont a célban.

| Poz | No. | Pilóta | Szponzor | Márka |
|---|---|---|---|---|
| 1 | 55 | Mark Martin | Aaron's |
Toyota
|
| 2 | 5 | Kasey Kahne | Quaker State |
Chevrolet
|
| 3 | 48 | Jimmie Johnson | Lowe's |
Chevrolet
|
| 4 | 18 | Kyle Busch | M&M's |
Toyota
|
| 5 | 24 | Jeff Gordon | Pepsi Max |
Chevrolet
|
| 6 | 14 | Tony Stewart | Bass Pro Shops/Mobil 1 |
Chevrolet
|
| 7 | 29 | Kevin Harvick | Jimmy John's |
Chevrolet
|
| 8 | 11 | Denny Hamlin | FedEx Ground |
Toyota
|
| 9 | 20 | Matt Kenseth | Home Depot/Husky |
Toyota
|
| 10 | 39 | Ryan Newman | Quicken Loans |
Chevrolet
|
| 11 | 2 | Brad Keselowski | Miller Lite |
Ford
|
| 12 | 17 | Ricky Stenhouse Jr. | Best Buy |
Ford
|
| 13 | 15 | Clint Bowyer | 5-Hour Energy |
Toyota
|
| 14 | 56 | Martin Truex Jr. | NAPA Filters |
Toyota
|
| 15 | 99 | Carl Edwards | Subway |
Ford
|
| 16 | 27 | Paul Menard | Menards/Serta |
Chevrolet
|
| 17 | 16 | Greg Biffle | 3M/Novec |
Ford
|
| 18 | 43 | Aric Almirola | Farmland |
Ford
|
| 19 | 1 | Jamie McMurray | McDonald's |
Chevrolet
|
| 20 | 31 | Jeff Burton | Cheerios |
Chevrolet
|
| 21 | 88 | Dale Earnhardt Jr. | National Guard |
Chevrolet
|
| 22 | 9 | Marcos Ambrose | DeWalt |
Ford
|
| 23 | 51 | AJ Allmendinger | Guy Roofing |
Chevrolet
|
| 24 | 34 | David Ragan | Front Row Motorsports |
Ford
|
| 25 | 78 | Kurt Busch | Furniture Row Racing |
Chevrolet
|
| 26 | 7 | Dave Blaney | Sany |
Chevrolet
|
| 27 | 36 | J.J. Yeley | Accell Construction |
Chevrolet
|
| 28 | 95 | Scott Speed | Leavine Family Racing |
Ford
|
| 29 | 42 | Juan Pablo Montoya | Target |
Chevrolet
|
| 30 | 93 | Travis Kvapil | Burger King/Dr. Pepper |
Toyota
|
| 31 | 38 | David Gilliland | Long John Silver's |
Ford
|
| 32 | 22 | Joey Logano | Shell-Pennzoil |
Ford
|
| 33 | 47 | Bobby Labonte | GLAD |
Toyota
|
| 34 | 83 | David Reutimann | Burger King/Dr. Pepper |
Toyota
|
| 35 | 19 | Mike Bliss | Plinker Tactical/Value Place |
Toyota
|
| 36 | 35 | Josh Wise | Blockbuster Video |
Ford
|
| 37 | 30 | David Stremme | Swan Racing |
Toyota
|
| 38 | 33 | Landon Cassill | Richard Childress Racing |
Chevrolet
|
| 39 | 44 | Scott Riggs | No Label Watches |
Ford
|
| 40 | 10 | Danica Patrick | GoDaddy.com |
Chevrolet
|
| 41 | 87 | Joe Nemechek | NEMCO Motorsports |
Toyota
|
| 42 | 32 | Ken Schrader | Safe Skies Locks |
Ford
|
| 43 | 13 | Casey Mears | GEICO |
Ford
|
Tv: Sportklub hétfő 01.00ó
forrás: Irace.hu
NASCAR: Mark Martin 56. pólja
Nico Rosberg vezeti az utolsó tesztnapot a Mercedes volánja mögött Barcelonában. A némethez hasonlóan Fernando Alonso is a Pirelli lágy keverékeivel gurult pályára a Ferrarival. A csapatok trükköznek a gumijelölésekkel, addig Kimi Räikkönen problémái megoldódni látszanak.
A csapatok a szombati tesztnaphoz hasonlóan ma is napos és száraz időre virradtak, ami mindenképpen pozitív volt a csütörtöki és a pénteki esőzések után.
A reggeli órákban a legnagyobb kérdést Räikkönen szereplése jelentette, mely egészen a zöld jelzésig kérdéses volt. A finn „Jégember” végül vállalni tudta a körözgetést és pályára vitte a frissített Renault motorral hajtott E21-es versenygépet. Sokáig azonban nem örülhetett, hiszen az installációs kört követően kiderült, hogy problémák vannak a sebességváltójával, amiből folyt az olaj.
A szombati napot az erős gyomorfájdalmai miatt kellett kihagynia. Akkor Davide Valsecchi, a Lotus harmadik vezetője, és Romain Grosjean ült autóba.
A Lotustól Mark Slade versenymérnök úgy nyilatkozott, hogy a finn “Jégember” leghamarabb csak az ebédszünetet (13:00-14:00) követően térhet vissza a pályára.
Nos, a Lotus 5 perccel az ebédszünet leintése előtt újra kiküldte a pályára (lágy gumikon) a finnt, ami jó hír lehet számára a folytatást illetően. A fő problémát az jelentette, hogy a csapatnak nincs új sebességváltója, így a rendelkezésükre álló elemekkel kellett megoldaniuk a problémát.
A csapatok nem tétlenkedtek, és rögtön belekezdtek a munkába. Alig telt el pár perc a zöld jelzés után és már mindenki kint volt a pályán, méghozzá egyszerre. A Mercedes, a Ferrari, a Red Bull és a Williams is szenzoros mérésekkel kezdte a napot.
A Williams szombathoz hasonlóan egy új aerodinamikai csomagot próbált ki, melynek részeként egy frissített kipufogó is helyet kapott a gépen, míg a Red Bull többek között egy új diffúzort vitt pályára.
Ugyanez a Mercedesnél egy frissített első szárny volt.
Az ebédszünetig több rövidebb etapot is láthattunk a Pirelli lágy keveréken.
A csapatok rendkívül óvatosak voltak, és a fotósok bizonyos mértékű kitiltása mellett több alkalommal is jelöletlen abroncsokkal gurultak ki a bokszból.
Körök száma a szünetben: Alonso (64) – Bianchi (62) – Vettel (59) Rosberg (53) – Pic (53) – Ricciardo (46) – Hülkenberg (46) – Button (44) – Maldonado (42) – Di Resta (38) – Räikkönen (7)

| 1. Rosberg | Mercedes | 1:20.130m |
| 2. Alonso | Ferrari | 1:20.494m |
| 3. Button | McLaren | 1:21.444m |
| 4. Hülkenberg | Sauber | 1:21.541m |
| 5. Di Resta | Force India | 1:21.664m |
| 6. Maldonado | Williams | 1:22.415m |
| 7. Vettel | Red Bull | 1:22.514m |
| 8. Pic | Caterham | 1:23.115m |
| 9. Bianchi | Marussia | 1:23.167m |
| 10. Ricciardo | Toro Rosso | 1:23.628m |
| 11. Räikkönen | Lotus | 1:24.369m |
forrás: f1-live.hu
Rosberg nyerte az utolsó tesztnap első részét
A Német Boksz Szövetség (BDB) bejelentése szerint pozitív doppingtesztet produkált a február 1-i Felix Sturm elleni IBF középsúlyú eliminációs mérkőzés után a találkozót pontozással megnyerő Sam Soliman.
A szövetség első embere, Thomas Pütz a Bildnek nyilatkozva elmondta, az ausztrál bunyós „A” mintájában egy nagyon nehezen kimutatható, úgynevezett designer drogot találtak, amelyet stimuláló hatása miatt használnak.
Az illetékesek már értesítették a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget, illetve a IBF szövetséget, Solimanra pedig vélhetően meghallgatás vár a jövőben.
Érdekesség, hogy a hírek szerint Soliman a mérkőzést megelőzően még azok táborát erősítette, akik a véletlenszerű, vérvétellel is kombinált doppingtesztek bevezetése mellett kardoskodnak.

forrás: profiboksz.hu
Sam Soliman is pozitív tesztet produkált
A férfikézilabda-bajnokság szombati játéknapján az MKB Veszprém és a Pick Szeged is nyerni tudott.
Nehezebb dolguk a szegedieknek volt, hiszen az Orosháza jól tartotta magát, és a szünetben egál volt: 16-16-nál vonultak pihenőre a felek. Sőt, a 40. percig is ikszre állt a Szeged, ám a hajrát jobban bírták, és végül behúzták a kötelezőt: 35-31-re hozták a találkozót.
A Veszprém ennél jóval könnyebben nyert. A Tatabánya vendégeként már a szünetben eldöntötték a mérkőzést, hiszen 17-8-ra megléptek. A második félidőben a különbség pedig csak nőtt, végül közte 13-al fejezték be az összecsapást.
A hölgyek mezőnyében a Vác és a Békéscsaba izgalmas mérkőzést vívott: a szünetben a vendégek még háromgólos hátrányban voltak, végül eggyel mégis nyerni tudtak.
férfiak:
Orosháza-Linamar - Pick Szeged 31-35 (16-16)
Grundfos-Tatabánya - MKB Veszprém 20-33 (8-17)
nők:
Budapest Bank-Békéscsaba - Vác 25-26 (14-11)
Siófok-Galérius Fürdő - DVSC-Fórum 28-19 (14-9)
ÉTV-Érd - BSE 30-20 (16-10)
forrás: sport24.hu
NBI: A Veszprém Tatabányán hengerelt
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)