A Volkswagen nagyobb teher nélkül készül a következõ, mexikói futamra. Jost Capito szerint már az elsõ két futamon a várakozásokon felül teljesített a Polo WRC, így a dél-amerikai pályán semmi gond nem lesz, ha valami véletlenül közbeszólna az idõeredmények tekintetében...
"Bizakodva tekintünk a világbajnokság harmadik fordulójára, de nem stresszelünk rá a dobogós helyekre, hiszen már Monte-Carloban és Svédországban is jól teljesítettünk." - kezdte mondanivalóját a VW fõnöke, Jost Capito.
„Elsõ murvás versenyünk lesz Mexikóban, így nem igazán tudjuk még, mit várhatunk a Polo-tól. Szeretnénk, ha versenyzõink jól éreznék magukat, és nem aggódnának az eredmény miatt."
Capito egyébként külön kitért arra, hogy az elsõ két forduló valamilyen szinten könnyebb volt, mint ez a mexikói megmérettetés lesz.
"Tény és való, hogy nagy nyomás nehezedett versenyzõinkre. Tudtuk, hogy Sebastien Ogier és Jari-Matti Latvala iszonyúan gyors, és ezt bizonyították is.
Mexikóban azonban nagyon sok fog múlni az autón, nemcsak a versenyzõ tehetségén.
Itt fog igazán kiderülni, mennyire ütõképes WRC-t hoztunk össze."

forrás: Rallysport.hu
Mexikóban kiderül mennyire ütőképes a Polo WRC
Pásztor György a sportág nagyjait tömörítő Hírességek Csarnokának tagja bízik benne, hogy a magyar hoki megőrzi lendületét, a válogatott pedig képes lesz kijutni az olimpiára.
Pásztor több mint negyven élvonalbeli világbajnokságon volt jelen, de mind közül kiemelkedik a 2009-es: a magyarok akkor játszottak hetven év kihagyás után ismét a legjobbak között.
"A 2008-as feljutás és a 2009-as vb-szereplés maga volt a csoda. Azóta sem láttak olyat, hogy egy ország viszonylag rövid idő, egy évtized leforgása alatt a harmadik vonalból az élmezőnybe küzdje fel magát.
A nemzetközi szövetség vezetői azóta is ezt emelik ki, ha szóba kerül a magyar hoki" – mondta Pásztor György, aki 1933-ban jegyezte el magát a jégkoronggal a Városligetben.
A magyar szövetség tiszteletbeli elnöke játékos-pályafutását követően edzőként, majd megszámlálhatatlan funkcióban sportvezetőként dolgozott, illetve dolgozik a magyar hokiért. 1959 és 1982 között Magyarországot képviselte a nemzetközi szövetség kongresszusain, ezt követően pedig – 1994-ig – a szervezet elnökségének tagjaként tevékenykedett.
Emellett nem kevesebb mint 23 éven át vezette a nemzetközi testület orvosi bizottságát. 2001-ben – Magyarországról elsőként – beválasztották az Nemzetközi Jégkorong Szövetség halhatatlanjainak sorába.
Pásztor György kitért arra is, hogy nemcsak a pályán, hanem azon kívül is volt egy fontos momentum, ami örökké emlékezetes marad számára: tavaly Kolbenheyer Zsuzsanna a legtöbb szavazatot besöpörve bekerült az IIHF vezető testületébe.
"Ez legalább akkora szó, mint amikor a fiúk az A csoportba feljutottak, csak éppen a sportdiplomácia területén. Persze bízom benne, hogy a férfi- és a női válogatott még hoz sikereket. Többször is csak egy hajszálra voltunk a bravúrtól, de ahogy mondjuk a szlovénoknak sikerült kijutniuk az olimpiára, úgy egyszer nekünk is sikerülni fog" – tette hozzá a remek egészségnek örvendő Pásztor György.
Megjegyezte, a sportág Magyarországon lendületben van, persze időnként lehetnek visszaesések, de összességében pozitívan látja a jövőt:
"Egyre több fiatal választja a jégkorongot, pályák épülnek, és bármerre járok, látom, hogy milyen népszerű a sportág. A hoki úgy tudott eddig felmutatni eredményeket, hogy nem volt mögötte állami támogatás, most viszont a TAO révén sok pénz áramolhat be, és ez ismét lendületet ad.
Bizakodva várom, hova fejlődik a jégkorong hazánkban" – mondta Pásztor György.
forrás: MTI
A magyar jégkorong legendája 90 éves
A Zengő Motorsport az olaszországi Cremonában tesztelte a gyári Honda Civicet, amellyel Michelisz Norbert fog versenyezni a 2013-as világbajnoki idényben.
Előzetesen arról volt szó, hogy Monzában fog tesztelni Michelisz Norbert, de végül a monzai teszt nem jött össze.
Így került a csapat Cremonába, ahol a tavalyi prototípussal autózhatott a magyar versenyző. A 2013-as autó március közepére fog elkészülni.
A Zengő Motorsport 8 × 30 percet tesztelhette a Honda Civicet.
Michelisz Norbert úgy fogalmazott: "Azt kaptam, amit vártam..."

forrás: sport365.hu
Michelisz Olaszországban tesztelte a Hondát
Az észak-amerikai profi jégkorongligát (NHL) toronymagasan vezető Chicago továbbra is megállíthatatlannak tűnik, igaz ezúttal „csak” hosszabbításban tudott nyerni a Columbus ellen.
A Chicago szezonbeli 21. meccsén is (vagyis eddig az összes találkozóján) pontot szerzett, ráadásul a Columbus elleni 4–3-as hazai sikerrel egymás után a nyolcadik alkalommal ünnepelhetett győzelmet.
Igaz, ezúttal a szokottnál nehezebb dolga volt a csapatnak, ugyanis a Blue Jackets kétszer is vezetett a meccsen – 1–0-ra, majd 2–1-re – a rendes játékidő pedig 3–3-as döntetlennel zárult.
A találkozót végül Brent Seabrook szezonbeli harmadik gólja döntötte el egy kontratámadás végén, miután Jonathan Toews a bal szélen egy palánkra pattintott koronggal megindult, majd mesterien középre tálalt – az érkező társnak már „csak” értékesítenie kellett a ziccert.
A Chicago eddig 39 pontot szerzett, míg a legeredményesebb „üldözők” közül a Montreal és az Anaheim 29-et, vagyis tízpontos a Blackhawks előnye.
Az említett üldözők közül a Ducks 3–2-re megverte a Minnesotát.
A St. Louis négy meccsből hármat elveszített az Edmonton elleni találkozót megelőzően, de most egy 4–2-es sikerrel javítani tudott mérlegén.
ALAPSZAKASZ, 42. JÁTÉKNAP
Chicago Blackhawks–Columbus Blue Jackets 4–3 – hu.
St. Louis Blues–Edmonton Oilers 4–2
Anaheim Ducks–Minnesota Wild 3–2

forrás: NSO.hu
NHL: Továbbra is megállíthatatlan a Chicago
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján a sorozatban 13. sikerét arató bajnoki címvédő Miami megverte a Memphist, míg a ligaelső San Antonio 130 pontot dobott és 28 ponttal nyert a Sacramento ellen.
A Denver–Oklahoma nyugati rangadó Wilson Chandler és Russel Westbrook dobópárbaját hozta – ezt a vendégek játékosa nyerte 38–35-re, a kiélezett meccs végén viszont a Nuggets örülhetett.
ALAPSZAKASZ, 112. JÁTÉKNAP
Toronto Raptors–Indiana Pacers 81–93
Washington Wizards–New York Knicks 88–96
Orlando Magic–Houston Rockets 110–118
Boston Celtics–Golden State Warriors 94–86
Miami Heat–Memphis Grizzlies 98–91
Cleveland Cavaliers–Los Angeles Clippers 89–105
Brooklyn Nets–Dallas Mavericks 90–98
New Orleans Hornets–Detroit Pistons 100–95
San Antonio Spurs–Sacramento Kings 130–102
Utah Jazz–Charlotte Bobcats 98–68
Phoenix Suns–Atlanta Hawks 92–87
Denver Nuggets–Oklahoma City Thunder 105–103

NBA: Ismét nyert a Miami, 130 Spurs-pont, vesztes Oklahoma
A Marussia hivatalosan is megerősítette, idén a Max Chilton-Jules Bianchi párossal vág neki a szezonnak, így Luiz Razia nem kap lehetőséget arra, hogy újoncként bemutatkozzon a Forma-1-ben.
A csapat eredetileg Chiltonnal és Raziával vágott volna neki a 2013-as szezonnak, azonban az elmúlt napokban kiderült, utóbbi pilóta szponzorai nem fizettek időben – ezért Razia már a tervezett tesztnapokon sem vezethetett.
Így bizonytalanná vált, hogy a brazil versenyző rajthoz állhat-e idén – péntek este a Marussia azonban hivatalosan is bejelentette, Chilton mellett idén Bianchi versenyezhet majd a csapatnál.
Bianchinak lehetősége lett volna arra, hogy a Force India egyik ülését megkapja, az istálló azonban végül Adrian Sutil mellett döntött.
A fiatal versenyző rendkívül boldog, hogy mégis lehetőséget kap a Forma-1-ben, és Ausztráliában a mezőny tagjaként ő is elrajtolhat majd.
„Nagyon örülök, hogy helyet kaptam a Marussia F1 Teamnél” – nyilatkozta Bianchi. „Az volt a célom, hogy a Forma-1-ben versenyezhessek, és nagyon izgatott vagyok, hogy megkaptam ezt a lehetőséget és bebizonyíthatom, hogy készen állok versenyzői karrierem következő lépésére. Nagyon hálás vagyok a Ferrari Versenyzői Akadémiájának, amely mindig támogatott, és megadta a lehetőséget számomra, hogy érett versenyzővé váljak. Nagyon sűrű lesz a következő két hetem, de készen állok a holnapra, az első napomra az MR02-essel.”

forrás: hírado.hu
Marussia: Jules Bianchi veszi át Razia helyét
Elutasította Riccardo Ricco keresetét a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), azaz helyben hagyta a kerékpáros 12 éves eltiltását.
A döntés tulajdonképpen véget vetett az olasz sportoló pályafutásának, ugyanis eltiltása 2024 áprilisában jár le, amikor már 40 éves lesz.
Ricco 2011 februárjában saját, korábban levett vérét adta be magának.
Azért bukott le, mert rosszul lett, ugyanis - mint kiderült - helytelenül tárolta a tasakokat. Később sokáig tagadta a vádakat, vírusos megbetegedésre hivatkozott, ám végül bevallotta az öntranszfúziót.
A fellebbezését eljárási hibákra alapozta, de ezt nem sikerült igazolnia.
A kerekes, aki öt éve második lett a Giro dÍItalián, másodszor bukott le doppinggal, ugyanis a 2008-as Tour de France-on - amelyen megnyert két hegyi szakaszt - egyszer már fennakadt az ellenőrzésen, akkor 20 hónapos eltiltást kapott.

Vége a kerekes pályafutásának, érvényes a 12 éves eltiltás
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)