A Jobbik Sportkabinete mélységesen felháborítónak és a tisztességes szurkolók újabb megalázásának tarja a Budapest Honvéd FC közleményét, mely a szurkolókat nyilas söpredéknek titulálja. "Leszögezzük: az értelmetlen és vandál pusztítást mi is elítéljük, annak megfékezését, a tettesek megbüntetését, illetve a további garázdaságok megelőzését szükségesnek tartjuk. 





Ugyanakkor elítéljük a klub és annak tulajdonosa, George F. Hemingway (eredeti nevén: Szabó György) cionista, a véleménynyilvánítás szabadságát ismét sárba tipró kijelentését is. 

Ne nevezzék nyilasnak és rasszistának azokat, akik hazájukat meg kívánják védeni a külföldi, akár izraeli felvásárlóktól is! - írja közleményében a nemzeti párt sportkabinete.

A Budapest Honvéd FC cionista érdekeknek megfelelni kívánó közleménye tökéletesen beleillik abba a sorozatba, mely az utóbbi hónapokban a sportot kedvelő magyar embereket sújtja. 
 
Ez a FIFA zárt kapus magyar-román vb-selejtezőt előíró határozatával kezdődött, mely döntést nem a hazánkban vendégeskedő izraeli válogatott, hanem három, a sporttól fényévekre álló zsidó szervezet nyomására hozták meg, ráadásul úgy, hogy az eljárást fél évvel a mérkőzés után indították. 
 
A sor a szolnoki kosárlabda-szurkolók megaláztatásával folytatódott, ahol – sajtóhírek szerint – az izraeli vendégcsapat biztonsági emberének utasítására tiltották ki egy magyar csapat mérkőzéséről a magyar zászlókat. Most pedig a Magyarország felvásárlását deklaráló izraeli államfőnek szóló, egyébként Petőfi Sándor által írt idézet miatt állítják pellengérre a szurkolókat.
 
E sorozatnak megálljt kell parancsolni! 
 
A Jobbik tiltakozik a szurkolói társadalom egészének folyamatos megbélyegzése, megaláztatása ellen.
 
"Mi akkor is a sportot szerető magyar emberek mellett fogunk lándzsát törni, ha e folyamat végén még azt tilos lesz skandálni, hogy 'hajrá, magyarok!'” - zárul a Jobbik Sportkabinetének írása.
 
Jobbik Sportkabinet


Jobbik Sportkabinet: "A végén még azt is tilos lesz skandálni, hogy hajrá, magyarok?"

Karatéval kezdte, K-1-ben, kick-boxban és thai-boxban is sikeres volt, tizenöt évesen már Erdei Zsolttal kesztyűzött, tizenhat évesen korkedvezményes engedélyt kapott, hogy bemutatkozhasson a profi bokszolók között. Nemesapáti Norbert edzője és menedzsere szerint Erdeinél is többre viheti, a mesteredző Balzsay Károly szerint azonban csak évek múlva lesz értelme erről beszélni.


Erdei Zsolt maga is meglepődött, amikor megtudta, hogy egy tizenöt éves fiú volt az edzőpartnere a 2010-es Samson Onyango elleni meccse előtt, Nemesapáti Norbert a fizikai adottságait tekintve ugyanis már akkor is jóval a korosztálya előtt járt. 

A fiatal bunyós edzője és menedzsere, Feja Tibor szerint pártfogoltja boksztudásban is megállta a helyét Erdeivel szemben, amit az is alátámaszt, hogy a korábbi kétszeres profi világbajnok később is igénybe vette Nemesapáti szolgálatait.

"Élesebb edzőmeccseket is vívott Erdeivel, amiből nagyon sokat tanult, és bár az amatőr ökölvívás teljesen kimaradt az életéből, a kick-boxban és K-1-ben aratott nemzetközi sikerei a kellő versenyrutinnal is felvértezték. Ezekben a küzdősportokban is főleg a kézmunkájára támaszkodott, rengeteg meccset nyert meg kiütéssel. Búcsúképpen novemberben két szabályrendszerben is amatőr világbajnoki címet hozott haza Olaszországból, K-1-ben minden ellenfelét kiütötte, és kick-boxban is csak a döntő ment végig. Ezek után úgy érezte, ezek a küzdősportok már nem tartogatnak számára nagy kihívásokat, és most már a bokszra koncentrál" - nyilatkozta Feja.
Nemesapáti tavaly májusban, néhány hónappal a 17. születésnapja előtt korkedvezményes profi versenyengedélyért folyamodott, amelyet meg is kapott a Magyar Ökölvívó Szövetségtől. Eddigi négy meccsét megnyerte, hármat kiütéssel, vasárnap lesz az ötödik profi összecsapása, Szekeres Lászlóval (11 győzelem, 22 vereség, 4 döntetlen) találkozik. Komoly ellenfele ugyan még nem volt, de Feja szerint lassan erre is megérik az idő, és már dolgoznak rajta, hogy tavasszal egy minőségi bokszolóval is összemérje a tudását. 


"Nagyon sok van a fiúban, a tehetsége pedig rendkívüli szorgalommal párosul. Kavargatni fogja az állóvizet rendesen, nem lehet majd nem számolni vele. Már most komoly istállók érdeklődnek iránta, például a német Sauerland, ugyanakkor Norbi még nagyon fogékony és  fejlődőképes is, egyelőre még csak nem is körvonalazódnak a határai. Szerintem még Erdei Zsoltot is túlszárnyalhatja" - állítja Feja, aki tízéves kora óta foglalkozik Nemesapátival.    
Erdei felkészülését idősebb Balzsay Károly irányította, amikor a két bokszoló egymással kesztyűzött, így testközelből is meggyőződhetett Nemesapáti képességeiről. A volt szövetségi kapitány azonban óvatosságra int. "Nem rosszak az adottságai, de majd csak három év és néhány értékelhető ellenfél után lesz érdemes arról beszélni, milyen karriert futhat be" - mondta Balzsay, aki szerint igenis nagy hátrány, hogy Nemesapáti kihagyta az amatőr szakaszt.


"Végig kell menni az összes korosztályon, hogy egy bokszoló megszerezze a szükséges tapasztalatokat. Olyan ez, mint amikor valaki új lakásba költözik: eleinte még keresgélnie kell a villanykapcsolót, amelyet pár év elteltével már becsukott szemmel is megtalál. Természetesen örülünk, hogy feltűnt egy ilyen fiatal bokszoló, de túl régóta vagyunk már a szakmában ahhoz, hogy máris ünnepelni kezdjünk."

forrás: Origo

Aki felkavarhatja a magyar profi bokszot

Szombaton délután a norvég Larvikot látja vendégül a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A magyar bajnok a továbbjutását és szerencsés esetben a középdöntős csoportjának első helyét is bebiztosíthatja. Ambros Martín vezetőedző az eddigi sikerek helyett inkább az előttük álló feladatokra koncentrál.

 

- A legutóbbi BL-mérkőzés Larvikban kicsit nehezebben indult. Valóban úgy gondoltad végig a meccs alatt, hogy kezünkben tartjuk az irányítást?

- Legutóbb tényleg nagyon intenzív játékkal nyitott a Larvik, de a szünetben mégis azt mondtam a játékosoknak, hogy a játékot mi tartjuk kézben. Az első percekben nem voltak lövéseink, utána pedig azok pontosságával voltak problémák.


Végül hogyan tudtad a csapatot átlendíteni ezen, hogy lépésről lépésre befogjuk a Larvikot, majd megnyerjük a meccset? Mi változott meg a második félidőben?

- Mindenek előtt megőriztük a nyugalmunkat, nem kapkodtunk. A lehető leghatékonyabban segítettük a kapusunkat a védelmünkkel, és megpróbáltuk megtalálni az ellenfél védelmének gyenge pontjait.

- A Larvik erőssége kifejezetten a gyors ellentámadás, azonban ezen a meccsen mégis nekünk sikerült jobban élnünk ezzel a fegyverrel, ahogy Szepi hármas indítás sorozatát láttuk. Szerinted ez minek volt köszönhető?

- Tudtuk, hogy amennyiben sikerül a norvégok gyors ellentámadásait megfojtanunk, ha a támadásainkat és a lövéseinket erős kontroll alatt tudjuk tartani, akkor jó esélyünk van, hogy megnyerjük a meccset, hiszen a védelmünk és a kapusteljesítményünk nagyon erős.

- A csapat mostanra nagyon magas szintre jutott el, szerinted tudjuk ezt tartani (vagy akár még feljebb tornázni) a szezon végéig?

- Nem tudhatjuk, hogy mi történik a jövőben. Csak a jelenre szabad koncentrálnunk, és keményen dolgoznunk, hogy még jobbak legyünk. Minden edzésen, minden meccsen, hétről-hétre. Hiszen jelenleg szinte sehol nem vagyunk, csak megnyertünk három meccset, de még ez sem elég az elődöntőhöz...

- Kívülről észrevehető, hogy az időkéréseid a mérkőzéseken nagyon hatékonyak, teljesen meg tudod változtatni a csapat játékát. Mire koncentrálsz ez alatt a 60 másodperc alatt: a pszichológia fontosabb, vagy a szakmai-taktikai tanácsok?

- A legjobb az, ha nem kell időt kérnem, hiszen ez azt jelenti, hogy jó úton járunk. De időnként meg kell állítanom a játékot, hogy emlékeztessem a játékosokat arra, amit egyébként tudnak, csak éppen a nyomás alatt nem alkalmazzák a tudást.

Tv: Digi Sport 1 16ó

forrás: hatharom.hu 

 

Martín: Szinte sehol nem vagyunk

A tegnap véget ért sepangi teszt során jó Valentino Rossi és Marc Marquez egymást követve tett meg néhány kört a malajziai ringen, az ez idő alatt szerzett tapasztalatokról és látottakról mindkét fél beszámolt. 


„Tréfás volt Marc mögött menni és figyelni őt. Nagyon élveztem a dolgot, mivel a vezetési stílusa igen látványos és basszus (Rossi itt az angolban a „f..ck” szót használta – a szerk.), igen keményen megy. Nagyon tetszik ahogy motorozik. Már a teszt második napján is mondtam neki, hogy biztos sokat csatázunk majd idén, ami rettentő élvezetes lesz. Marc stílusa nagyon hasonlít Stonerére. Igen látványos, a motorja sokat csúszkál és mozog, emellett pedig a könyöke is mindig leér a vetőkőre. Emellett pedig már most gyors. Mondhatni különleges az egész, mivel kissé furcsa a stílusa, ami egyben újdonság is. Jorge és én sokkal inkább a klasszikus stílust képviseljük, azonban Marc teljesen más.” – mondta Rossi a Repsol Honda újoncáról, aki mögött az olasznak volt lehetősége megtennie pár kört a teszt során. Ugyanezt azonban Marquez is elmondhatja magáról, hiszen három kör erejéig a spanyol pilóta követte a kilencszeres világbajnokot.

„Először Valentino, majd én mentem elöl, ami egészen jó volt, mivel egy olyan versenyzőt volt lehetőségem látni, aki rengeteg tapasztalattal rendelkezik és már ezalatt a rövid idő alatt is rengeteget tanultam. Néhány kanyarban még nem találtam meg a megfelelő íveket, illetve helyenként kissé túlbonyolítom a dolgokat. Ő sokkal könnyedebben és gyorsabban megy néhány részen, míg az én részemről sokszor már a limiten voltam, mégis lassabban mentem. Számos dolgot tanultam.” – magyarázta Marquez, aki egyébként a második sepangi teszt utolsó napján két hellyel Rossi előtt zárt. A spanyol és az olasz versenyző első ízben az április 7-i katari viadal során mérheti össze erejét élesben, és ha szerencsénk van, akkor már az első viadalon láthatunk egy igen komoly Rossi – Marquez küzdelmet.


A nézők szempontjából a legoptimálisabb azonban az lenne, hogy a Pedrosa, Lorenzo, Rossi, Marquez négyes egy bolyt alkotva harcolna egymással, azonban mint tudjuk a királykategóriában elég kicsi az esély ilyesmire az élmezőnyben, pláne az utóbbi években.

forrás: P1Race.hu

Rossi és Marquez egymás nyomában

A Volkswagen nagyobb teher nélkül készül a következõ, mexikói futamra. Jost Capito szerint már az elsõ két futamon a várakozásokon felül teljesített a Polo WRC, így a dél-amerikai pályán semmi gond nem lesz, ha valami véletlenül közbeszólna az idõeredmények tekintetében...

"Bizakodva tekintünk a világbajnokság harmadik fordulójára, de nem stresszelünk rá a dobogós helyekre, hiszen már Monte-Carloban és Svédországban is jól teljesítettünk." - kezdte mondanivalóját a VW fõnöke, Jost Capito.

„Elsõ murvás versenyünk lesz Mexikóban, így nem igazán tudjuk még, mit várhatunk a Polo-tól. Szeretnénk, ha versenyzõink jól éreznék magukat, és nem aggódnának az eredmény miatt."
Capito egyébként külön kitért arra, hogy az elsõ két forduló valamilyen szinten könnyebb volt, mint ez a mexikói megmérettetés lesz.


"Tény és való, hogy nagy nyomás nehezedett versenyzõinkre. Tudtuk, hogy Sebastien Ogier és Jari-Matti Latvala iszonyúan gyors, és ezt bizonyították is. 

Mexikóban azonban nagyon sok fog múlni az autón, nemcsak a versenyzõ tehetségén.

Itt fog igazán kiderülni, mennyire ütõképes WRC-t hoztunk össze."

forrás: Rallysport.hu

Mexikóban kiderül mennyire ütőképes a Polo WRC

Pásztor György a sportág nagyjait tömörítő Hírességek Csarnokának tagja bízik benne, hogy a magyar hoki megőrzi lendületét, a válogatott pedig képes lesz kijutni az olimpiára.

 

Pásztor több mint negyven élvonalbeli világbajnokságon volt jelen, de mind közül kiemelkedik a 2009-es: a magyarok akkor játszottak hetven év kihagyás után ismét a legjobbak között.

"A 2008-as feljutás és a 2009-as vb-szereplés maga volt a csoda. Azóta sem láttak olyat, hogy egy ország viszonylag rövid idő, egy évtized leforgása alatt a harmadik vonalból az élmezőnybe küzdje fel magát. 

A nemzetközi szövetség vezetői azóta is ezt emelik ki, ha szóba kerül a magyar hoki" – mondta Pásztor György, aki 1933-ban jegyezte el magát a jégkoronggal a Városligetben.


A magyar szövetség tiszteletbeli elnöke játékos-pályafutását követően edzőként, majd megszámlálhatatlan funkcióban sportvezetőként dolgozott, illetve dolgozik a magyar hokiért. 1959 és 1982 között Magyarországot képviselte a nemzetközi szövetség kongresszusain, ezt követően pedig – 1994-ig – a szervezet elnökségének tagjaként tevékenykedett.

Emellett nem kevesebb mint 23 éven át vezette a nemzetközi testület orvosi bizottságát. 2001-ben – Magyarországról elsőként – beválasztották az Nemzetközi Jégkorong Szövetség halhatatlanjainak sorába.

Pásztor György kitért arra is, hogy nemcsak a pályán, hanem azon kívül is volt egy fontos momentum, ami örökké emlékezetes marad számára: tavaly Kolbenheyer Zsuzsanna a legtöbb szavazatot besöpörve bekerült az IIHF vezető testületébe.

 

"Ez legalább akkora szó, mint amikor a fiúk az A csoportba feljutottak, csak éppen a sportdiplomácia területén. Persze bízom benne, hogy a férfi- és a női válogatott még hoz sikereket. Többször is csak egy hajszálra voltunk a bravúrtól, de ahogy mondjuk a szlovénoknak sikerült kijutniuk az olimpiára, úgy egyszer nekünk is sikerülni fog" – tette hozzá a remek egészségnek örvendő Pásztor György.

Megjegyezte, a sportág Magyarországon lendületben van, persze időnként lehetnek visszaesések, de összességében pozitívan látja a jövőt:

"Egyre több fiatal választja a jégkorongot, pályák épülnek, és bármerre járok, látom, hogy milyen népszerű a sportág. A hoki úgy tudott eddig felmutatni eredményeket, hogy nem volt mögötte állami támogatás, most viszont a TAO révén sok pénz áramolhat be, és ez ismét lendületet ad.

Bizakodva várom, hova fejlődik a jégkorong hazánkban" – mondta Pásztor György.

forrás: MTI

A magyar jégkorong legendája 90 éves

A Zengő Motorsport az olaszországi Cremonában tesztelte a gyári Honda Civicet, amellyel Michelisz Norbert fog versenyezni a 2013-as világbajnoki idényben. 



Előzetesen arról volt szó, hogy Monzában fog tesztelni Michelisz Norbert, de végül a monzai teszt nem jött össze.

Így került a csapat Cremonába, ahol a tavalyi prototípussal autózhatott a magyar versenyző. A 2013-as autó március közepére fog elkészülni.

A Zengő Motorsport 8 × 30 percet tesztelhette a Honda Civicet. 

Michelisz Norbert úgy fogalmazott: "Azt kaptam, amit vártam..."



forrás: sport365.hu 

Michelisz Olaszországban tesztelte a Hondát