A szintén 32 esztendős Sartison 29 profi csatán van túl, amelyből 28-at megnyert, s csupán egyszer kapott ki.
A SPORTKLUB stúdióban már javában zajlanak az előkészületek.
fotó: facebook.com/SportKlubTV
Balzsay jó hangulatban készült.
Csak a 18. helyről startolhat a Bahreini GP-n Michael Schumacher, már az első harmadból sem jutott tovább, mert a caterhames Heikki Kovalainen az utolsó pillanatokban 13 ezreddel megverte. Mivel a német már a boxban volt, nem vághatott vissza, egyetlen kört futott csak.
Dühösen szállt ki az autójából, és dobta le a kesztyűit, a csapat elárulta, az állítható hátsó szárnyával (DRS) volt gond, ezért nem engedték ki újabb körre. Norbert Haug azt mondta, meg akarták javítani a szárnyat, hogy a következő harmadban már működjön, miközben remélték, hogy az az egy kör elég lesz a továbbjutáshoz.
Schumacher visszamehetett volna DRS nélkül is, de megvédte a Mercedes döntését: "Újabb körrel másmilyen (lágy) gumin próbálkozni ésszerűtlen lett volna. Most nem maradt más, mint nyomni neki".
Vagyis a hétszeres bajnok gumit akart spórolni, nem áldozott fel egy új szettet, arról pedig nem beszélt, hogy egy közepes garnitúrán nem faraghatott-e volna 13 ezredet.
"Sajnálom Michaelt, elég gyors volt a jó rajthelyhez, amint azt bizonyította idén a két negyedik és a harmadik helyével az időmérőkön. A hátsó szárny mechanikája fosztotta meg a jó eredménytől, de vasárnap még így is végezhet elől. Hosszú távon is gyors, és rengeteg friss gumija maradt" - fókuszált a pozitívumokra Haug.
Az biztos, hogy remek állapotú abroncsai vannak, és ha jól rajtol, valóban igen messzire juthat. A Mercedes erősen fogyasztja a gumit, így Schumacher a többiekénél több kiállásos taktikával mehet.
A másik Mercivel Nico Rosberg ötödikként indul.
forrás: SportGéza

autó-motor
,
Bahreini Nagydíj
,
Forma1
,
Mercedes
,
Michael Schumacher
,
sport
.
április 21, 2012
.
sörbarát
A hátsó szárnyal (DRS) volt gond...
A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája rajtolhat az élről a Forma-1-es Bahreini Nagydíjon vasárnap, miután megnyerte a szombati időmérőt.
A második helyről a pontversenyben élen álló brit Lewis Hamilton (McLaren), míg a harmadikról az ausztrál Mark Webber (Red Bull) indulhat.
Érdekesség, hogy a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher (Mercedes) csak a 18. pozícióból vághat neki a futamnak.
A rajtsorrend:
1. sor:
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
Lewis Hamilton (brit, McLaren)
2. sor:
Mark Webber (ausztrál, Red Bull)
Jenson Button (brit, McLaren)
3. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso)
4. sor:
Romain Grosjean (francia, Lotus)
Sergio Perez (mexikói, Sauber)
5. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
Paul di Resta (brit, Force India)
6. sor:
Kimi Rdikkönen (finn, Lotus)
Kobajasi Kamu (japán, Sauber)
7. sor:
Nico Hülkenberg (német, Force India)
Felipe Massa (brazil, Ferrari)
8. sor:
Bruno Senna (brazil, Williams)
Heikki Kovalainen (finn, Caterham)
9. sor:
Michael Schumacher (német, Mercedes)
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
10. sor:
Vitalij Petrov (orosz, Caterham)
Charles Pic (francia, Marussia)
11. sor:
Pedro de la Rosa (spanyol, HRT)
Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) - váltócsere miatt öthelyes büntetéssel
12. sor:
Timo Glock (német, Marussia)
Narain Karthikeyan (indiai, HRT)
A vasárnapi program:
futam 14 ó

Red Bull
,
Sebastian Vettel
,
sport
.
április 21, 2012
.
sörbarát
Bahrein: Vettel indul az élről
Felhívjuk figyelmüket, hogy Lajosmizséről 2 óra 39 perckor /7 perccel korábban/ indul a vonatpótló autóbusz Táborfalvára.
A vonatpótló autóbuszokon együttes elhelyezést, kerékpárszállítást és kerekesszékes utaztatást, valamint élőállat-szállítást nem tudunk biztosítani!
Az utazásuk során Önöket érő esetleges kellemetlenségekért szíves elnézésüket és megértésüket kérjük!
forrás: MÁV Zrt.
Máv: Menetrend változás!
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája szerint csapata nincs könnyű helyzetben, így ő maga nem is számít arra, hogy dobogós helyen végez a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság idei negyedik futamán, a vasárnapi Bahreini Nagydíjon.
"Nincs értelme, hogy elhallgassam a valóságot és azt mondjam: jó eredményt várok vasárnap - nyilatkozott az As című sportnapilapnak a Renault-val kétszeres világbajnok versenyző. - Jelenleg a harmadik vagyok a pontversenyben, csapattársam viszont még egyetlen pontot sem szerzett. Minden szempontból javulnunk kellene."
Alonso elmondta még, hogy most csak a rajtrács közepén foglalnak helyet és éppen ettől tartottak az idény előtt.
A pénteki első szabadedzésen a spanyol pilóta a 13. időt autózta, a másodikon pedig a nyolcadik lett.

forrás: SPORTSOX
Forma1: Nehéz helyzetben vagyunk!
-Ágyazzunk mert a vendégek menni akarnak...
forrás: G.SZ.K.K.
Egymondat - Szives látás...
Végrehajtást indított Kőszegi Zoltán, a Fidesz parlamenti képviselője és Dabas polgármestere ellen egy helyi civil szervezet, a Dabasi Lokálpatrióta Egyesület volt önkormányzati képviselője - közölte a szervezet.
Rácz Nándor azután indította el az eljárást, hogy a Fővárosi Ítélőtábla tavaly május 5-i határozata jogerős ítéletben kötelezte Kőszegi Zoltánt, hogy 15 napon belül levélben ismerje el a jogsértést és kérjen bocsánatot a 2008. április 29-én dabasi önkormányzati képviselői mandátummal rendelkező személyektől. Ezen felül a bíróság Kőszegi Zoltán országgyűlési képviselőt pénzbírság megfizetésére kötelezte - olvasható a Dabasi Lokálpatrióta Egyesület közleményében.
Kőszegi Zoltán az ítéletben foglaltaknak egy éve nem tesz eleget, "országgyűlési képviselő létére az Országgyűlés által alkotott törvényt nem tartja be" - teszi hozzá a szervezet.
A fenti ítélet egy olyan vita végén született, amelyben Kőszegi Zoltán az "elsősorban a saját hivatali idején felhalmozott négymilliárdos városi adósság nyomása alatt" támogatta egy évi 90 000 kilogramm port kibocsátó autó-roncsdaráló dabasi zöldövezetben történő megépítését, a Dabasi Lokálpatrióta Egyesület és önkormányzati képviselői pedig ellenezték ezt.
A képviselő-testület ülésén Rácz Nándort a polgármester a közlemény szerint hazugsággal vádolta, aki bírósághoz fordult és a bíróság megállapította, hogy Kőszegi Zoltán valótlan állításával megsértette Rácz Nándornak a becsülethez és jóhírnévhez fűződő személyiségi jogait.
"Nemrég városunkban járt Orbán Viktor miniszterelnök és – többek között Kőszegi Zoltán jelenlétében – azt mondta, 'senki sem állhat sem a törvények fölött, sem a törvényen kívül. Vége a visszaélések, a becstelenség, a stikli és a kifosztás korszakának'" - írja a közlemény. Kőszegi Zoltán a szervezet szerint közel egy éve nem tartja be sem az Orbán Viktor által kívánatosnak tartott morális kötelezettségeket, sem pedig a vele szemben hozott konkrét bírósági ítéletet.
"A végrehajtási eljárás megindítása előtt hónapokkal Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét és Lázár Jánost, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjét is megkerestük. Válasz sem tőlük, sem Kőszegi Zoltántól nem érkezett, ezért a bírósági végrehajtás eszközét választottuk a jogerős ítéletben foglaltak kikényszerítésére" - tették hozzá.

forrás: hvg
Végrehajtás Kőszegi Zoltán ellen.
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)