„	Sohasem tekintettem más versenyzőket a példaképemnek. Nem akarok Ayrton Senna lenni. Mindig is saját magam akartam lenni.	”
– Michael Schumacher _

1996-ban elhagyta a Benettont és az akkor gyengébb Ferrarinál folytatta Forma–1-es pályafutását.^[30] Az olasz csapat ugyan a sport leghagyományosabb istállója, ám akkor már 1979 óta nem tudtak egyéni világbajnokságot nyerni. A csapatfőnök, Jean Todt már 1993-ban elkezdte az istálló struktúrájának újjászervezését, és Schumacher egy újabb fontos eleme volt ennek az építkezésnek.^[33][34] Úgy tartották róla, hogy rendkívüli módon képes motiválni, ösztönözni a körülötte lévő munkatársakat és igazi csapatember. A fejlesztések szempontjából különösen értékes volt jó technikai érzéke és az a képessége, hogy tapasztalatait megfelelően is tudta kommunikálni a mérnököknek.

Tisztában volt vele, hogy 1996-ban nem fog a világbajnoki címért küzdeni, mert erre a Ferrari akkor még nem érett meg. A John Barnard által tervezett F310-es valóban hibás konstrukciónak bizonyult, ráadásul nagyon megbízhatatlan volt.^[30] A szezon tizenhat versenyéből öt alkalommal esett ki valamilyen műszaki hiba miatt – Franciaországban például már a felvezető körben megadta magát a motor, pedig az első rajtkockából indult volna. Ennek ellenére a német pilóta nyert három versenyt – Barcelona, Spa-Francorchamps, Monza –, amelyek közül különösen az első emlékezetes. Ezen a szakadó esőben tört az élre és óriási fölénnyel nyert.^[35] A monzai diadal érzelmi szempontból jelentett áttörést számára és az olasz Ferrari-szurkolók (tifosi) kapcsolatában, akik addig meglehetősen hűvösen álltak hozzá.
Első Ferrari-szezonjában a világbajnokság harmadik helyén végzett a két Williams mögött, 59 ponttal.^[30]

1995-re a Benetton lecserélte a V8-as Ford motort ugyanarra a V10-es Renault-ra, amelyet a Williams is használt.[30]

A szezon újabb botránnyal indult, amikor a szezonnyitó Brazil Nagydíjon őt és David Coulthardot (Williams-Renault) kizárták szabálytalan üzemanyag használata miatt. Mint kiderült, a Benettonnak és a Williamsnek is üzemagyagot szállító francia Elf cég követte el a hibát (csapattársaikat csak azért nem zárták ki, mert ők nem értek célba). A két csapat fellebbezett, és végül az a döntés született, hogy a versenyzők az egyéni világbajnokságban megtarthatják eredményüket és pontjaikat, ám a konstruktőri bajnokságba azok nem számítanak bele.
A Benetton 195-ös, a csapat 1995-ös autója rendkívül nehezen kezelhető autó volt – ezt később Gerhard Berger és Jean Alesi is megerősítették, amikor év végén tesztelték azt. Ennek ellenére kilenc futamot nyert ebben a szezonban és összesen 102 ponttal fölényesen megnyerte második világbajnoki címét. Jellemző képe volt a szezonnak, hogy az időmérő edzéseket általában a Williams versenyzői, Hill és Coulthard dominálták, ám a versenyeken rendre ő diadalmaskodott.^[30]
Különösen emlékezetes volt a Német Nagydíj, ahol – a németek között is – először nyert hazai pályán. A Belga Nagydíjon a 16. helyről indulva mindössze néhány kör alatt előre küzdötte magát, és egy változatos versenyen, kemény csatában utasította maga mögé Hillt, és győzött. A Nürburgringen, melyen akkor az Európai Nagydíjat rendezték, az elején Hill-lel egy körön belül előzték egymást oda-vissza. A végén a német versenyző 12 kör alatt 17 másodperces hátrányt dolgozott le a vezető Alesivel szemben, és egy kockázatos, ám annál látványosabb előzéssel utasította maga mögé a Veedol-sikánban, annak ellenére, hogy azzal is növelte volna előnyét a Vb-pontversenyben, ha csak második helyen biztonságosan célbaviszi az autót.^[31]
Ebben a szezonban is voltak összezördülések Hill-lel. Az első Silverstone-ban, amikor Hill megpróbálta megelőzni, ütköztek, és mindketten kiestek; a második Monzában, amikor a japán Inoue Takit körözték le, Hill későn fékezett és hátulról beleszaladt Schumacher Benettonjába. Ismét mindketten kiestek.
A békülés pillanata volt azonban, amikor Hill a pálya széléről sportszerűen megtapsolta nürburgringi teljesítményét.

Az 1994-es szezont megelőzően megváltozott néhány szabály a Forma–1-ben – például betiltották az elektronkus pilóta-segédeszközöket, az ABS-t és a kipörgésgátlót –, amivel az volt a szabályalkotók célja, hogy ismét jobban előtérbe kerüljenek a versenyzői képességek.^[20] Egy másik fontos változás volt, hogy a háromszoros világbajnok, Ayrton Senna a Williams-Renault-hoz szerződött, s ennek a kettősnek sokan már előre „odaadták” a világbajnoki címet.^[21]
Az első két futamot – a Brazil Nagydíjat és a Csendes-óceáni Nagydíjat – megnyerte, miközben riválisa, Senna nem szerzett pontot (az első versenyen kipördült a második helyről, a másodikon pedig a rajtnál hátulról beleszaladt Mika Häkkinen, és kiesett).^[22]
1994 harmadik versenye, a San Marinói Nagydíj minden idők egyik legtragikusabb Forma–1-es hétvégéjeként vonult be a sporttörténelembe. Az egyik pénteki szabadedzésen Rubens Barrichello (Jordan) szenvedett súlyosnak tűnő, de végül is szerencsés kimenetelű balesetet, másnap pedig az osztrák Roland Ratzenberger (Simtek) az időmérő edzésen életét vesztette. A vasárnapi futamon folytatódott a tragikus sorozat: a hetedik körben, a Tamburello-kanyarban a vezető pozícióban lévő Senna autója kiszaladt a pályáról és nagy sebességgel a betonfalnak ütközött.^[20] Senna a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. A versenyt Schumacher nyerte meg.^[22] Néhány órával az eredményhirdetés utánig a pilóták és a nézők nem értesültek Senna halálhíréről.^[21][23]
Senna halála után a Williams-Renault másik versenyzője, az angol Damon Hill lett legnagyobb ellenfele.^[20] A német pilóta Monte-Carlóban megszerezte pályafutása első rajtkockáját és megnyerte a futamot.^[20] Barcelonában „csak” a második helyen végzett Hill mögött – mivel a futam nagy részét ötösben beragadt váltóval kellett megtennie. A következő két versenyen, Montrealban és Magny-Cours-ban ismét nyert.
Ekkor már 66 pontja volt szemben Hill 29-ével – Silverstone-ban azonban jött a fordulat: Schumacher a felvezető körben megelőzte Hillt. Noha később ismét maga elé engedte az angolt, öt másodperces stop-and-go büntetésre ítélték, amit azonban csapatvezetői utasításra nem ment ki letölteni a boxba, mivel a büntetést a megszabott határidőn túl rótták ki rá, tehát már érvénytelen volt. Később mégis letöltötte, és a második helyen célba ért Hill mögött, ám az incidens miatt fekete zászlóval kizárták a versenyből, sőt, további két futamtól eltiltották. Mivel azonban a Benetton fellebbezett az ítélet ellen (amely fellebbezést elutasítottak), a büntetés letöltésére csak később – az Olasz és a Portugál Nagydíjon – került sor.^[20][22]
A Brit Nagydíjat követő Német Nagydíjon motorhiba miatt kiesett,^[24] a Magyar Nagydíjon pedig nyert.^[22] Megnyerte az utána következő Belga Nagydíjat is, ám erről a futamról is diszkvalifikálták,^[25] mert a versenybíróság megállapította, hogy a Benetton aljára szerelt fenéklemez vastagsága több, mint egy milliméterrel kisebb volt a szabályosnál. A Benetton azzal védekezett, hogy a fenéklemez akkor kopott le, amikor Schumacher egy alkalommal megpördült a rázókövön, de ezt a magyarázatot nem fogadták el, mivel elmondásuk szerint a kanyarban nem találtak darabokat a fenéklemezre szerelt falapból, ami azt tekintve, hogy 18 kört futottak még ott, nem meglepő.^[26]
Ezután jött az Olasz és a Portugál Nagydíj, amelyen nem vett részt (szakkommentátorként működött közre a német RTL-en).^[27] Riválisa, Hill mindkét futamot megnyerte, így hátránya egy pontra csökkent Schumacherhez képest a pontversenyben.
A visszatérése utáni első versenyt megnyerte a spanyolországi Jerezben, ám a kaotikus Japán Nagydíjon csak második lett Hill mögött, így a döntés az utolsó futamra maradt az ausztráliai Adealaide-ben.^[22][27] Ezen a versenyen az élen haladt, amikor elkövetett egy vezetői hibát, kiszaladt a pályáról és nekikoccantotta autóját egy betonfalnak. Amikor visszatért a pályára, Hill megpróbálta kihasználni a pillanatnyi megingást és belül elmenni mellette, a következő jobbkanyarban azonban összeütköztek. Schumacher azonnal kiesett, míg Hill tovább tudott menni. Néhány pillanattal később az angol pilóta a boxba hajtott, ahol megállapították, hogy az ütközés következtében eltört autója bal első kerékfelfüggesztése, és nem tud továbbmenni.^[28] A világbajnoki cím így Schumacheré lett.^[22][29]
1994-ben a 16 futamból csak 14-en vett részt, ráadásul ebből is kétszer diszkvalifikálták, mégis nyolc versenyt nyert meg és 92 pontot szerzett. Ezzel ő lett a sportág történetének első német világbajnoka.^[22]

1991-ben öt versenyen vett részt a Benetton-Ford színeiben. Csapattársa, a háromszoros világbajnok, Nelson Piquet volt, aki öt közös időmérő edzésükből mindössze egyszer tudta megverni az újoncot. Ebből az öt futamból a német pilóta egyszer az ötödik, kétszer a hatodik helyen végzett, kétszer pedig kiesett.
1991 végén Piquet visszavonult, helyére a szintén nagy tapasztalatokkal rendelkező brit Martin Brundle került. 1992 második futamán, Mexikóvárosban állhatott fel először a Forma–1-es dobogóra: a harmadik helyen végzett. A szezon 16 futamából összesen nyolcszor került a dobogóra – egyszer, az esős Belga Nagydíjon, annak legfelső fokára.^[16] Első teljes Forma–1-es szezonjában 53 ponttal a világbajnoki pontverseny harmadik helyén végzett a Williams-Renault-k mögött, de Ayrton Senna (McLaren-Honda) előtt.

„	Hogy jó győztes légy, még jobb vesztesnek kell lenned.	”
– Michael Schumacher[17]

1993-ban a Williams-Renault továbbra is a legerősebb volt,^[18] így Alain Prost fölényesen nyerte meg vele a világbajnokságot. Schumacher minden futamon dobogóra állt, amelyen célba ért, ám hét alkalommal kiesett (vezetői hibák és műszaki hibák egyaránt voltak az okok között), így a szezon végén 52 ponttal „csak” negyedik lett Prost, Senna (McLaren-Ford) és Damon Hill (Williams-Renault) mögött. Egy futamot nyert: az estorili Portugál Nagydíjat.^[19]

1991 végén úgy tűnt, hogy a következő évben a Forma–3000-ben folytatja pályafutását, de menedzsere, Willi Weber az egyik sportautó futamon hírt kapott arról, hogy a Jordan Forma–1-es csapatának versenyzője, Bertrand Gachot Angliában börtönbe került, mivel gázspray-vel lefújt egy taxisofőrt.^[12] A Mercedes junior programjának vezetője, Jochen Neerpasch és Willi Weber együtt szervezték meg, hogy tesztelési lehetőséget kaphasson a Jordantől. A német versenyző Silverstone-ban ült először Forma–1-es autóba és a tesztelésen rögtön lenyűgözte gyorsaságával a Jordan vezetőit. A döntés megszületett: ő indulhat a Belga Nagydíjon Gachot helyetteseként.^[12]
Bár még sosem járt korábban a Spa-Francorchamps-i Forma–1-es pályán (ezzel szemben menedzsere azt mondta a Jordannek, hogy igen) és első „éles bevetése” előtt mindössze egy Forma–1-es teszten vett részt, a Belga Nagydíj időmérő edzésén mégis a remek hetedik rajtkockát szerezte meg és több, mint egy másodpercet vert tapasztalt csapattársára, Andrea de Cesarisra. A versenyen aztán kuplunghiba miatt 400 méter után kiesett,^[13] az edzéseken nyújtott teljesítménye mégis elég volt ahhoz, hogy felfigyeljen rá a Benetton csapat, és a következő futamtól leszerződtesse.
A csapatváltás körülményei meglehetősen zavarosak voltak. A Jordan első versenye előtt aláíratott vele egy szándéknyilatkozatot, amely szerint a futam után alá fog írni egy szerződést a Jordannel. A Mercedes junior programjának vezetője, Jochen Neerpasch telefonon arra utasította, hogy a szándéknyilatkozat szövegét módosítsa és úgy írja azt alá. Ekkor még mindig a Mercedes versenyzője volt, és az ő szolgálataiért, valamint némi pénzért cserébe a stuttgarti gyár reklámfelületet kapott volna a Jordan autóin. Mivel a Mercedesnek fizetnie kellett volna a Jordannek azért, hogy náluk versenyezzen, nem akarták, hogy a pilóta hosszú távra elkötelezze magát az ír csapat mellett, különösen annak tükrében, hogy a Benetton fizetni is hajlandó lett volna érte,^{[12] [14][15]} így a német pilóta második versenyétől utóbbi istállónál folytatta pályafutását.

Édesapja kőműves, édesanyja egy kis büfé vezetője volt. Az apa, Rolf Schumacher másodállásban a kerpeni Wolfgang Graf Berghe von Trips gokartpályán dolgozott felügyelőként. ^[10] Michael negyedik születésnapjára kapta szüleitől első gokartját. 1975-ben – hatévesen – érte el első jegyzett sikerét: a kerpeni gokart klub bajnoka lett. 1984-ben német junior bajnoki címet szerzett gokartban, amelyet 1985-ben is megismételt és egy junior világbajnoki második helyezéssel is megtoldott. 1986-ban harmadik helyen végzett a német felnőtt gokart bajnokságban és a felnőtt Európa-bajnokságban. 1987-ben német bajnok és Európa-bajnok lett. Már gokartos korában találkozott olyan későbbi Forma–1-es ellenfelekkel, mint Mika Häkkinen vagy Heinz-Harald Frentzen.^[10]
1988-ban kezdett el autókkal versenyezni a német Formula König sorozatban.^[11] A bajnokság tíz futamából kilencet megnyert, egyen a második helyen végzett. Ugyanebben az évben hatodik helyet szerzett a német Forma–Ford 1600 bajnokságban (a 12 versenyből álló bajnokságban csak 10 futamon vett részt) és második lett a Forma-Ford 1600 Európa-bajnokságban (az 5 versenyből álló bajnokságban 4 versenyén vett részt). Ebben az évben találkozott Willi Weberrel, aki egy német Formula–3-as csapat, a WTS csapatfőnöke volt és fiatal tehetségek felkutatásával foglalkozott. Webernek egy esős futamon tűnt fel Schumacher remek autókontrollja a vizes aszfalton és 1989-re leszerződtette csapatába, valamint menedzsere lett a versenyzőnek.^[10]
Első Forma–3-as szezonjában a német bajnokság harmadik helyén végzett Karl Wendlinger és Heinz-Harald Frentzen mögött. Utóbbival pontegyenlősége volt (163 pont), előbbi egy ponttal előzte meg. Ugyanebben a szezonban elindult a Makaói Forma–3-as Világkupán is (amelyen a világ különböző Forma–3-as bajnokságainak legjobbjai mérik össze tudásukat). Az első futamot megnyerte, a másodikban azonban kiesett.
1990-ben megnyerte a német Forma–3-as bajnokságot és a Makaói Világkupát is, ahol Mika Häkkinen volt legnagyobb riválisa. Néhány héttel később a Forma–3-as Fuji Kupát is megnyerte és a Makaó–Fuji duplázással – ami előtte még soha senkinek nem sikerült – 30 ezer dolláros pénzjutalmat kapott.^[11]
Ugyanebben az évben az 1989-es Forma–3-as bajnokság első három helyezettje, Wendlinger, Frentzen és Schumacher lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a Mercedes-Benz pilótaképző programjában, az ún. „junior programban”, amelynek az volt a célja , hogy versenyzőket neveljen ki arra az esetre, ha a stuttgarti gyár beszáll a Forma–1-be (ez 1993-ban történt meg). A három fiatal pilóta a C-csoportos sportautó világbajnokságban vett részt a Sauber-Mercedesszel. Kilenc versenyt futottak a sorozatban, egy autót minden versenyen két pilóta vezetett felváltva. A törzspilóta a tapasztalt egykori Forma–1-es versenyző, Jochen Mass volt, míg a fiatalok futamról futamra váltották egymást az oldalán. Négy futamon vett részt Masszal, ebből egyen diszkvalifikálták őket, kettőn második helyet értek el, egyet pedig megnyertek (Mexikóváros). Wendlinger szintén négy versenyt futott le Mass oldalán és az ő kettősük is egy futamot nyert. Wendlinger és ő azonos ponszámmal a bajnokság ötödik helyén végzett, a Sauber-Mercedes pedig csapatvilágbajnok lett. Frentzen csak egy versenyen indult, mivel ebben az évben elhagyta a Mercedest és leszerződött a Jordan Forma–3000-es csapatához.
1991-ben már Wendlinger volt csapattársa, a Sauber-Mercedes azonban rendkívül megbízhatatlan volt. A fiatal kettős nyolc futamból mindössze hármon ért célba – igaz, ebből egyet megnyertek (Autopolis), egyen másodikak lettek, a Le Mans-i 24 órás versenyen pedig – ahol Schumacher futotta meg a verseny leggyorsabb körét – Fritz Kreutzpointerrel kiegészülve az ötödik helyen végeztek legjobb mercedesesként.^[11]
1991-ben „vendégszerepelt” a német túraautó bajnokságban, a DTM-ben és a Japán Forma–3000-ben is. A DTM-ben – ahol szintén a Mercedes színeiben indult – az utolsó futamon ütközött a bajnoki pontversenyben vezető Johnny Cecottoval (BMW) és ezzel önkéntelenül is bajnokká tette márkatársát, Klaus Ludwigot. A Japán Forma–3000-ben a sugói futamon indult el és a második helyen végzett.