Karbantartással, feltöltődéssel és közös programokkal tölti a Dakar pihenőnapját a Sandlander; a fiúknak arra is volt ideje, hogy megosszák a napi kulisszatitkokat.
A szerelők mindent tüzetesen átnéztek a két Toyotán, olajat és fékbetétet cseréltek, de ez mind csak prevenció, komolyabb baj egyik autóval sincs – mondta Pócsik László, a csapat vezetője. A napot kiemeli a többi közül, hogy a szervizcsapattal közösen tudnak ebédelni és a tervek szerint a fürdésre is több idő jut majd a hétköznapi egypercesekhez – vagy az elblicceltekhez – képest.
Az UNIQA Safety Car pilótája szerint semmivel sem volt csendesebb a pihenőnap előtti éjszaka mint a többi. „Mi a kiváltságosok közé tartozunk azzal, hogy nem volt problémánk, ez a mezőny nagy részére nem igaz. Az autók jellemzően úgy néznek ki, hogy egyetlen alkatrészük sincs a másik mellett, porrá van szedve minden, és komoly műtétek zajlanak”.
A hangos szomszédságot pedig nem árt elkerülni, az asszisztencia kamion legénysége napi harcot vív a bázison a jó helyekért. „A jó és a rossz hely fogalma körülbelül annyiban merül ki, hogy mennyire van messze az étkezdétől és a vizesblokktól. De ha melléd költözik a Kamaz csapat, akkor garantáltan nem alszol: ők reggel ötig vagy tizenkétszer szét- és összeszerelik a járműveket” – érzékeltette a helyválasztás „szépségeit” Pócsik László.
Kitért arra is, hogy Argentínában a helyiek rajongása súrolja az elviselhetőség határát. „Itt mindenki felmérhetetlen nagy sztár, akinek színes pólója van, és az a legnagyobb, akinek versenyautója. De már egy közepesen olajos szerelőoverallal is hihetetlen sikereket lehet elérni”. Szavai szerint az argentinok autósport iránti rajongása elképesztő méreteket ölt: az előző napi csonka gyorstól a táborig vezető mintegy 200 kilométeren a helyiek digitális precizitással tudták, mikor melyik autó jön.
„Az emberek élet-halál küzdelmet vívtak, hogy ki tudja megérinteni a versenyautókat. Amikor próbálsz átmenni egy falun, ahol 3000-ren ezt teszik és abból 1200-an el is üttetnék magukat, hogy nemzeti hőssé váljanak, akkor az egy idő után fárasztó”.
Egészen máshogy látta a helyzetet a csapat másik pilótája, Sebestyén Sándor, aki legalább 2500 autogramot kiosztott és vagy 500-an fényképezkedtek vele. „Egy benzinkúton ezernyi felnőtt és gyermek volt, én meg elajándékoztam a pólómat és megmutattam az érdeklődőknek a Toyotát. Jó ideig tartott, mire a végére értem, de nagyon megindító volt a helyiek szeretete” – mesélte Sebestyén Sándor.
A pilóta arról is beszélt, hogy a kellemetlen melegben nem igazán tudnak pihenni, de a tábor nagyon jó helyen van. „Az itteni ízekhez viszont nem vagyunk hozzászokva, a sonkán és a gyümölcsökön kívül nem nyűgözött le a tábori kulinária. Az útra minden nap viszünk magunkkal ennivalót és vagy 20 liter vizet – a folyadékpótlásra egyébként jobban oda kellene figyelnünk, de annyira a versenyre koncentrálunk, hogy megmondom őszintén, néha inni is elfelejtünk”.
A Sebestyén Sándor – Bognár József kettős az összetett 86. helyéről vág neki a hétfői távnak, a Pócsik László – Farkas Nándor – Szaller Zoltán trió pedig egy hellyel mögöttük száguld.
Az UNIQA Safety Car pilótája szerint semmivel sem volt csendesebb a pihenőnap előtti éjszaka mint a többi. „Mi a kiváltságosok közé tartozunk azzal, hogy nem volt problémánk, ez a mezőny nagy részére nem igaz. Az autók jellemzően úgy néznek ki, hogy egyetlen alkatrészük sincs a másik mellett, porrá van szedve minden, és komoly műtétek zajlanak”.
A hangos szomszédságot pedig nem árt elkerülni, az asszisztencia kamion legénysége napi harcot vív a bázison a jó helyekért. „A jó és a rossz hely fogalma körülbelül annyiban merül ki, hogy mennyire van messze az étkezdétől és a vizesblokktól. De ha melléd költözik a Kamaz csapat, akkor garantáltan nem alszol: ők reggel ötig vagy tizenkétszer szét- és összeszerelik a járműveket” – érzékeltette a helyválasztás „szépségeit” Pócsik László.
Kitért arra is, hogy Argentínában a helyiek rajongása súrolja az elviselhetőség határát. „Itt mindenki felmérhetetlen nagy sztár, akinek színes pólója van, és az a legnagyobb, akinek versenyautója. De már egy közepesen olajos szerelőoverallal is hihetetlen sikereket lehet elérni”. Szavai szerint az argentinok autósport iránti rajongása elképesztő méreteket ölt: az előző napi csonka gyorstól a táborig vezető mintegy 200 kilométeren a helyiek digitális precizitással tudták, mikor melyik autó jön.
„Az emberek élet-halál küzdelmet vívtak, hogy ki tudja megérinteni a versenyautókat. Amikor próbálsz átmenni egy falun, ahol 3000-ren ezt teszik és abból 1200-an el is üttetnék magukat, hogy nemzeti hőssé váljanak, akkor az egy idő után fárasztó”.
Egészen máshogy látta a helyzetet a csapat másik pilótája, Sebestyén Sándor, aki legalább 2500 autogramot kiosztott és vagy 500-an fényképezkedtek vele. „Egy benzinkúton ezernyi felnőtt és gyermek volt, én meg elajándékoztam a pólómat és megmutattam az érdeklődőknek a Toyotát. Jó ideig tartott, mire a végére értem, de nagyon megindító volt a helyiek szeretete” – mesélte Sebestyén Sándor.
A pilóta arról is beszélt, hogy a kellemetlen melegben nem igazán tudnak pihenni, de a tábor nagyon jó helyen van. „Az itteni ízekhez viszont nem vagyunk hozzászokva, a sonkán és a gyümölcsökön kívül nem nyűgözött le a tábori kulinária. Az útra minden nap viszünk magunkkal ennivalót és vagy 20 liter vizet – a folyadékpótlásra egyébként jobban oda kellene figyelnünk, de annyira a versenyre koncentrálunk, hogy megmondom őszintén, néha inni is elfelejtünk”.
A Sebestyén Sándor – Bognár József kettős az összetett 86. helyéről vág neki a hétfői távnak, a Pócsik László – Farkas Nándor – Szaller Zoltán trió pedig egy hellyel mögöttük száguld.
forrás: sport365.hu