A pénteki Magyarország-Románia Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzés miatt fokozott ellenőrzést lesz a fővárosban és több megyében csütörtök reggeltől - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán.

 
A tájékoztatás szerint a Készenléti Rendőrség parancsnoka fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest, valamint Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye teljes közigazgatási területére.
  
A fokozott személy- és gépjármű-ellenőrzés csütörtök reggel 6 órától szombat délig tart majd, annak keretében a rendőrök embereket igazoltathatnak, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják.
  
A rendőrség közleményében azt írta, a fokozott ellenőrzés célja a közrend és közbiztonság fenntartása, a bűncselekmények és szabálysértések számának visszaszorítása, a jogellenes cselekmények megakadályozása, valamint a közlekedési balesetek megelőzése. Hozzátették: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása.
  
A fővárosban, a Groupama Stadionban pénteken este rendezik meg a Magyarország-Románia Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzést.

Magyar-román - Fokozott ellenőrzés lesz több megyében és a fővárosban



A Tíz kicsi néger a legnépszerűbb Agatha Christie-krimi egy közvélemény-kutatás szerint - írta a BBC News.

 
Az online felmérés alapján az először 1939-ben megjelent bűnügyi regény az olvasók 21 százalékának kedvence az írónő munkái közül. A második és harmadik helyet a Gyilkosság az Orient expresszen és Az Ackroyd-gyilkosság foglalja el a listán.
  
Christie rajongóit az írónő születésének közelgő 125. évfordulója alkalmából kérték fel arra, hogy válasszák ki legkedvesebb regényüket az életműből. A brit krimikirálynő 1890. szeptember 15-én született és 85 évesen hunyt el.
  
A Tíz kicsi néger tíz idegenről szól, akik egy szigeten ragadnak, majd miután rejtélyes körülmények között néhányan meghalnak, a többiek rájönnek, hogy valószínűleg egy gyilkos van közöttük. Ebben a regényben Christie két kedvenc nyomozó hőse - Miss Marple és Hercule Poirot - közül egyik sem szerepel, de a művet világszerte több mint százmillió példányban adták el, így bevonult minden idők legnépszerűbb regényei közé.
  
A Christie hagyatékának gondozói által szervezett közvélemény-kutatásban, amelyben több mint 15 ezer válaszadó vett részt, 21 százalék szavazott a Tíz kicsi négerre. Az írónő unokája, Mathew Prichard szerint a krimi sikere a remekül bonyolított történetnek köszönhető, amely az első kiadás óta lenyűgözi és szórakoztatja a közönséget.
  
A regényből, amely egyike volt Christie kedvenceinek is, az írónő 1943-ban színpadi változatot is készített, a BBC pedig éppen most forgat belőle háromrészes minisorozatot.

http://www.bbc.com/news/entertainment-arts-34114844

A Tíz kicsi néger a legnépszerűbb Agatha Christie-regény



Az Erste Bank vásárolja meg a Citibank magyarországi lakossági és hitelkártya üzletágait. A Citi  marad Magyarországon, továbbra is kiszolgálja vállalati és intézményi ügyfeleit  és bővíti budapesti szolgáltató központját - közölte a két bank szerdán az MTI-vel.

 
A Citibank Europe plc. megállapodást írt alá az Erste Bank Hungary Zrt.-vel, valamint leányvállalatával, az Erste Befektetési Zrt.-vel a Citibank magyarországi lakossági üzletágának értékesítéséről.     Az értékesítés magába foglalja a Citibank lakossági betéti- és befektetési-, személyi hitel-, hitelkártya, valamint a mikrovállalatokat kiszolgáló (CitiBusiness) üzletágait, továbbá a lakossági üzletág alkalmazottainak átvételét is.
  
A tranzakció hatósági jóváhagyáshoz kötött, amely előreláthatólag 2015 végén esedékes. Az ügyfélszámlák átadása 2016 utolsó negyedévénél előbb nem várható a közlemény szerint.
  
Az ügylet részletei nem nyilvánosak.
  
A Citigroup tavaly októberben jelentette be , hogy 11 országban, köztük Magyarországon, de például Csehországban, Egyiptomban, Japánban, Peruban és Dél-Koreában is el akarja adni lakossági üzletágát. Indoklásképpen arra hivatkozott, hogy azokra a piacokra kíván összpontosítani, ahol a legnagyobb mérettel és növekedési  potenciállal rendelkezik.
  
Elemzők szerint a Citibank nem tartozik a hazai pénzpiac legjelentősebb szereplői közé, de portfóliójában sok a jól fizető lakossági ügyfél,  lakossági üzletága ezért értékes a piacon.
  
A Citi  továbbra is elkötelezett marad Magyarország iránt, hangoztatják a közleményben. A jövőben a kis- és középvállalatok, a nagyvállalatok, a pénzügyi intézmények, az állami szektor és a multinacionális cégek magyarországi leányvállalatai számára nyújtott szolgáltatások fejlesztésére helyezi a hangsúlyt. A Citi változatlanul elkötelezett a Budapest Citi Szolgáltató Központ továbbfejlesztése iránt is, amely a világ több mint 50 országban működő Citi-vállalatok számára nyújt háttérszolgáltatásokat - olvaható a közleményben.
  
Jon Wiggins, a Citibank Europe plc. Magyarországi Fióktelepének megbízott vezérigazgatója a közleményben úgy ítélte meg, hogy az ügyfeleik igényeinek leginkább megfelelő partnert találták meg és megerősítette bankja elkötelezettségét  aziránt, hogy megtalálják mind az ügyfeleknek, mind a dolgozóknak a legjobb megoldást.  Úgy értékelte, hogy ez a tranzakció pozitív hatással lesz lakossági ügyfeleikre és az ebben az üzletágban dolgozó munkavállalóikra, akiknek további együttműködésére az átmeneti időszakban is számít.
  
A közleményben Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a tranzakció révén az Erste a második legnagyobb lakossági portfólióval rendelkező pénzintézetté válik Magyarországon. A méretnövekedésen felül a  két vállalat kiemelkedő értékeinek - az Erste Bank univerzális banki szolgáltatásai és a Citibank piacvezető ügyfélkiszolgálási gyakorlatának - összevonásával az Erste egyedülálló pozícióba kerül a magyar bankpiacon.
  
Jelasity Radován arra is emlékeztetett, hogy az Erste csoport takarékbankként kezdte működését, így nagy szakértelemmel rendelkezik a vagyonkezelés, a megtakarítások és a befektetések terén.
  
Az ügyfélszámlák átadásáig - ami 2016 utolsó negyedévénél előbb nem várható - a Citibank ügyfeleinek semmilyen teendőjük nincs, emlékeztet a két bank. A Citibank a rendes ügymenet szerint működik tovább, beleértve az ügyfelek magas színvonalú kiszolgálását és az ügyfélszerzési tevékenységeket is.

Az Erste megvásárolja a Citibank lakossági üzletágát



Vincent Cassel francia színész alakítja Matt Damon ellenfelét az új Bourne-filmben - értesült a Variety.com.

   
A Paul Greengrass rendezésében készülő thrillerben Tommy Lee Jones, Alicia Vikander és Julia Stiles is szerepel.
   
Tommy Lee Jones ezúttal CIA-főnököt játszik, Edward Norton, Chris Cooper, Brian Cox és David Strathairn pedig visszakapták régi szerepeiket a korábbi Bourne-filmekből. Cassel bérgyilkosként ered a főszereplőt alakító Matt Damon nyomába.
   
A film bemutatóját 2016. július 29-re tűzték ki.
   
Matt Damon első három Bourne-filmje 2002 és 2007 között csaknem egymilliárd dolláros jegybevételt hozott világszerte. A filmsztár A Bourne-hagyaték című, 2012-ben bemutatott filmben nem szerepelt.

http://variety.com/2015/film/news/vincent-cassel-bourne-identity-matt-damon-1201539888/

Vincent Cassellel küzd meg Matt Damon az új Bourne-filmben



A kanadai Chris Hadfield óriási sikert aratott két éve a YouTube-on, amikor a Nemzetközi Űrállomáson elénekelte David Bowie Space Oddity című slágerét. A volt asztronauta első zenei albuma, amelyet még részben az űrállomáson vett fel, októberben jelenik meg.

 
A Space Sessions: Songs from a Tin Can című lemez 11 számot tartalmaz. Az album október 9-i megjelenése előtt Hadfield feltöltötte az internetre az album súlytlanság ihlette Feet Up című dalának zenés videóját.
  
Az 55 éves űrhajós-zenész elmesélte, hogy a felvételek elkészítése elég körülményes volt az űrállomáson: a gravitáció hiánya miatt a gitárt megtartani és megfelelően énekelni sem volt egyszerű. "Paul Mills, a producer, aki segítségemre volt azt mondta: a gitárjátékod elég zűrös, mire azt feleltem, persze, gyere fel ide, és gitározzál" - idézte fel a The Globe and Mailnek adott interjújában.
  
Visszatérve a Földre a kanadai űrhajós Robbie Lackritz producerrel és hivatásos zenészekkel formálta élvezhető albummá az űrfelvételeket. A korongon megszólal a Big Smoke, a Space Lullaby és természetesen az elhíresült Space Oddity című szám is. A Beyond the Terra című szám érdekessége, hogy azt fiával, Evannel együtt szerezte.
  
A lemezzel a 25 éve zenélő Hadfield nem zenei karrierjét kívánja fellendíteni, mint mondta továbbra is az a célja, hogy az űrben töltött nagyszerű időszak élményeit megossza másokkal is.
  
Hadfield 2012 decembere és 2013 májusa között tartózkodott a nemzetközi űrállomáson.

http://www.wired.co.uk/news/archive/2015-08/10/chris-hadfield-space-sessions-album-iss
http://www.theglobeandmail.com/news/national/about-to-launch-album-debut-chris-hadfield-talks-recording-music-in-space/article25872987/

Chris Hadfield részben az űrben felvett első zenei albuma októberben jelenik meg



Két szomszédos galaxis összeolvadását figyelték meg a Manchesteri Egyetem és a Hongkongi Egyetem asztronómusai, akiknek sikerült lencsevégre kapniuk az égi "tűzijátékot".

 
A felfedezésről a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című folyóiratban számolnak be a tudósok.
  
Az asztrofizikusok az Új-Dél-Walesben működő angol-ausztrál távcső segítségével végeztek megfigyeléseket, a Tejútrendszer haldokló csillagai után kutatva. Így fedezték fel a galaxisunk por- és gázfelhői mögött az Oltár (Ara) csillagképben zajló kozmikus +drámát+. Az összeolvadó galaxisok szomszédságában alig-alig van más csillagváros, egy ilyen viszonylag "néptelen" területen igen alacsony a kozmikus karambolok valószínűsége - olvasható az Astronomy Now csillagászati hírportálon.
  
Az objektumot a népszerű tűzijáték után, valamint a tanulmány társszerzője, Albert Zijlstra professzor feleségének tiszteletére Katalin-keréknek nevezték el.
  
A galaxisok ütközések, összeolvadások során fejlődnek. Amikor két csillagváros kölcsönhatásba kerül, mindkét galaxis belsejében összenyomódnak a gázfelhők, amelyek a saját gravitációjuk hatására összeomlanak és csillagokká alakulnak. A csillagkeletkezési zóna fényes gyűrűként ragyog a felvételeken.
  
A Katalin-kerék "mindössze" 30 millió fényévnyire található, ez az ismert legközelebbi összeütköző galaxis-páros. Hétszer kisebb távolságra van a Földtől, mint a korábban felfedezett hasonló objektumok bármelyike és 40-szer közelebb, mint az egyik legismertebb gyűrűs csillagváros, az ESO 350-40 katalógusjelű Kocsikerék-galaxis.

http://astronomynow.com/2015/08/16/celestial-firework-marks-nearest-galaxy-collision/

Égi "tűzijáték" jelzi két galaxis összeolvadását


Sárga rózsa...