Magyar-román - Fokozott ellenőrzés lesz több megyében és a fővárosban



A pénteki Magyarország-Románia Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzés miatt fokozott ellenőrzést lesz a fővárosban és több megyében csütörtök reggeltől - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán.

 
A tájékoztatás szerint a Készenléti Rendőrség parancsnoka fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest, valamint Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye teljes közigazgatási területére.
  
A fokozott személy- és gépjármű-ellenőrzés csütörtök reggel 6 órától szombat délig tart majd, annak keretében a rendőrök embereket igazoltathatnak, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják.
  
A rendőrség közleményében azt írta, a fokozott ellenőrzés célja a közrend és közbiztonság fenntartása, a bűncselekmények és szabálysértések számának visszaszorítása, a jogellenes cselekmények megakadályozása, valamint a közlekedési balesetek megelőzése. Hozzátették: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása.
  
A fővárosban, a Groupama Stadionban pénteken este rendezik meg a Magyarország-Románia Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzést.