Budapest, 2015. szeptember 2.

Illegális bevándorlók a Keleti pályaudvar előtt 2015. szeptember 2-án.

forrás: MTI
kép: Máthé Zoltán

A főváros a mozgásteréhez és jogosítványaihoz mérten segít a Budapestre érkező migránsoknak - mondta Tarlós István főpolgármester szerda este az InfoRádió Aréna című műsorában.

   
"Részben humanitárius megfontolásból, nagyrészt pedig Budapest lakóinak védelmében, amennyi a mozgásterünkből és a jogosítványainkból telik, annyit segítünk" - fogalmazott a politikus.
   
Megjegyezte, hogy az önkormányzatoknak törvény szerint nincs feladatuk migránsprobléma kezelésében.
   
Az az önkormányzat, amelyiknek van lelkiismerete, megvédi a település lakóit, és ha módjában áll, ad a migránsoknak szociális alapszolgáltatást - mondta Tarlós István.
   
Közölte: 300-500 ember befogadására alkalmas sátrakat szerzett be a főváros. A probléma kezelésére az év végéig 400 millió forintot különítettek el.

Illegális bevándorlás - Keleti pályaudvar



Madárfészkek elpusztítására kiképzett makákókat és sólymokat is bevet a kínai légierő, hogy biztosítsák a szeptember 3-i pekingi katonai parádé zökkenőmentességét - közölte a China News Service kínai hírügynökség.

   
Egy ötfős makákócsapat pusztítja a kínai főváros közelében fekvő légitámaszpont körüli erdők madárfészkeit. A kínai légierő által "ökológiai megoldásnak" nevezett rendhagyó intézkedésekkel azt szeretnék a kínai hatóságok elkerülni, hogy a második világháború végének hetvenedik évfordulójáról megemlékező csütörtöki katonai parádén a Peking felett elszálló repülőgépek hajtóművébe kósza madarak repüljenek bele. Egy ilyen baleset akár a gép vesztét is okozhatja, ennek elkerülésére mindent bevetnek a kínai hatóságok.
   
Peking és a mellette lévő légitámaszpont a térség madármigrációs útvonalán fekszik, ezért egy esetleges baleset megelőzése érdekében a légierő örökbe fogadta a makákókat, amelyeket rövid időn belül kiképeztek arra, hogy idomárjaik parancsára felmásszanak a madárfészkeknek otthont adó fákra, és akár kevesebb mint egy perc alatt szétbontsák a madarak tojásrakó helyét. A madarak nem térnek vissza ugyanarra a helyre fészkelni, mert a pusztítást végző makákó illatanyagot hagy maga után, ami elriasztja őket - közölte a biztonsági szolgálatot teljesítő majmok egyik kiképzője. A madarakat így arra kényszerítik, hogy máshol, a repülőgépek útvonalától messzebb keressenek fészekhelyet.
   
Korábban a majmok munkáját emberek végezték, de míg az ő munkájuk kevésbé volt hatékony és persze jóval drágább is, a makákócsapat átlagosan hatvan fészket képes szétbontani egy nap leforgása alatt, ráadásul csupán némi jutalomfalatért cserébe.
   
A kínai légierő a majmok mellett tíz sólyommal próbálja a Peking és a parádén részt vevő repülők támaszpontjának légteret madármentessé tenni. A ragadozó madarakat kiképzőjük időnként felrepteti a magasba, ahol egy ideig köröznek, elriasztva a nem kívánatos kisebb állatokat. A madarakat általában a repülők felszállása előtt két órával küldik fel cirkálni a levegőben.
   
Hírforrások szerint a pekingi lakosságnak szigorú szabályokat kell követnie a csütörtökön esedékes felvonulás ideje alatt. Egyebek mellett például nem szabad a parádé helyszínéhez, a Csangan sugárút közelében lakóknak az ablakból figyelemmel kísérni a felvonulást, de a sárkányeregetés és a sportgalambok reptetése is tilos. Peking repülőterei is zárva tartanak ez idő alatt.
   
http://www.nytimes.com/2015/09/02/world/asia/china-parade-monkeys.html

Majmokat és sólymokat is bevetnek a pekingi katonai parádé biztosítására



Budapest, 2015. szeptember 2.

Illegális bevándorlók a budapesti Keleti pályaudvar előtt 2015. szeptember 2-án.

A rendőrség nem engedi őket felszállni a Németországba induló vonatra.

forrás: MTI
kép: Máthé Zoltán

Illegális bevándorlás - Keleti pályaudvar



A szemgolyókon, a tüdőn és a nyálkahártyán át szívhatják magukba az alkoholt egy újfajta kocsma vendégei az ausztráliai Brisbane-ben.

 
A déli félteke első úgynevezett felhőbárja ideiglenesen, mindössze három hétig tart nyitva szombattól a Brisbane-i Fesztivál új attrakciójaként. A világ első alkoholgőzbárja már július óta folyamatosan működik a brit fővárosban.

Az Alcoholic Architecture nevű felhőbár vendégei pára formájában szívnak magukba egy gin és tonik alapú koktélt, egy 40 perces tartózkodás két pohár ital elfogyasztásával ér fel - írja honlapján a Daily Mail című brit lap.

Az új hóbort előnyei között emlegetik a másnaposság elmaradását, a 40 százalékkal kisebb kalóriafogyasztást és azt, hogy az alkohol bevitelének ez a módja állítólag kíméli a májat. Emellett - a szervezők szerint - a belélegzés általi alkoholfogyasztás jobban kihozza a szeszes italok alkotóelemeinek, például a borókabogyónak a zamatát.

A "párakocsma" ötletét azonban egészségügyi szakemberek ellenzik, mert még nem ismert, hogy a belélegzéses alkoholfogyasztás hosszabb távon milyen hatást gyakorol a szervezetre.

"Nem jó ötlet, mert egy mérgező, rákkeltő vegyi anyagot lélegzünk be és szívunk fel gyorsan" - jelentette ki Jake Najman, a Queenslandi Egyetem drogkutató intézetének igazgatója.

A Brisbane-i Fesztivál részeként rendezett Fear & Delight show igazgatója, Scott Maidment szerint azonban a módszer "rendkívül biztonságos", vegyészek és biotechnikusok évekig dolgoztak rajta, és Londonban már bevált.

A londoni alkoholgőzbár, amely a Bompass & Parr brit dizájneriroda elmeszüleménye, júliusban nyílt meg a brit főváros legnagyobb és legrégibb piacán, a Borough Marketen.

A vendégek vízálló köpennyel védekeznek a levegő magas nedvességtartalma ellen, ugyanakkor arcukat fedetlenül kell hagyniuk, ha teljes mértékben élvezni akarják az alkoholfogyasztás vadonatúj módját.

http://www.dailymail.co.uk/news/article-3219041/Bizarre-alcohol-vapour-bar-launched-Brisbane-literally-breath-drinks.html

https://au.news.yahoo.com/qld/a/29416365/new-alcohol-cloud-bar-opening-in-brisbane/

London után alkoholgőzbár nyílik Ausztráliában is



Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajét 2 forinttal emelte.

   
A 95-ös benzin átlagára 340-341 forintra csökkent, a gázolajé pedig ugyanerre a szintre emelkedett.
   
Legutóbb pénteken változtak az árak, akkor bruttó 9 forinttal csökkent a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára.
   
A benzin átlagára tavaly szeptember és 2015. január között mintegy 100 forinttal csökkent, majd idén július közepéig fokozatosan több mint 70 forinttal emelkedett. Az utóbbi egy hónapban viszont csaknem 40 forinttal ismét olcsóbb lett a benzin.    

A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára február eleje óta mintegy 30 forinttal lett magasabb, az utóbbi négy hétben viszont már mintegy 20 forinttal csökkent.    

A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.    

Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.

Csökkent a benzin, emelkedett a gázolaj ára



A pénteki Magyarország-Románia Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzés miatt fokozott ellenőrzést lesz a fővárosban és több megyében csütörtök reggeltől - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán.

 
A tájékoztatás szerint a Készenléti Rendőrség parancsnoka fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest, valamint Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye teljes közigazgatási területére.
  
A fokozott személy- és gépjármű-ellenőrzés csütörtök reggel 6 órától szombat délig tart majd, annak keretében a rendőrök embereket igazoltathatnak, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják.
  
A rendőrség közleményében azt írta, a fokozott ellenőrzés célja a közrend és közbiztonság fenntartása, a bűncselekmények és szabálysértések számának visszaszorítása, a jogellenes cselekmények megakadályozása, valamint a közlekedési balesetek megelőzése. Hozzátették: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása.
  
A fővárosban, a Groupama Stadionban pénteken este rendezik meg a Magyarország-Románia Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzést.

Magyar-román - Fokozott ellenőrzés lesz több megyében és a fővárosban



A Tíz kicsi néger a legnépszerűbb Agatha Christie-krimi egy közvélemény-kutatás szerint - írta a BBC News.

 
Az online felmérés alapján az először 1939-ben megjelent bűnügyi regény az olvasók 21 százalékának kedvence az írónő munkái közül. A második és harmadik helyet a Gyilkosság az Orient expresszen és Az Ackroyd-gyilkosság foglalja el a listán.
  
Christie rajongóit az írónő születésének közelgő 125. évfordulója alkalmából kérték fel arra, hogy válasszák ki legkedvesebb regényüket az életműből. A brit krimikirálynő 1890. szeptember 15-én született és 85 évesen hunyt el.
  
A Tíz kicsi néger tíz idegenről szól, akik egy szigeten ragadnak, majd miután rejtélyes körülmények között néhányan meghalnak, a többiek rájönnek, hogy valószínűleg egy gyilkos van közöttük. Ebben a regényben Christie két kedvenc nyomozó hőse - Miss Marple és Hercule Poirot - közül egyik sem szerepel, de a művet világszerte több mint százmillió példányban adták el, így bevonult minden idők legnépszerűbb regényei közé.
  
A Christie hagyatékának gondozói által szervezett közvélemény-kutatásban, amelyben több mint 15 ezer válaszadó vett részt, 21 százalék szavazott a Tíz kicsi négerre. Az írónő unokája, Mathew Prichard szerint a krimi sikere a remekül bonyolított történetnek köszönhető, amely az első kiadás óta lenyűgözi és szórakoztatja a közönséget.
  
A regényből, amely egyike volt Christie kedvenceinek is, az írónő 1943-ban színpadi változatot is készített, a BBC pedig éppen most forgat belőle háromrészes minisorozatot.

http://www.bbc.com/news/entertainment-arts-34114844

A Tíz kicsi néger a legnépszerűbb Agatha Christie-regény