Évente több mint félmillióan veszítik el munkájukat a divatcikkek hamisítása miatt, és mintegy 13 ezer milliárd forintnyi kárt okoz a hamisított divatcikkek forgalmazása az Európai Unióban - hívta fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) közleményében, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.

 
A tájékoztatás szerint az uniós országok közül leginkább a fejlett divatiparral rendelkező Olaszország és az Egyesült Királyság gazdaságát sújtja a divattermékek nemzetközi bűnszervezetek által irányított hamisítása.
  
A Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) legfrissebb jelentése szerint a divatcikkek éves 275 milliárd eurós (85 ezer milliárd forintos) teljes forgalmának mintegy 10 százalékát teszik ki a hamis divattermékek, ruhák, cipők, sálak, nyakkendők, övek, kesztyűk. A divattermékeket előállító és forgalmazó szektorban 647 ezer vállalkozásában 3,8 millióan dolgoznak, a cégek majdnem fele Olaszországban működik.
  
Az OHIM jelentésének készítői rámutattak: a nemzetközi bűnszervezetek által irányított termelés és értékesítés évente mintegy 43,3 milliárd eurós (mintegy 13,4 ezer milliárd forintos) kárt okoz az unió gazdaságának, és körülbelül 518 ezer munkahely megszűnéséért felelős. Az OHIM becslése szerint a 28 uniós tagállam csak a divattermékek hamisítása miatt 8 milliárd euró (mintegy 2500 milliárd forintnyi) adó- és járulékbevételtől esik el.
  
Olaszországban évi 4,5 milliárd eurós közvetlen kárt okoz a hamisítás, valamint közvetlenül évi 50 ezer, közvetve 80 ezer állás megszűnéséért felelős. Az Egyesült Királyságban ugyanez a kár 3,6 milliárd eurónyi, illetve 40 ezer munkahely a veszteség. Nem sokkal marad le a Franciaország és Németország sem a listán: mindkét országban egyenként évi 3,5 milliárd eurós közvetlen kárral lehet számolni a divattermékek hamisítása miatt - olvasható a HENT közleményében.

Évente félmillióan veszítik el munkájukat a divatcikkek hamisítása miatt




Az ukrán határ mentén zajló cigarettacsempészet támogatásával gyanúsítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 18 pénzügyőrét a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) - tájékoztatta a KNYF főügyészhelyettese csütörtökön az MTI-t.

 
Waltner Rolland közölte: a hatóság hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt hallgatta ki a pénzügyőröket a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján.
  
A közlemény szerint a KNYF Debreceni Regionális Osztálya szerdán 25 helyszínen tartott házkutatást, majd a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével elfogtak 21 gyanúsítottat: 18 pénzügyőrt és 3 civilt.
  
Mindannyiukat őrizetbe vették; arról később döntenek, hogy kezdeményezik-e az előzetes letartóztatásukat - írták.
  
A nyomozás adatai szerint a NAV Záhonyi Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága állományába tartozó pénzügyőrök jogtalan előnyért, hivatali kötelességüket megszegve azzal segítették a cigarettacsempészeket, hogy szándékosan nem fedték fel a beléptetett gépkocsikban elrejtett, ukrán eredetű dohányárut - tette hozzá a Központi Nyomozó Főügyészség.
  
A NAV Sajtó- és Kommunikációs Főosztálya azt közölte, hogy a NAV közreműködésével büntetőeljárás indult a szervezet hivatásos állományába tartozó pénzügyőrök ellen.
  
"A NAV - a nyomozó hatóságokkal szorosan együttműködve - továbbra is a legszigorúbban fellép a hivatal személyi állománya által elkövetett korrupciós és hivatali bűncselekmények ellen. A szervezet célja, hogy egyetlenegy ilyen eset se forduljon elő a NAV-nál" - fogalmazott közleményében az adóhivatal.

Cigarettacsempészet támogatásával gyanúsítanak pénzügyőröket

Az Alkotmánybíróság (Ab) kötelezheti a kormányt arra, hogy rendeletben alkossa meg az üzletek vasárnapi zárva tartását szabályozó törvény alóli helyi mentességet, így például a következő szezonban már mindenki vásárolhatna a Balatonnál vasárnap is - jelentette ki Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.

   

Úgy vélekedett: a kormány mulasztásos alkotmánysértést követ el akkor, amikor nem alkotja meg a jogszabályhoz kapcsolódó, a nyitva tartást helyi sajátosságok alapján megengedő kormányrendeletet, erre ugyanis törvény kötelezi a kabinetet.
   
Elmondta: az Ab állásfoglalására annál is inkább szükség volna, mert Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára úgy nyilatkozott, hogy nem is akarnak ilyen rendeletet alkotni. Ezt azzal indokolta, hogy a törvény szerint a rendeletalkotás nem kötelezettség, csupán lehetőség.
   
Staudt Gábor hozzátette: úgy értesült, hogy több, a kormányrendelet megalkotását sürgető beadvány jutott el az Alkotmánybírósághoz.
   
Például a Balatonnál annál is indokoltabb volna a helyi sajátosságok miatt engedélyezni a vasárnapi kereskedelmet, mert a forgalom legnagyobb részét a rövid nyári szezonban produkálják az üzletek, és a törvény éppen az idegenforgalmat jelöli meg a nyitva tartás engedélyezésének egyik lehetséges okaként - mondta Staudt Gábor.

Vasárnapi pihenőnap - Jobbik: az Ab kötelezheti a kormányt a nyitva tartás helyi szabályozására




A Kanadai Biztonsági Hírszerző Szolgálat (CSIS) tevékenységére vonatkozó dokumentumot szivárogtatott ki a sajtónak az Anonymous elnevezésű internetes kalózcsoport, miután a megítélése szerint a kanadai szövetségi rendőrség nem járt el megfelelően az egyik szimpatizánsa halálának tisztázásának ügyében.

 
Az iratból az derült ki, hogy a CSIS-nek, az észak-amerikai ország fő hírszerző szervének nemcsak Washingtonban, Londonban és Párizsban van külföldi képviselete, ahogy azt korábban hivatalosan tudni lehetett, hanem a szolgálat 25 országban állomásoztat embereket. Több állomás "fejlődő országokban és/vagy instabil környezetben" található.

Az Anonymous közzétett egy videót is, amelyben azt állítja, hogy a jelhírszerzésre szakosodott Kanadai Kommunikációbiztonsági Intézmény (CSE) Stephen Harper kanadai miniszterelnök utasítására megpróbált Barack Obama amerikai elnök után kémkedni. A "hacktivisták" szerint a kísérlet lelepleződött, ami veszélybe sodorta a tervezett Keystone XL kőolajvezeték sorsát, amelyen keresztül a Mexikói-öböl partvidékén működő finomítókba szállítanák az Alberta tartományban bányászott olajat. Kijelentéseit a csoport nem támasztotta alá bizonyítékokkal.

Az Anonymous újabb leleplező dokumentumok közzétételét helyezte kilátásba. A csoport azért lendült akcióba, mert július folyamán korábban Brit Columbia tartományban rendőrök lelőtték az egyik szimpatizánsát, James McIntyre -t és a "hacktivisták" szerint a szövetségi hatóságok  a felelősöket nem tartóztatták le.

A 48 éves tányérmosó McIntyre Dawson Creekben egy tervezett vízerőművel kapcsolatos közmeghallgatás helyszíne előtt vesztette életét. A hivatalos verzió szerint a maszkot viselő férfi nem engedelmeskedett a rendőröknek és egy kést is elővett.

A kanadai hírszerzésre vonatkozó iratot szivárogtatott ki az Anonymous csoport




Antonio Banderas a bányaszerencsétlenséget szenvedett és a föld alatt rekedt chilei bányászok egyikének szerepében önt lelket társaiba a The 33 című filmben, amelynek előzetesét a Warner Bros. és az Alcon Entertainment mutatta be.

 
"Ti vagytok a testvéreim - összefogunk és kijutunk innen" - biztatja Banderas a munkásokat a keddtől látható trailerben, és hozzáteszi még: "Hiszek abban, hogy kijutunk, mert hinni akarok benne!"
  
A Patricia Riggen rendezésében forgatott dráma a 2010-ben föld alatt rekedt 33 chilei bányász igaz történetét meséli el. Az egész világ lélegzetvisszafojtva figyelte, hogy mi történik a 69 napra 200 emelet mélységben rekedt emberekkel, miután a San José-i réz- és aranybánya beomlott.
  
A filmet működő bányákban, Kolumbiában és Chilében forgatták. A történetben előkerül néhány személyes szál is, amely a bányászok életébe is betekintést enged a szerencsétlenség hátterében.
  
A produkció főszereplőinek listáján olvasható Juliette Binoche, Mario Casas, Lou Diamond Phillips, Rodrigo Santoro, Gabriel Byrne és James Brolin neve is. A zenét a néhai James Horner szerezte, akinek ez a film az utolsó munkái közé tartozott.
  
A The 33 premierjét augusztus 6-án tartják Chilében, az észak-amerikai mozikban november 13-tól játsszák.

http://www.hollywoodreporter.com/news/33-trailer-antonio-banderas-keeps-811835

Antonio Banderas lelket önt a föld alatt rekedt chilei bányászokba




Családi napot szervez szombaton Veszprémben a Veszprém Kézilabda Fan Club, az egész napos rendezvényre kulturális programokkal, koncertekkel várják az érdeklődőket – tájékoztatta az MTI-t a Veszprém Kézilabda Fan Club elnöke.

   
Remport Csaba főszervező elmondta, hogy a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány tart bemutatót és jelen lesznek a Csemete Alapítvány képviselői is, akik adományokat gyűjtenek az otthonban élő fogyatékosok javára.
   
Hozzátette: szakemberek tartanak bemutatót arról, hogy mi a teendő baleset esetén valamint lesz véradás is, a véradók között ajándékokat sorsolnak ki.
   
A legkisebbek pónin lovagolhatnak, bábszínház és bohóc szórakoztatja majd őket. Remport Csaba elmondta azt is, hogy kötetlen beszélgetést hallhatnak a rendezvény látogatói két veszprémi kézilabdázóval, a sokszoros magyar válogatott Gulyás Péterrel és Iváncsik Gergővel.
   
A családi napot feltörekvő zenekarok koncertjei teszik még színesebbé. A családi nap a veszprémi Betekints-völgyben lesz, az esőhelyszín a Veszprém Aréna előtere.

Családi napot tartanak Veszprémben a kézilabda rajongói klub szervezésében

A külföldi jelhírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) naponta több millió fotót gyűjt össze a digitális kommunikációs csatornákból, köztük 55 ezer olyan nagyfelbontású felvételt, amelyek arcfelismerő programokkal is elemezhetők.    



Ezt a The New York Times című napilap közölte vasárnap az Oroszországba szökött amerikai informatikustól, Edward Snowdentől származó dokumentumokra hivatkozva.

Az NSA, amely korábban elsősorban a terroristagyanús és a más okok miatt a hírszerzés látókörébe került személyek kommunikációjának tartalmára összpontosított, ma ugyanolyan nagy hangsúlyt fektet az arcfelismerésre és a célszemélyek biometrikus adatainak megszerzésére.

A lap szerint sem a magánszféra védelmére vonatkozó, sem pedig a hírszerzésre vonatkozó amerikai szövetségi törvények nem szavatolják kimondottan az arcképek védelmét.

Az NSA nem fér hozzá az egyes amerikai államok jogosítványfotó-adatbázisához, sem pedig az Egyesült Államok külügyminisztériuma által tárolt amerikai útlevélfotókhoz, ám Vanee M. Vines, az NSA szóvivője nem válaszolt a The New York Timesnak arra a kérdésére, hogy az ügynökség vizsgálja-e a vízumkérelmekhez mellékelt fotókat. Az ügynökség forrásai közé tartoznak a közösségi oldalak, az elfogott videokonferenciák és más országok igazolványkép-adatbázisai.
    Az NSA a Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA) és a külügyminisztériummal együttműködve, a Pisces elnevezésű program keretében gyűjti a több ország határátkelőhelyein rögzített biometrikus adatokat is. Az NSA a Wellspring program segítségével bontja ki a fotókat az elektronikus levelezésből és más kommunikációs eszközökből.

Az NSA Barack Obama elnöksége alatt gyorsította fel az arcfelismerő technika fejlesztését. Az első áttörést 2010-ben érték el, amikor sikerült összepárosítani két, ugyanazt a személyt ábrázoló fotót az ügynökség Pinwale és a kormányzat központi, Tide elnevezésű terrorista-nyilvántartásából. Ennek nyomán az NSA-nél külön csoportok alakultak a "személyazonosság-hírszerzésre".

A lap szerint az NSA által leggyakrabban alkalmazott Tundra Freeze elnevezésű arcfelismerő rendszer nem tökéletesen megbízható, azt erősen befolyásolja a képfelbontás minősége és az, hogy milyen szögből készültek az összehasonlítandó felvételek.

2011-ben például, amikor a keresés során az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatot egykor vezető Oszama bin Laden fotójára szűrtek rá, a rendszer négy olyan szakállas férfit választott ki, akik csak valamelyest emlékeztettek a terroristavezérre. Ugyanakkor össze tudott párosítani két olyan, különböző helyszíneken készült fotót, amelyek egy fiatalembert hajjal, illetve leborotvált fejjel ábrázoltak.

Az NSA arra is képes, hogy szabadtéri felvételeket kémműholdas fotókkal összevetve megállapítsa, hogy azok pontosan hol készültek.

MTI

Az NSA arcképeket is gyűjt az internetről