A Jobbik határozatlan időre, a devizahitelesek problémáinak megoldásáig meghosszabbítaná a kilakoltatási moratóriumot, s részleges végrehajtási moratóriumot is bevezetne.

Z. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján kifejtette: a moratórium nem vonatkozna a "bűnözőkre" és az önkényes lakásfoglalókra, azonban az összes jogkövető deviza- és banki károsultra kiterjesztené mindaddig, "amíg a parlament össze nem szedi magát" és meg nem oldja a teljes problémakört.
 
A Jobbik ugyancsak határozatlan időre részleges végrehajtási moratóriumot is bevezetne. Z. Kárpát Dániel indoklása szerint számtalanszor találkoznak olyan esetekkel, hogy a végrehajtók egy része mesterségesen duzzasztja a tartozásállományt olyan szintig, amikor már el lehet venni az ingatlant. A párthoz érkezett bejelentésekre hivatkozva példaként említette, néhány tízezer forintos parkolási bíráság esetén előfordult, hogy a végrehajtó évekig nem jelentkezett, majd amikor az összeg milliósra nőtt, az érintett család otthona került veszélybe.
 
Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese jelezte: jogos lenne a végrehajtási rendszert állami ellenőrzés alá vonni, s át kell gondolni az önálló bírósági végrehajtó intézményének létjogosultságát. Mint mondta, állami védőháló mellett elkerülhetőek lennének a túlkapások, az adósok éjszakai, vagy munkahelyen történő "vegzálása".
forrás: MTI

A Jobbik határozatlan ideig meghosszabbítaná a kilakoltatási moratóriumot

Rejtve maradhatnak a jövőben a nyilvánosság előtt a cseh politikusok esetleges vitatható kijelentései, amelyek a képviselőház mikrofonjának közelében hangzanak el, s amelyek a múltban több botrányt is okoztak, ha a politikusok ügyelni fognak a mikrofon előtt elhelyezett táblára: "Vigyázz a szádra, a mikrofon be van kapcsolva!"

Jan Hamácek, a parlamenti alsóház elnöke ugyanis beváltotta ígéretét és az említett szöveggel a múlt hét végén vörös lámpás figyelmeztető táblát helyeztetett el a mikrofon alatt - közölte a Právo című napilap szerdán.
   
A képviselőház elnöksége és a kormánytagok padsora előtti pulpituson elhelyezett mikrofon ugyanis rendkívül érzékeny és a múltban több olyan beszélgetést is "kiközvetített" a nagyközönség felé, amelyek magánbeszélgetésekben hangzottak el és nem a nyilvánosságnak voltak címezve.
   
A képviselőház mikrofonja által nyilvánosságot kapott legutóbbi, ezúttal nemzetközi botrány, tavaly december elején Nelson Mandela dél-afrikai politikus halála alkalmával történt.
   
Akkor Jirí Rusnok, miniszterelnök a kormány padsorában ülve azt magyarázta a védelmi miniszternek, mennyire nem fűlik a foga ahhoz, hogy részt vegyen Nelson Mandela gyászszertartásán.
   
"Irtózom attól, hogy nekem kell odamennem (Johannesburgba)" - mondta a miniszterelnök Vlastimil Picek védelmi miniszternek.
   
Kettejük beszélgetését, amelyet útszéli kifejezések is tarkítottak, a bekapcsolt mikrofon következtében került nyilvánosságra, majd a cseh közszolgálati televízió is ismertette, és nagy teret kapott a sajtóban, illetve az interneten is.
   
"... most még Mandela is meghalt!" - kezdte a beszéltetést Rusnok a miniszterhez fordulva.
   
Picek arról kérdezte a kormányfőt, hogy ki fog menni a Nobel-békedíjas dél-afrikai elnök gyászszertartására.
   
"... remélem, hogy az elnök (Milos Zeman) megy el. Valamilyen ebédre vagyok hivatalos, majd vacsorára is. Kötelezettségeim vannak. Egyáltalán nem kívánkozom oda. Egyáltalán" - válaszolta Rusnok, és többször "marhának" nevezte a védelmi minisztert, ami a cseh köznyelv szokásos fordulata.
   
Rusnok később bocsánatot kért szavaiért, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nem illendő szavakat használt a volt dél-afrikai elnök halálával összefüggésben.
   
A botrány után a házelnök megígérte, hogy figyelmeztető táblát helyez el a szónoki pulpituson.
   
Hasonlóan nagy botrány volt 2009-ben, amikor két polgári demokrata politikus, Ivan Langer belügyminiszter és Mirek Topolánek kormányfő szórakoztak a parlamentben.
   
"Egy mai rendelettel felújítottuk a belügyminisztérium fegyveres alakulatait. Ne lepődjenek meg, ha a kulcsfontosságú kormányépületek felé vezető utakon páncélozott harckocsikkal találkoznak" - jelentette ki Langer a parlament majdnem üres termében. Miután Topolánek hibás oroszsággal hozzátette, hogy "dorogaja gaszpada", észrevették a bekapcsolt mikrofont, s leálltak.
   
Miroslav Vlcek, az alsóház szociáldemokrata elnöke nyilatkozatában azt állította, hogy a két politikus a parlamenti képviselőkhöz és kormánytagokhoz méltatlanul viselkedett.
forrás: MTI - kép: elixironline.hu

"Vigyázz a szádra!" - figyelmeztetés a cseh parlamentben

Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere szerint a Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ) törvény adta lehetősége van arra, hogy megakadályozza az Újpest FC felszámolását.

A IV. kerület vezetője szerdai közleményében úgy fogalmaz, hogy "az MLSZ-nek döntenie kell: a magyar labdarúgás ügyét szolgálja, vagy hozzájárul az egyik legnagyobb múltú magyar labdarúgó egyesület tönkretételéhez". Utalt rá, hogy a sporttörvény decemberi módosítása után a szövetség meghozhatja azt a döntést, mely megmenti a klubot.
   
"Döntésével az MLSZ egyben azt is megüzeni, mire számíthatunk, milyen gazdasági szereplőket akarnak látni a hazai labdarúgásban. Az üzleti érdekei mentén, de törvényesen működő belföldi vagy külföldi tulajdonosokat, avagy kétes hátterű, offshore cégekkel üzletelő, a futballklubot pénzmosásra, adólekerülésre használó személyeket. Ez az MLSZ döntése lesz" - áll a közleményben.
   
A polgármester a kialakult helyzettel kapcsolatban azt írta, hogy a klub vélhetően a korábbi tulajdonos gyanús ügyletei miatt került végveszélybe, ám erről sem a rajongók, sem a játékosok, edzők, a klub más alkalmazottjai, hívei nem tehetnek. Képtelenségnek tartja ugyanakkor, hogy az ország egyik legpatinásabb, 20-szoros bajnok klubját - melynél olyan nagyságok játszottak, mint Szusza Ferenc, Bene Ferenc, vagy Törőcsik András -, s ezen keresztül az egész magyar labdarúgást büntessék meg kétes off-shore cégek ügyeskedései, illetve a jelenlegi és volt tulajdonos vitái miatt.
   
Szerinte a magyar igazságszolgáltatás dolga az igazság felderítése és a felelősök megbüntetése, míg az MLSZ-é, hogy mindent megtegyen a magyar futball jelenéért és jövőjéért.
   
"Én azonban Újpest polgármestereként nem fogom tétlenül nézni, hogy az újpestieket büntessék mások vétkeiért." - zárul Wintermantel Zsolt levele.
   
Az UTE korábban azzal fordult az MLSZ-hez, hogy a licencjogot átvinné a klubot működtető gazdasági társaságtól, az Újpest FC Kft.-től az Újpest 1885 Futball Kft.-be.
   
Az MLSZ kedden közleményben jelezte, hetek óta egyeztet az újpesti klubvezetéssel, jelenleg is folyamatosan kapcsolatban áll a tulajdonossal, egyben pedig egyértelművé tette, hogy milyen kiegészítő garanciákat és információkat kell megkapnia ahhoz, hogy felelősségteljes döntést hozhasson a lila-fehér klub licencéről. Közölte, kész soron kívül döntést hozni, amint rendelkezésére állnak a bekért dokumentumok és információk.
   
Az ügy kapcsán március 1-jén Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt és Csányi Sándort, az MLSZ elnökét: akadályozzák meg, hogy az Újpest Football Club Kft. kibújhasson a mintegy 850 millió forintos adó- és egyéb fizetési kötelezettségei alól.
   
A klub ügyvédje, Visontai Csongor a Nemzeti Sportnak az ügy hátteréről elmondta, amikor Roderick Duchatelet átvette a klubot, tisztában volt azzal, hogy egy ciprusi offshore cég, az eladó. Ez bizonyos kötelezettségekkel, tartozások kifizetésével járt, aminek a belga üzletember eleget is tett, ugyanakkor később további offshore cégek jelentkeztek, a tulajdonos pedig úgy döntött, a vitatható követeléseket már nem fizeti ki.
   
Csehi István, Újpest FC Kft. korábbi ügyvezetője ezekre az állításokra az MTI-hez is eljuttatott közleményben azt állította, hogy új offshore cég nem jelentkezett, a követelésekkel tisztában volt a belga tulajdonos, a 2012. és 2013. évi veszteségeknek pedig nincs köze a múltbéli adósságok törlesztéséhez.
   
Az ügyben érintett cégek időközben felszámolási eljárást kezdeményeztek a klubbal szemben, az MLSZ szabályzata szerint pedig ha az jogerőre emelkedik, akkor az egyesület elveszíti a licencét, a csapatot pedig kizárják a bajnokságból, és legfeljebb a harmadik vonalban indulhat.
forrás: MTI

Újpest FC - A IV. kerület polgármestere az MLSZ-től várja a megoldást

Bécs belvárosában egy közel másfél évszázada épült ház tetőterét építette be úgy Günther Nussbaum független építésügyi igazságügyi szakértő, hogy a német Passzívház Intézettől megkapta a hivatalos minősítést, ezt a lakást látogatta meg csütörtökön több mint két tucat magyar építész, illetve lakásépítési szakember.
  
Az építtető az osztrák ATV-ben olyan műsort készít, amelyben a tervezési és a kivitelezési hibákat mutatja be, majd javaslatot tesz azok kijavítására. A tetőtérben csak azért alakította ki a saját lakását, hogy bizonyítsa: nemcsak új házak lehetnek passzívak, hanem a régiek tetőtereiben is kialakíthatók ilyen lakások.

A passzív ház lényege az, hogy évente fűtésre nem használ fel négyzetméterenként 15 kilowattnál több energiát. Ez a gyakorlatban 1,5 köbméter földgázt jelent.

Az építtető felszereltetett a tetőre 30 négyzetméter - 5 kilowatt teljesítményű - napkollektort, amelyhez egy 500 literes, úgynevezett puffer tartályt kapcsolt. Abban paraffinos folyadék veszi át a napkollektorok által termelt hőt, így annyit tud tárolni belőle, hogy egy fényes nap után 5 napig elég a lakásban a meleg víz.

A minimális hiányzó hőt egy kisméretű pellet-kazánnal termeli, amelyet elég hetente egyszer feltölteni. A határoló falakat, illetve a ferde felületeket lágy farosttal szigetelték, leszámítva ahol - a tűzvédelem miatt - kőzetgyapotot kellett használni. A bádog, illetve cserép fedés alatt közel 50 centiméter vastag a hőszigetelés.

A magyar szakemberek ezt követően előadásokat hallgattak a környezetbarát építőanyagokról. A lágy farost hőszigetelő anyagot Kánai Gábor, a Hofatex csoport fagyapot divíziójának vezetője mutatta be. A farostokat növényi keményítővel rögzítik így a teljes - táblásított - hőszigetelő természetes anyagból készül. A csoport Magyarországhoz legközelebbi gyára Zólyom mellett található, Szlovákiában.

Harald Weihtrager épületbiológus a saját - Emoton nevű - cége által gyártott anyagokat mutatta be. Az Emocell nevű táblák agyagból és papírból készülnek. Ha belülről ezekkel burkolják az épületeket, akkor azok magukba szívják a szennyező anyagokat. Példaként említette, hogy az esti cigarettafüst reggelre eltűnik a lakásból. Jövőre Pápa-Tapolcafőn épít az Emoton egy ilyen gyárat - tette hozzá a tulajdonos.

A másik anyag az Emotherm, amelyet régi épületek, belső oldali hőszigeteléséhez használnak. A pára elszívására itt is agyagot használnak.

forrás: MTI

Magyar építészek ismerkedtek az első passzív tetőtéri lakással


A MÁV-START Zrt. már száz internetezésre alkalmas vasúti járművet közlekedtet, így naponta akár húszezer utas ingyen használhatja ezt a szolgáltatást - közölte a vasúttársaság szerdán.


Az ingyenes wifi-elérést biztosító járműveket külső és belső matricákkal jelöli a vasúttársaság.

A MÁV-START tájékoztatása szerint a szolgáltatás bővítése folyamatos, a kétszázadik wifi-s kocsi várhatóan májusban áll majd az utazók rendelkezésére.

A wifi-vel felszerelt kocsikat a lehetőségek szerint a legtöbbször a legnagyobb kihasználtsággal közlekedő szerelvényekben közlekedtetik, így a budapesti, miskolci, nyíregyházi, debreceni, váci, szobi, újszászi, ceglédi, szolnoki és pécsi utasok egy része ingyen internetezhet a vonatokon.

A tervek szerint 735 kocsit, illetve motorvonatot szerelnek fel wifi-routerrel, a munkálatok elkészülte után csaknem napi nyolcszáz közlekedő vonaton lesz elérhető a szolgáltatás - írja közleményében a MÁV-START.


forrás: MTI

Forgalomba állították a századik wifi-s járművet

Háromdimenziós nyomtatóval készül házat "építeni" egy holland építész.


A kétszintes épület formája egy hatalmas Möbius-szalagra emlékeztet: a 180 fokban csavart, fekvő nyolcas formájú szalagnak egyetlen oldala és egyetlen éle van.

Janjaap Ruijssenaars azt reméli, hogy szerte a világon létrehoz ilyen épületeket, amelyek elkészítésének becsült költsége 4-5 millió euróra rúg. Az építész szerint múzeumok, látogatóközpontok és magánszemélyek is érdeklődnek terve iránt.

Enrico Dinivel, a nagyméretű 3D-s nyomtatás szakértőjével dolgozik együtt. Dini ipari méretű 3D-s nyomtatói homokot használnak és egy speciális kötőanyagot, hogy "márványszerű anyagot hozzanak létre, amely erősebb, mint a cement. Az ezer négyzetméter alapterületű épülethez azonban szükség lesz beton megerősítésre is.

Számomra mint építész számára a 3D-s nyomtatás igen jó módszer ennek a speciális formának - amelynek nincs sem kezdete, sem vége - a létrehozására. A 3D-s nyomtatóval pontosan ilyennek tudjuk megcsinálni. A hagyományos építészetben fából kell formát készíteni, ki kell tölteni betonnal, majd el kell távolítani a fát, ez teljes időpocsékolás. A nyomtatóval bármit el lehet készíteni, ez az építészet sokkal közvetlenebb módja - nyilatkozta az építész a BBC hírszolgálatának.

Ruijssenaars szerint az első ilyen épület 2014-re készül el. Az építész azt tervezi, hogy minden ország számára építene egy ilyen épületet.

forrás: MTI

Háromdimenziós nyomtatóval "épít" házat

A március 15-től hatályos új Ptk. megtartja az eddigi gazdasági társasági formákat, de a szabályok egy  része változik, az egyik legjelentősebb ezek közül, hogy a kft-k törzstőkéje ismét 3 millió forintra emelkedik.

Az új szabályok szerint a közkereseti társaság (kkt.) tagjai a társaság részére vagyoni hozzájárulást teljesítenek, a közös vagyon által nem fedezett kötelezettségekért pedig korlátlanul és egyetemlegesen felelnek. Az egyetemleges felelősség azt jelenti, hogy a hitelező a kkt. bármely tagjától követelheti a teljes tartozást.
   
A kkt. a jogi terminológiában személyegyesítő társaságnak minősül. Amennyiben bármelyik tag - személyesen - tartozik valakinek, a hitelező nem elégítheti ki a követelését a társaság vagyonából. Arra viszont lehetősége van, hogy a hitelező megkapja a kkt.-tól az adott tagra jutó vagyont. Amennyiben a hitelező végrehajtást kért a vagyonra, akkor a tag helyett felmondhatja annak a kkt.-ban viselt tagságát.
   
A tagok korlátlan felelőssége abban is megnyilvánul, hogy ha egy tag kilép a társaságból, 5 évig még felel a kilépéskor meglévő tartozásokért.
   
Amennyiben egy tag meghal, az örököse beléphet helyette a társaságba. Ez azonban nem kötelező, de az örökség erejéig 5 évig köteles helytállni azokért a tartozásokért, amelyek a korábbi tag halálakor fennálltak.
   
A kkt. átalakulhat betéti társasággá (bt.) viszont a korábbi tagoknak nem egyszerű megszabadulniuk a korlátlan felelősségtől. Akik a bt. beltagjává válnak, értelemszerűen továbbra is korlátlanul felelnek a jogelőd tartozásaiért is. A kültagokká váló korábbi kkt.-tagok is korlátlanul felelnek még 5 évig a korábbi cég tartozásaiért.
   
A betéti társaság (bt.) fogalma változatlan a március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyvben (Ptk.) is: a beltag korlátlanul, míg a kültag csak a vagyoni betétével felel a társaságnak a vagyona által nem fedezett kötelezettségeiért.
   
A Ptk. nagyon szűkre fogja a bt.-k szabályozását, arra hivatkozva, hogy a közkereseti társaságok (kkt.-k) szabályait kell alkalmazni ezekre is. Ezt az is indokolja, hogy mindkettő az úgynevezett személyegyesítő társaságok körébe tartozik. Azt azért megszabja az új Ptk., hogy a kültag nem lehet a társaság vezető tisztségviselője, ügyvezető viszont lehet, ha a társasági szerződés így rendelkezik. Amennyiben a beltag kültaggá válik, még 5 évig korlátlanul felel a társaságnak az új státuszba lépés előtt keletkezett tartozásaiért.
   
A korlátolt felelősségű társaság (kft.) meghatározása sem változik, így a tagok csak a törzsbetéteikkel felelnek a társaság kötelezettségeiért. Lényeges változás ugyanakkor, hogy a szabályozás ismét 3 millió forintra emeli a törzsbetétek összegét, a törzstőkét. Jelenleg a kft. törzstőkéje 500 ezer forint.
   
Az új szabályok szerint március 15-től már csak a megemelt összeggel lehet új kft.-t alapítani, míg a régieknek - a hatályba lépéstől - két évük van a tőke felemelésre. Ha egy kft. nem kíván törzstőkét emelni, akkor átalakulhat bt.-vé, vagy pedig kkt.-vé.
   
Könnyítés ugyanakkor a kft. alapításánál az, hogy nem kötelező befizetni egészében a törzsbetéteket. A tagok a társasági szerződésben rendelkezhetnek arról, hogy a törzsbetétetek mekkora hányadát kötelező pénzben letenni, és a többit az éves nyereségekből töltik fel. A feltöltésre azonban csak 3 év áll rendelkezésre.
   
Az új Ptk. szerint részvénytársaságot csak zártkörűen (zrt.) lehet alapítani, ez akkor válik nyilvánossá (nyrt.) amikor bevezetik a tőzsdére. A tőzsde bármelyik szabályozott piac lehet, nem előírás a részvényeknek a Budapesti Értéktőzsdére történő bevezetése.
   
A zrt. alaptőkéje legalább 5 millió, míg az nyrt.-é legalább 20 millió forint. A pénzbeli hozzájárulásnak az alapításkor el kell érnie az alaptőke 30 százalékát. A törvény kimondja, hogy a részvény névérték alatti kibocsátása semmis. Ugyanakkor a dolgozói részvények a névérték alatt - ingyen, vagy pedig kedvezményes áron - is kibocsáthatók.
   
Kiemelésre érdemesek a dolgozói részvények. Ezeket az alaptőke felemelésekor, annak 15 százalékáig lehet forgalomba hozni. Amennyiben a dolgozó távozik a cégtől, 6 hónapon belül eladhatja a részvényét. Amennyiben ezt elmulasztja, a következő közgyűlés rendelkezik a bevonásról, de a névérték akkor is jár a volt dolgozónak. Ugyanez a szabály akkor, ha a dolgozó meghal és a részvényét valaki örökli.
   
A törvény a gazdasági társaságokról szóló rész végén szól a befolyásszerzésről, amelynek szabályait a zrt.-re és a kft.-re kell alkalmazni. Aki ezekben a társaságokban megszerzi - akár közvetlenül, akár közvetetten - a szavazatok háromnegyedét, az köteles ezt a tényt 15 napon belül bejelenteni a cégbíróságnak.
   
A bírósági közzétételtől számítva 60 napon belül bármelyik tag kérheti, hogy a minősített többséggel rendelkező tulajdonos az ő részét vegye meg. Az ár a piaci érték, de a vételárnak el kell érnie a cég saját tőkéjének az eladásra kínált üzletrészre eső részét.
forrás: MTI - kép: budapestitudakozo.hu

Módosulnak a kkt., Kft., Bt., Rt. szabályai