A mai napon se változott semmi.
Akik tegnap fogyatékosak voltak azok ma is azok.
Cindián tegnap nem talált egy anyagot hát mi megmutatjuk neki, hogy melyik is lenne az.:
(én a fotó és a tábla elkészítése után nem is forszíroztam volna a szitut)
Na e a e vakegér!...
Az igazat megvallva erre a kis apró hibára Kajmán hívta fel a figyelmemet, persze nem csak az enyémét hanem rögtön az öregét is. Így felnyomva bakatársát, bízva a minél magasabb pofapénz reményébe.
Valahogyan ezeknek a tenágereknek más az értékrendjük.
Vagy csak a katonaság hiányzik az életükből?
Nincs semmiféle összetartás bennük.
forrás: Kajmán
Cindián dolgozgat!?... /3
Ünnepélyes keretek között megnyitották pénteken a Real Madrid otthonában, a legendás Santiago Bernabeu Stadionban a Puskás-kiállítást, amely az Aranycsapat kapitányának pályafutását mutatja be.
| forrás: MTI - kép: telesport.hu |
A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia honlapjának beszámolója szerint a meghívott vendégek - többek között Puskás Ferenc özvegye, Erzsébet asszony, Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Simicskó István sportért felelős államtitkár és Emilio Butragueno, a Real Madrid nemzetközi igazgatója - együtt sétáltak végig a felbecsülhetetlen értékű trófeákat, mezeket, cipőket, elismeréseket őrző termeken. A gazdag gyűjteményben megtalálható az olimpiai aranyérem, a világbajnoki ezüstérem, a színezüstből készült BEK- és spanyol bajnoki trófeák, a Világkupa kicsinyített mása vagy a spanyol gólkirálynak járó négy Pichichi-trófea.
A madridi Puskás-hetek keretein belül a kiállítás november 25-ig, a londoni 6-3-as magyar győzelem 60. évfordulójáig lesz látható. A közel két éve Spanyolországból Magyarországra hozott Puskás-hagyaték egy részét is meg lehet tekinteni, többek között látható Puskás első madridi szerződése, valamint az egyik királykék Real-meze is.
A Puskás-hetek hivatalosan szerdán kezdődtek, csütörtökön a Real Madrid valdebebasi sportcentrumában leleplezték Puskás Ferenc bronzszobrát.
Az Aranycsapat legendás kapitánya 1958-tól 1967-ig szerepelt a Real Madridban, 179 mérkőzésen 154 gólt szerzett. Az együttessel többek között hatszor nyert spanyol bajnokságot, valamint háromszor hódította el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját.
Puskás-hetek - Megnyílt a Puskás-kiállítás a Bernabeu Stadionban
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke figyelmeztet: ha nem csökkentik sürgősen a Forma-1-es szereplés költségeit, akkor hamarosan pár csapattal kevesebb fog indulni.
A francia leginkább a kis- és középcsapatok kiesésétől tart.
Az FIA még júniusban ki akarja dolgozni a 2013-ra érvényes regulákat, melyek a karosszériára fordítható összeg lefaragását fogják tartalmazni.
A Red Bull és a Toro Rosso kivételével az összes csapat támogatja az elképzelést, hogy az FIA felügyelje a költségvetést, és annak betartását.
„Ami engem illet, szerintem az F1 túl drága”- mondta az FIA elnöke a brit Top Gear magazinnak.
„Ha nem cselekszünk, akkor olyan helyzetben találhatjuk magunkat, melyben nem engedhetjük meg azt, hogy 12 csapat legyen”- figyelmeztetett a francia, aki a WMSC-ben is kulcsfigura.
Todt arra is felhívta a figyelmet, hogy a versenyzők helyzete is egyre nehezebb, mivel a mezőnynek több mint a fele fizet a helyéért:
„A versenyzőknek a legjobbnak kell lenniük az egész világon, de több mint a felének fizetnie kell azért, hogy a csapatok megengedhessék nekik a részvételt.”
„El kell kezdenünk dolgozni ezen, de az F1 egy három oldalú egyezmény a csapatok, a kereskedelmi jogok birtokosa, és az FIA között. Ha azt akarjuk, hogy megfelelően működjön, akkor mindenkinek egy irányba kell dolgoznia.”
A Formula Money számításai szerint a fizető versenyzők 92 millió dollárral járulnak hozzá a Forma-1-es csapatok szponzorpénzeihez, melyet 871 millióra becsülnek.
A legnagyobb veszély a közép- és kiscsapatokat fenyegeti, mivel náluk koncentrálódik a legtöbb fizető versenyző.
A legnagyobb hozzájárulást a venezuelai Pastor Maldonado biztosítja, aki 45 millió dollárt hoz a Williams F1 Teamnek 2012-ben, köszönhetően a hazai olajvállalatnak, a PDVSA-nak.
A francia leginkább a kis- és középcsapatok kiesésétől tart.
Az FIA még júniusban ki akarja dolgozni a 2013-ra érvényes regulákat, melyek a karosszériára fordítható összeg lefaragását fogják tartalmazni.
A Red Bull és a Toro Rosso kivételével az összes csapat támogatja az elképzelést, hogy az FIA felügyelje a költségvetést, és annak betartását.
„Ami engem illet, szerintem az F1 túl drága”- mondta az FIA elnöke a brit Top Gear magazinnak.
„Ha nem cselekszünk, akkor olyan helyzetben találhatjuk magunkat, melyben nem engedhetjük meg azt, hogy 12 csapat legyen”- figyelmeztetett a francia, aki a WMSC-ben is kulcsfigura.
Todt arra is felhívta a figyelmet, hogy a versenyzők helyzete is egyre nehezebb, mivel a mezőnynek több mint a fele fizet a helyéért:
„A versenyzőknek a legjobbnak kell lenniük az egész világon, de több mint a felének fizetnie kell azért, hogy a csapatok megengedhessék nekik a részvételt.”
„El kell kezdenünk dolgozni ezen, de az F1 egy három oldalú egyezmény a csapatok, a kereskedelmi jogok birtokosa, és az FIA között. Ha azt akarjuk, hogy megfelelően működjön, akkor mindenkinek egy irányba kell dolgoznia.”
A Formula Money számításai szerint a fizető versenyzők 92 millió dollárral járulnak hozzá a Forma-1-es csapatok szponzorpénzeihez, melyet 871 millióra becsülnek.
A legnagyobb veszély a közép- és kiscsapatokat fenyegeti, mivel náluk koncentrálódik a legtöbb fizető versenyző.
A legnagyobb hozzájárulást a venezuelai Pastor Maldonado biztosítja, aki 45 millió dollárt hoz a Williams F1 Teamnek 2012-ben, köszönhetően a hazai olajvállalatnak, a PDVSA-nak.
forrás: f1-live.hu
Todt: Túl drága a Forma-1
Két férfi megkísérelt kirabolni egy bankot a fővárosban, a X. kerületi Kőbányai úton hétfő délután - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
| forrás: MTI - kép: infodunaukvaros.hu |
Bognár Kinga tájékoztatása szerint a bankfiók biztonsági őre már a bank előterében észrevette, hogy az egyik férfinál fegyver vagy annak utánzata van, így dulakodni kezdtek, majd a két férfi elmenekült.
A rendőrség keresi a két ismeretlen férfit - tette hozzá.
Ki akartak rabolni egy bankot a X. kerületben
Elhunyt Für Lajos volt honvédelmi miniszter kedden hajnalban a budapesti Honvédkórházban - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-t.
| forrás: MTI - kép: index.hu |
Für Lajos 82 éves volt. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapító tagja volt, 1990-1994 között az Antall-, majd a Boross-kormányban töltötte be a honvédelmi miniszteri posztot.
A Honvédelmi Minisztérium saját halottjának tekinti az egykori tárcavezetőt, és osztozik a család gyászában. A volt miniszter temetését a család kérésének megfelelően szűk, családi körben rendezik majd meg - írta a HM.
A parlamenti honlapon található önéletrajz szerint Für Lajos 1930. december 21-én született a Vas megyei Egyházasrádócon. 1954-ben szerzett középiskolai történelemtanári diplomát.
1956. október 26-án a debreceni forradalmi bizottmány titkárává választották. Az orosz hadsereg katonái november 4-én hajnalban letartóztatták, és rövid időre internálták. 1956 karácsonya előtt szabadult, Franciaországba menekült, 1957. május 16-án tért haza.
1987-ben részt vett a lakitelki találkozón, az MDF alapító tagja volt.
Az 1990. évi országgyűlési választásokon pártja Vas megyei területi listáján szerezett mandátumot. 1990-1994 között az Antall-, majd a Boross-kormányban töltötte be a honvédelmi miniszteri posztot. 1994-1996-ig az MDF elnöke volt. 1996. március 7-én, az MDF tízedik országos gyűlése után kilépett az MDF frakciójából, 1998-ig függetlenként képviselőként dolgozott az országgyűlésben - olvasható a parlament honlapján.
Elhunyt Für Lajos volt honvédelmi miniszter
Az október 23-i rendezvények miatt jelentős forgalmi változásokra, és emiatt a közösségi közlekedés menetrendjének módosulására kell számítani kedden és szerdán - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
| forrás: MTI - kép: sikerado.hu |
Közúti forgalomkorlátozásra már kedd délután 4 órától fél kilencig számítani kell, ekkortól teljes hosszában lezárják az Andrássy út-Oktogon-Teréz körút-Király utca-Nagymező utca által határolt területet, valamint a Király utcát a Teréz körút és a Nagymező utca, a Nagymező utcát pedig a Király utca és az Andrássy út között. Szintén kedden 16.30 és 18.30 között felvonulás miatt szakaszosan lezárják a budai felső rakpartot a Műegyetem rakparttól a Bem József térig. Az Andrássy utat kedd 23 órától csütörtök reggel fél ötig teljes hosszában lezárják.
Szerdán egyebek mellett nem lehet majd közlekedni időszakosan a Dózsa György út Szondi utca és Városligeti fasor közti részén, a Széchenyi tér-Lánchíd-Clark Ádám tér-Lánchíd utca-Apród utca-Döbrentei tér-Szent Gellért rakpart-Szent Gellért tér-Budafoki út-Egry József utca-Műegyetem útvonalon, a Bem József tér-Bem rakpart-Margit hídi felhajtó-Margit híd-Nagykörút-Oktogon útvonalon, a Vértanúk terén, a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Deák Ferenc térnél sem.
A korlátozások miatt több felszíni és felszín alatti közösségi közlekedési járat menetrendje is módosul. A kisföldalatti Oktogon és Széchenyi fürdő közötti állomásait szakaszosan lezárhatják dél és este 8 között. A 2-es villamospótló szerda délután 2 és 3 között nem, utána pedig rövidített útvonalon szállítja az utasokat.
A 7-es buszcsalád járatai, valamint a 133E és 233E buszok kedden 17.20 és 17.40 között a kiskörút érintésével a Szabadság hídon keresztül járnak, a 9-es buszok szerdán fél kettő és fél négy között Óbuda, Bogdáni út és Arany János utca, valamint Kőbánya vasútállomás és az Uránia között szállítanak utasokat és terelt útvonalon közlekednek. A 16-os buszok szerdán 14 és 20 óra között szintén módosított útvonalon, a Bajcsy-Zsilinszky úton közlekednek.
A 20E buszok szerdán terelve közlekednek és nem érintik a Hősök terét, majd a Róbert Károly körúti megállót, a 30-as 30A és 230-as járatok szintén terelve közlekednek. A 105-ös buszok kedd 23 órától a szerdai üzemzárásig az Andrássy út helyett a Podmaniczky utcán közlekednek. A 115-ös járatok szerdán 14 és 20 óra között az Árpád híd és a Széchenyi István tér, illetve a Boráros tér és az Uránia között járnak.
A 18-as villamosok kedden fél hattól egy óráig két szakaszon, a Széll Kálmán tér és a Döbrentei tér, illetve a Savoya Park és a Szent Gellért tér között szállítanak utasokat. A 19-es, 41-es, 47-es és 49-es villamosok kedden 17.20 és 17.40 között csak a Szent Gellért térig közlekednek a dél-budai végállomásokról.
A 70-es és 78-as trolik kedden 16 órától üzemzárásig a Teréz körút-Oktogon-Andrássy út-Nagymező utca útvonalon haladnak, a 72-esek szerdán fél kettőtől fél négyig szintén módosított útvonalon közlekednek, és buszokkal szolgálják ki a vonalat. A 73-asok szerda déltől este 8-ig a Keleti pályaudvar és az Astoria között közlekednek. A 75-ös jelű trolik szerdán egész nap módosított útvonalon szállítják az utasokat, a 76-osok dél és este 8 között a 72-esek vonalára terelve közlekednek.
A 979-es éjszakai buszok keddről szerdára, illetve a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka módosított útvonalon, az Andrássy út helyett a Podmaniczky utcán közlekednek.
Október 23 - Jelentős forgalomkorlátozások, menetrendi változások lesznek Budapesten
Az Országgyűlés mai ülésén tárgyalhatja a babakötvény megújításáról szóló kormányzati javaslatot.
| forrás: MTI - kép: tozsdeforum.hu |
A Ház ülése reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.
Az ülésnap legnagyobb részében korábban tárgyalni kezdett javaslatok részletes vitáit bonyolítják le. A képviselők így az indítványokhoz benyújtott módosító javaslatokat értékelhetik például a katasztrófavédelmi és büntetőjogi tárgyú törvényváltoztatások esetében.
Az Országgyűlés emellett mai napirendjére vette a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény módosításának tárgyalását is. A kabinet előterjesztésében arra ösztönözné a szülőket, hogy nyissanak Start-számlát és vegyenek babakötvényt a minden újszülöttnek járó 42 500 forintos állami támogatásból. A 19 éves futamidejű állampapír, a megújuló babakötvény a tervek szerint infláció feletti kamatprémiumot biztosít majd.
A babakötvény megújításáról vitatkoznak a képviselők
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)
