A kulturális örökség napjain a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) nyílt napot rendez szombaton a 40 éve megújult fogaskerekű vasút telephelyén, emellett ingyenesen lesz látogatható egész hétvégén a BKV két múzeuma és nosztalgiavillamosok is közlekednek majd a fővárosban.
| forrás: MTI - kép: bkv.hu |
Szombaton a járművekkel való ismerkedésen kívül lehetőség lesz kreatív foglalkozásokba bekapcsolódni, illetve a telephelyet megtekinteni.
A BKV Deák Ferenc téri Földalatti Vasúti Múzeuma és a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum is egész hétvégén várja a látogatókat. Az Európai Mobilitási Hét programjaihoz kapcsolódva nosztalgiavillamosok közlekednek majd Budapesten: szeptember 21-én az 1900-as évek elejét idéző favázas villamos, 22-én pedig az 1970-es évek állapotában felújított, de 1906-ban gyártott acélvázas villamos jár majd a Deák Ferenc tér és a Batthyány tér között a Szent Gellért tér érintésével.
Az Európai Mobilitási Hét további programjairól a www.bkk.hu/mobilitasihet oldalon lehet bővebben tájékozódni, a nosztalgiavillamosok menetrendje a www.bkk.hu/nosztalgiainternetes oldalon olvasható.
A kulturális örökség napjai - Nyílt nap a fogaskerekű vasút telephelyén
Az UniCredit Bank szerdán arról döntött, hogy az úgynevezett 208 százalékos pótadó alapján nem terheli meg a vállalkozói ügyfelek számláit az egyszeri díjjal, illetve a korábban kiküldött értesítésekben szereplő terheléseket nem érvényesíti - közölte a bank az MTI-vel, szerdán.
| forrás: MTI - kép: index.hu |
A döntésről a pénzintézet csütörtökön sajtótájékoztatón számol be.
Az Index a hét elején arról írt, az Unicredit Bank szeptember elején értesítette vállalati ügyfeleit arról, hogy visszamenőlegesen áthárítja rájuk a bank által az első negyedévben kifizetett tranzakciós illetéket. Így a bank a korábbi közlés szerint szeptember 20-án az általa eddig kifizetett tranzakciós illeték 52 százalékát vonta volna le első körben a vállalati ügyfelek számlájáról.
Az internetes portál arról is írt, hogy az olvasói által küldött levél alapján a bank pótlólagos befizetési kötelezettségre hivatkozva a 2013. január-április hónapokra együttesen megállapított tranzakciós illeték összegét – összesen az első negyedévben befizetett tranzakciós illeték 208 százalékát – vállalati ügyfeleivel négy egyenlő részletben fizetteti meg szeptember és december között, minden hónap 20-án.
A portál cikke kitért arra is, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) korábban büntetett már a tranzakciós illeték jogtalan áthárítása kapcsán például a KDB Bank Zrt. és a Volksbank Zrt. esetében. A szankciók értelmében bírság megfizetését, valamint a jogellenesen beszedett díj visszafizetését írták elő az ügyfelek részére.
Az UniCredit nem terheli a pótadót az ügyfeleire
A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) szerdán 2000 lejes (135 ezer forintos) bírsággal sújtott egy román nemzetiségű személyt, aki egy internetes levelezőlistára a magyarokat sértő szöveget küldött - írta szerdán a maszol.ro portál.
| forrás: MTI - kép: maszol.ro |
Az erdélyi portálnak Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes tanács elnöke elmondta, hogy a CNCD nyilvánvalóan képtelen követni az interneten fellelhető, magyarokat sértő szövegeket, ám hivatalos panasz esetén valamennyi ügyben eljár. "Eljárunk akkor is, ha a tanács valamelyik tagja kirívóan diszkrimináló szövegre bukkan a világhálón" – magyarázta.
Asztalos Csaba hozzátette, hogy nem ez az első eset, amikor a CNCD magánszemélyt büntet, amiért az interneten gyalázta a magyarokat. Emlékeztetett arra, hogy a tanács pénzbírságot rótt ki Dan Gavrilescu szatmárnémeti labdarúgóra, amiért egy közösségi portálon a magyarok elgázosításával fenyegetőzött.
A diszkriminációellenes tanács egy Fehér megyei lap, az Unirea kiadójára is 2000 lejes bírságot rótt ki szerdán egy magyarellenes cikkért. A szerző arról írt, hogy nem lenne szabad magyarországi zenekarokat meghívni egy gyulafehérvári kulturális rendezvényre, mert a történelem során az erdélyi magyarok "több ezer románt mészároltak le barbár módon".
A CNCD szerdai ülésén a székelyföldi Gyergyóalfalu polgármesterét, Gáll Szabolcsot is megbírságolta mert a község internetes oldala kizárólag magyarul böngészhető.
Internetes magyargyalázásért büntetett a romániai diszkriminációellenes tanács
A kormány célja, hogy a pálinka agrár vezértermékké, világmárkává váljon a következő években. Az agrárstratégiában külön is szerepel a pálinka, ez a márkanév hungaricum - mondta Mengyi Roland (Fidesz) országgyűlési képviselő szombaton Boldogkőváralján, sajtótájékoztatón.
| forrás: MTI - kép: tozsdeforum.hu |
Mengyi Roland emlékeztetett arra, hogy a magyar pálinka védelmét a Fidesz vezette kormány már 2010-ben kezdeményezte.
A hagyomány volt az elindítója 2010 szeptemberében annak a törvénymódosításnak is, amellyel a kormány szabaddá tette a saját fogyasztásra szánt pálinka házi főzését ötven literig - emlékeztetett.
A politikus tájékoztatása szerint 2012-ben a házi pálinkafőzőkben csaknem 12 millió liter pálinka készült, míg a kereskedelmi főzőkben 1,8 millió liter.
Megjegyezte: az unió a háznál történő pálinkafőzés miatt is vitába szállt Magyarországgal.
Az EU az elmúlt évben kötelezettségszegési eljárást indított, a magyar kormány azonban nem kíván lemondani erről a hagyományról, és az európai bírósághoz fordult. Várhatóan az idén vagy legkésőbb jövő tavasszal ítélet születik - jegyezte meg.
A kajszibarack Abaúj jellegzetes gyümölcse. A környéken elsősorban a magyar kajszi, a Gönci magyar kajszi, a Ceglédi bíborkajszi, illetve a Pannónia fajtát termesztik. Ezekből készül a földrajzi eredetvédett gönci barackpálinka is, amely annak köszönheti védett státusát, hogy nemcsak az alapanyaga helyi, hanem lepárlását és palackozását is helyben végzik.
A gönci barackpálinka egyik gyártója, a Bestillo Pálinkaház tavaly rendezte meg az 1. Gönci Barackfesztivált a Pálinkaház boldogkőváraljai látogatóközpontjában. Mivel a gönci barack különleges puhaságának köszönhetően nehezen szállítható, és frissen szedve a legfinomabb, ezért a szervezők az idén is a szüret idejére időzítették a mulatságot.
forrás: MTI
A pálinka legyen agrár vezértermék, világmárka
"Mi lennék Auschwitz nélkül?" címmel jelent meg interjú Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas magyar íróval a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lapban.
| forrás: MTI - kép: index.hu |
Az önéletrajzi jellegű írásban "főként a kudarcaim érdekelnek", az, hogy "miért nem megy valami", nem úgy, mint Thomas Mann naplóinál. Azok másmilyenek, egy "reprezentatív író" feljegyzései, aki "fontosnak tartja, hogy mi történik vele, hogyan borotválkozik... Én cél nélkül írtam" - tette hozzá.
Magához az íráshoz Thomas Mann vezette el, első, meghatározó irodalmi élménye a német író Wälsungvér testvérek című műve volt. Az íráshoz olvasással képezte magát, tudása az elolvasott könyvekben említett szerzők munkáinak megismerése révén bővült, a személyes találkozást, eszmecserét a kortárs írókkal pedig kerülte - mondta el az interjúban Kertész Imre, kiemelve, hogy az irodalom "nem más, mint merészség és szorgalom".
Arra a kérdésre, hogy eddigi életére visszatekintve inkább olyan dolgokat bánt meg, amelyeket nem tett meg, vagy olyanokat, amelyeket megtett, azt mondta: a betegsége okozta fájdalmaktól elvonatkoztatva úgy érzi, "csodálatos" élete volt. "Megéltem és megértettem a világot, és ezért egyáltalán semmit sem bánok"
"Mi lennék Auschwitz nélkül? (...) Semmi és egy senki. Egy átlagember" - mondta Kertész Imre.
Az író igennel felelt arra a kérdésre, vajon hálás-e azért, hogy "megtörtént" vele Auschwitz. A haláltáborban "váltam azzá, aki vagyok. Mit élhettem volna át Auschwitz nélkül? Mindazt, amit a többiek is mind megélnek" - mondta Kertész.
Hozzátette: sokat beszélnek a tehetségről, "de mi is az a tehetség (,...) egy készség, és van sok író, aki állandóan csak ír, és nem is rossz könyveket, nekem viszont ez a nyelv megtalálásáért folytatott küzdelem volt. (...) Nem én voltam tehetséges, hanem ahhoz kellett tehetséggel rendelkeznem, ami történt velem. Ki kellett ráncigálnom magamból a tehetséget, hogy meg tudjam fogalmazni azt a kivételes dolgot, ami történt velem" - fejtette ki Kertész Imre.
Az életművét lezárta - tette hozzá. Ha valami eszébe jut, azt szívesen leírja majd, de "újat" csak akkor írhatna, ha folytatná a "régit", ami azonban már lezárult. "Nehezen képzelhető el, hogy mindazok után, amit eddig írtam, szerelmi történetekkel folytatnám Jancsi és Juliska-stílusban" - jegyezte meg.
Az interjú készítője, Johanna Adorján felidézte, Kertész a The Paris Review nyári számában közölt interjúban kijelentette, hogy az amerikai irodalmi folyóiratnak adott nyilatkozata volt élete utolsó interjúja, majd megkérte a Nobel-díjas magyar írót, állapodjanak meg abban, hogy a FAS-nak adott interjú "teljesen hivatalosan NEM az utolsó". Kertész Imre erre nevetve kezet nyújtott Adorjánnak, és azt mondta: "rendben van".
A Letzte Einkehr című kötet naplórészleteket és egy regénytöredéket tartalmaz Kristin Schwamm fordításában, és a Rowohlt kiadónál jelenik meg.
Kertész Imre-interjú a FAS-ban: "Mi lennék Auschwitz nélkül?"
A jövő hét elején újabb hidegfront éri el az országot, többfelé megerősödik a szél, záporokra, zivatarokra is számítani kell. A leghidegebb órákban helyenként már csak 3 fok körül alakul a hőmérséklet, a hétvégén viszont ismét napsütéses idő várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez vasárnap eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
![]() |
| forrás: MTI |
Kedden eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé várható eső, záporeső. A déli és keleti megyékben zivatarok is előfordulnak, egy-egy hevesebb zivatar is kialakulhat. A délutáni, esti órákban egyre kevesebb helyen fordul elő további csapadék, fokozatosan csökken a felhőzet. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, nyugaton és zivatarok környezetében átmenetileg viharossá is fokozódik. A leghidegebb órákban 9 és 16 fok között alakul a hőmérséklet. A nap folyamán 12-21 fokig melegszik a levegő, délkeleten lesz a melegebb.
Szerdán kezdetben alapvetően napos idő várható, majd délnyugat felől növekszik, vastagszik a felhőzet, délutántól északnyugaton, északon egyre több helyen ered el az eső. A délnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A minimumhőmérséklet 3 és 10 fok között valószínű, néhol talaj menti fagyra is számítani lehet. A nappali maximumok várhatóan 14 és 21 fok között alakulnak.
Csütörtökön eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, többfelé fordul elő eső, záporeső. Napközben felszakadozik a felhőzet, egyre kevesebb helyen várható további csapadék. Az északnyugatira forduló szél megélénkülhet, olykor meg is erősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul.
Pénteken északon és keleten néhol kisebb eső, záporeső nem zárható ki, de egyébként már többórás napsütés várható. A nyugati, északnyugati szél több helyen megélénkül. A leghidegebb órákban 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet, néhol talaj menti fagy is lehet. A nap folyamán 16-21 fokig melegszik a levegő.
Szombaton csapadék nem valószínű, több órás napsütésre lehet számítani. A minimumhőmérséklet 4 és 10 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.
Vasárnap általában több órára kisüt a nap, de néhol előfordulhat záporeső, a szél is megélénkülhet, helyenként meg is erősödhet. A leghidegebb órákban 5 és 11 fok között alakul a hőmérséklet. A nappali maximumok várhatóan 18 és 23 fok között alakulnak.
A jövő hét elején ismét lehűl, csapadékosra fordul az idő
A Spiegel Online hírportál cikkében óva inti a felhasználókat az új iPhone 5S okostelefon ujjlenyomat leolvasójának használatától Johannes Caspar professzor, Hamburg német tartomány adatvédelmi és információszabadsági megbízottja (Der Hamburgische Beauftragte für Datenschutz und Informationsfreiheit).
| forrás: MTI - kép: iponehungary.hu |
Johannes Caspar nem tartja meggyőzőnek az Apple érvét, hogy az adatokat csak a készülékben tárolják. "Egy átlagos felhasználó manapság egyáltalán nincs abban a helyzetben, hogy felügyelni tudja milyen alkalmazás milyen adatokhoz fér hozzá és milyen információkat olvas ki készülékében" - mondta. A technikai megoldásokban még azelőtt sem lehetett megbízni, mielőtt fény derült volna az amerikai PRISM kémprogramra - tette hozzá.
"Erre is vonatkozik az az alapszabály, hogy adatainkat nem szabad bőkezűen osztogatnunk. Ahol nincs rá feltétlenül szükség, ott nem lenne szabad biometrikus jegyeinket hátra hagynunk. Pláne nem merő kényelemből" - hangsúlyozta a tartományi adatvédelmi megbízott a Spiegel magazin internetes kiadásának.
Az Apple az iPhone 5S bemutatóján hangsúlyozta, hogy sem a készüléken futó alkalmazásoknak, sem az alkalmazás fejlesztőknek nem ad hozzáférést a "Touch ID" funkcióhoz. Ujjlenyomattal kizárólag a telefonzárat lehet feloldani és vásárlásokat hitelesíteni az Apple-nél.
Phil Schiller az Apple globális marketingért felelős elnökhelyettese a prezentáción rámutatott, hogy saját felméréseik szerint a felhasználóknak a fele tekinti nyűgnek a biztonsági kód használatát telefonján, ami tekintettel a készüléken tárolt információk - levelek, fotók és címjegyzék - személyes jellegére egyáltalán nem egy szerencsés hozzáállás.
Bruce Schneier neves amerikai kiberbiztonsági szakértő szerint az Apple az ujjlenyomat olvasó alkalmazásával megtalálta a megfelelő egyensúlyt a biztonsági és a kényelmi szempontok között.
Aggályosnak tartja az iPhone ujjlenyomat olvasóját Hamburg adatvédelmi biztosa
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
