Szeptember közepétől három forgalmi sávossá válik az M0-s körgyűrű az M7-es és az M5-ös autópályák között mindkét irányban, egy-egy leállósávval bővítve - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pénteken az MTI-vel.
| forrás: MTI - kép: hirek.sk |
Az M0-s körgyűrűnek az M1-es és M5-ös autópályák közti szakaszának eredetileg csak az egyik pályája épült meg, erre helyeztek - leállósáv nélkül - 2x2 haladó forgalmi sávot, középen beton elválasztó elemekkel.
A másik pálya kiépítése az M7-es felől indult, legutóbb az 51. számú főút és az M6-os autópálya közti szakaszt adta át a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A hátralévő, új építésű, 6,3 kilométeres szakasz - vagyis az 51. számú főút és az M5-ös autópálya közti rész - átadása szombaton lesz. Ekkortól az M0-s déli és keleti szektora között nem kell igénybe venni az M5-ös autópálya egy rövid szakaszát.
Loppert Dániel, a NIF kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta, a legutóbb átadott - az 51. számú főút és az M6-os autópálya közti szakasz - teljes hosszában csak szeptember közepétől lesz kétszer három sávon járható. Az M5-ös felé már most kétszer három sávos a pálya, de az M1-es felé tartó ellenoldalon, a régi kétszer két sávot csak a jövő hónap közepére alakítják át három haladó és egy leálló sávossá. Addig itt két sávon halad a forgalom.
Az NFÜ közleménye kitér arra is, hogy a magyarországi közútfejlesztések 2014-ben is folytatódnak. Az M0-ásnak a M1-es és a tavaly nyáron átadott, M6-M7-es autópálya közötti szakaszát összekötő 2,7 kilométeres távon szintén ki kell bővíteni a kétszer két sávot az autósok biztonságos közlekedése érdekében.
Szeptembertől három sávos az M0-s az M7-es és az M5-ös között
Ajándék a városnak!
Rákosmente ( Fő tér ) 2013.08.30.-09.01.
A részvétel mindenki számára ingyenes!!!
Esti koncertek:
Pinrér Béla - péntek 19.00
Bolyki Soul & Gospel - szombat 19.00
Gyárfás István és barátai - vasárnap 19.00
Napközben óránként meglepetés programok
Gospel Zenei Fesztivál
A múlt heti 800 ezer forint után ezúttal 100 ezer forint pénzbüntetést kapott a Ferencváros labdarúgócsapata a magyar szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának keddi ülésén.
A DVSC-TEVA és a Budapest Honvéd a drukkerei által kiabált megbotránkoztató rigmusok miatt egyaránt írásbeli figyelmeztetésben részesült. A Győri ETO FC-nek hasonló okok miatt a soron következő két hazai NB I-es mérkőzésén az előírt rendezői létszámot 20-20 fővel kell felemelnie, továbbá ezeken a mérkőzéseken szövetségi ellenőrt kell fogadnia az eljárási költségek viselésével. A Videoton - szintén szurkolói miatt - soron következő két idegenbeli bajnoki mérkőzésén kénytelen szövetségi ellenőrt fogadni és az eljárási költségeket viselni.
A fegyelmi bizottság tárgyalás megtartása után a paksi Éger László korábbi két mérkőzésre szóló eltiltását egyre mérsékelte.
Újabb pénzbüntetést kapott a Ferencváros
Fiatal korában egyszer egy konyhai ollóval nyírta le barátnője - későbbi felesége - kertjében a füvet Monty Don brit sztárkertész. Mint az edinburghi irodalmi fesztiválon felidézte, el akarta kápráztatni szerelmét, de nem tudott bejutni a kerti fészerbe, amelyben a fűnyíró volt.
| forrás: MTI - kép: bbc.co.uk |
"A feleségem azt gondolta akkor, hogy bolond vagyok, de ez azóta sem változott" - idézte Dont a The Daily Mirror című brit lap.
A sztárkertész az edinburghi irodalmi fesztiválon vallott életéről felfedve, hogy tíz éven át gyűlölte a kertészkedést, ám ez az időszak gyerekkorában volt.
"Azt hihetnénk, hogy a kertészkedés a véremben van, hogy az anyatejjel szívtam magamba, ám mi sem áll távolabb az igazságtól. Anyám olyan asszony volt, akitől még a Vaslady (Margaret Thatcher néhai brit miniszterelnök) is rettegett volna, úgyhogy nem sokat ellenkeztem, amikor állandóan a kertbe parancsolt dolgozni. Hétéves koromtól tíz éven át gyűlöltem a kerti munkát, ám 17 évesen mégis megálmodtam, hogy kertésznek kell lennem. Mindazonáltal mindenkinek nyomatékosan javaslom, hogy ne kényszerítse kertészkedésre a gyerekét" - hangoztatta Don, aki azért került az irodalmi fesztivál szereplői közé, mert szeptemberben könyve jelenik meg My Dream Farm címmel.
Konyhai ollóval nyírt füvet hódításból a későbbi sztárkertész
Szerdára a várható jelentős mennyiségű csapadék miatt másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat, emellett az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben - ugyancsak a felhőszakadások, illetve a heves zivatarok miatt.
| forrás: MTI - kép: femina.hu |
Emellett - ugyancsak a várható felhőszakadás miatt - Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyére, valamint a főváros területére citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyére a várható heves zivatarok miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
A meteorológiai szolgálat azt írta: várhatóan a szerda kora hajnali óráktól a Dunántúl nyugati felében, majd később főként a Dunántúlon és a déli országrészben több alkalommal is számítani lehet intenzív záporokra, zivatarokra.
Ezek környezetében - főként a Dunántúlon és délen - néhol felhőszakadásra (30-40, vagy akár 50 milliméternél is több csapadékkal) és erős, olykor viharos széllökésekre is számítani lehet. Az ország nyugati, déli, délkeleti részein kis valószínűséggel egy-egy intenzív zivatar is kialakulhat, amelyet jégeső és 70-80 kilométer/óra feletti széllökések kísérhetnek.
Négy megyére adtak ki másodfokú figyelmeztetést a jelentős mennyiségű csapadék miatt
Átlagosan tízezer forintot költenek a szülők iskolatáskára a JátékNet.hu friss adatai szerint, de egy induló tanszercsomag ennek több mint a duplájába kerül.
| forrás: MTI - kép: szekelyhon.ro |
A magyar családok gyermekenként átlagosan 22 ezer forintot költenek az alapvető iskolaszerekre (füzetek, rajzfelszerelés, írószerek) online vásárláskor - derül ki a portál adataiból. Ehhez jönnek még az olyan kiegészítő felszerelések, mint az iskolatáska, a tolltartó vagy éppen a tornafelszerelés és a tankönyvek; utóbbiak önmagukban is 10-15 ezer forinttal emelik meg az iskolakezdés költségeit.
A portál statisztikái szerint az iskolatáskára átlagosan körülbelül 10 ezer forintot szánnak a családok, de minden tizedik vásárló több mint 15 ezer forintot költ el csak erre. A füzetek esetében sem mindenki az olcsó kategóriát keresi: az augusztusban eladott füzeteknek mindössze egyharmada volt 60 forint alatti, a többi vásárló drágább, jellemzően mesefigurás vagy sportcsapatos termékeket választott.
Az internetes oldal adataiból azt látszik, hogy az online vásárlók többsége egy helyen szerzi be az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket, és jellemzően több mint 30 terméket rendelnek egyszerre azok, akik az iskolai felszerelések között válogatnak. Ők a füzetek mellett elsősorban az alapvető írószereket szerzik be, így például órarendet, rajzfelszerelést, füzetcímkéket és -borítókat, illetve ceruzákat és tollakat vásárolnak, de népszerűek ilyenkor a kulacsok és az uzsonnás dobozok is.
A kisiskolások között továbbra is népszerűek a mesefigurás felszerelések, megelőzve a sportcsapatos táskákat, tolltartókat. Az egyedi figurák esetében az utóbbi évek slágere, a Barbie veszített népszerűségéből, a legtöbben a Monster High-os iskolai felszereléseket keresik, a második helyen a Start Wars áll, míg a harmadik helyet a Disney hercegnők foglalják el. A szülők jellemzően először az iskolatáskát választják ki, majd ehhez illő tolltartót, tornazsákot vagy éppen ceruzákat vásárolnak.
Az alaptanszerekre is tízezreket költenek a szülők egy felmérés szerint
Az első fél évben 38 ezer felhasználó adatai iránt érdeklődtek 74 ország nyomozati szervei, a Facebook a kérések 60 százalékát teljesítette - derül ki a Facebook kedden közzétett Global Government Requests Report jelentéséből. A magyar hatóságok 24 felhasználóval kapcsolatban 25 megkereséssel fordultak a Facebookhoz az idei első fél évben, és 36 százalékban kaptak választ.
| forrás: MTI - kép: news.yahoo.com |
Az RT.com hírportál beszámolója szerint ezernél több kérelmet hat ország intézett a Facebookhoz, az Egyesült Államok, Franciaország, Olaszország, India, Németország és Nagy Britannia. Oroszország csak egyetlen megkeresést intézett a közösségi portálhoz.
Az amerikai szövetségi törvények lehetővé teszik kormányzati szerveknek, hogy hivatalos végzés nélkül kérjenek ki adatokat vállalatoktól, és azoknak titkos bírósági meghallgatáson kell megvédeni döntésüket, ha megtagadják az adatok kiszolgáltatását.
Az amerikai megkeresések 79 százalékának tett eleget a Facebook az év első felében, az összes megkeresést pedig 60 százalékban válaszolta meg az AP hírügynökség értesülése szerint.
Mivel az amerikai törvények tiltják, hogy a vállalatok adatokat tegyenek közzé a kapott megkeresésekről, a Facebook ezért csak hozzávetőleges számokat tett közzé. A többi országról közölt adatok pontosak.
38 ezer Facebook-felhasználó iránt érdeklődtek a világ országai az első fél évben
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)