A színházaké lesz a főszerep az augusztus 31-én, szombaton ötödik alkalommal megrendezett Pozsonyi Pikniken, a XIII. kerületi Pozsonyi úton és környékén, ahol két nagyszínpad, gyerek- és gasztroutca is várja a látogatókat.
| forrás: MTI - kép: 7ora7.hu |
Rédei Éva szervező, a Pozsonyi úti Láng Téka Könyvesbolt vezetője az MTI-nek elmondta: kinőtték az eddigi helyszínt, ezért idén a Jászai Mari tértől egészen a Szent István parkig, csaknem a kétszeresére bővített területen várják a látogatókat. A Pozsonyi úti rendezvény mindkét végén állítanak színpadot, amelyeken párhuzamosan zajlanak a programok.
A tavaly több ezer látogatót vonzó eseményen az idén is gazdag programmal, közel 200 standdal, több mint 100 fellépővel - színészekkel, opera- és musicalénekesekkel, humoristákkal, írókkal - várják a közönséget délelőtt tíz és este tíz óra között.
Mint a szervező elmondta, az idei Piknik elsősorban a színházakról szól. A két nagyszínpad mellett egy gyerekszínpadon szórakoztatják majd a közönséget a fővárosi társulatok. A Vígszínház mellett a Budapesti Operettszínház, az Orlai Produkció, a Madách, a Radnóti, a József Attila, a Karinthy, az Örkény és a Katona József Színház, valamint a Játékszín is vendégszerepel, de alternatív társulatok, köztük táncszínházak és kisebb szalonok is fellépnek.
A Vígszínház például A zöld kilencesből ad elő részleteket, és Kern András estjéből is láthat összeállítást a közönség. Színházutcává alakul a Radnóti Miklós utca, gyerekutca lesz a Gergely Győző utcából, míg a Katona József utca gasztronómiai kínálatával várja a látogatókat.
A programok között hajós városnézés, filmbemutató, dedikálás és szimultán sakk is megtalálható, civil szervezetek bemutatkozása, televíziós és rádiós személyiségek, szerkesztőségek megjelenése várható.
A szervező elmondta: a rendezvény kiemelt programja lesz délután a XIII. kerület 75. születésnapjának megünneplése, Bródy János fellépésével. Az eseményre a kerület vezetése és díszpolgárai is meghívást kaptak. A szlovák nagykövet, Pozsony alpolgármestere és a Szlovák Intézet igazgatója is köszönti a kerületet, mivel a Pozsonyi Pikniken ebben az évben is Pozsony városa a vendég zenéjével és ízeivel.
Rédei Éva szólt arról is, hogy szeretnék megőrizni az esemény piknikjellegét, így az idén is zsíros kenyérrel várják a látogatókat és megszervezik a korábbi években megszokott Piknik-programokat: a gyerekutcát, a pozsonyikifli-sütő versenyt, a jótékonysági bazárt, a városrész legjobb éttermének pedig ez alkalommal is odaítélik a Piknik Csillagot.
Elmondta: operaénekesek a Pozsonyi út erkélyeiről fogják előadni az operairodalom kedvenceit - Hábetler András rendezésében -, és az idén is részt vesz a Liszt Ferenc Kamarazenekar a rendezvényen, táncosok fellépésével. A Pozsonyik Piknik hagyományosan közös rock and roll-lal zárul este tíz órakor.
A szervező kiemelte: a közönség számára ingyenes a részvétel a rendezvényen, ez ugyan finanszírozási problémát okoz, ám nem változtatnak ezen, mert szeretnék, ha ilyenkor minden érdeklődő hozzájuthatna a színvonalas kulturális programokhoz.
Elmondta: bevételük főként az eseményen résztvevő kereskedőktől származik, valamint az évközben megtartott programjaikból, emellett - mintegy 30 százalékban - a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán elnyert és a kerülettől kapott támogatás járul hozzá a költségvetéshez.
A Pozsonyi Piknik idején - augusztus 30-án éjféltől augusztus 31-én éjfélig - a Pozsonyi utat és a Hollán Ernő utcát érintő trolibuszok nem közlekednek, az autósokat arra kérik a szervezők, hogy a területen ebben az időben ne parkoljanak. A rendezvény részletes programja megtalálható a Pozsonyi Piknik honlapján és Facebook-oldalán.
Kulturális fesztivál a Pozsonyi úton
A Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével fogtak el egy 39 éves budapesti férfit, aki a gyanú szerint először Taksonyban, majd Tatárszentgyörgyön rabolt ki egy-egy pénzintézetet - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség központi honlapján.
| forrás: MTI - kép: sikerado.hu |
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi pénteken, dél körül fegyverrel vagy annak látszó tárggyal a kezében ment be egy tatárszentgyörgyi pénzintézetbe, az ott tartózkodó dolgozókat megfenyegette és készpénzt követelt tőlük. Az alkalmazottak a fenyegetés hatására nagyobb összegű pénzt adtak át a férfinak, aki a helyszínről autóval menekült el.
Mivel fennállt annak lehetősége, hogy a férfi éles lőfegyverrel rendelkezhet, a Pest megyei nyomozók a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségét kérték, akik szombaton Budapesten fogták el a 39 éves gyanúsítottat.
Jelenlegi adatok szerint a férfi számlájára írható a 2013. augusztus 12-én Taksonyban elkövetett rablás is, ahol szintén fegyverrel vagy annak utánzatával a kezében kényszerítette egy pénzintézet alkalmazottait készpénz átadására - olvasható a police.hu oldalon.
A házkutatás során a rendőrök megtalálták az elrabolt készpénz egy részét, valamint a rabláskor használt fegyvert és ruházatot is.
Bankrablót fogtak el a TEK segítségével
A Fidesz szerint újabb visszaigazolásokat kapnak arról, hogy jó úton jár Magyarország.
| forrás: MTI - kép: fidesz.hu |
A szóvivő szerint ez is mutatja, hogy amióta szakítottak a Gyurcsány-Bajnai korszak gazdaságpolitikájával, azóta az ország stabil lábakon áll.
Zsigó Róbert hangsúlyozta, hogy az emberek és az elmúlt három év erőfeszítéseinek köszönhetően segítség nélkül hozzák a gazdasági döntéseket. Három éve 3 százalék alatt van az államháztartási hiány, megindult a gazdasági növekedés, nő a foglalkoztatottság, csökken az államadósság, negyven éve nem volt ilyen alacsony az infláció és nőttek a nettó fizetések, a nyugdíjak is - sorolta.
Hozzátette: a "bukott baloldal" még mindig kétségbe vonja ezeket az eredményeket, pedig Bajnai Gordon kormányzásának idején 7,5 százalékkal csökkent a GDP, 11 százalékra emelkedett a munkanélküliség, elszállt az államadósság. Ha őrajtuk múlna, ugyanezt a gazdaságpolitikát folytatnák - fogalmazott Zsigó Róbert.
Fidesz: jó úton jár az ország
Elsősorban a kis és közepes élelmiszer-feldolgozóknak dolgoztak ki az egészséges táplálkozást szolgáló élelmiszerrecepteket az Országos Húsipari Kutatóintézetben - mondta a közhasznú nonprofit kft.-ként működő intézmény ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
| forrás: MTI - kép: naturpont.com |
Az intézet laboratóriumában kidolgozták a Csajági sonka márkanevű termék új technológiáját is, amely szerint a hagyományos, egy hónapos érlelési időt egy hétre csökkentik és ezalatt a pác-só felhasználása is elhagyható.
A váci Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskola tangazdaságával együttműködve pedig hamarosan Omega 3 telítetlen zsírsavval dúsított tejet állítanak elő. A tehenek takarmányába ugyanis ezen esszenciális zsírsavban gazdag lenmagot kevernek, így a tejjel több vérnyomást csökkentő, az érelmeszesedést gátló, az agyműködést serkentő táplálékhoz juthatnak a tejívók - tette hozzá.
A kutatóintézet a húsok, a többi között a sertéshús jó minőségének biztosítására olyan normatívát is kidolgozott, amely 20-25 ellenőrző pont beiktatásával a szántóföldtől a takarmánykeverőn, a vágóhídon, a bolti hűtőpulton át a terített asztalig nyomon követi a termék útját. Ez a szigorú kontroll azért fontos, mert a jelenlegi gyakorlat szerint a multi élelmiszerláncokon keresztül külföldről nagy tételekben érkezik olcsó, de gyakran ellenőrizetlen, kétes minőségű fagyasztott húsárú. "E dömpinggel szemben az ellenőrzött, garantáltan jó minőségű hazai termékkel lehet versenyre kelni, az állandó jó minőség a külpiacon is kelendő"- szögezte le az ügyvezető igazgató.
Az intézet az egyenletesen jó minőségű hústermékek biztosítására kidolgozta a mészáros-mester képzés követelményrendszerét is.
Ez azért fontos, mert az állati termékekre berendezkedett, hozzávetően 1200 hazai kis- és közepes méretű vágóhíd, feldolgozó üzem egy részében hiányzik az olyan felkészült mester, aki a bonyolult feldolgozási technológia minden elemét jól ismeri.
A kormány által tavaly indított sertésprogram a jelenlegi 3 milliós állatállomány megkétszerezését tűzte ki feladatul, ennek sikeres végrehajtásához több feldolgozóra és így több szakemberre van szükség. Az intézet, szakiskolákkal és az agrárkamarával közösen részt vállal a szakember utánpótlásban is - hívta fel a figyelmet Mátyus Imre.
Új termékek egészségtudatos fogyasztóknak a húsipari kutatótól
A világ drágakő- és ékszeripari központjának számító Indiából az idén júliusban 109,69 millió dollár értékű ezüstöt vittek külföldre, az exportált nemesfém összértéke 184 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál - közölte a nemesfém-befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel a mumbai székhelyű Drágakő és Ékszer Exportfejlesztési Tanács statisztikája alapján.
| forrás: MTI - kép: theprospectorsite.com |
A nemesfémek piaci árfolyama - a palládium kivételével - jelenleg alacsonyabb az egy évvel korábbinál, így a világpiacon pénteken unciánként 1395 dollár körül gazdát cserélő arany például 20 százalékkal ért kevesebbet az elmúlt hónapban, mint 2012 júliusában (1 uncia=31,1035 gramm).
Az elmúlt egy év alatt még az aranynál is jobban értékelődött le a múlt hetet 24 dollár közelében záró ezüst, exportja mégis kiugró mértékben nőtt, a szakértők szerint elsősorban a közép- és kelet-európai országok keresletének hatására.
A szürke nemesfém iránti növekvő igény részben azzal magyarázható, hogy sok ékszervásárló úgy gondolja: az ezüst vételét jobban megengedheti magának, mint az aranyét.
Az ezüst drágulását emellett a növekvő ipari kereslet is előidézte. Különösen a napenergia hasznosítása, valamint az egészségügy - azon belül is a belgyógyászat és a fogászat - ezüstfelhasználása növekszik évről évre. A befektetők, illetve numizmatikusok is élnek azzal a lehetőséggel, hogy most olcsóbban juthatnak az ezüsthöz.
Az amerikai pénzverde, a US Mint az ezüstérmékből az idei év első hét hónapjában az egy évvel korábbinál többet, 29 millió unciát értékesített, ez a júliusi 19,71 dolláros unciánkénti átlagárfolyamon számítva 571,6 millió dollárt ért. Ha a világgazdaság élénkülése tartós marad, az a fizikai ezüst iránti keresletet tovább növelheti mind az ékszereket, mind az ipari keresletet nézve - vélik a Conclude Befektetési Zrt. szakértői rövid elemzésükben.
Nő az ezüst kereslete az arany rovására
A szüret elérkezése egy borvidéken mindig a hálaadás időszaka kell, hogy legyen - jelentette ki Habis László, Eger polgármestere (Fidesz-KDNP) a XI. Egri Bormustra és a XVII. Egri Népzenei Gála szombati megnyitóján. A Dobó téri fesztivál az egri szüret hivatalos megnyitója is volt egyben.
| forrás: MTI - kép: programturizmus.hu |
Pók Tamás, a bormustrát szervező Egri Bormíves Céh elnöke, az egri hegyközség szőlészeti alelnöke ezt követően bejelentette, hogy szombattól hivatalosan is megkezdődött a szüret.
Emlékeztetett: a hűvös és csapadékos tavaszt követő afrikai forróság és szárazság nem kedvezett a szőlő fejlődésének, ám remélik, a következő másfél hónapban jó idő köszönt be a szőlőtermelőkre.
A megnyitót megelőzően a borlovagok és a borbarát hölgyek a népzenei gála szereplőivel körbejárták az egri belvárost, a megnyitót követően pedig a gála résztvevői adtak műsort a Dobó téren.
A bormustra már pénteken kezdetét vette, vasárnapig közel 150 féle bort kóstolhatnak meg az érdeklődők, esténként pedig koncertek várják a térre kilátogatókat. A népzenei gála vasárnap délelőttől folytatódik a Dobó téren, a programot délután gálahangverseny zárja a Bartakovics Béla Közösségi Házban.
Megnyílt Egerben a bormustra és a népzenei gála
Magyar nyelvű misével emlékeztek meg szombaton a bécsi dómban Szent István királyról.
Több ezer zarándok érkezett a bécsi magyar katolikus egyházközség meghívására Magyarországról, a Felvidékről, Erdélyből és Ausztriából. A hívők megtöltötték az Istvánról, az első keresztény vértanúról elnevezett gótikus székesegyház, a Stephansdom padsorait, és részben a padsorok közötti teret is.
Az egybegyűlteket Simon Ferenc esperes, bécsi magyar lelkész köszöntötte, majd Udvardy György, a pécsi egyházmegye püspöke celebrált ünnepi misét.
Udvardy György prédikációjában olyan uralkodóként és olyan hívő emberként jellemezte I. István királyt, aki a bibliai példabeszédben szereplő emberhez hasonlóan "házát kősziklára építette". István "Jézus Krisztus tanítására épített, mert rá építeni érdemes, az ő tanítása nem múlik el, hanem örök érvényű" - mondta.
A magyar nép tudatában, önazonosságában István király személye megkérdőjelezhetetlen, azt egyetlen történelmi kor vagy csoportosulás sem tudta megkerülni - hangsúlyozta Udvardy György. "Szent István kitörölhetetlenül belevéste népünk lelkébe az ő példáját" - fogalmazott. István király "hivatkozási pont, akit nem tudunk megkerülni, akitől tanulni akarunk" - jelentette ki.
A bécsi székesegyházban már hagyományosan, minden évben augusztusában magyar nyelvű istentiszteletet tartanak az államalapító magyar király emlékére Ausztriában élő magyarok, valamint magyarországi és határon túli zarándokok, hagyományőrző csoportok részvételével. Az idén mintegy negyven csoport érkezett Bécsbe. A misén jelen volt Szalay-Bobrovniczky Vince bécsi magyar nagykövet, valamint ausztriai magyar egyesületek és szervezetek vezetőségi tagjai.
Az istentisztelet után a dóm melletti téren magyar néptánc- és népének-bemutatót tartottak a hagyományőrző együttesek, majd az érseki palotába várták szeretetvendégségre a részvevőket.
Magyar nyelvű misével emlékeztek meg Szent István királyról a bécsi dómban
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)