A Budapest Honvéd labdarúgóklubja egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki információt szolgáltat a múlt szerdán a Győr elleni Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágóján több mint négyszázezer forintos kárt okozó huligánokról.


A kispesti egyesület – az MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint – akkor fizeti ki a felajánlott összeget, ha „a rendőrségi bejelentés után a szemtanú jelentkezik a Budapest Honvéd FC igazgatóságánál és regisztrálja kilétét”. A klub hangsúlyozza, „minden információt abszolút bizalmasan kezel”, valamint „az elkövető és bűnsegédei nem részesülhetnek a nyomravezetői díjból”.

A kifizetés további feltétele, hogy „az elkövetőket bíróság elé állítják és jogszerűen elítélik a bűncselekmény elkövetéséért”. A Honvéd ez esetben az ítélet jogerőre emelkedését követő 15 napon belül kifizeti a nyomravezetői díjat.

A fővárosi klub hivatalos honlapjának korábbi beszámolója szerint a kispesti szurkolók egy csoportja a mosdóban tört-zúzott, valamint Simon Peresz izraeli államfőnek címzett rasszista üzenetet írt a falra. A huligánok 428 031 forintos kárt okoztak, ezt a pénzt a Honvéd megtéríti.

A párharcból a Győr kettős győzelemmel, 3–0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe.


forrás: MTI

Honvéd: Nyomravezetői díj a huligánok kézre kerítéséért

Székelyföld autonómiája aláírás gyűjtés, ha ön is egyetért vele kitöltést és megosztást kérnénk -Köszönjük!

>>> Itt! <<<
forrás: Székely Zoltán

Aláírás gyűjtés!

A L'Osservatore Romano szentszéki napilap szerint XVI. Benedek lemondásának február 11-i bejelentése óta már 47-re emelkedett az újságok által pápajelöltnek tartott bíborosok száma.

Közben a pápaválasztásra készülő bíborosok közül többen is nyilatkoztak a sajtónak.

"Nyíltabb kapcsolat kell egyház és sajtó között. Jobb a sajtóval beszélni, mint kerülni ezt" - hangoztatták a hétfői bíborosi kongregáció szünetében tartott sajtótájékoztatójukon az észak-amerikai bíborosok, akik szóvivőikkel érkeztek a Vatikánba.

Francis Eugene George chicagói érsek azt hangoztatta, hogy húsvétra új vezetője lesz egyháznak. Washingtoni kollégája, Donald William Wuerl szerint akárki is lesz az új pápa, a "pedofília-botrányokat nem szabad elfelejtenie". Hozzátette, hogy a következő napokban folytatódó tanácskozáson téma lesz a Vatileaks-dosszié is, azaz a bizalmas vatikáni dokumentumok kiszivárogtatásának botránya.

Sean O'Malley bostoni érsek az újságírókkal beszélgetve kijelentette, hogy "rettegés fogja el, ha arra gondol, hogy pápává választhatják". Az esélyes pápajelöltek között számon tartott Marc Ouellet québeci érsek azt mondta, "megpróbálok felkészülni az eshetőségre".

Az olasz Claudio Maria Celli bíboros, a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsának eddigi elnöke azt hangoztatta, "jó lenne, ha az új pápa a misszionáriusok közül kerülne ki".

Mások viszont kerülték a sajtót: Miroslav Vlk nyugalmazott prágai érsek azt mondta, felesleges kérdezni, kora miatt úgyse vesz részt a konklávén.

A Rómába megérkezett bíborosok hétfőn délelőtt és délután is tanácskoztak a vatikáni szinódus-teremben. Titoktartási esküt tettek és úgy döntöttek, hogy üdvözletüket és hálájukat kifejező levelet írnak a lemondott pápának, XVI. Benedeknek, valamint az egyházat jelenleg vezető Tarcisio Bertone pápai kamarás mellé segítségként két olasz és egy szlovén bíborost állítottak.

"A tanácskozás első napja az ismerkedésé volt: a bíborosok közül sokan nem is ismerik egymást" - hangoztatta Federico Lombardi szentszéki szóvivő.

A Vatikánba már 142 bíboros érkezett meg, közöttük 103 a nyolcvan évnél fiatalabb pápaválasztó, soraikban Erdő Péter esztergom-budapesti érsekkel. A konklávé időpontjáról akkor tudnak dönteni, ha mind a 115 pápaválasztó megérkezik.

forrás: MTI

Bíborosi nyilatkozatok az első tanácskozások után

Őszre új tetőt kaphat a szegedi uszoda, így a vízilabdacsapat otthon játszhatja BL-meccseit; addig a pólósok célja a magyar bajnoki döntő, amelyet Vincze Balázs a nemzetközi szereplés elé helyez, a vezetőedző erről a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt.



„Szegeden nagy problémát jelent számunkra a megfelelő uszoda hiánya, ezért is kell a BL-meccseinket Hódmezővásárhelyen játszani. A pólószövetség azonban jelezte, hogy 30 százalékos önkormányzati önerővel társasági adópályázatból megvalósítható egy ilyen beruházás. 

Ez innentől politikai akarat kérdése. Úgy hallottam, hogy először a régi uszodánknak készül új sátortető, méghozzá idén nyáron, a bajnokság végén, amikor bezárják a medencét és két hónap alatt felújítják a tetőszerkezetet. Ebben a felújított létesítményben már lehetne BL-meccseket is játszani” - mondta Vincze Balázs a tervekről.

Tavaszi céljaikról jelezte: „Szeretnénk idén a tavalyinál is sikeresebbek lenni: a kupagyőzelem már megvan, a BL-nyolcba jutást nem nagyon fenyegeti veszély, kettős győzelemre készülünk a Montpellier ellen.

Sőt, még onnan is szeretnénk továbbkerülni: a BL-mezőnyt nehéz megítélni, van néhány kiemelkedő együttes, de a Szeged sem esélytelen ellenük.”

„Ha választanom kéne a nemzetközi és a hazai döntő között? Akkor inkább a magyar bajnokságot szeretnénk megcélozni, méghozzá a fináléba kerülést.

A Szeged történetében a hazai bajnoki döntő és a BL-négybe jutás egyaránt új történelmi fejezet lenne, nem ugranánk el egyik elől sem” - tette hozzá a szegedi pólósok trénere.

forrás: Digi Sport

Vincze: Inkább magyar bajnok lennék, mint BL-győztes!

Hétfőn reggel alig pár óra alatt elfogytak a pluszban felszabadult helyekre is a jegyek, ezért már nem lehet belépőt kapni az Újpest elleni vasárnapi bajnoki mérkőzésre - adta hírül a IX. kerületi klub hivatalos honlapja.

 

Jegy/bérlet, illetve kártyaprobléma felmerülése esetén a főpénztár és a regisztráció (Fradi Shopban) a héten keddtől péntekig 10:00-18:00 között, vasárnap pedig 10 órától a mérkőzés kezdetéig lesz elérhető, szombaton azonban zárva tart.

A klub kéri a kilátogató szurkolókat, hogy a mérkőzés napján időben (1,5-2 órával a kezdés előtt) és a rendezők iránymutatásait figyelembe véve közelítsék meg az Albert Stadiont, mert a hatalmas érdeklődés miatt a megszokottnál többszöröse lesz a beléptetés időtartama!

forrás: hatharom.hu

 

 

NBI: Telt ház lesz a derbin

A magyar női kézilabda válogatott és a Győri Audi ETO KC egykori kapusa, Pálinger Katalin gyermeke születését várva már csak a lelátóról szorít egykori csapata sikeréért. Szerinte lesz minek örülni 2013 tavaszán, BL-győzelmet vár korábbi csapattársaitól.

 

"A legfontosabb, hogy kisbabát várok, aminek nagyon örülök, nagyon boldog vagyok, hogy anyuka leszek" - adott helyzetjelentést magáról a kezi.hu-nak nyilatkozva Pálinger Katalin. 

"Július végére várjuk a kis jövevényt, minden rendben van, hála Istennek jól vagyok. A másik dolog, ami régóta foglalkoztatott, a magánóvoda létrehozása.

Ezen is sokat dolgozom, de még mindig a tárgyalások szintjén van a dolog, mert egy elég nagy beruházás, egy nagy projekt lenne."

A Győr munkáját már játékosként is a klub elnökségi tagjaként segítette a kiváló kapus, és ezt a feladatát a mai napig ellátja. Ugyan minden mérkőzésen nem tud ott lenni, amikor teheti szurkol az ETO-ért. 

Szerinte idén végre össze fog jönni a már régóta várt BL-győzelem egykori játékostársainak.

"Én most nagyon biztos vagyok abban, hogy megnyerik a lányok a Bajnokok Ligáját! Már érzem, hogy kívülről könnyebb nyilatkozni erről, a BL-győzelemről, de annyira jó koncepciót dolgozott ki Ambros Martin edző, és annyira működik és fekszik ez a taktika a csapatnak, annyira betartják a védekezési és támadási taktikai utasításokat is, hogy ennek most már sikerülnie kell!" - mondta.

Pálinger Katalin saját bevallása szerint a többi magyar együttesnek, így a BL-ben szintén remeklő Ferencvárosnak is teljes szívvel szurkol. Persze csak egy határig.

"Le a kalappal a Ferencváros előtt. Nagyon örülök, hogy ennyire erős a magyar kézilabda újra, mert ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Vác is áll még a nemzetközi kupában. Sokan talán a Fradi-Győr ellentét kapcsán mást mondanának, de én valóban nagyon örülök a Fradi jó szereplésének, a magyar kézilabdázásnak ez óriási dolog, és nagyon tudok nekik is szurkolni. 

Óriási dolog lenne egy magyar döntő a BL-ben, jelenleg el se tudom képzelni ezt a helyzetet, de valóban mindenki boldog lenne. Természetesen, ha Győr győzelemmel végződne, én még boldogabb lennék..." - zárta gondolatait.

Pálinger: Nagyon biztos vagyok a Győr BL-győzelmében

Nepáli nők egy csoportja arra vállalkozott, hogy a hét földrész legmagasabb hegycsúcsainak meghódításával megváltoztatják a hegymászásról mint a férfiak sportjáról kialakult képet. 


Eddig 3755-en jutottak fel a Csomolungmára (Mount Everest), a világ tetejére: a sikerrel jártaknak több mint a fele nepáli, ám közülük csak huszonegyen nők. 

A rendkívül alacsony arány részben azzal magyarázható, hogy a hagyományos nepáli társadalom- és családfelfogásban a nők helye otthon van, miközben férjeik expedíciót vezetnek a havas ormokra, vagy nyugati hegymászók felszerelését cipelik a magaslati táborokba. 

Az első nepáli nő, aki 1993-ban megtette a 8850 méteres Mount Everestre vezető utat, Paszang Lhamu volt. A csúcsról való leereszkedés közben életét vesztette.

A 21 és 32 év közötti női hegymászókból álló nepáli csoport tagjai már feljutottak a Mount Everestre, leküzdötték Ausztrália legmagasabb pontját, a 2228 méteres Mount Kosciuszkót, és jártak az európai Elbrusz (5642 méter) tetején is.

A következő állomás az afrikai Kilimandzsáró, amelynek 5895 méteres Kibo-csúcsa a fekete földrész legmagasabb pontja.

Az orom meghódítását péntekre, a nemzetközi nőnapra tervezik.

forrás: MTI

Női hegymászócsapat mássza meg a földrészek legmagasabb pontjait