Michael Schumacher egy újabb kitüntetéssel gazdagodott: a 43 éves versenyzőt az FIA tüntette ki Prágában, ezzel mondva köszönetet a közúti közlekedésben mutatott példáért.
A Nemzetközi Automobil Szövetség az Action for Road Safety kampány keretében ülésezett Csehországban.
Az eseményen természetesen jelen volt Jean Todt, az FIA elnöke is, aki elmondta, hogy „nagyon rossz dolgok a halálesetek, melyek a közutakon történnek, de együtt tehetünk valamit”.
Schumacher kifejtette, hogy még a nagyon tapasztalt vezetők is mindig tanulhatnak valami újat:
„Mindig van hely a fejlődésnek. Az ember lehet figyelmesebb, edzheti a vezetési képességeit, vagy egyszerűen betarthat olyan egyszerű dolgokat, mint az, hogy bekapcsolja a biztonsági övet”- mondta a német versenyző.
„Ezzel a saját és a mások életét is jobbá teszi. Úgy gondolom, hogy az FIA egy remek vezérfonalat adott a tíz Aranyszabállyal.”
„Számomra egy aranyszabály van: az első dolog, amit teszek akkor, amikor beszállok az autóba, hogy bekapcsolom a biztonsági övet. Meztelennek érzem magam nélküle.”

forrás: f1-live.hu
Újabb kitüntetést kapott Schumacher
Ha nincs jegye az ötkarikás játékok egyik eseményére sem, de szeretne élőben szurkolni, megteheti, hiszen több versenyszámot is meg lehet nézni belépő nélkül.
A maratoni futás, a triatlon, a nyíltvízi úszás, a gyaloglás és az országúti kerékpározás iránt érdeklődőknek nem kell aggódniuk, ha még nem vásároltak jegyet, mivel ezek bizonyos részeire nem is szükséges. Az ingyenes sporteseményeknek megvan ezzel szemben az a hátulütője, hogy rendkívüli tömeg várható a helyszínen. Biztos sokan lesznek azok, akik el szeretnék csípni kedvenc sportolójukat a versenyen.
Gyaloglás (férfiak 20 és 50 km, nők 20 km)
A versenyt egy 2 kilométeres pályán rendezik meg, ami a Malltól (a Buckingham Palace-t és a Trafalgar Square- t köti össze) a Hyde Park sarkáig és vissza, ez az 50 kilométeres távot teljesítőknél 25 kört jelent. A férfiak 20 kilométeres versenye augusztus 4-én lesz, magyar színekben Helebrandt Máté indul, hogy miként látja a magyar csapat esélyeit, és mit szeretne ő elérni Londonban, ide kattintva elolvashatják.
A női 20 km-es és a férfi 50 km-es viadalt augusztus 11-én tartják, ezen pedig Madarász Viktóriának drukkolhatunk.
A Mallnál ennél a versenynél belépővel lehet szurkolni, ideiglenes lelátók várják majd az érdeklődőket. A Constitution Hillnél (a Buckingham-palota és Hyde Park sarka) vagy a Buckingham Palotánál ingyenes, ide viszont nem árt minél korábban érkezni.
Maratoni futás
A nők versenyét augusztus 5-én, a férfiak augusztus 12-én rendezik meg. A futók útja átvezet London főbb látványosságain. A Malltól indulnak, ami ebben az esetben is belépős, ahogy a Horseguard Parade (Lovastestőrségi dísztér) is. Remek rálátást biztosíthatnak maguknak a kiérkezők a Trafalgar Square-nél, a Victoria Embankmentnél, vagy a Buckingham Palace-nél. Háromszor kell ezt a kört megtenniük a sportolóknak, így nem kell annyira bosszankodni, ha egyszer elszalasztjuk őket.
Négy magyar is indul ebben a versenyszámban, a nőknél Erdélyi Zsófia, Kálovics Anikó, Rakonczai Beáta, a férfiaknál pedig Kovács Tamás számíthat helyszíni buzdításra.
Országúti kerékpározás
A verseny a Malltól startol és itt lesz majd a finis is. Közben eltekernek a Surrey grófsághoz tartozó Box Hillhez. A férfiaknak kilencszer, a nőknek kétszer kell megtenniük az itt kijelölt 15.5 kilométeres távot, majd indulhatnak vissza Londonban. Ami a szurkolást illeti: a Mallnál jegyet kell váltani, ahogy Box Hillnél is (limitált számban engednek be nézőket ide). A férfiak július 28-án, a női kerékpárosok pedig 29-én küzdenek meg.
A BBC tippje, hogy a Constitution Hill, a Richmond Park vagy a Fulham Road lehet kiváló helyszín a sportág szerelmeseinek. Ebben a számban magyar versenyzőért, Lovassy Krisztiánért július 28-án szoríthatunk.
Triatlon
Nem árt korán kelni a triatlon iránt érdeklődőknek sem. A nők augusztus 4-én, a férfiak pedig augusztus 7-én mérik össze erejüket. A verseny helyszíne Hyde Park, a Serpentine-tóban kell majd úszniuk, a Hyde Park kijelölt részén futnak 4 kört. A kerékpáros útvonal egészen a Buckingham Palace-ig tart majd. A Serpentine tó északi részén ideiglenes lelátók várják a belépőt váltókat, a déli rész azonban ingyenes.
Ebben a sportszámban Kovács Zsófia képviseli Magyarországot.
Úszás
Szintén a Serpentine tó lesz a helyszíne a hosszútávúszásnak. A nők augusztus 9-én, a férfiak pedig 10-én teljesítik majd a 10 kilométeres távot. Ebben az esetben is csak a tó északi részén kell jegyet vásárolni. Magyar versenyzőnek szoríthatunk mindkét nap, először Risztov Évanak, aki természetesen nemcsak nyílt vízen, hanem 400m és 800m vegyesen is indul. Másnap pedig Gercsák Csabának.
A többi eseményt is lehet jegy nélkül figyelemmel követni Londonban, méghozzá hatalmas kivetítőkön. A legnagyobb szurkolói zóna a Hyde és a Victoria Parkban lesz.

forrás: sport24.hu
Nézze ingyen az olimpiát Londonban
A magyar strandlabdarúgó-válogatott 2-1-re nyert a bolgár csapat ellen a Moszkvában zajló világbajnoki selejtezőtorna második csoportmérkőzésén, ezzel szinte biztosan bejutott a legjobb 16 közé.
Massimiliano De Celis szövetségi edző tanítványai az 1-0-ra megnyert első harmad után megtartották minimális előnyüket, s ezzel - Izrael vasárnapi legyőzését követően - a második sikerüket aratták a tornán. A hat ponttal álló magyar együttes kedden az olaszokkal küzd majd meg a csoportelsőségért.
Eredmény:
E csoport, 2. forduló:
hétfő: Magyarország-Bulgária 2-1 (1-0, 0-0, 1-1)
vasárnap, 1. forduló:
Magyarország-Izrael 5-2 (0-0, 2-1, 3-1)
A 24 résztvevő európai csapatot hat kvartettbe osztották, innen az első két helyezett automatikusan továbbjut a nyolcaddöntőbe, s hozzájuk csatlakozik még a négy legjobb harmadik is. A legjobb 16 között egyenes kiesés rendszerben küzdenek a csapatok, majd a legjobb 8-at két négyes csoportra osztják, amelynek első két helyezettje jut ki a világbajnokságra.
A további program:
kedd: Magyarország-Olaszország 13:15 óra

forrás: MTI
Újabb magyar győzelem, szinte biztos a továbbjutás
Peking olimpiai bajnok tornásza óriásit zakózott a felemás korláton, a londoni ötkarikás játékok válogatóján.
Nastia Liukin, aki a 2008-as olimpián aranyérmet szerzett tornában, most a július 27-én kezdődő ötkarikás játékokra edz, így részt vett a viadal válogatóján is.
Ám a felemás korláton bemutatott gyarkolata rosszul sült el, ugyanis az egyik elem végén, amikor újra meg akarta fogni a szert, a keze lecsúszott róla, és arccal a szőnyegnek csapódott.
Mellette ott állt édesapja, és egyben edzője is, Valeri Liukin, akinek annyi ideje sem volt, hogy elkapja lányát: a kezeit csak megmozdítani tudta, kinyújtani már nem, így a rendkívül csinos tornászlány a földön végezte.
Az éppen nem annyira büszke edző-papa amúgy maga is kiváló tornász volt. 1988-ban Szöulban olimpiai aranyat nyert a szovjet férfi-tornászcsapat tagjaként, míg nyújtón holtversenyben a szintén szovjet Vladimir Artemovval végzett az élen.

Nagyot zuhant az olimpiai bajnok
Aranyérmet nyert a magyar férfi párbajtőr-válogatott a hétvégi Világkupa-versenyen, Buenos Airesben. Egyéniben ugyanott Szényi Péter harmadik lett.
A Szényi Péter mellett Boczkó Gábor és Somfai Péter alkotta csapat a negyeddöntőben 45-35-re verte a lengyeleket, a legjobb négy között 45-31-re a svájciakat - akiktől másfél hete az Európa-bajnokságon a döntőben kikapott -, majd a fináléban 45-21-re a kanadaiakat. A bronzmérkőzésen a svájciak legyőzték a világbajnok amerikaiakat.
Egyéniben Szényi a főtáblán lengyel, amerikai és svájci ellenfélen keresztül jutott el az elődöntőig, ahol egyetlen tussal, 15-14-re maradt alul a később a döntőt is megnyerő svájci Fabian Kauterrel szemben. Boczkó 11., Somfai 19. lett.

Magyar arany és bronz a vívó Vk-n
A profiboksz.hu információja szerint magyar résztvevője is lesz a július 7-én, Bernben megrendezendő, a Wladimir Klitschko vs. Tony Thompson WBO, WBA, IBF, IBO nehézsúlyú világbajnoki mérkőzéssel fémjelzett gálának, ugyanis a svájci rendezvényen szorítóba lép a veretlen középsúlyú reménység, Szili István.
A 29 éves, 15 mérkőzés után is makulátlan mérleggel rendelkező, és egy kisebb svájci promóció színeiben öklöző Szili ellenfele a francia Mouez Fhima lehet (21 győzelem, 2 vereség, 1 döntetlen), és jó esély van rá, hogy a rendezvényt hazánkban közvetítő m1 csatorna is műsorára tűzi a kőszegi származású bunyós összecsapását.

forrás: profiboksz.hu
Szili István is bokszol a Klitschko-gálán
Csak nem csitul a világsajtó David Beckham ügyét illetően, a korábbi szövetségi kapitány, Sven-Goran Eriksson szerint Beckhamnek helye van az olimpiai csapatban, Giggs pedig sajnálja egykori csapattársát.
Sven-Goran Eriksson, az angol csapat korábbi szövetségi kapitányának a véleménye is az, hogy David Beckhamet be kellett volna választania az olimpiai keretbe Stuart Pearce-nek.
A jelenlegi szövetségi kapitánynak a Beckham-ügy miatt nem lehettek kellemes éjszakái az elmúlt napokban, hiszen szinte minden sajtóorgánum a vérét szívja. Eriksson viszont kulturáltan annyit mondott, igaz, hogy már régóta nem látta játszani Beckhamet, de úgy véli, mindenképpen helye lett volna az olimpiai alakulatban.
A svéd szakember hozzátette, Beckham egy brit ikon, akinek ott kellene lennie az olimpián, különösen mivel annak Anglia, London ad otthont. Eriksson bízik benne, hogy egykori játékosa valamilyen módon, esetleg sportdiplomáciában képviseli majd hazáját az ötkarikás játékokon.
Ryan Giggs, aki az egyik nagy öregként bekerült az olimpiai válogatottba, csalódott egykori csapattársa kimaradása miatt. A Machester United 38 éves játékosa szerint mindezen azonban túlteszi majd magát az LA Galaxy labdarúgója, akivel korábban tíz évig játszott egy csapatban.

forrás: sport365.hu
Beckham egy ikon és ott a helye az olimpiai csapatban
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)