Kiss Norbert személyében magyar győztest avattak a tekézők Word Tour Classic elnevezésű sorozatának első állomásán, a horvátországi Varasdon.
A nem olimpiai sportágak sajtószolgálatának vasárnapi beszámolója szerint Kiss honfitársával, Nemes Attilával vívta a döntőt, amelyet 2–0-ra nyert meg, ezzel ő lett a nemzetközi szövetség által kiírt széria első aranyérmese.
A pénzdíjas sorozaton, amelynek fő célja a tekesport népszerűsítése, a világ legjobb játékosai meghívás alapján vehetnek részt, illetve a nemzeti szövetségek javasolhatnak sportolókat indulásra.
A World Tour következő állomása a 2013-as csapat-vb helyszíne, Zalaegerszeg.

forrás: MTI
Kiss Norbert nyerte a World Tour Classic-versenyt
Roy Jones Jr. megosztott pontozással legyőzte a „beugró" lengyel Pawel Glazewskit a Lodzban rendezett gálán.
Eredetileg Dawid Kosteckivel csapott volna össze (a ranglistákon előkelő helyen jegyzett öklözőt a rendőrség szervezett bűnözés alapos gyanúja miatt őrizetbe vette), azonban végül a veretlen és szintén lengyel Pawel Glazewski ellen lépett ringbe szombaton este Lodzban az élő legenda, Roy Jones Jr.
Az előző négy mérkőzéséből hármat is elveszítő, korábbi zseniális formájától már rég eltávolodó Jones ezúttal cirkálósúlyban próbálkozott meg a győzelmi strigula behúzásával. A 10 menetesre kiírt, és meglehetősen gyenge színvonalú találkozót Jones kezdte jobban, de az időnként könnyelmű amerikait Glazewski a 6. felvonásban padlóztatta egy balhoroggal. A leütés után a lengyel bunyós került fölénybe, és Jonesnak már csak a záró menetben voltak jónak mondható villanásai, amelyek után Glazewski némileg talán meg is volt fogva, de a külföldi beszámolók szerint ennek ellenére is úgy tűnt, megnyeri az összecsapást.
A találkozó végét jelző gong után jöhetett a pontozás: a magyar Flórián Béla 95–94-re Glazewskit látta jobbnak, míg a montenegrói és német pontozó szerint az amerikai tett többet a győzelemért (96–93, 94–94), így megosztott pontozásossal végül Jones sikerével zárult a találkozó.

forrás: profiboksz.hu
Roy Jones Jr. padlózott, de végül győzött
Jenson Button szerint ideje véget vetni Fernando Alonso kiegyensúlyozott teljesítményének, és erre remek helyszín lenne a Brit Nagydíj.
A McLaren versenyzője az MTC-ben gyakorol, hogy felkészítse az MP4-27-et.
Jenson Button a BBC Radio2 reggeli műsorában jelentkezett be telefonon, és éppen a McLaren Technology Centreben tartózkodott:
„Amint befejeztük a beszélgetést, Valenciában és Silverstone-ban fogok körözni a szimulátorral, hogy fejlesszük az autót a következő versenyre. Igen, ez a mindennapjaim része, és ezt a megélhetésért teszem... Nem a legviccesebb dolog, hanem igazi munka”- mondta nevetve a brit.
„Minden alkalommal, amikor megbeszélést tartunk a verseny előtt vagy után, nagyon nehéz tudni, hogy az autó jól fog-e működni a következő pályán, vagy nem”- válaszolt arra a kérdésre, hogy milyen belülről látni ezt a változatos szezont.
„Nos, igen… Remélem, hogy a silverstone-i egy olyan pálya, mely feküdni fog nekünk. Kellemes dolog, ha egy remek versenyed van a hazai közönség előtt.”
„Jelen pillanatban fogalmunk sincs az esélyekről. Az a remek most a Forma-1-ben, hogy a rajongók végig izgalomban lehetnek, mivel egészen a legutolsó körig nem tudhatod, hogy ki fog nyerni. Szerintem ez egy jó dolog. Ez nem nehezíti meg sokkal a munkánkat, mivel mindenki számára ugyanaz, így rendben van.”
„Az a fontos, hogy kézbe vegyük a gumikat a Brit Nagydíjra, mert ez az a verseny, melyet meg kell nyernie egy hazai versenyzőnek. A sok brit rajongó, az Union Jack-ek… Egy remek teljesítmény kell, hogy a dobogón lehessünk.”
Chris Evans műsorvezető arra is kíváncsi volt, hogy hogyan kerülhetett az élre Alonso „azzal a Ferrarival, és végezhetett pontszerző helyen vagy annak közelében Valenciában”? – fogalmazott szarkasztikusan.
„Jó munkát végzett. Remek kis pontokat szerzett Valenciában. Remélhetőleg meg tudjuk állítani. Inkább előbb, mint utóbb. Remek munkát végzett, és vezeti a bajnokságot, mivel kiegyensúlyozott volt.”
Button idén is ott lesz Lord March birtokán, hogy a Goodwood Festival of Speed keretében bemutatózzon:
„Holnap vezetni fogom a McLaren F1-es gépét, ami valójában a tavalyi autó lesz, mellyel nyertünk Kanadában. Egyben vezetni fogom a McLaren GT autóját is, amivel elviszek pár embert egy-két körre. Ez nagy móka lesz.”

forrás: f1-live.hu
Button: Meg kell állítani Alonsót!
A mindhárom csoportmeccsét megnyerő magyar férfi vízilabda-válogatott a világbajnok olaszokat is legyőzte az itáliai nemzetközi tornán: Kemény Dénes olimpiai bajnoki címvédő legénysége szombat este három góllal verte a házigazdákat.
A londoni ötkarikás előkészületek keretében zajló, nyolccsapatos cosenzai torna negyedik napján került szembe a hazaiak legjobbjaival a magyar együttes, amely az első negyedben 2-0-ra elhúzott.
Bár a második nyolc percben beleerősítettek a taljánok, a nagyszünetre is megőrizték a vezetést a magyarok (4-3).
A folytatásban Biros Péter csapatkapitány járt elöl jó példával, amikor is a harmadik játékrészben egymás után kétszer is betalált, és 6-3-ra alakította a meccs állását. 6-4 után a szintén háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely ejtésgóllal módosított 7-4-re, de - a magyar válogatott hivatalos honlapja, a www.vlv.hu helyszíni beszámolója szerint - a bírói nyomás eredményeként 7-6-ra felzárkóztak az olaszok.
A befejező negyedet az összesen négyszer eredményes Kiss G. bombagólja vezette fel, neki köszönhetően lett 9-6 is, végül - 9-7 után - a center Kis Gábor állította be a 10-7-es végeredményt.
Vasárnap este a másik elődöntőben a szerb csapatot 12-8-ra verő montenegrói válogatott ellen száll medencébe a magyar együttes a tornaelsőségért.
Férfi felkészülési torna, Cosenza, elődöntő
Magyarország-Olaszország 10-7 (2-0, 2-3, 3-3, 3-1)

Verhetetlen Kemény-legények: a világbajnok olaszok is legyőzve!
Olaszország az esti Eb-döntőre készül: a sajtó és a szurkolók is azt remélik, hogy a Cesare Prandelli szövetségi kapitány vezette futballválogatott képes lesz a spanyolok elleni csodára a kijevi fináléban.
"Ugyanolyan előérzetem van, mint 2006-ban volt!" - hangoztatta a sajtónak a lengyel-ukrán rendezésű kontinensviadal vasárnapi döntőjével kapcsolatos érzéseit Gigi Buffon, a hat évvel ezelőtt világbajnok olasz csapat kapusa. A babonás Olaszországban pozitívan fogadták Cesare Prandelli kijelentését is, amely szerint "kedvezőnek" érzi az olasz válogatott csillagainak állását.
Itáliát ez megnyugtatta, mivel Prandelli ugyanezt mondta az angolokkal vívott sikeres negyeddöntő előtt is. Vasárnap este "technika és szív kell!"- buzdította a squadra azzurrát a Corriere dello Sport sportnapilap. "Hatvan millió olasz lesz a kijevi pályán!" - tette hozzá a Gazzetta dello Sport hangsúlyozva, hogy a döntőt játszó csapat egész Itália győzni akarását testesíti meg a gazdasági válság nehézségei közepette. A Gazzetta szerint a spanyolok döntőbe jutása biztos volt, az olaszok jelentik az igazi meglepetést, mivel róluk "senki sem gondolta volna, hogy sikerülhet, ezen a ponton azonban Olaszország meg akarja szerezni az Európa-bajnoki címet".
"Mario, mutasd meg, mit tudsz!" - biztatták az Eb-n eddig háromszor eredményes Balotellit a címoldalak, a Corriere della Sera "A labdarúgás nagy ünnepéről" írt. Az újságok elismerték, akármi is legyen a spanyolokkal szembeni eredmény, az olasz válogatott mindenképpen győztesen tér haza az Eb-ről. A lapok kiemelték, hogy a kijevi stadionban lesz Mario Monti olasz miniszterelnök is, aki a hazai bajnokságot az Európa-bajnokság előtt sújtó bundabotrány napjaiban még az itáliai labdarúgás néhány évre való felfüggesztését javasolta.
A két Mario - Monti és Balotelli - képviseli most Olaszország "feltámadását" a gazdaságpolitikában és a labdarúgásban, bár az olaszok a focista Supermariót kedvelik jobban - jegyezték meg a kommentárok. Ahogyan az angolokkal szembeni negyeddöntőt és a németek elleni elődöntőt, Olaszország a ma esti döntőt is az utcákon, tereken felállított óriásvetítőkön nézi majd. A római Circus Maximus mezejére kétszázezres tömeget várnak. Az ötven négyzetméteres vászon előtt lesz Róma főpolgármestere, aki Spanyolország római nagykövetét is meghívta, de ő inkább külön akart szurkolni.
Ha Olaszország lesz az Európa-bajnok, egész Róma a Circus Maximusban ünnepel. Az olasz főváros tömegközlekedését hajnali fél kettőig meghosszabbították. Milánóban a dóm téren nézik a meccset. A szicíliai Agrigentóban még a város védőszentjének tisztelgő körmenetet is elhalasztották. Az olasz mozikban külön légkondicionált termekben közvetítik a döntőt. Az Alitalia olasz légitársaság bejelentette, hogy esti járatain folyamatosan közlik a mérkőzés eredményét. Giorgio Napolitano olasz államfő hétfőn a római elnöki palotában fogadja Prandellit és a válogatott játékosait.
Spanyolország-Olaszország Kijev 20.45 v: Proenca TV: m1HD
Sportsox Tipp: 2 (1-2)

forrás: sport365.hu
Sportsox Tipp: 2 (1-2)
Fociünnepre készül Olaszország
Pars Krisztián aranyérmet nyert férfi kalapácsvetésben a Helsinkiben zajló atlétikai Európa-bajnokság szombati versenynapján.
A legutóbbi Eb-n harmadik szombathelyi versenyző a fináléban negyedik kísérletére hajította legmesszebb, 79,72 méterre a kalapácsot. Mögötte az orosz Alekszej Zagornyij lett a második (77,40), a lengyel Szymon Ziolkowski pedig a harmadik (76,67).
A világbajnoki ezüstérmes Pars a magyar atlétika 17. Európa-bajnoki címét szerezte meg. Őt megelőzően a 2002-es kontinensviadalon volt legutóbb magyar győztes, rögtön kettő is, mivel Münchenben Annus Adrián (kalapácsvetés) és Fazekas Róbert (diszkoszvetés) is győzni tudott.

Pars Krisztián aranyérmes kalapácsvetésben
Remekül helytállt szombati kecskeméti felmérőjén a magyar súlyemelés egyetlen londoni indulója, Nagy Péter.
A plusz 105 kilogrammos kategóriában versenyző szegedi óriás a Messzi István emlékversenyen 224 kilogrammos egyéni csúccsal rukkolt elő lökésben, és összetettben is igen jó, 408 kilós eredményt ért el.
Nagy Péter formáját megnyugtatónak nevezte Dobos Imre, a honi sportági szövetség elnöke, aki az ellenőrző viadalról beszámolt az MTI-nek.
"Edzőmmel négy mázsát terveztünk (összetettben), örülök, hogy ezt sikerült túlteljesíteni, ráadásul egyéni rekorddal, hiszen korábbi legjobbam 223 kiló volt ebben a fogásnemben. A londoni olimpiai fellépésemig még csaknem öt hét van hátra, folytatjuk a munkát, és bizakodó vagyok majdani jó szereplésemet illetően" - összegzett Nagy Péter.

Nagy Péter egyéni csúcsot lökött
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)