Az ámokfutónak nevezett venezuelai Forma-1-es pilótának nem ez az első büntetése a szezonban.



A brit Lewis Hamiltonnal történt vasárnapi ütközése miatt tízhelyes rajtbüntetést kapott Pastor Maldonado. A Forma-1-es Williams istálló venezuelai pilótáját a következő, Brit GP-n fogják hátrébb sorolni.

A dél-amerikai versenyző az Európa Nagydíj hajrájában az egyik kanyarban megpróbálta megelőzni a harmadik helyen haladó britet, ám előzés helyett valósággal felöklelte a 2008-as világbajnok McLarenjét. Hamilton autója romhalmazzá vált, míg Maldonadót a tizedik helyen intették le.

A venezuelai autóversenyzőnek, akit néhány lap ámokfutónak is nevezett, nem ez az első büntetése ebben a szezonban: a Monacói GP-n - szintén balesetokozásért - ugyancsak tíz rajthelyes büntetést kapott, Kanadában pedig váltócsere miatt sorolták öt hellyel hátrébb.

forrás: MTI

Maldonado tízhelyes rajtbüntetést kapott

Az olasz válogatott tizenegyesekkel legyőzte Angliát az Európa-bajnokság utolsó negyeddöntőjében.


A negyeddöntők végére maradt a legkomolyabb meccs: a kijevi angol-olasz. Gyenge fölénnyel az olaszok számítottak esélyesebbnek, és tényleg: De Rossi a 4. percben bődületes kapufát lőtt. Az angolok nem vártak a válasszal, Glen Johnson 5. percben közeléről leadott lövését evilági kapus nem fogta volna meg. Buffon igen.

Parádésan indult a mérkőzés, pláne, ha a szombati francia-spanyol ásítós találkozóval hasonlítjuk össze. Cesare Prandelli olasz szövetségi kapitány figyelmeztette a játékosait a meccs előtt, hogy az angol válogatott az egyik legjobban szervezett csapat Európában. Éppen ezért meg kell akadályozni őket abban, hogy a saját játékukat játsszák – adta ki az olaszoknak nem szokatlan utasítást a kapitány.

Az angolok meg arra készültek lelkiekben, hogy az 1996-os Eb óta először juthatnak Európa-bajnoki elődöntőbe, és Roy Hodgson szövetségi kapitány még azt is mondta, hogy a dolog természeténél fogva a vesztes nagyon szomorú lesz, de ő biztos abban, hogy nem az angolok fognak szomorkodni.

Az olaszok mindenesetre nem sokat tudták zavarni eleinte az angolok játékát, például Rooney fejese sem a védők miatt ment valamivel a kapu fölé.

Az olaszok következő nagy helyzete a 25. percben jött el, Balotelli egyedül tört a kapura, aztán a tizenhatosnál rárúgta a labdát Terry lábára. Később már ügyesebb volt, ahogy Welbeck is az ellentámadásnál, és izgalmas pillanat volt, amikor Cassano beadását a spárgázó Balotelli fölé tolta.

Fölényben voltak az olaszok, és a második félidőt is ők kezdték aktívabban, de az is igaz, hogy az egy perc alatt kihagyott helyzetek számával valószínűleg Eb-csúcsot döntöttek.

Hodgson pedig úgy döntött, hogy élénkebbé teszi az angol támadásokat, azért beküldte Walcottot és Carrollt. De semmi sem lett élénkebb, sőt mintha még az olaszok is lelassultak volna, és egyre tapinthatóbbá vált a hosszabbítás lehetősége.

A végén még Gerrard szabadrúgása majdnem érdekes lett, és az olaszoknál Nocerino hagyta ki a meccs egyik helyzetét a 89. percben, majd jött a hosszabbítás. Az Eb első hosszabbítása.

A folytatásban is akadtak feszült pillanatok, még egy újabb olasz kapufa is, bár Nocerino feltehetően inkább beadásnak szánta. Nocerino eldönthette volna öt perccel a vége előtt, de lesről fejelte be a labdát Hart mellett a kapuba.

Következtek a tizenegyesek. Balotelli kezdte, és nem hibázott. Angol részről Gerrard is berúgta, a kövekező olasz, Montolivo viszont mellé lőtte. Rooney és Pirlo berúgta, Ashley Young azonban a felső lécre rúgta, ahonnan kifelé pattanat. Nocerino belőtte, Ashley Cole tizenegyesét viszont Buffon kivédte. Következett Diamanti, aki nem hibázott, így az olaszok jutottak a négy közé, ahol a németek várnak rájuk csütörtökön Varsóban.

Negyeddöntő:
Olaszország-Anglia 0-0, tizenegyesekkel: 4-2

forrás: Híradó.hu

Büntetőkkel a négy között az olaszok

Néhány héttel ezelőtt a Dabas Televízióban láthattak egy híranyagot, melyben a Lakrovits-kápolna kupolájának levételét mutattuk be.

Major Attila, az ügy pártolója örömmel hívta stábunkat a restaurált kupola visszahelyezésére.


forrás: dabas.tv / YouTube

Dabas - Visszakerült a Lakrovits-kápolna kupolája

Június 26-27-28-án, azaz kedden, szerdán és csütörtökön reggel 8 és este 11óra között a Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központja a tatárszentgyörgyi lőtéren időszakos műútzárás nélkül lőgyakorlatot tart.

Fokozottan figyeljenek az érintett területen való áthajtáskor.

forrás: dabas.tv

Júniusi lövészetek időpontjai

Hivatalos: Michael Schumacher megtarthatja a harmadik helyét Valenciában
A versenybírák elfogadták, hogy a Mercedes versenyzője lassított a sárga zászlós zónában
Döntött az FIA,nem kap büntetést Michael Schumacher, amiért használta a DRS-t sárga zászlós jelzésnél. Az indoklás szerint a német versenyző kellőképp lelassított a zónában.
forrás: f1-live.hu

Michael Schumacher megtarthatja a harmadik helyét

Közel egyenlő erők csapnak össze a labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében vasárnap, az angol-olasz mérkőzésen.

Az itáliaiak jól kezdték a kontinensviadalt, hiszen remek játékkal raboltak pontot (1-1) a címvédő spanyoloktól, majd a horvátok elleni újabb döntetlen (1-1) után különösebb gond nélkül verték az íreket (2-0), és csoportmásodikként kerültek a legjobb nyolc közé.

Az angolok kvartettjükben a franciákkal ikszeltek (1-1), majd tovább javulva a svédeket 3-2-re, a társházigazda ukránokat pedig 1-0-ra verték, s a négyesük élén végezve biztosították helyüket a negyeddöntős mezőnyben.

Önbizalomban egyik oldalon sincs hiány, és bár a szigetországiak szövetségi kapitánya, Roy Hodgson csak pár héttel az Eb előtt lett az angolok szakvezetője, valamint több komoly sérülés gyengítette a keretet, a társaság mind egységesebbé vált, és semmivel sem rosszabb kilátásokkal várhatja a vasárnap esti csatát, mint az olasz csapat.

Amely hagyományosan lépésről lépésre javul, ahogyan az adott világverseny közeledik a végkifejlethez. Az olaszok mellett szól, hogy az utóbbi bő három évtizedben egymás ellen játszott kilenc meccsből csak kettőt nyertek az angolok, akik eddig legutóbb másfél évtizede győzték le mostani riválisukat. Az azzurrók számára különösen jó emlék a legutóbbi két mérkőzés, mivel mindkettőn győztek. Az eddigi 22 meccs mérlege így fest: hat döntetlen mellett kilenc olasz és hét angol siker.

Az angolok az eddigi harcmodoruknak megfelelően a szokásos fegyelmezett és határozott védekezéssel, s gyors ellencsapásokkal igyekeznek majd operálni, elsősorban a csatársorba az ukránok ellen góllal visszatért első számú sztárjukat, Rooneyt próbálván helyzetbe hozni. Hasonló alapállás várható az itáliaiaknál is: szigorú védekezésből hatásos és váratlan ellenakciók, amelyek befejezését rábízhatják két veszélyes támadójukra, Cassanóra, és az éppen angol földön, a Manchester Citynél légióskodó Balotellire. Sok múlhat az eddigi meccseken egyformán remekül teljesítő Gerrardon, illetve Pirlón, ők ráadásul váratlan egyéni megoldásra is bármikor képesek a karmesteri poszton.

Nem lenne meglepő, ha a felek kilencven percben, de még százhúszban sem bírnának egymással a kijevi Olimpiai Stadionban, s csak tizenegyes párbajban dőlne el, melyikük folytathatja a legjobb négy között.

Várható összeállítások:

Anglia:
Hart - Johnson, Terry, Lescott, Cole - Gerrard, Parker, Milner, Young - Rooney, Welbeck

Olaszország:
Buffon - Balzaretti, Bonucci, Barzagli, Abate - De Rossi, Pirlo, Montolivo, Marchisio - Balotelli, Cassano
játékvezető: Pedro Proenca (portugál)
forrás: MTI / Telesport.hu

Közel egyenlő erők csapnak össze...

Fernando Alonso, a Ferrari pilótája nyerte vasárnap az autós gyorsasági-világbajnokság idei nyolcadik futamát, a valenciai Forma-1-es Európa Nagydíjat.

A spanyol versenyző mögött a finn Kimi Raikkönen (Lotus) lett a második, a német Michael Schumacher (Mercedes) pedig a harmadik.
A 11. helyről rajtoló, kétszeres világbajnok Alonso idei második, pályafutása 29. futamgyőzelmét aratta, ezzel ismét az élre került a pontversenyben.
A vb-címvédő német Sebastian Vettel, aki az első rajtkockából indult, a 34. körben műszaki hiba miatt feladta a versenyt.

A hétszeres világbajnok Schumacher 2010-es visszatérését követően első ízben végzett dobogós helyen.
forrás: MTI

Alonso győzött, ezzel ismét az élen áll