Magyarországon is megrendezik a lányok napját április 26-án, a programmal a középiskolás, pályaválasztás előtt álló lányok érdeklődését szeretné felkelteni a műszaki kutatások, a mérnöki karrier iránt.
 
A lányok napján részt vevő vállalatok és egyetemek - BME, Bosch, Ericsson, Evopro, GE Healthcare, GE Lighting, Holografika, Kürt, Microsoft, Mol, Óbudai Egyetem, Siemens, Vodafone - nyílt napot tartanak az érdeklődő középiskolás lányoknak, bemutatva a náluk folyó kutatás-fejlesztési munkát.
 
A hasonló rendezvényeket már évek óta szervező országokban a lányok érdeklődése kimutathatóan megnőtt a K+F, a műszaki és informatikai területek iránt - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott tájékoztatójában.
 
Mint írták, a program segítséget nyújt a pályaválasztásban és abban, hogy a nyílt napon szerzett tapasztalatok alapján merjék a tudományos karriert vagy a mérnöki pályát választani.
 
A Nők a Tudományban Egyesület jóvoltából tartandó rendezvényen a részt vevő vállalatok és egyetemek vállalták, hogy körbevezetik az érdeklődő középiskolás lányokat a színfalak mögött, és betekintést adnak mindennapjaikba. A nyílt nap során lehetőség nyílik személyes kérdéseket is feltenni a vendéglátó mentoroknak.

Lányok napja Magyarországon is

#
CSAPAT
M
GY
D
V
LG
KG
P
1.
FC DABAS
21
13
7
1
49
14
46
2.
DUNAHARASZTI MTK
21
12
5
4
44
16
41
3.
VÁRFÜRDŐ-GYULAI TERMÁL FC
21
10
6
5
27
18
36
4.
KECSKEMÉTI TE
21
9
8
4
37
26
35
5.
TÁPIÓSZECSŐ FC
21
9
4
8
34
35
31
6.
MONOR SE
21
9
3
9
34
34
30
7.
TISZA VOLÁN SC SZEGED
21
8
4
9
42
32
28
8.
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY FC
21
8
4
9
25
29
28
9.
ÜLLŐ SE
21
8
3
10
29
32
27
10.
TÖKÖL VSK
21
6
8
7
25
27
26
11.
INDOTEK CSEPEL FC
21
5
11
5
20
19
26
12.
SZOLNOKI MÁV FC
21
6
4
11
21
39
22
13.
MAKÓ FC
21
4
8
9
23
35
20
14.
SZARVASI FC
21
5
4
12
23
39
19
15.
JÁNOSHIDA SE
21
5
2
14
21
46
17

Labdarúgás - NBIII tabella - 16.hét

#
CSAPAT
M
GY
D
V
LG
KG
P
1.
FC DABAS
21
13
7
1
49
14
46
2.
DUNAHARASZTI MTK
21
12
5
4
44
16
41
3.
VÁRFÜRDŐ-GYULAI TERMÁL FC
21
10
6
5
27
18
36
4.
KECSKEMÉTI TE
21
9
8
4
37
26
35
5.
TÁPIÓSZECSŐ FC
21
9
4
8
34
35
31
6.
MONOR SE
21
9
3
9
34
34
30
7.
TISZA VOLÁN SC SZEGED
21
8
4
9
42
32
28
8.
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY FC
21
8
4
9
25
29
28
9.
ÜLLŐ SE
21
8
3
10
29
32
27
10.
TÖKÖL VSK
21
6
8
7
25
27
26
11.
INDOTEK CSEPEL FC
21
5
11
5
20
19
26
12.
SZOLNOKI MÁV FC
21
6
4
11
21
39
22
13.
MAKÓ FC
21
4
8
9
23
35
20
14.
SZARVASI FC
21
5
4
12
23
39
19
15.
JÁNOSHIDA SE
21
5
2
14
21
46
17

Labdarúgás - NBIII tabella - 16.hét

Most van holnap?!...
 forrás: Gerzsonfater

Gyerekszáj - Kérdés?...

Aktuális információk:

EseménySzalagkorlát javítása az M5-ös autópálya Röszke felé vezető oldalán

Esemény kezdete

2012.04.16. 18:00

Helyszín

M5-ös autópálya Röszke felé vezető oldala, 20-27 km között

Esemény típusa

Szalagkorlát javítása

Korlátozás

Sávelhúzásos terelés - a külső és a leálló sávon lehet közlekedni

Érintett megye

Pest megye
Hírforrás  
Megjegyzés  

M5 - Szalagkorlát javítás