Mikor vége a játéknak

A magyar lakosság mindössze 8 százaléka vásárol élelmiszert online, ugyanakkor már ez is duplája az előző évinek, arányuk pedig várhatóan tovább emelkedik - derült ki a Nielsen legfrissebb tanulmányából.


Az MTI-hez pénteken eljuttatott összegzés szerint az internet egyre erősödő szerepét jelzi az is, hogy kiskereskedelmi vállalatok honlapján a megkérdezett magyarok több mint fele tájékozódik promóciós ajánlatokról. Tízből négyen pedig termékekről informálódnak a neten.
    
Arra a kérdésre, hogy miért nem vesz élelmiszert online, a válaszadók több mint egyharmada azt mondta, hogy számára öröm és élmény üzletben vásárolni.
    
A piackutató cég kutatása alapján a magyar vásárlók lojálisabbak lettek, 16 százalékuk ugyanazt az egy üzletet kereste fel a felmérést megelőző négy hétben, míg ez az arány egy évvel korábban 11 százalék volt.
    
A vásárlási szokásokról szóló tanulmány megállapította: élelmiszerüzlet kiválasztásakor a magyarok első számú szempontja, hogy a vásárlás kellemes élményt nyújtson. Második legfontosabb tényező, hogy a polcokon könnyen és gyorsan megtalálhatóak legyenek a szükséges termékek.  
    
A vizsgálat szerint a három magyarországi diszkontlánc vásárlói erősen különböznek, egyikben például dupla annyi a férfiak aránya, mint a másik kettőben. Közös ugyanakkor, hogy a vásárlók zöme közepes jövedelemmel rendelkezik.
    
A Nielsen globálisan több mint ötven országban évről évre felméri, miként alakulnak a vásárlók igényei és a kereskedelmi láncok iránti elkötelezettsége.

Egyelőre csak kevesen vásárolnak élelmiszert online

Októberben alig változott a forgalomba állított új személygépkocsik száma az európai autópiacon az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

   

Az ACEA európai szakmai szövetség csütörtökön azt közölte, hogy az Európai Unióban októberben 1 millió 104 ezer 506 új személygépkocsit helyeztek üzembe, ami csupán 0,02 százalékkal marad el a tavaly októberitől.
   
A főbb piacok közül Olaszországban 9,7, Spanyolországban 4, Nagy-Britanniában pedig 1,4 százalékos volt a növekedés. Ugyanakkor az eladott új autók száma Németországban 5,6 százalékkal, Franciaországban pedig 4 százalékkal csökkent.
   
A szövetség számításai szerint az első tíz hónapban az eladott gépkocsik száma 7,2 százalékkal, 12 millió 348 ezer 502-re emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest.
   
Az ACEA adatai szerint Magyarországon októberben 7953 új személygépkocsit regisztráltak, 2,9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az év első tíz hónapjában 21,9 százalékkal, 77 ezer 392-re nőtt az értékesítés Magyarországon.

forrás: MTI

Stagnál az új autók eladása az európai piacon októberben

Leonard Cohen énekes, dalszerző álmában halt meg az után, hogy az éjszaka közepén elesett Los Angeles-i otthonában - jelentette be menedzsere.

   

Robert B. Kory közleménye szerint "halála hirtelen, váratlan és békés" volt.
   
Amikor a 82 éves énekes halálát a múlt héten bejelentette a család, nem közölték annak okát.
   
Kory megerősítette azt is, hogy Leonard Cohen november 7-én, hétfőn halt meg, három nappal azelőtt, hogy a Facebookon közölték a halálhírt. Az idős énekes-dalszerzőről köztudott volt, hogy az utóbbi évben romlott egészsége és daganatos betegséggel küzdött. Múlt csütörtökön temették el Montréalban szülei, nagyszülei mellé a család és barátok jelenlétében.
   
Menedzsere közölte: tervezik, hogy Los Angelesben megemlékeznek Leonard Cohenről.
   
Hanyatló egészsége ellenére a halála előtt hónapokban Leonard Cohen nagyon elfoglalt volt, azon dolgozott, hogy befejezze számos projektjét - mondták el barátai és kollégái a The New York Times amerikai napilapnak. Nemcsak befejezte októberben megjelent utolsó You Want It Darker című albumát, de két másik zenei projekten és egy versesköteten dolgozott.
   
Érezte, hogy egyre kevesebb ideje van hátra. A lehető leghatékonyabban akarta kihasználni az időt, hogy befejezze munkáit - mondta Patrick Leonard producer, dalszerző.
   
Amikor meghalt, egy olyan albumon dolgoztak együtt, amely Cohen dalai és más rhythm and blues inspirálta dalok vonós feldolgozását tartalmazza. Leonard, aki Madonnával, a Pink Floyddal és más neves zenészekkel dolgozik együtt, elmondta, hogy gyakran az éjszaka közepén kapott emaileket dalszövegekkel Cohentől.
   
Leonard Cohen az elmúlt 50 évben 14 stúdióalbumot készített. Pályafutása során több tucat zenei és irodalmi díjat kapott. Neve bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be, és hazája legmagasabb kitüntetését, Kanada Érdemrendjét is megkapta. Gyakran melankolikus dalai csak ritkán lettek slágerek. Legismertebb dalát viszont, a Hallelujah-t 1984-es megjelenése óta több százan dolgozták már fel.

forrás: MTI | kép: billboard.com

Leonard Cohen egy elesés után álmában halt meg

Angela Merkel német kancellár vasárnap jelentheti be hivatalosan, hogy kíván-e pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) kancellárjelöltjeként indulni a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásokon - jelentette csütörtökön CDU-s elnökségi forrásokra hivatkozva a Madsack német médiacsoport.

   

A Madsack lapok közös szerkesztőségének (RedaktionsNetzwerk Deutschland - RND) nyilatkozó források várakozása szerint Angela Merkel a párt vezető testületeinek kétnapos berlini értekezletének elején nyilatkozik majd szándékairól. A tanácskozáson a CDU december 6-án kezdődő kongresszusáról és a párt 2021-ig kitekintő programjáról lesz szó.
   
Az RND beszámolójában nem szerepel, hogy Angela Merkelnek milyen tervei vannak, vállalja-e negyedszer is a kancellárjelöltséget, vagy bejelenti visszavonulását. A legnagyobb német lap, a Bild azonban csütörtökön azt írta, "nyílt titok", hogy a politikus ismét a CDU és a testvérpárt bajor CSU kormányfőjelöltjeként kíván nekivágni a választási kampánynak, és csak a megfelelő alkalomra vár, hogy bejelentse szándékát.
   
A CSU várhatóan támogatja Angela Merkelt. Erre utal egyebek között Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnökének egy csütörtöki nyilatkozata, amelyben jelezte, hogy a menekültpolitika körüli nézeteltérések ellenére hajlandó kiállni Angela Merkel mellett.
   
"Nem káros, ha két párt eltérő álláspontot foglal el egy ügyben" - mondta Horst Seehofer a Schwäbische Zeitung című lapnak, hozzátéve, hogy jó eredményre számít a Bundestag-választáson, "Angela Merkel személye miatt is".
   
Kiemelte, hogy a kancellárnak "nagy tekintélye van a lakosság körében".
   
Angela Merkel 2000 óta a CDU elnöke és 2005 óta Németország kancellárja.

forrás: MTI

Angela Merkel vasárnap jelentheti be, hogy indul-e ismét a kancellári tisztségért

Verrasztó Evelyn és Dávid is csatlakozott a Magyar Úszó Szövetséget (MÚSZ) bíráló Hosszú Katinkához és Gyurta Dánielhez. 

   

"Gyerekkorunk óta az úszás a legfontosabb dolog az életünkben, ezért úgy érezzük, hogy szeretnénk csatlakozni a Katka és Dani által tett kijelentésekhez. Több mint két évtizede szinte minden napot az uszodában töltve a jelenlegi generáció rangidős és élvonalbeli versenyzői mind hasonlóképpen gondolkodunk, hisz hosszú évek óta saját bőrünkön tapasztaljuk a jelenlegi rendszer működésének jó és rossz oldalait" - áll a testvéreknek a Nemzeti Sport szerkesztőségéhez eljuttatott csütörtöki közleményében, amely így zárul: "Úgy gondoljuk, megérett az idő a közös fellépésre, az úszók és a szövetség érdekeit is szem előtt tartó, szakmailag is a jelenkor igényei és kívánalmai szerint működő sportági konszenzus megteremtésére a feszültségmentes felkészülés érdekében!"
   
Az úszószövetség és a versenyzők nyilvános vitáját kedden Hosszú Katinka indította el, aki több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel Gyárfás Tamás elnököt. Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, hogy nem kíván lemondani, ugyanakkor minden megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, és "nincs rend" a magyar úszásban. Utóbbi két versenyző egyaránt annak a reményének adott hangot, hogy olyan döntések születnek majd a jövőben, "melyek minél előbb szilárd alapokat teremtenek a nyugodt felkészülésünkhöz". Hozzájuk csatlakozott még szerdán a többek között Bernek Pétert képviselő cég.
   
A MÚSZ csütörtökön konkrétumokat kért a versenyzőktől: "A sportolók névvel, de akár anonim módon is elmondhatják: kit mi segítene abban, hogy még az eddigieknél is jobb eredményt
érhessenek el. A felmérés eredménye nyilvánosságra kerül."

forrás: MTI | kép: femina.hu

Úszószövetségi vita - A két Verrasztó is csatlakozott Hosszúékhoz

Kihirdette a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az M4-es Üllő-Cegléd közötti szakaszának nyertes kivitelezőit, az Üllő-Albertirsa 30 kilométeres szakaszt a Duna Aszfalt Kft. és az EuroAszfalt Kft. 52,1 milliárd forintért, az Albertirsa-Cegléd 14 kilométerest szakaszt a Colas Út, Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítési Kft. 20,48 milliárd forintért építi meg, az ehhez szükséges forrást a magyar költségvetés biztosítja.


A NIF közleménye szerint az Üllő-Cegléd közötti szakasz építése a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) megbízásából, a NIF beruházásában valósul meg.
  
A NIF pénteki tájékoztatása szerint a 44 kilométer hosszú szakasz fejlesztése két ütemben épül. A nyílt közbeszerzési eljáráson nyertesek egyben a legalacsonyabb ajánlatot is tették.
  
A nyertes vállalkozókkal a szerződéskötés december elején várható, a kivitelezési munkálatok az időjárástól függően 2017 elején kezdődnek meg. A teljes szakasz kivitelezése 2019 harmadik negyedévére fejeződik be.
  
Az új nyomvonalon vezetett Üllő-Albertirsa szakasz 2X2 forgalmi sávos kiépítésű gyorsforgalmi útként épül meg. A meglévő Albertirsa-Cegléd közötti 2X1 sávos szakaszokat 2X2 sávra bővítik. A 2X2 sávos forgalmi szakaszokat felújítják, összesen 9 új külön szintű csomópontot is létesítenek. Emellett komplex pihenő épül Cegléd térségében, egy egyszerű pihenő pedig Pilis közelében.
  
Az útszakasz megépítésével tehermentesítik az átmenő forgalomtól Monort, Monorierdőt, Pilist, Albertirsát, Ceglédbercelt és Ceglédet.

forrás: MTI

Kihirdette a NIF az M4-es Üllő-Cegléd közötti szakaszának nyertes kivitelezőit